9.

   Alapvetően nem tetszett neki, hogy a fiúk úgy simogatják a lányt, mintha valóban a barátnőjük lenne. A birtoklás összemosódott a féltékenységgel, ami csak felhergelte a tudatát, de az, hogy kiosztották, mint egy gyereket és megalázták minden idegszálát túlfeszítette. Összezárta a fogait, érzékei tomboltak, a szürke szemekbe bámult és rettenetes nagy késztetést érzett rá, hogy beverje a férfi arcát. Pusztán kedvességből azt a pulcsit vette fel, amit Loreley adott neki, hogy ezzel is a boltjukat reklámozza, de úgy látszott egyikőjüket sem érdekli az egész.

   Lehajtotta a fejét, a sejtjei mintha új életre keltek volna az agresszió teljesen elöntötte, még csak egyszer ütött meg egy férfit, s még mindig szégyellte magát miatta. Higgadt volt, az önuralma tökéletes, mégis, egyik percről a másikra teljesen elvettek tőle mindent, a harag feloldódott a vérében, Bam egész testében megfeszült mellette…

-          Gyere Ville – karolta át valaki a vállát. Azonnal tudta, hogy Migue az, mert elég alacsony volt és sokszor tette ezt, így felismerte mennyire húzza le az ő vállait. – Igyunk, mert kezd… - hirtelen elhallgatott és ő is a társaságot figyelte, elengedve őt.

-          Várj egy pillanatot – szólalt meg jégdermesztően rideg hangon. – Nem kell semmit megbeszélnetek – jelentette ki halkan és keményen. – Szívességet tettem nektek, tettem volna még többet is, teljesen ingyen, annyi kéréssel, hogy hozzátok el Loreleyt a koncertre, ebben semmi zaklatás nem volt, mint ahogy egy vacsorára elhívni egy lányt sem zaklatás – belenézett a kék szemekbe hirtelen indulat és keserűség marta a torkát. – Többet láttam benned, mint amennyi valójában van, csak egy beképzelt liba vagy, én pedig ebből nem kérek. Ilyet bármelyik sarkon találok.

   Szavai keményen hangzottak el a feszültségtől súlyos levegőben, végítéletként zengtek. A szürke szemek tulajdonosámak agya valószínűleg az utolsó szavaira pattanhatott el, cigiért nyúlt, miközben a férfi megpróbálta megütni, egyszerűen félrelépett, míg a barátja hirtelen utána rávetette magát és lefogta, mielőtt újra próbálkozik.

   Dugják hárman, ha ez nekik megfelel. Prédát nem szokott veszni hagyni, de ha valójában a nemes őzről kiderül, hogy pusztán egy tyúk a többi közül, arra nem lesz éhes egy farkas sem, amelyik finom, omlós falatokról álmodik.

   Rágyújtott, elfordult a társaságtól, csalódott volt és keserű, az egyetlen reménye az alkohol, ami soha nem hagyja cserben, nem csalja meg és csalódnia sem kell benne. Pedig már… egészen elhitte, hogy van valaki ebben az elcseszett világban, aki legalább egy kicsit életre tudja kelteni, aki kihívja maga ellen, és akit élvezet hajszolni. Tévednie kellett, a többiek túl hamar feküdtek a matracára, míg Loreleyt nem is szívesen látta volna már ott. Megválogatta milyen nőkkel fekszik le, a beképzelt libák pedig nem tartoztak közéjük.

   Migue mellette haladt, feszültnek tűnt, míg Bam a háta mögött követte, mintha félne tőle, hogy a srác ráveti magát.

-          Szerezz valami piát – szólt, miközben a szórakozóhely előtt neki látott pár autogramot kiosztani és mosolyt varázsolt az arcára, de ebben semmi vidámság nem volt.

   A többiek is megjelentek mellette és hamar kapott egy üveg vodkát is Bamtól, mire a negyedéig leitta, majdhogynem egy húzásra, a jókedve visszatért. Ha valaki újra és újra csalódik az egészen hozzászokik a fájdalomhoz, próbál nem reménykedni többet… de valahogy a szív teljesen máshogy működik. Mindig újra és újra remél, akárhányszor is zúzzák össze.

-          Menjünk a kedvenc helyünkre – rendelt taxikat Bam.

   A legszívesebben kint maradt volna a hideg levegőn vagy elbújt volna valahova, hogy egyedül legyen, csendes magányban, amíg kiheveri az újabb csalódást. Az viszont csak ront a helyzeten, tapasztalatból tudta, a legjobb berúgni és végig hülyéskedni az estét, hogy még másnap is részeg legyen, és ne gondoljon azokra a perzselően kék szemekre, melyek megbabonázták egy kicsit, s megcsalták.

-          Hé, Ville – lökte oldalba Migué. – Szerinted mennyi az esélye, hogy lehagylak felesekben?

-          Egymillió a nullához – villantott rá egy mosolyt már a kocsmában ülve.

-          Én is beszállok – sóhajtott fel Bam, mintha megérezték volna, hogy erre van most szüksége, hogy totálisan szétcsapják magukat vele együtt. – Öt?

-          Hat – vetette oda. – A szerencseszámom – tette hozzá.

   Jócskán részeg volt már így is, de jókedve az nem lett tőle. Nem baj, majd csak javul a helyzet. Linde hozta oda hozzájuk az italt, letette mindegyikük elé.

-          Teljesen hülyék vagytok – egymás mögé állították a poharakat. – Akkor számolok… egy… kettő… három!

   Egyszerre kaptak az elsőhöz, lehúzta, a másodikat is egyszerre ürítették ki, a negyediknél Bam viszont befogta a száját, hogy ne hányja el magát, míg Migue bírt még egy kört, aztán felüvöltött. A kocsmában mindenki szurkolt, Gas a pulton dobolt, Linde az asztal mellett guggolva figyelte a poharakat.

   Felpattant, ahogy az utolsó poharat is kiürítette és a falhoz vágta, ahol nem volt senki. A csajok visongtak, ismerte őket, barátságos hely volt ez, ahova törzsvendégek jártak, tapsoltak és gratulációkat üvöltöttek, míg valaki berakott valami kemény diszkó számot.

-          Ezt baszhatjuk – szólalt meg Migue, míg Bam továbbra is küszködött.

   Felröhögött, majd megveregette barátja vállát.

-          Ne aggódj, pár év és könnyebben fog menni.

-          Öreg vagyok én már ehhez – csóválta meg a fejét. – A pizsit is mindjárt lövik.

