8.

   Nem engedte el, akármennyire próbálkozott. Igazából fogalma sem volt mit kezdjen vele. Rideg volt és kegyetlen, ez pedig már nem szórakoztatta, hanem inkább irritálta kifinomult idegeit. Keményen nézett a kék szemekbe, kezdett kihívássá válni az üldözés, aminél jobban talán semmit nem élvezett, ugyanakkor idegesítette, hogy Loreley ennyire nem kér belőle.

-          Annyira nem sokat – húzta el a száját. – Alkoholista sem vagyok és tudok mit kezdeni magammal – tette hozzá halkan, csendesen beszélve.

   Inni akart még, de visszafogta magát. Keserűség marta a torkát, ahogy a rideg kék szemekbe nézett. Akarta a nőt, teste lüktetett a vágyakozástól, s helyzete egyre rosszabb lett, ahogy Loreley az ölében mocorgott, ugyanakkor nem tett egy lépést sem felé. Megcsókolhatná, simogathatná, hogy aztán a szenvedély erőszakával a matracára kényszerítse, de a hódítást ezerszer jobban élvezte.

-          Akkor végre leszállnál rólam – morogta a nő.

-          Nem fekszem rajtad, bár már elképzeltem milyen lenne – kacsintott rá.

   Mielőtt erre valamit reagálhatott volna, hirtelen felállt és megtartotta a nőt is. A kabátjához sétált, miután elengedte. Hiányzott a teste melege a közelsége, a hideg perzselte a bőrét, s a legszívesebben újra magához húzta volna. Lehet erőszakosabbnak kéne lennie… azonban a játék jobban izgatta és már pontosan tudta mi lesz a következő lépése. Ha nem jön magától, akkor addig csábítja, míg fog. Olyan nincs, hogy akar valakit, s annak ő nem kell.

   Nyelt egyet, ahogy átnyújtotta neki a szövetet. Még mindig érezte fenekének lenyomatát a combján, combjainak érintését a lábán, a karcsú derekat karjában… talán hülyeség, hogy ilyennel szórakozik, mint egy tizenéves, de most már nem tudott leállni. A préda nehezen cserkészhető volt, ő meg most az egyszer hagyta menekülni.

-          Soha többet nem keresel? – vonta fel a szemöldökét Loreley.

-          Azt hiszem… - elgondolkodott, majd megmutatta hüvelyk és középső ujját, amelyeket egymásba csavart. – Így volt a kezem, amikor ilyen hülyeséget ígértem – vigyorgott rá jókedvűen.

-          A finnek egyáltalán nem megbízhatóak – vetette oda azzal elindult kifele.

-          Ha nem lennék megbízható, akkor már percek óta csókolnálak és az emelet felé cipelnélek – suttogta a fülébe, mögötte haladva.

-          Az nemi erőszak lenne, köze sincs a megbízhatósághoz.

-          Biztos? – simított végig újra a puha tincseken, amikor megállt az ajtóban. Megengedett felé egy apró mosolyt. – Hazakísérlek – vett le egy kabátot találomra a fogasról.

-          Semmi szükség nincs rá – vágta rá azonnal. – Épp eleget tettél és ez nekem bőven sok volt – azzal már hívta is a taxit.

   Felnevetett. Kezdett az idegeire menni, ami újra jókedvre derítette.

-          Búcsúcsókot sem kapok? – vonta fel a szemöldökét.

-          Inkább kihagyom – nézett rá komolyan, majd kinyitotta az ajtót. – Egyébként pedig rakj rendet, esküszöm, az előbb mintha mozgott volna az egyik halmaz – fintorgott a nappalija felé.

-          Jó éjt, Loreley – intett neki.

   Néha hagyni kell futni az áldozatot, hogy azt higgye biztonságban van, aztán újra köré fonhatja a karmait még jobban magához húzva. Testében lüktetett a vágy, férfiassága egyre fájdalmasabban feszült a nadrágjának, míg testét üresség járta át, de egy pillanatig sem érdekelte, mert csakis az járt a fejében, hogyan cserkéssze be végleg drága szirénjét.

   Két napot hagyott Loreleynek arra, hogy kiheverje, már amennyire ki tudta, utána visszament a boltba Bammel együtt. Nevetni lett volna kedve, nem csak azért mert már pár pohár boron túl volt, hanem mert előre látta a nő arcát, ahogy meghallja mi történt.

   A Mark nevű férfi volt bent, akivel már egészen jól összebarátkozott a múltkor. Intett neki, majd a pulthoz sétált.