-          Hajnalig biztosan nem – vigyorgott, majd felállt a székre. – Figyeljen mindenki – csitította a tömeget kezeivel is gesztikulálva. – Ma szórakozni vágyok, ezért remélem senki nem akar legalább délig távozni innen, mert akkor szomorúan haza kell ballagnom, már pedig ehhez semmi kedvem.

-          Ne aggódj, Ville, bírjuk veled – szólalt fel Barny a pultnál, azzal felé emelte a pálinkáját.

   Vigyorgott. Imádta, hogy az emberek hallgatnak rá, hogy nevetnek, ha hülyeséget csinál, szerette nekik produkálni magát, főleg akkor, ha az élet csupán vágyálomnak tűnt. Kicserélte szerepét, hogy kicsit elviselhetőbbé tegye. A zene hangos lett, mindenki ivott az egészségére, voltak páran, akiket nem ismert, de hamar összebarátkozott velük is. Egy idő után teljesen eltörlődtek a gondolatai, ő pedig csak élvezte a mámort gondolatok nélkül, a hely rendje megborult, ahogy a buli hangosabb és keményebb lett.

   Migue kifeküdt egy asztalon, míg Bam egy széken táncolt kiemelkedve a többiek közül. Őt felkapták székestől együtt, mint egy zsidó esküvőn és úgy vitte körbe két megtermett srác, akikkel évek óta ivott itt. Linde a pulton ülve röhögött, egy idő után bátran töltötte magába a sört. Újabb versenyeket rendeztek, a csap alá tették a fejüket és próbáltak minél többet kortyolni az italból, amiben újra nyertesként került ki. Legalább ilyenekben mindig nyerni fog.

Kocsmáról kocsmára járt, tudta, hogy a zöld szemű ördög valamelyik bárban vedel. Vagy sokkal inkább bízott benne, hogy így tesz.

Aztán hirtelen rábukkant. A hely nem volt túl csendes, de nem is voltak sokan, Ville és Bam egy asztal tetején táncoltak, miközben üvegből itták a vodkát és olyanok voltak akár az állatok.  Huhogtak, énekeltek, kacsatáncot jártak és totálisan részegek voltak, ahogy mindenki a bárban. Pár srác már az asztalon fekve aludt, volt aki éppen egy sarokban hányt, egy lány nevetve bíztatta őket a pultról, hogy folytassák a mókát, neki meg hirtelen elszállt minden bátorsága.

-          Hé, hé, figyuzzad má’ – mutogatott Bam hevesen felé, egy olyan vigyorral az arcán, mintha négy éves lenne és éppen csokit kapott volna az anyukájától. – Ott, az ha… Jah. Az ott a csajod – verte karon Villét, aki hirtelen szembefordult vele. A szemei vérben forogtak, a tekintete homályos volt az alkoholtól, szánalmasan festett, ahogy a haja nedvesen simult a fejére és még sminkje is lefolyt teljesen, ami az este elején még a szemeit keretezte és még inkább kiemelte, a zöld szemek parázsló pillantását.

-          Lehet, hogy nem kéne többet innunk, mert hallucinálunk – suttogta Ville, miközben nagy nehezen lemászott az asztalról, aztán botladozva, a székeknek és asztaloknak rendre nekimenve, elé sétált, aztán nagy lendülettel felemelte a kezét és mégis olyan leheletfinoman simított végig az arcán, hogy beleborzongott. – Nem képzellek – komorodott el hirtelen a férfi.

-          Nem, nem képzelsz – sóhajtott nagyot, miközben a falnak dőlt. Már el is felejtette mit akart mondani a férfinak, túl vonzó volt és túlságosan sértette, hogy egyszerűen otthagyta, mint valami megunt babát, és pont akkor amikor ő kezdett el érdeklődni iránta. Most már elismerte, hisz tény volt, hogy izgatta a fantáziáját, ha nem így lett volna, nem reagál semmit a koncertre és az egész reklám mizériára. Hidegen hagyta volna, de nem így történt. 

-          Mit keresel itt? – Nézett rá kérdőn.

-          Téged – felelte csendesen.

-          Minek? – Fintorgott a férfi. – Még valami kedves dolgot a fejemhez akarsz vágni? Vagy megveretsz valamelyik pasiddal? – Gúnyolódott halkan, majd idiótán vihogni kezdett.

-          Nem akarok semmit a fejedhez vágni – rázta meg a fejét, miközben a férfi csalódott arcát nézte. Mintha már semmi örömöt nem lelne a világon csak az alkoholt. Túlontúl keserű volt és ez még mindig nem illett hozzá.

-          Akkor minek jöttél ide? Húzz el – sziszegte, miközben ő is a falnak támaszkodott és rágyújtott egy cigire.

-          Máris megyek, csak azt akartam közölni, hogy tévedtél. Nem vagyok beképzelt egy cseppet sem és elég gáz, hogy fel sem merült benned, hogy azért borultam ki, mert a hátam mögött beszéltél a legjobb barátommal… - kezdett bele, de Ville dühösen félbeszakította.

-          Ha veled beszélek elküldtél volna, kurvára nem volt más lehetőségem és puszta kedvességből tettem, amit tettem – fakadt ki.

-          Meg azért, mert látni akartál újra – mosolyodott el hirtelen, mire Ville döbbenten pislogott rá. – Nézd még mindig nem akarok tőled semmit, de ha megugrik a keresletünk, az neked lesz köszönhető, szóval majd ha így lesz, akkor megköszönöm. A dologgal egyetlen baj van, hogy én is gyűlölök tartozni, szóval a reklámért cserébe találj ki valamit, én arra gondoltam, hogy minden eladott ruha árának tíz százaléka a tiétek lenne, míg tovább nem állunk vagy nem tudom. Gondolkozz rajta, Mark majd hív, hogy emlékeztessen a dologra, mert gondolom nem fogod úgyse megjegyezni, hogy most mit mondtam neked. További jó mulatást Ville – simított egy göndör barna tincset ki a férfi arcából, majd egyszerűen elsétált, mintha mi sem történt volna.

A hét további része csendesen telt, nem zavarta senki, otthon az új terveken dolgozott, a boltba pedig csak nagy ritkán ugrott be, a fiúk vitték helyette is az egészet. Be kellett vallania, hogy hiányzik neki egy kicsit a makacs zöld szemű ördög, végül is képes volt kihozni a sodrából, ez pedig csak jelentett valamit.