-          Említetted a múltkor, hogy ezek saját tervezésű ruháitok – szólalt meg lassan, míg Bam körbe nézett a boltban.

-          Igen, mi magunk csináltatjuk – nézett rá vidáman, de kicsit felvonta a szemöldökét, mintha nem értené, mit is akar megint ott.

-          Reklámotok van már? Nekem tetszenek a ruháitok – nézett körbe, aztán újra vissza a férfira. – Tudnék ajánlani egy nagyon jó reklámot, ami miatt rögtön megugrana a keresletetek. Elég eldugott utcában vagytok.

-          Gondolkodtunk már rajta, de ötletünk eddig nem nagyon volt – könyökölt a pultra a fiú. – Mit tudsz ajánlani?

   Bamre vigyorgott, aki kiválasztott egy pólót egy mintában, de több méretben és ötöt is levett belőle. Nála jobb reklám Finnországban nem is lehet, a koncertjei zsúfolásig tele szoktak lenni, ideje volt kihasználnia a nevét Loreley ellen, ha már magától nem akart megtörni egy kicsit sem.

-          Este a zenekaromon ezek a pólók lesznek – támaszkodott ő is a pultnak.

-          Nincs XXL –es méretben? – kérdezte Bam. – Ez kicsi lesz Gasnek – nézte a legnagyobb méretűt. Felnevetett.

-          Melyik zenekarban játszol? – kérdezte Mark érdeklődve.

-          Titok, de elég jók vagyunk – villantott rá egy mosolyt.

-          Még Amerikában is aranylemezt értetek el – forgatta meg a szemét Bam. – Fogalmad sincs, hogy kell eladnod a zenekart, ugye? Majd én csinálom helyetted, mert nagyon szarul csinálod. Maradj inkább az éneklésnél.

-          A kereskedelem talán tényleg nem az én asztalom – gondolkodott el. – De ezt most én intézem. Csak annyit akarok, hogy hozzátok el azt a kis boszorkányt is a koncertre.

-          Nem szereti az ilyesmit – válaszolta Mark. – Nem baj, majd átverem – vonta meg a vállát.

   Hosszú percekig beszélgettek míg, kiderült, hogy a pólóból akad a raktárban egy XXL-es és ők is elárulták hol lesz a koncert. Mark nem volt a barátja, de simán kijátszhatta ellene, már pedig ha háborúra kezdett, akkor nem ismert sem tréfát, sem szabályokat és talán kicsi aljasságra is képes.

-          Nem, nem érdekel a hülye reklám, ha akarjátok oldjátok meg, de én ebből nem kérek. Így is jól futnak a boltok, nyithatjuk lassan a következő üzletet valahol máshol és leléphetünk innen, tök felesleges ez az egész – vont vállat, majd a ceruzát a kelleténél egy kicsit erősebben nyomta rá a papírra, így kitört a hegye, amit nagyon utált, mert épp lendületben volt, de így kénytelen volt leállni a rajzolással, hogy kihegyezze.

-          Lorey édes kicsi Lorey, nélküled nem dönthetünk ezt pedig te is tudod – huppant le mellé Bobby. – Ez viszont egy lehetőség, hogy itt is jobban menjen a szekér, amit ki kell használnunk. Ezt akartuk, ez volt az álmunk és kellesz hozzá, szóval emeled meg a csinos kis popsid és ne legyél ilyen búval baszott, mert még a végén eladlak valami sejknek három kibaszott tevéért – karolta át mosolyogva, miközben belelesett a legújabb terveibe.

-          Seggfej vagy – mordult fel.

-          Helsinkiben csak a vodka jó, de nem húzhatunk el, amíg itt is sikerre nem visszük az üzletet, szóval mi lenne, ha abbahagynád ezt a kiállhatatlan viselkedést? Pár napja a szokásosnál is hülyébb és antiszociálisabb vagy. Az a pasas az oka? Talán, ha megdugott volna, nem lennél olyan, mint valami klimaxos punci, de persze te nem hagytad magad mi? – Fordult felé Christian kérdőn, miközben egy kupica piát töltött magának. Vele volt a legfurcsább kapcsolata az összes srác közül. Hol gyűlölték egymást, hol meg le se szálltak a másikról, annyira jól működtek együtt. Most éppen a ki nem állhatják egymást szakaszban voltak, mert ki merte mondani, hogy Christian ezerszer jobb női ruhákat tervez, mint férfi cuccokat és át kéne teljes mértékben állnia mellé, ahelyett, hogy béna baseball sapkákkal szenved.

-          Na jó álljatok le – sóhajtott fel Mark, mert érezte, hogy Ville említésétől feszült lett. Nem akart rá gondolni, örült annak, hogy megszabadult attól az idiótától, Chris meg volt olyan barom, hogy felemlegesse és azt feltételezze, hogy ágyba akart vele bújni. Oké, vonzó volt, de ez nem jelentett semmit. – Lor szedd össze magad, megyünk és kész. Ha kell a hátamon cipellek el – nézett rá halálosan komoly arckifejezéssel, amiből tudta, hogy nem viccel, jobban jár, ha a mackónadrág póló kombit lecseréli és elmegy velük arra a helyre, amiről Mark délután óta magyaráz neki. Lassan készült el, próbálta húzni az időt, egészen addig, míg Mark rá nem törte az ajtót, ki nem szedte a kezéből a parfümös üvegcsét aztán az ágyra hajította, őt pedig a kezénél fogva húzta ki a szobából.

-          Komolyan, mintha az esküvődre készülnél – forgatta meg Bobby a szemeit mosolyogva.

-          Nincs olyan hülye, aki elvenné – vágta rá Christian, mire gyorsan bemutatott neki. – Inkább neked kéne bekapnod valamit. Rád férne már egy dugás – nyújtott nyelvet Chris, miközben a cipőjét húzta fel.

-          Utállak – vágta rá durcásan, miközben felhúzta a csizmáját, aztán a saját tervezésű ruha fölé felvette a kabátját is.

Mark és Bobby a kezét fogták, hogy el en szökjön véletlenül se út közben, Chris mögöttük lépkedett és telefonált valami csajjal, akivel az estéjét töltötte. Egy klub elé értek, ami előtt hosszú sor kígyózott, de, amint a biztonsági őr meglátta Mark szőke égnek meredő haját, azonnal utat nyitott neki.

-          Ide jöttünk megbeszélésre? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét, mire egy pajkos vigyort kapott válaszul.

-          Kicsit átvertelek, de majd meglátod – húzta a pulthoz, majd egy üveg sört nyomott a kezébe, hogy elterelje a figyelmét arról, hogy nem mondott neki teljesen igazat. Hirtelen feltűnt neki, a jel, ami Ville testét több helyen is díszítette, aztán elsötétedett minden egy másodpercre, a tömeg morajlani kezdett, majd újra világos lett, de akkor már ott állt ő, a színpadon, az egyik boltban árult pólóban, cigarettával a kezében és úgy vigyorgott, mintha megnyerte volna a lottót. Aztán az is feltűnt neki, hogy nem csak rajta van a ruhájukból, hanem az összes többi bandatagon is, így pedig leesett neki, hogy a reklámot ők jelentenék.

-          Nem – rázta meg a fejét döbbenten. – Nem csináljuk ezt. Te pedig megfizetsz, mert átvertél – bökött Mark mellkasára, miközben majd felrobbant a dühtől. Ville nem elég, hogy beette magát a tudatába, az életét is akarta, ráadásul ellene fordította az egyik legjobb barátját is, amire nem volt bocsánat.

-          Csak hallgasd meg az ajánlatukat.

-          Nem – vágta rá, majd elindult kifelé a klubból, de, ahogy a kilincsre tette a kezét, egy nagy darab biztonsági elkapta.

-          Sajnálom, nem lehet kimenni – rázta meg a fejét.

-          De hát ők is kimennek – mutogatott feldúltan egy kisebb csoportra, akik kinyitották az ajtót, amin ő is távozni készült, majd játszi könnyedséggel, elpárologtak.

-          Téged a koncert után, az öltözőben várnak.

-          Ville – sziszegte, miközben a színpad irányába nézett. Ezért minimum kitekeri a nyakát, de nem csak neki, Marknak is….

   Imádott a színpadon lenni, itt legalább úgy érezte, hogy él és nem csak puszta lenyomat az idő hatalmas tengerében. Vigyorgott, de nem csak az elfogyasztott whisky és bor miatt, hanem mert élvezte, szeretett kint állni, szeretett valaki lenni, szeretett adni magából, még ha lassan nem is volt semmije.

   Kivételesen betette a kontaktlencséjét így belátta az egész teret. A fekete hajú szirént kereste a szemével, akinek az egész koncertet szánta. Tudta, hogy nem beszél finnül, ezért nem az anyanyelvén szólalt meg, még ha szerelmes volt minden szóba is.

-          Jó estét, Helsinki – vette ki a mikrofont az állványból, a tömeg hangosan zúgott és sikoltott, neki pedig, ha lehetséges még jobb kedve lett. – Mint láthatjátok egyen pólót viselünk ma, egy kedves személy miatt, aki egyik este elrabolta a szívemet és az álmaimat – megpillantotta a lányt a bejáratnál.