-          Valaki nem nyitná ki azt a rohadt ajtót? – Rontott ki a szobájából mérgesen, mikor valaki a csengőre tenyerelt, aztán rá kellett jönnie, hogy senki sincs otthon. Valószínűleg valamelyik fiú nyomja a csengőt, mert kizárta magát, de az ő kulcsán kívül semelyik nem volt a tálban, szóval csak remélni merte, hogy Bobby jó szokásához híven nem hagyta el megint a kulcsait, mert az egy újabb zárcserét jelentett, amiben az elmúlt két hónapban már háromszor volt részük. – Mondd, hogy… - tépte fel mosolyogva az ajtót, de aztán le is döbbent hirtelen.

-          Hello – köszönt Ville mosolyogva.

-          Te meg mit keresel itt? – Nézett végig rajta úgy, mintha a szellemet látna.

-          Bűbájosak a ceruzák a hajadban – vigyorodott el, mire neki meg leesett, hogy a farmersort, szakadt bő póló kombináció, nem épp a legideálisabb szerelés vendégek fogadására, ráadásul Villének igaza volt vagy hat ceruzával tornyozta a haját a feje tetejére, miközben valami ezer éves szám üvöltött a hifiből. – Nem hívsz be? – Kérdezte mosolyogva.

-          Minek? – Nézett rá idegesen. Nem tudta mit keres ott, azt hitte vége van az egésznek, erre tessék…

-          Beszélni akarok veled – vágta rá Ville.

-          Muszáj? – Harapott félve az alsó ajkába. Semmi kedve nem volt beszélgetni senkivel.

-          Jó lenne – tolta arrébb az ajtóból, majd besétált, mintha behívta volna….

   Megállt a nappali közepén, majd elővett egy cigit, miközben körbe nézett, felmérve a terepet. Barátságos, nagy lakás volt, olyan, ami három embernek elég. Igazából nem is nagyon tudta, mit keres ott, talán még mindig részeg volt, az biztos, hogy az ereiben nem kevés alkohol tombolt az elmúlt hét után. A kék szemek viszont kísértették egész héten és nem létezett olyan alkoholmennyiség, ami kitörölte volna őket az agyából. Kipróbálta. Tényleg nem emberi mennyiségekkel, mégis élt még, ráadásul ugyanúgy eszébe jutottak.

   Talán mert makacs. Talán mert nem adja magát könnyen.

   Az eszébe sem jutott, hogy egészen megkedvelte volna, csupán szórakoztató.

-          Itt nem gyújthatsz rá – kapta ki szájából a cigit Loreley.

-          Látom nem lettél kedvesebb – vonta fel a szemöldökét, ahogy azt nézte, hogyan töri félbe a cigijét a nő, majd dobja egy szemetesbe a konyhában.

-          Miért jöttél ide? – kérdezte kicsit tétován a nő, ahogy megállt a pult mellett.

-          Kávé, tea, bor esetleg víz? Ezzel szokták a vendégeket kínálni – húzta el a száját, aztán a kanapéhoz sétált és levetődött rá, karjait felül nyugtatva, mereven nézve azokba a makacs kék szemekbe.

-          Szerintem nem vagy vendég – döntötte kicsit félre a fejét bizonytalanul a nő.

   Elmosolyodott, mint egy ragadozó. Tudta, hogy ebben semmi kedves sincs, de feltűnt neki, hogy Loreley mennyire bizonytalan így, hogy a lakásában van és csak úgy rátört. Ezt pedig rohadtul élvezte, mint egy álnok farkas, aki az üregében lepi meg a nyulat.

-          Akkor kezelj vendégként.

-          Miért jöttél ide? Nem hívott Mark?

-          A telefonokkal nem jövök ki túl jól, gyakran elhagyom őket, vagy egyszerűen eltűnnek – vonta meg a vállát. – Bamet viszont hívta – tette hozzá. – És nem, nem kell a tíz százalék, szóval, ha nem szeretsz tartozni valakinek is, akkor ki kell találnod valami mást, vagy találnotok, nekem aztán teljesen mindegy.

-          Mire gondolsz? – kérdezte meg összeszűkített szemekkel, rosszat sejtve.

   Elhúzta a száját, akaratlanul szemügyre vette meztelen, hosszú combjait, meg a szakadt pólóját, feszes melleit figyelve. Látta, hogy Loreley még jobban zavarba jön, arca egészen elpirosodott és behúzódott a pult mögé, hogy ne láthassa. Szórakozottan nézett újra a szemébe.

-          Talán rendet rakhatsz nálam – ajánlotta.

-          Te még mindig részeg vagy?

-          Valószínű, egyébként nem lennék itt – döntötte hátra a fejét.

-          Majd átküldöm a fiúkat, ha ez minden álmod, hogy rend legyen a házadban – morogta csendesen.

   Régóta nem voltak vágyai, de mintha ezt már közölte volna a nővel. Elkomorult, Bam felhúzta azzal, hogy fogadja el az ajánlatukat, mert a kis bigének nem kell, és amúgy se kezdjen olyan nővel, akit három pasi is kefél, neki viszont semmi kedve nem volt pénzt elfogadni egy szívességért. Egyébként is tetszettek neki a ruhák, az egészet meg tényleg kedvességből tette, meg persze, hogy lássa a nőt és ő is lássa igazi valójában. Felfedte magát előtte, ő meg nem kért belőle, ennél tovább viszont nem megy.

   Vannak nők, akiket üldözni kell, vannak, akiket csábítani és vannak, akiket egyszerűen hagyni a francba. Nos, Loreley bebizonyította, hogy az utóbbiba tartózik, adott neki egy esélyt, amit eljátszott, akármennyire is kiakadt és mutatta be, hogy azért a rideg külső mögött, azért elég sok tűz lappang.

-          A szürke szeműt küldd akkor – vigyorgott rá hirtelen.

-          Christ?

-          Neve is van? Igen őt, de szólj előtte, mert akkor házibulit rendezzek, hogy legyen mit takarítania – felelte szórakozottan.

-          Te ezt most komolyan gondolod? – nézett egyenesen a szemébe, mint aki kezd teljesen összezavarodni tőle.

   A zavar jó, bár már fogalma sem volt mit akar elérni. Igazából unatkozott, és felhúzta Bam azért jött ide. Loreley édes volt zavartan, de egy csalódás egy nőtől pont elég neki, s már nem annyira hülye, hogy többet is kockáztasson, bármennyire csábosak a combjai, vagy fehér a bőre, mely oly éles kontrasztba áll fekete hajával… és bármennyire megérintené. Ez csak testi vágy, amin tud uralkodni, a szívét pedig nem teszi fel újra a rulettre.