   Szerencsére a biztonsági őr tudta mi a dolga, régóta jóban voltak, csak vigyorgott, amikor szólt neki, hogy lehetőleg ne engedje ki Loreleyt. Ezek szerint könnyedén felismerte a csoportot.

-          Nem rég nyílt egy bolt a kedvenc kocsmánk környékén – folytatta tovább, amikor a nő felé fordult végre, rákacsintott, miközben le-fel sétálgatott a színpadon. – Ha szeretnétek igazán jó ruhákat kapni, nézettek be hozzájuk, az is lehet, az én bájos szirénemmel is találkoztok – mosolyodott el lassan.

   A lányok sikoltoztak, a fiúk üvöltöztek, tapsoltak. Ismerte őket, többüket látta már itteni koncertjein. Kemény rajongótáborra volt, akik mindenhova követték, gyakran országokon keresztül. Rákacsintott a lányra.

-          Az első számot neki ajánlanám – duruzsolta halkan a mikrofonba, majd egyik pillanatról a másikra megkomolyodott.

   Azzal a többiek bele is kezdtek az előre megbeszélt Passion’s killing floorba, megállt egy helyben, beleszívott a cigijébe, miközben végig nézett az embereken. Lustán elhúzta a száját, majd újra megtalálta tekintetével Loreleyt, azonnal belekezdett a számba, ahogy eljött az ideje. A közönség vele énekelt, a refrént üvöltötték vele együtt, őt pedig kellemes bizsergés járta át, még a villámló kék szemek ellenére is, melyek semmi jót nem sejtettek.

   Elvigyorodott a szám szünetében, sétálni kezdett a színpadon, élvezettel szerepelt és parádézott, minden mozzanatát imádta a fent töltött időnek. Néha – néha belekortyolt a sörébe, mely a dobnál állt, néha oda állt Miguehez vagy Lindehez szórakozni, hol pedig hosszan vagy röviden figyelte Loreleyt fogva tartva a pillantását, akit már Bam is megtalált és Markkal kezdett el beszélgetni.

-          Végül, és sajnos utolsó sorban is, a ma estét egy új számunkkal zárom, melyet most először játszunk közönségnek – újabb sikoltás, taps, üvöltés.

-          Mi a franc? – lépett hozzá Migue értetlenül.

   Eltartotta magától a mikrofont. – Az én édes kis szirénem, csak megérdemel egy új számot, nem gondolod? – vigyorgott rá. Migue szemét forgatva csóválta meg a fejét.

-          Még nem gyakoroltuk eleget – morogta.

-          Ne legyél ilyen undok, menni fog az – a közönség felé fordult. – Bocsánat, Migue nem hisz bennünk, de ti ugye hisztek? – hangos Igen volt a válasz, ő pedig vigyorogva intett a gitárosnak. – I will be the end of you – Gas neki kezdett a dobnak, Linde és Migue pedig beszállt.

   Énekelni kezdett, s most végig a kék szemekbe nézett, melyek még mindig dühtől csillogtak, ugyanakkor enyhe érdeklődést is látott bennük. A szám jól sikerült, a rajongók élvezettel tapsolták őket vissza, utoljára eljátszották még a Right here in my armsot, aztán távoztak a színpadról.

   Hátra sétáltak az öltözőbe, igazán érdekelte vajon, hogy dönt Loreley, bejön magától vagy inkább megpróbál kislisszanni valahogyan? Ha más nem, akkor Bam vigyázz rá, hogy ne tűnjön el addig, míg nem találkozott vele.

   Töltött magának a whiskyből, leizzadt az új pólójába, mert nem akarta levenni a fények viszont legalább negyven fokot csináltak a színpadon. Bort is töltött magának, aztán lerúgta a cipőjét, utána a pólóját, hogy lefürödjön. Gyorsan végzett, mire Gas váltotta. Loreley ezek szerint nem hajlandó megjeleni, valahogy gondolta, hogy ez lesz a vége. Nem bánta, ha ki kell mennie az emberek közé, jelenleg viszont csak az édes szépség érdekelte. Rágyújtott egy cigire, ahogy leült a kanapéra és a plafonra bámult.

-          Mi az, nem jelent meg a kis sziréned? – gúnyolódott vele Migue. – Kezdem azt hinni, hogy annyit ittál, hogy komoly hallucinációid vannak.

-          Ott volt kint – vigyorgott rá. – Szóval eljött, bár félek nem szabad akaratából – sóhajtott nagyot.

-          Mi az, csak nem találtál végre valakit, akinek nem kellesz? – röhögött fel, majd ő is elővett egy sört.

-          Szerencsétlen egy sorsom van – grimaszolt színpadiasan.

-          Inkább te vagy szerencsétlen.

-          Ez fájt.

-          Reméltem, hogy az érzékeny lelkedbe taposhattok ezzel.

-          Napok óta kínozzák az én érzékeny lelkemet – pislogott rá nagyra nyitott szemekkel. – Bús dalával megbabonázott, és csak kínoz kegyetlenül.

-          Ez jó lesz új számnak.

-          Átgondolom – nézett el felvont szemöldökkel, aztán elnevette magát.

   Ha nem is jön ide, akkor majd megy ő, de abban nem lesz köszönete.

-          Na, hogy tetszett a koncert? – Hallotta meg a háta mögött Ville jellegzetes hangját.

-          Pocsék volt – fintorodott el, miközben rá se nézett csak nagyot kortyolt a söréből. – Hazamehetek végre vagy túszul akarsz továbbra is ejteni? – Kérdezte komoran.

-          A túszul ejtést választom – vágta rá Ville határozottan.

-          Menj a pokolba – fordult hirtelen szembe vele. – Akadj le rólam, mert ez már nagyon nem vicces – ripakodott rá a maga hűvös stílusában, de az arca valószínűleg elárulta, hogy ki tudná tekerni a nyakát.

-          Minden rendben? – Lépett melléjük Mark, aki egész eddig Bammel beszélgetett.

-          Nem, kurvára semmi nincs rendben. Hogy árulhattál el így? – Esett neki mérgesen. – Hogy adhattál neki bármit is a boltból? A rohadt életbe, átejtettél, de nem is átejtettél, hanem kibaszottul csúnyán elárultál engem, egy ilyen pózer pöcs miatt, aki csak meg akar dugni. Még jó, hogy nem adsz el neki engem, mint valami agy halott strici. Bár ki tudja, lehet, hogy ebben is megállapodtál vele már – sziszegte dühösen, majd mérgében a mellkasára csapott.

-          Hé állj le – Kapta el Bobby hátulról és magához szorította, miközben Mark döbbenten pislogott rá. Senki nem szokott hozzá, hogy valamire ennyire hevesen reagál. Voltak kitörései persze, de azok ritkák voltak és egy ilyen kis csínynél jóval nagyobb dolgok miatt.

-          Mi a helyzet? – Lépett melléjük Christian is lazán, majd kérdőn nézett végig mindenkin.

-          Hazamegyek – jelentette ki határozottan. A dühtől alig látott, az árulásnál jobban semmit nem utált, Mark pedig átbaszta Ville miatt.

-          De hát… - kezdett bele a szőkeség a magyarázkodásba, de hirtelen felcsattant.

-          Nem, nincs de hát. Átkúrtál, pedig tudod, hogy ennél jobban semmit nem gyűlölök. Meg kellett volna beszélned velünk, hogy mit adsz és kinek, de nem tetted. Pontosan tisztában vagy vele, hogy előbb reklámoznám a cuccaink egy szemétdombról előhalászott döglött patkánnyal, mint vele – bökött Villére – és te mégis önkényesen odaadtad neki a ruháink. A kurva életbe, a lakótársad vagyok, az üzlettársad, a barátod és mégis ezt tetted – kapta fel a vizet, mire Ville vigyorogni kezdett.

-          Mégis van benne tűz – nevetett fel jókedvűen, miközben rágyújtott egy cigire.

-          Te kibaszottul fogd be. Nem vagy jobb, mint ő. Azt ígérted, hogy lekopsz rólam és nem tetted, szóval kurvára kussolj el és húzd meg magad, mert kezd rohadtul elegem lenni belőled – nézett rá ingerülten. Nem tudta mi ütött belé, de úgy tombolt akár egy hurrikán, ami abszolút nem volt jellemző rá.

-          Lorey, elég volt – rántotta Bobby magához, majd suttogni kezdett a fülébe, miközben a mellkasának feszült a háta, a hasán pedig összekulcsolta az ujjait. – Látod ezt a sok embert, ők holnap mind akarnak majd a cuccainkból. Mark nem akart rosszat neked és ez is csak egy lehetőség, amit ki kell használnunk, szóval higgadj le, mert nem áll jól, ha fúriaként viselkedsz – simogatta a hasát finoman, megnyugtató mozdulatokkal, mire lehunyta a szemeit, hogy tudjon legalább egy kicsit uralkodni magán. Tényleg őrült üzemmódra kapcsolt át, de meg volt rá az oka. Nem akarta, hogy Villének bármi köze legyen a boltjukhoz vagy hozzá, de ezzel a húzásával sikerült mégiscsak belecsöppennie az egészbe és ő nem dönthette el, hogy akarja-e az egészet vagy sem, amiért teljesen jogosan akadt ki Markra. Mély levegőket vett, mikor megérzett egy kezet az arcán.