-          Mondjuk, jobban örülnék neked – vonta össze a szemöldökét, majd felállt és a pulthoz sétált, tolakodóan mérte végig újra tetőtől talpig. – El tudlak képzelni, ilyen apró kis szexi, takarítónő ruhában – rákacsintott. – Szerzek is egyet – az apja boltjában tuti talál. – Chrisnek is fel kell vennie, ha ő jönne takarítani – tette hozzá hatalmas vigyorral.

-          Teljesen bolond vagy – fonta keresztbe mellkasán karjait a nő, neki pedig ösztönösen telt melleire tévedt a pillantása.

   Lustán nézett fel rá, apró mosollyal az arcán.

-          Mondj újat, ez lejárt lemez – felelte közönyösen. – Ja, és nem működik a csengőm, erre már rájöhettél a múltkor, a telefonom motorikusan elvesztem, és lehet, ha épp morcos vagyok, akkor csak neked nyitom ki az ajtót. Vannak kavicsok a kertben, csak dobáld az ablaknak, de lehetőleg ne törd be – tanácsolta. – Chrisre nem vagyok kíváncsi a szexi szerkóban – gondolkodott el. – Ez az egyetlen fizetség, amit elfogadok – kacsintott rá a döbbent lányra, aztán az ajtó felé fordult és elindult kifele, mert már égett a tüdeje egy cigiért. – Ja, és még valami – fordult vissza az ajtóból. – Olyan hihetetlenül kedves vagyok, hogy továbbra is hajlandó vagyok reklámozni a pólókat a koncertjeimen, de csak akkor veszem fel és adom rá a többiekre, ha te adod oda őket és végig ott vagy a koncerten – vigyorgott. – Gondold meg, pár hónap és turnézni megyünk, és egész sokan szeretnek – tette még hozzá, majd intett egyet és magára hagyta a teljesen elhűlt Loreleyt.

Az ablakokat dobálta, bár kövek helyett faágakkal, mert félt, hogy az egyiket tényleg betöri, annak pedig valószínűleg az lenne a következménye, hogy Ville még nagyobb seggfej lenne, mint amekkora alapjáraton.

Az ajtó lassan kinyílt, a férfi egy szál mackónadrágban csoszogott ki hozzá. Álmos és nyúzott volt, de amint meglátta, úgy kezdett vigyorogni, hogy az már irritálta.

-          Nem takarítani jöttem – kötötte ki, miközben besétált a házba, ahol még a múltkorinál is hatalmasabb szemétdomb fogadta.

-          Hát akkor minek? – Lépett utána a férfi, majd a hasát kezdte vakargatni, ami tökéletesen lapos volt, ráadásul a hófehér bőrével csodás kontrasztot alkottak a fekete tetovált minták, amiket szívesen körberajzolt volna az ujjaival.

-          Hoztam tiszta ruhát – dobott le két hatalmas zacskót a padlóra, ami tele volt az általuk tervezett holmikkal. – Gondolom mosni sem szoktál – fintorodott el, ahogy meglátta a koszos ingek és nadrágok tömkelegét egy fotelbe zsúfolva.

-          A mosógéppel sem vagyok jóban – vont vállat Ville hanyagul. Úgy nézett ki, mint akit éppen felkeltett, de ez meg őt nem érdekelte. Nem azért jött, mert akarta volna, egyszerűen nem hagytak számára más választást. Bobby, Mark és Chris csak arról tudtak áradozni, hogy ellepték őket a vevők koncert óta és, hogy milyen remek lenne, ha ez továbbra is így lenne.

-          Értem – bólintott hidegen, miközben a konyhába lépkedett a férfi után, aki épp a hűtőben tűnt el, ami kongott az ürességtől, leszámítva pár üveg whiskyt és néhány üveg bort.

-          Ha nem takarítani, akkor miért jöttél? – Fordult felé, miközben kinyitott egy üveg bort, aztán nagy kortyokban kezdte magába dönteni az alkoholt, pedig a szemei még mindig arról árulkodtak,hogy nem egészen józan, annak ellenére sem, hogy valószínűleg aludt egy keveset és ő ébresztette fel.

-          Tiszta ruhát hoztam, mint mondtam, mind a tiéd és a boltból valók. Ingyen és bérmentve természetesen. Nem várom el, hogy felvedd a koncerteken, de Bam azt mondta, hogy tetszenek neked a cuccaink szóval ajándék – vont vállat. – A tartozást pedig lerovom úgy, hogy bármit elvihetsz tőlünk továbbra is ingyen, ami tetszik , Bobby és Mark pedig terveznek neked és a bandának pár ruhát, amit pedig kiválasztotok a tervek közül, azt megcsináljuk nektek, szóval garantáltan egyedi darabokat kaptok, teljesen rátok igazítva – sóhajtott nagyot.

-          Akarod mondani te tervezed igaz? – Húzta fel Ville kérdőn az egyik szemöldökét, miközben rágyújtott egy cigire.

-          Nem tervezek férfi kollekciót – csóválta meg a fejét. – Soha nem is terveztem – tette hozzá.

-          Akkor nem áll az alku, továbbra is tartozol, mert felfutattam a boltod – mosolyodott el pimaszul.

-          Nem tudok férfiruhát tervezni – nézett rá elhűlve.

-          Próbáld meg – vágta rá Ville pofátlanul.

-          Tudod mit? Te vagy egy beképzelt barom. Légy boldog, akkor tartozom, nem érdekel, de nem csinálok férfi ruhát, mert nem értek hozzá szóval ennyit erről, szar munkát meg nem adok ki a kezem közül – kapta fel a vizet hirtelen. Ő tényleg azzal a szándékkal jött, hogy meghálálja az egészet, de ha ennek a bunkónak nem kell, akkor nem kell. Sarkon fordulva indult meg kifelé, de Ville azonnal utána vetette magát és megállította.

-          Akkor hívj meg vacsorázni. Főzni tudsz – villantotta rá a szemeit.

-          Kapd be – vetette oda hidegen.

-          Inkább te – nyalta meg a szája szélét, miközben a tekintete elsötétült.

-          Nincs az-az Isten – sziszegte.

-          Mi van felolvadt a jégpáncél? – Rántotta magához hirtelen a férfi, majd szorosan a dereka köré tekerte a karjait. – Mi lenne ha felmennénk a hálóba és megmutatnád mennyire is vagy szenvedélyes? – Nézett le rá, mire megpróbálta ellökni magától, de Ville hiába volt vékony, így is jóval erősebb volt nála és nem eresztette.

-          Hagyj engem békén. Egy kibaszott idióta vagy, aki azt se tudja mit csinál, mert már elitta az agyát – sziszegte dühösen.

-          Te is élveznéd hidd el nekem – simított végig a férfi az orra hegyével a nyakán, amitől egész testében megborzongott, hisz már megint ott volt hirtelen mindenütt.