-          Nyisd ki a szemed kiscsillag – súgta Chris neki halkan, mire engedelmesen felnyitotta a szemhéjait és a szürke szemekbe nézett. Mellettük olyan volt, akár egy engedelmes kiscica, bár maga sem értette, hogy miért működnek ők négyen ennyire jól együtt. – Lenyugodtál? – Kérdezte Christian, mire aprót bólintott, de azért elhúzta a száját, jelezve, hogy még mindig nem teljesen ura önmagának. – Igyunk valamit négyesben, aztán megdumáljuk – fogta meg a kezét, aztán a pulthoz húzta, ő meg úgy követte akár egy kiskutya a gazdáját.

-          Mi is veletek megyünk – szólt közbe Ville, mire Christian szemei megvillantak.

-          Majd később, előbb négyesben beszélgetünk, neked pedig haver, ahhoz a társalgáshoz semmi közöd – osztotta ki hirtelen, mintha őt akarná védeni, amitől elmosolyodott. Hálás volt Chrisnek, még akkor is, ha néha a pokolba kívánta. Mindig kiállt mellette még akkor is, ha nem egészen volt igaza.

-          Én vagyok a reklám, szerintem van közöm hozzá – mosolygott rá Ville, de volt valami a szemében, ami cseppet sem tetszett neki.

-          Miattad akadt ki, meg azért, mert zaklatod, miközben nem kér belőled, szóval ha megkérhetlek, ebbe ne szólj most bele, utána veled is beszélgetünk, de ez most csak négyünkre tartozik – vágta rá Chris, mire a feszültség összesűrűsödött a levegőben. Ville szemei villámokat szórtak, ő teljesen kezdett kiborulni az egész szarságtól, Mark idegesen állt egyik lábáról a másikra, míg Bobby és Bam ugrásra álltak a két fiú mellett, akik farakasszemet néztek egymással.

7.

   Valamiféle lelkiismerethez hasonló dolog támadt fel benne, ahogy belegondolt Loreley szavaiba. Aztán úgy döntött, biztos nem lehet szűz. Egy ilyen szépség nem lehet az, ahogy ő sem lehetne pápa. Meglátnák a tetoválásait és ki is átkoznák az egyházból, már ha a tagja lenne. Pedig a heartagramnak köze nem volt a sátánizmushoz, még ha jó darabig ezt is hitték a zenekarról.

-          Mitől félsz? – kérdezte halkan suttogva.

   Tudta, hogy a hangja hatással van a nőkre, mély és rekedt, látta Loreley is megborzong tőle, ő pedig tovább bűvölte a kék szemeket, a lány forró bőrét simogatva.

-          Nem félek, egyszerűen csak untatsz – hajolt hozzá közelebb incselkedve vele.

   Gonosz szuka. Elmosolyodott, miközben kicsit kitolta a székét.

-          Újra és újra beletaposol a lelkemben, szemernyi kímélet nincs benned? – biggyesztette le az ajkát, de nem engedte el.

-          Nem – válaszolta jéghideg mosollyal, ami bántotta a tudatát. – El akarok menni, örülnék neki, ha elengednél végre. Hatástalan rám a varázsod, jobb lenne, ha beletörődnél.

   Fagyos volt és érzéketlen, elmosolyodott. Minden jeget fel lehet olvasztani, csak elég tűzre van hozzá szükség, ami… ami talán már nincs meg benne. Kissé talán kiábrándult volt már és megtört az ilyen játékokhoz, talán csak kinőtte őket, ahogy az életet is. Szórakozottan elnézett róla, kiitta a whiskyjét, majd újra rápillantott.

-          Senkire nem hatástalan – felelte egy szemtelen mosoly kíséretében.

-          Akkor most biztos nagyon csalódott vagy – próbálta meg kirántani a kezét a szorításból, de hosszú ujjaival szorosan fonta körbe, de azért nem annyira, hogy fájdalmat okozzon neki.

-          Nem vagyok képes rá, hogy csalódott legyek – vonta meg kicsit a vállát. – Ahhoz álmok szükségesek, az enyémek pedig régen meghaltak. Nem tudsz megbántani – csóválta meg a fejét lassan.