-          Nem hinném, hogy bármit is élveznék veled – próbálkozott meg újra a szabadulással, a de Ville nem eresztette, a hajába markolt majd hátrafeszítette a fejét. A nyaka megfeszült és ő is. Tökéletesen őrült volt a férfi és bármit kinézett belőle, még azt is, hogy az akarta ellenére teperje le. A testét a testéhez préselte, a hasán megérezte, hogy mennyire kívánja, amitől benne is vágy gyúlt, de az Istennek se mutatta volna ki neki.

-          Pedig hidd el, hogy de. Egy jó kis reggeli szexnél nincs jobb – kezdte el finoman masszírozni a fejbőrét, miközben még mindig erősen tartotta a fejét, a pillantást pedig az övébe mélyesztette, amitől szédülni kezdett. – Ráadásul a tartozásod is semmisnek tekinteném, ha legalább leszopnál – hajtotta le a fejét, majd finoman megkarcolta a foga hegyével a torkát, amitől még a nem létező szőr is felállt a hátán.

-          Eressz el – sziszegte, miközben újra el akarta lökni, de ezúttal sem járt sikerrel.

-          Nincs kedvem hozzá – duruzsolta a bőrébe, azon a mély és karcos hangján, amitől egyetlen női  bugyi sem maradt szárazon.

8.

   Nem engedte el, akármennyire próbálkozott. Igazából fogalma sem volt mit kezdjen vele. Rideg volt és kegyetlen, ez pedig már nem szórakoztatta, hanem inkább irritálta kifinomult idegeit. Keményen nézett a kék szemekbe, kezdett kihívássá válni az üldözés, aminél jobban talán semmit nem élvezett, ugyanakkor idegesítette, hogy Loreley ennyire nem kér belőle.

-          Annyira nem sokat – húzta el a száját. – Alkoholista sem vagyok és tudok mit kezdeni magammal – tette hozzá halkan, csendesen beszélve.

   Inni akart még, de visszafogta magát. Keserűség marta a torkát, ahogy a rideg kék szemekbe nézett. Akarta a nőt, teste lüktetett a vágyakozástól, s helyzete egyre rosszabb lett, ahogy Loreley az ölében mocorgott, ugyanakkor nem tett egy lépést sem felé. Megcsókolhatná, simogathatná, hogy aztán a szenvedély erőszakával a matracára kényszerítse, de a hódítást ezerszer jobban élvezte.

-          Akkor végre leszállnál rólam – morogta a nő.

-          Nem fekszem rajtad, bár már elképzeltem milyen lenne – kacsintott rá.

   Mielőtt erre valamit reagálhatott volna, hirtelen felállt és megtartotta a nőt is. A kabátjához sétált, miután elengedte. Hiányzott a teste melege a közelsége, a hideg perzselte a bőrét, s a legszívesebben újra magához húzta volna. Lehet erőszakosabbnak kéne lennie… azonban a játék jobban izgatta és már pontosan tudta mi lesz a következő lépése. Ha nem jön magától, akkor addig csábítja, míg fog. Olyan nincs, hogy akar valakit, s annak ő nem kell.

   Nyelt egyet, ahogy átnyújtotta neki a szövetet. Még mindig érezte fenekének lenyomatát a combján, combjainak érintését a lábán, a karcsú derekat karjában… talán hülyeség, hogy ilyennel szórakozik, mint egy tizenéves, de most már nem tudott leállni. A préda nehezen cserkészhető volt, ő meg most az egyszer hagyta menekülni.

-          Soha többet nem keresel? – vonta fel a szemöldökét Loreley.

-          Azt hiszem… - elgondolkodott, majd megmutatta hüvelyk és középső ujját, amelyeket egymásba csavart. – Így volt a kezem, amikor ilyen hülyeséget ígértem – vigyorgott rá jókedvűen.

-          A finnek egyáltalán nem megbízhatóak – vetette oda azzal elindult kifele.

-          Ha nem lennék megbízható, akkor már percek óta csókolnálak és az emelet felé cipelnélek – suttogta a fülébe, mögötte haladva.

-          Az nemi erőszak lenne, köze sincs a megbízhatósághoz.

-          Biztos? – simított végig újra a puha tincseken, amikor megállt az ajtóban. Megengedett felé egy apró mosolyt. – Hazakísérlek – vett le egy kabátot találomra a fogasról.

-          Semmi szükség nincs rá – vágta rá azonnal. – Épp eleget tettél és ez nekem bőven sok volt – azzal már hívta is a taxit.

   Felnevetett. Kezdett az idegeire menni, ami újra jókedvre derítette.

-          Búcsúcsókot sem kapok? – vonta fel a szemöldökét.

-          Inkább kihagyom – nézett rá komolyan, majd kinyitotta az ajtót. – Egyébként pedig rakj rendet, esküszöm, az előbb mintha mozgott volna az egyik halmaz – fintorgott a nappalija felé.

-          Jó éjt, Loreley – intett neki.

   Néha hagyni kell futni az áldozatot, hogy azt higgye biztonságban van, aztán újra köré fonhatja a karmait még jobban magához húzva. Testében lüktetett a vágy, férfiassága egyre fájdalmasabban feszült a nadrágjának, míg testét üresség járta át, de egy pillanatig sem érdekelte, mert csakis az járt a fejében, hogyan cserkéssze be végleg drága szirénjét.

   Két napot hagyott Loreleynek arra, hogy kiheverje, már amennyire ki tudta, utána visszament a boltba Bammel együtt. Nevetni lett volna kedve, nem csak azért mert már pár pohár boron túl volt, hanem mert előre látta a nő arcát, ahogy meghallja mi történt.

   A Mark nevű férfi volt bent, akivel már egészen jól összebarátkozott a múltkor. Intett neki, majd a pulthoz sétált.

-          Említetted a múltkor, hogy ezek saját tervezésű ruháitok – szólalt meg lassan, míg Bam körbe nézett a boltban.

-          Igen, mi magunk csináltatjuk – nézett rá vidáman, de kicsit felvonta a szemöldökét, mintha nem értené, mit is akar megint ott.

-          Reklámotok van már? Nekem tetszenek a ruháitok – nézett körbe, aztán újra vissza a férfira. – Tudnék ajánlani egy nagyon jó reklámot, ami miatt rögtön megugrana a keresletetek. Elég eldugott utcában vagytok.

-          Gondolkodtunk már rajta, de ötletünk eddig nem nagyon volt – könyökölt a pultra a fiú. – Mit tudsz ajánlani?

   Bamre vigyorgott, aki kiválasztott egy pólót egy mintában, de több méretben és ötöt is levett belőle. Nála jobb reklám Finnországban nem is lehet, a koncertjei zsúfolásig tele szoktak lenni, ideje volt kihasználnia a nevét Loreley ellen, ha már magától nem akart megtörni egy kicsit sem.

-          Este a zenekaromon ezek a pólók lesznek – támaszkodott ő is a pultnak.

-          Nincs XXL –es méretben? – kérdezte Bam. – Ez kicsi lesz Gasnek – nézte a legnagyobb méretűt. Felnevetett.

-          Melyik zenekarban játszol? – kérdezte Mark érdeklődve.

-          Titok, de elég jók vagyunk – villantott rá egy mosolyt.

-          Még Amerikában is aranylemezt értetek el – forgatta meg a szemét Bam. – Fogalmad sincs, hogy kell eladnod a zenekart, ugye? Majd én csinálom helyetted, mert nagyon szarul csinálod. Maradj inkább az éneklésnél.

-          A kereskedelem talán tényleg nem az én asztalom – gondolkodott el. – De ezt most én intézem. Csak annyit akarok, hogy hozzátok el azt a kis boszorkányt is a koncertre.

-          Nem szereti az ilyesmit – válaszolta Mark. – Nem baj, majd átverem – vonta meg a vállát.

   Hosszú percekig beszélgettek míg, kiderült, hogy a pólóból akad a raktárban egy XXL-es és ők is elárulták hol lesz a koncert. Mark nem volt a barátja, de simán kijátszhatta ellene, már pedig ha háborúra kezdett, akkor nem ismert sem tréfát, sem szabályokat és talán kicsi aljasságra is képes.

-          Nem, nem érdekel a hülye reklám, ha akarjátok oldjátok meg, de én ebből nem kérek. Így is jól futnak a boltok, nyithatjuk lassan a következő üzletet valahol máshol és leléphetünk innen, tök felesleges ez az egész – vont vállat, majd a ceruzát a kelleténél egy kicsit erősebben nyomta rá a papírra, így kitört a hegye, amit nagyon utált, mert épp lendületben volt, de így kénytelen volt leállni a rajzolással, hogy kihegyezze.

-          Lorey édes kicsi Lorey, nélküled nem dönthetünk ezt pedig te is tudod – huppant le mellé Bobby. – Ez viszont egy lehetőség, hogy itt is jobban menjen a szekér, amit ki kell használnunk. Ezt akartuk, ez volt az álmunk és kellesz hozzá, szóval emeled meg a csinos kis popsid és ne legyél ilyen búval baszott, mert még a végén eladlak valami sejknek három kibaszott tevéért – karolta át mosolyogva, miközben belelesett a legújabb terveibe.

-          Seggfej vagy – mordult fel.

-          Helsinkiben csak a vodka jó, de nem húzhatunk el, amíg itt is sikerre nem visszük az üzletet, szóval mi lenne, ha abbahagynád ezt a kiállhatatlan viselkedést? Pár napja a szokásosnál is hülyébb és antiszociálisabb vagy. Az a pasas az oka? Talán, ha megdugott volna, nem lennél olyan, mint valami klimaxos punci, de persze te nem hagytad magad mi? – Fordult felé Christian kérdőn, miközben egy kupica piát töltött magának. Vele volt a legfurcsább kapcsolata az összes srác közül. Hol gyűlölték egymást, hol meg le se szálltak a másikról, annyira jól működtek együtt. Most éppen a ki nem állhatják egymást szakaszban voltak, mert ki merte mondani, hogy Christian ezerszer jobb női ruhákat tervez, mint férfi cuccokat és át kéne teljes mértékben állnia mellé, ahelyett, hogy béna baseball sapkákkal szenved.

-          Na jó álljatok le – sóhajtott fel Mark, mert érezte, hogy Ville említésétől feszült lett. Nem akart rá gondolni, örült annak, hogy megszabadult attól az idiótától, Chris meg volt olyan barom, hogy felemlegesse és azt feltételezze, hogy ágyba akart vele bújni. Oké, vonzó volt, de ez nem jelentett semmit. – Lor szedd össze magad, megyünk és kész. Ha kell a hátamon cipellek el – nézett rá halálosan komoly arckifejezéssel, amiből tudta, hogy nem viccel, jobban jár, ha a mackónadrág póló kombit lecseréli és elmegy velük arra a helyre, amiről Mark délután óta magyaráz neki. Lassan készült el, próbálta húzni az időt, egészen addig, míg Mark rá nem törte az ajtót, ki nem szedte a kezéből a parfümös üvegcsét aztán az ágyra hajította, őt pedig a kezénél fogva húzta ki a szobából.

-          Komolyan, mintha az esküvődre készülnél – forgatta meg Bobby a szemeit mosolyogva.

-          Nincs olyan hülye, aki elvenné – vágta rá Christian, mire gyorsan bemutatott neki. – Inkább neked kéne bekapnod valamit. Rád férne már egy dugás – nyújtott nyelvet Chris, miközben a cipőjét húzta fel.

-          Utállak – vágta rá durcásan, miközben felhúzta a csizmáját, aztán a saját tervezésű ruha fölé felvette a kabátját is.

Mark és Bobby a kezét fogták, hogy el en szökjön véletlenül se út közben, Chris mögöttük lépkedett és telefonált valami csajjal, akivel az estéjét töltötte. Egy klub elé értek, ami előtt hosszú sor kígyózott, de, amint a biztonsági őr meglátta Mark szőke égnek meredő haját, azonnal utat nyitott neki.

-          Ide jöttünk megbeszélésre? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét, mire egy pajkos vigyort kapott válaszul.

-          Kicsit átvertelek, de majd meglátod – húzta a pulthoz, majd egy üveg sört nyomott a kezébe, hogy elterelje a figyelmét arról, hogy nem mondott neki teljesen igazat. Hirtelen feltűnt neki, a jel, ami Ville testét több helyen is díszítette, aztán elsötétedett minden egy másodpercre, a tömeg morajlani kezdett, majd újra világos lett, de akkor már ott állt ő, a színpadon, az egyik boltban árult pólóban, cigarettával a kezében és úgy vigyorgott, mintha megnyerte volna a lottót. Aztán az is feltűnt neki, hogy nem csak rajta van a ruhájukból, hanem az összes többi bandatagon is, így pedig leesett neki, hogy a reklámot ők jelentenék.