-          Egy depressziós zenész – húzta el a száját. – Igazán megdöbbentő – jegyezte meg szarkasztikusan.

   Felnevetett, aztán a bort is kiitta. – Ez vagyok én, le sem tagadhatnám – vigyorgott rá jókedvűen.

-          De egész jól kereshetsz, ha ilyen házban laksz – pillantott körbe újból. – Vagy a szüleid segítenek ki, ha már nem futja alkoholra? – tette hozzá enyhe gúnnyal.

-          Titkon tőzsdézek, de ezt el ne áruld senkinek. Rontaná az imidzsemet – kacsintott rá.

-          A zenélésből végül is nehéz megélni – vonta össze fekete szemöldökét, amitől a legszívesebben azonnal hanyatt fektette volna.

   Édes egy nő volt, akit azonnal akart, lehetőleg minden hülye játék és álszent csábítás nélkül. Mindketten tudták, miért hívta el vacsorázni, azzal, hogy eljött, engedélyt adott neki a fegyverkezésre. Nem állt szándékában lemondani róla semmi áron, egyébként is tisztábban volt vele; bármennyire is tagadja, működik a bűbája.

   Lassan megnyalta az ajkát, ahogy újra felnézett rá. Semmi kedve nem volt a zenélésre vagy a valóságra gondolni, ivott annyit hozzá, hogy el tudjon felejtkezni róla, de azért nem annyit, hogy ne legyen elégé képben. Loreley tökéletes volt, és biztosan tudta, akár órákra képes lenne megfelejtkezni mindenről, amíg végig csókolja bársonyos bőrét, s végig simogatja minden hajlatát, aztán pedig egyesül vele a kéjes pokolban.

-          Tényleg megyek, mert azon kívül, hogy még jobban lerészegedsz, nem csinálsz semmit és azt kell mondanom, ez engem nem igazán érdekel – rántotta el a kezét.

   Felkuncogott, hátra dőlt a széken, szétnyitotta a lábait, aztán egyenesen közéjük vonta a törékeny testet.

-          Ennél sokkal több kell hozzá, hogy részeg legyek – nézett fel rá, miközben szabad kezét a derekára fektette és egészen közel hajolt sötétszínű pulcsijához, a hasával volt egy magasságban, de jelenleg ez még nem jelentett neki problémát.

   Látta, hogy Loreley légzése elakadt egy pillanatra, ujja alatt pedig érezte ütőerét, mely hirtelen vadabbul kezdett pulzálni. A préda besétált a csapdába, ő meg nem hagyott neki gondolkodásra időt. Kezét felcsúsztatta a hátán egészen a torkáig, közben a kék szemekbe nézett és lassan felkelt a székről. Beletúrt a sima tincsek közé, az ajkaik alig pár centire voltak egymástól… meg akarta csókolni, az ő vére is vadul pulzált, férfiassága keményen feszült neki szűk, fekete nadrágjának, idegei megfeszültek.

   Még sem tette.

   Pedig akarta.

   Loreley is akarta.

   Élvezni akarta a vágyat és a sóvárgást, amit csak az első csók adhat, az első igazi érintés, az első ágyban töltött este, s ezek úgy lesznek egyre kéjesebbek, ha minél nehezebb megszerezni őket, az idővel egyre jobban kínozzák az embert, de ő élt-halt érte. A füléhez hajolt, ujjaival tovább simogatva a puha tincseket.

-          Áruld el a titkaidat és cserébe én is elárulom az enyémeket – duruzsolta csábítóan a fülébe.

A férfi bőre, az illata, a hangja, a kisugárzása annyira vonzotta, mint még soha senki. Érezni akarta, érinteni, de a józan esze megint leblokkolta az érzéseit. Ville viszont nem hagyott neki időt semmire, az egyik percben még úgy tűnt, hogy meg akarja csókolni a másikban pedig visszaült a székre aztán az ölébe húzta, miközben a hajával játszott és a fogva tartotta a pillantását. Kívánta, nem akarta tagadni, de megint ott volt a fal benne, ami világ életében meggátolta azt, hogy bárkit is igazán közel engedjen magához.

Titkokat akart hallani, miközben ő volt a legtitokzatosabb ember, akivel valaha találkozott.

-          Nekem nincsenek titkaim – vont vállat hanyagul. Maga sem tudta, hogy miért nem pattan fel Ville öléből és menekül el, egyszerűen volt benne valami, ami ott tartotta.

-          Mindenkinek vannak titkai – felelte a férfi szórakozottan, miközben egy tincsével játszott. Hol az ujja köré tekerte hol leengedte, hol csak simogatta.