-          Nem – rázta meg a fejét döbbenten. – Nem csináljuk ezt. Te pedig megfizetsz, mert átvertél – bökött Mark mellkasára, miközben majd felrobbant a dühtől. Ville nem elég, hogy beette magát a tudatába, az életét is akarta, ráadásul ellene fordította az egyik legjobb barátját is, amire nem volt bocsánat.

-          Csak hallgasd meg az ajánlatukat.

-          Nem – vágta rá, majd elindult kifelé a klubból, de, ahogy a kilincsre tette a kezét, egy nagy darab biztonsági elkapta.

-          Sajnálom, nem lehet kimenni – rázta meg a fejét.

-          De hát ők is kimennek – mutogatott feldúltan egy kisebb csoportra, akik kinyitották az ajtót, amin ő is távozni készült, majd játszi könnyedséggel, elpárologtak.

-          Téged a koncert után, az öltözőben várnak.

-          Ville – sziszegte, miközben a színpad irányába nézett. Ezért minimum kitekeri a nyakát, de nem csak neki, Marknak is….

   Imádott a színpadon lenni, itt legalább úgy érezte, hogy él és nem csak puszta lenyomat az idő hatalmas tengerében. Vigyorgott, de nem csak az elfogyasztott whisky és bor miatt, hanem mert élvezte, szeretett kint állni, szeretett valaki lenni, szeretett adni magából, még ha lassan nem is volt semmije.

   Kivételesen betette a kontaktlencséjét így belátta az egész teret. A fekete hajú szirént kereste a szemével, akinek az egész koncertet szánta. Tudta, hogy nem beszél finnül, ezért nem az anyanyelvén szólalt meg, még ha szerelmes volt minden szóba is.

-          Jó estét, Helsinki – vette ki a mikrofont az állványból, a tömeg hangosan zúgott és sikoltott, neki pedig, ha lehetséges még jobb kedve lett. – Mint láthatjátok egyen pólót viselünk ma, egy kedves személy miatt, aki egyik este elrabolta a szívemet és az álmaimat – megpillantotta a lányt a bejáratnál.

   Szerencsére a biztonsági őr tudta mi a dolga, régóta jóban voltak, csak vigyorgott, amikor szólt neki, hogy lehetőleg ne engedje ki Loreleyt. Ezek szerint könnyedén felismerte a csoportot.

-          Nem rég nyílt egy bolt a kedvenc kocsmánk környékén – folytatta tovább, amikor a nő felé fordult végre, rákacsintott, miközben le-fel sétálgatott a színpadon. – Ha szeretnétek igazán jó ruhákat kapni, nézettek be hozzájuk, az is lehet, az én bájos szirénemmel is találkoztok – mosolyodott el lassan.

   A lányok sikoltoztak, a fiúk üvöltöztek, tapsoltak. Ismerte őket, többüket látta már itteni koncertjein. Kemény rajongótáborra volt, akik mindenhova követték, gyakran országokon keresztül. Rákacsintott a lányra.

-          Az első számot neki ajánlanám – duruzsolta halkan a mikrofonba, majd egyik pillanatról a másikra megkomolyodott.

   Azzal a többiek bele is kezdtek az előre megbeszélt Passion’s killing floorba, megállt egy helyben, beleszívott a cigijébe, miközben végig nézett az embereken. Lustán elhúzta a száját, majd újra megtalálta tekintetével Loreleyt, azonnal belekezdett a számba, ahogy eljött az ideje. A közönség vele énekelt, a refrént üvöltötték vele együtt, őt pedig kellemes bizsergés járta át, még a villámló kék szemek ellenére is, melyek semmi jót nem sejtettek.

   Elvigyorodott a szám szünetében, sétálni kezdett a színpadon, élvezettel szerepelt és parádézott, minden mozzanatát imádta a fent töltött időnek. Néha – néha belekortyolt a sörébe, mely a dobnál állt, néha oda állt Miguehez vagy Lindehez szórakozni, hol pedig hosszan vagy röviden figyelte Loreleyt fogva tartva a pillantását, akit már Bam is megtalált és Markkal kezdett el beszélgetni.

-          Végül, és sajnos utolsó sorban is, a ma estét egy új számunkkal zárom, melyet most először játszunk közönségnek – újabb sikoltás, taps, üvöltés.

-          Mi a franc? – lépett hozzá Migue értetlenül.

   Eltartotta magától a mikrofont. – Az én édes kis szirénem, csak megérdemel egy új számot, nem gondolod? – vigyorgott rá. Migue szemét forgatva csóválta meg a fejét.

-          Még nem gyakoroltuk eleget – morogta.

-          Ne legyél ilyen undok, menni fog az – a közönség felé fordult. – Bocsánat, Migue nem hisz bennünk, de ti ugye hisztek? – hangos Igen volt a válasz, ő pedig vigyorogva intett a gitárosnak. – I will be the end of you – Gas neki kezdett a dobnak, Linde és Migue pedig beszállt.

   Énekelni kezdett, s most végig a kék szemekbe nézett, melyek még mindig dühtől csillogtak, ugyanakkor enyhe érdeklődést is látott bennük. A szám jól sikerült, a rajongók élvezettel tapsolták őket vissza, utoljára eljátszották még a Right here in my armsot, aztán távoztak a színpadról.

   Hátra sétáltak az öltözőbe, igazán érdekelte vajon, hogy dönt Loreley, bejön magától vagy inkább megpróbál kislisszanni valahogyan? Ha más nem, akkor Bam vigyázz rá, hogy ne tűnjön el addig, míg nem találkozott vele.

   Töltött magának a whiskyből, leizzadt az új pólójába, mert nem akarta levenni a fények viszont legalább negyven fokot csináltak a színpadon. Bort is töltött magának, aztán lerúgta a cipőjét, utána a pólóját, hogy lefürödjön. Gyorsan végzett, mire Gas váltotta. Loreley ezek szerint nem hajlandó megjeleni, valahogy gondolta, hogy ez lesz a vége. Nem bánta, ha ki kell mennie az emberek közé, jelenleg viszont csak az édes szépség érdekelte. Rágyújtott egy cigire, ahogy leült a kanapéra és a plafonra bámult.

-          Mi az, nem jelent meg a kis sziréned? – gúnyolódott vele Migue. – Kezdem azt hinni, hogy annyit ittál, hogy komoly hallucinációid vannak.

-          Ott volt kint – vigyorgott rá. – Szóval eljött, bár félek nem szabad akaratából – sóhajtott nagyot.

-          Mi az, csak nem találtál végre valakit, akinek nem kellesz? – röhögött fel, majd ő is elővett egy sört.

-          Szerencsétlen egy sorsom van – grimaszolt színpadiasan.