-          Hát nekem nincs mit titkolnom – nézett végig a sápadt arcon, ami túl keserűnek látszott. Nem illett hozzá ez a furcsa arckifejezés, túl gyönyörű volt hozzá, hogy keserű legyen. Ville ráadásul fáradtnak is tűnt, életuntnak, mint a legtöbb zenész, akivel az élete során találkozott, mégis volt benne valami különleges, amit nem tudott hova tenni. Más volt, mint a legtöbb ember akivel volt szerencséje eddig beszélgetni, sokkal magasabb szinten állt és mégis annyira mélyen volt, akár egy hajléktalan, annak ellenére is, hogy egy mesébe illő házban élt. Őrültnek tűnt és mégsem félt tőle. Veszélyes volt és mégis veszélytelen. Olyan kettősség uralta a személyiségét, amit képtelen volt megfogalmazni, azt tudta, hogy felkeltette az érdeklődését, ez viszont nem volt jó. Némán ült az ölében, a szemeit bámulva, amikbe annyi minden kavargott, hogy képtelen volt csak egy dolgot is kiragadni a háborgó zöld folyamból.

-          Miért vagy ilyen hűvös, rideg, érzéketlen? – Kérdezte a férfi halkan jó pár perc csend után, az arcát tanulmányozva, miközben tovább babrálta a haját.

-          Nincs oka, bármennyire is keresed. Mindenki azt hiszi, hogy szerelmi bánatom van vagy valami komoly tragédia ért, fel se merül benned se, hogy egyszerűen csak ilyen vagyok – mosolyodott el hidegen.

-          Csak úgy senki nem válik ilyenné – ingatta Ville a fejét.

-          Honnan veszed? – Húzta fel kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Egyszerűen ilyen nem létezik – nézett Ville komolyan a szemébe, mintha onnan akarná kiolvasni az igazságot, de nem láthatott a szemeiben semmit, mert tényleg nem volt semmi oka.

-          Nem hazudok, így születtem. Mindig ilyen voltam, nincs magyarázta a dolognak, hiába keresed. Nem törték össze a szívem, nem molesztáltak, mikor kicsi voltam, nem haltak meg egy szörnyű balesetben a szüleim, nem csalódtam senkiben, egyszerűen csak ez vagyok én – vont vállat. – És te miért iszol ennyit?

-          A gondolataim oldom fel – mosolygott rá.

-          Nem bírsz velük megbirkózni? – Mosolyodott el hidegen.

-          Ezt azért nem mondanám – csóválta meg Ville a fejét.

-          Miért nem akarod, hogy elmenjek? – Kíváncsiskodott tovább.

-          Szórakoztatsz – suttogta a férfi mosolyogva.

-          Te viszont engem nem – sóhajtott nagyot, majd hirtelen felállt. A vonzás egyik pillanatról a másikra taszításba ment át. Nem értette magát és nem akart gondolkodni tovább azon, hogy mit művel. El akart tűnni, visszahúzódni a biztonságos takarók alá, messze a zöld szemű ördögtől, aki meg akarta törni.

-          Legalább ne hazudj – rántotta vissza Ville az ölébe, miközben a zöld szemei megvillantak, a hosszú karjait pedig a dereka köré fonta, hogy ne tudjon mozogni se.

-          Eressz el. Teljesítettem az egyezségünk rám eső részét, megállapodtunk, így is többet kaptál, mint kellett volna – nézett rá keményen.

-          Nem kaptam semmit – rázta a férfi a fejét.

-          De, megkaptad, amit akartál. Veled vacsoráztam és most el akarok menni – jelentette ki határozottan.

-          Nem csak vacsorázni akartam és ezt te is pontosan tudod. Miért taszítasz el? – Nézett mélyen a szemébe, mire egy hideg mosoly ült ki az arcára.

-          Mert nem érdekelsz – vágta a képébe.

-          Megint hazudsz, de a tested elárul kislány – húzta végig az ujjait a karján, amitől tényleg lúdbőrös lett.

-          A testem lehet, hogy akar téged egyetlen kósza éjszakára, de tudok uralkodni fölötte. Nem fogok egy alkoholista zenész ágyába kikötni, aki ki tudja már hány nőt fektetett meg puszta hobbyból és aki csak unaloműzésre tartja a nőket, mert nem tud mit kezdeni magával. Nem vagyok játékszer Ville és nem is leszek az, keress más ágyast magadnak, mert nem fogok beállni a sorba. Most pedig eressz el – próbálta meg lehúzni magáról a kezét, de a férfi szorosan tartotta, miközben mogorván nézett rá.