-          Inkább te vagy szerencsétlen.

-          Ez fájt.

-          Reméltem, hogy az érzékeny lelkedbe taposhattok ezzel.

-          Napok óta kínozzák az én érzékeny lelkemet – pislogott rá nagyra nyitott szemekkel. – Bús dalával megbabonázott, és csak kínoz kegyetlenül.

-          Ez jó lesz új számnak.

-          Átgondolom – nézett el felvont szemöldökkel, aztán elnevette magát.

   Ha nem is jön ide, akkor majd megy ő, de abban nem lesz köszönete.

-          Na, hogy tetszett a koncert? – Hallotta meg a háta mögött Ville jellegzetes hangját.

-          Pocsék volt – fintorodott el, miközben rá se nézett csak nagyot kortyolt a söréből. – Hazamehetek végre vagy túszul akarsz továbbra is ejteni? – Kérdezte komoran.

-          A túszul ejtést választom – vágta rá Ville határozottan.

-          Menj a pokolba – fordult hirtelen szembe vele. – Akadj le rólam, mert ez már nagyon nem vicces – ripakodott rá a maga hűvös stílusában, de az arca valószínűleg elárulta, hogy ki tudná tekerni a nyakát.

-          Minden rendben? – Lépett melléjük Mark, aki egész eddig Bammel beszélgetett.

-          Nem, kurvára semmi nincs rendben. Hogy árulhattál el így? – Esett neki mérgesen. – Hogy adhattál neki bármit is a boltból? A rohadt életbe, átejtettél, de nem is átejtettél, hanem kibaszottul csúnyán elárultál engem, egy ilyen pózer pöcs miatt, aki csak meg akar dugni. Még jó, hogy nem adsz el neki engem, mint valami agy halott strici. Bár ki tudja, lehet, hogy ebben is megállapodtál vele már – sziszegte dühösen, majd mérgében a mellkasára csapott.

-          Hé állj le – Kapta el Bobby hátulról és magához szorította, miközben Mark döbbenten pislogott rá. Senki nem szokott hozzá, hogy valamire ennyire hevesen reagál. Voltak kitörései persze, de azok ritkák voltak és egy ilyen kis csínynél jóval nagyobb dolgok miatt.

-          Mi a helyzet? – Lépett melléjük Christian is lazán, majd kérdőn nézett végig mindenkin.

-          Hazamegyek – jelentette ki határozottan. A dühtől alig látott, az árulásnál jobban semmit nem utált, Mark pedig átbaszta Ville miatt.

-          De hát… - kezdett bele a szőkeség a magyarázkodásba, de hirtelen felcsattant.

-          Nem, nincs de hát. Átkúrtál, pedig tudod, hogy ennél jobban semmit nem gyűlölök. Meg kellett volna beszélned velünk, hogy mit adsz és kinek, de nem tetted. Pontosan tisztában vagy vele, hogy előbb reklámoznám a cuccaink egy szemétdombról előhalászott döglött patkánnyal, mint vele – bökött Villére – és te mégis önkényesen odaadtad neki a ruháink. A kurva életbe, a lakótársad vagyok, az üzlettársad, a barátod és mégis ezt tetted – kapta fel a vizet, mire Ville vigyorogni kezdett.

-          Mégis van benne tűz – nevetett fel jókedvűen, miközben rágyújtott egy cigire.

-          Te kibaszottul fogd be. Nem vagy jobb, mint ő. Azt ígérted, hogy lekopsz rólam és nem tetted, szóval kurvára kussolj el és húzd meg magad, mert kezd rohadtul elegem lenni belőled – nézett rá ingerülten. Nem tudta mi ütött belé, de úgy tombolt akár egy hurrikán, ami abszolút nem volt jellemző rá.

-          Lorey, elég volt – rántotta Bobby magához, majd suttogni kezdett a fülébe, miközben a mellkasának feszült a háta, a hasán pedig összekulcsolta az ujjait. – Látod ezt a sok embert, ők holnap mind akarnak majd a cuccainkból. Mark nem akart rosszat neked és ez is csak egy lehetőség, amit ki kell használnunk, szóval higgadj le, mert nem áll jól, ha fúriaként viselkedsz – simogatta a hasát finoman, megnyugtató mozdulatokkal, mire lehunyta a szemeit, hogy tudjon legalább egy kicsit uralkodni magán. Tényleg őrült üzemmódra kapcsolt át, de meg volt rá az oka. Nem akarta, hogy Villének bármi köze legyen a boltjukhoz vagy hozzá, de ezzel a húzásával sikerült mégiscsak belecsöppennie az egészbe és ő nem dönthette el, hogy akarja-e az egészet vagy sem, amiért teljesen jogosan akadt ki Markra. Mély levegőket vett, mikor megérzett egy kezet az arcán.

-          Nyisd ki a szemed kiscsillag – súgta Chris neki halkan, mire engedelmesen felnyitotta a szemhéjait és a szürke szemekbe nézett. Mellettük olyan volt, akár egy engedelmes kiscica, bár maga sem értette, hogy miért működnek ők négyen ennyire jól együtt. – Lenyugodtál? – Kérdezte Christian, mire aprót bólintott, de azért elhúzta a száját, jelezve, hogy még mindig nem teljesen ura önmagának. – Igyunk valamit négyesben, aztán megdumáljuk – fogta meg a kezét, aztán a pulthoz húzta, ő meg úgy követte akár egy kiskutya a gazdáját.

-          Mi is veletek megyünk – szólt közbe Ville, mire Christian szemei megvillantak.

-          Majd később, előbb négyesben beszélgetünk, neked pedig haver, ahhoz a társalgáshoz semmi közöd – osztotta ki hirtelen, mintha őt akarná védeni, amitől elmosolyodott. Hálás volt Chrisnek, még akkor is, ha néha a pokolba kívánta. Mindig kiállt mellette még akkor is, ha nem egészen volt igaza.

-          Én vagyok a reklám, szerintem van közöm hozzá – mosolygott rá Ville, de volt valami a szemében, ami cseppet sem tetszett neki.

-          Miattad akadt ki, meg azért, mert zaklatod, miközben nem kér belőled, szóval ha megkérhetlek, ebbe ne szólj most bele, utána veled is beszélgetünk, de ez most csak négyünkre tartozik – vágta rá Chris, mire a feszültség összesűrűsödött a levegőben. Ville szemei villámokat szórtak, ő teljesen kezdett kiborulni az egész szarságtól, Mark idegesen állt egyik lábáról a másikra, míg Bobby és Bam ugrásra álltak a két fiú mellett, akik farakasszemet néztek egymással.