14.

   Felnevetett. Komolyan azt gondolja, ezzel majd elüldözi? Énekes, de soha nem volt baja más munkákkal sem, otthon sokszor segített az anyjának a kertben, míg az apja szexshopjában is évekig dolgozott. Leült egy székre, a dobozt pedig a lábához húzta és elkezdte felcímkézni őket, miközben félszemmel Loreleyt figyelte.

   Valóban semmi dolga nem volt egész nap, bár írhatott vagy olvashatott volna, de jelenleg egyik sem tűnt olyan szórakoztatónak, mint a nőt heccelni. Megint játszotta a dámát, azonban úgy tervezte a nap végére eléri, hogy levesse magáról ezt a jéghideg páncélt.

   Visszafogta magát, nem akarta egész nap zaklatni, majd megy hozzá a nő, ha már nem bír magával. Kívánta, látta a szemeiben, miközben fürdés közben figyelte, s látta a remegését is, mikor a közelébe ment. Őt nem üldözni kell, hanem csábítani, magától fog egyre többet és többet követelni.

-          Itt nem szabad dohányozni – kapta ki szájából a cigit. – Nem néztél körbe? Mégis mit képzelsz magadról?

-          Mindenhol rágyújthatok, pedig már sehol nem szabad cigizni – vonta meg a vállát hanyagul.

-          De itt nem. Ha még egyszer meglátom, hogy egyáltalán előveszed, széttöröm az egész dobozodat! – fenyítette meg, majd összetörte a szálat és a kukába dobta.

   Szórakozottan nézett rá, majd tovább folytatta a címkék felrakását, míg a nő elrendezett pár rosszul visszatett pólót. Meglehet, ő fog világgá szaladni, ha nem gyújthat rá. Dél volt, mire végzett a ruhákkal, Loreley a vásárlókkal foglalkozott, ő pedig a legkedvesebb mosolyával jutalmazta meg a betérőket. Valószínűleg totál idiótának hitték, azonban egy kicsit sem érdekelte.

-          Segíthetek? – kelt fel, amikor egy csinos lány megállt a pultnál, ami mögött helyet foglalt.

   A nő zavartan nézett rá, kicsit kétségbeesetten, mire rákönyökölt az asztalra és mosolyogni kezdett, hogy kicsit megnyugtassa.

-          Öhm… én… - dadogta zavartan, s nem nézett a szemébe.

   Vajon Loreley féltékeny lesz?

-          Ruhát szeretnél, vagy pólót? – vonta fel a szemöldökét, úgy végig mérve, hogy ne érezze magát zavarban. – Szerintem te inkább az a ruhás fajta vagy, nem? – kérdezgette tovább, mire lassan elmosolyodott és már a szemébe is belemert nézni. – Gyere, keresünk egyet – sétált ki a pult mögül.

-          Te, nem Ville Valo vagy véletlen, a HIM zenekarból? – kérdezte zavartan, miközben követte a ruhákhoz.

   Lágyan nevetett fel. – De igen, szakmát váltottam egy napra – mosolygott le rá. – Szerintem ez pont a te méreted és jól is fog állni – kapott le egy ruhát, majd a kezébe nyomta.

-          Köszönöm – vette el.

-          Ott van az öltöző, nyugodtan próbáld fel, aztán mutasd meg nekem is – kacsintott rá.

   A vevő elvörösödött zavarában, majd hátra arcot vett és elindult az öltöző felé. Vigyorogva ment vissza a pulthoz. A szexshopban hozzászokott a sok zavarban lévő emberhez, főleg a nőkhöz, akik nagyokat pislogva néztek rá, aztán zavartan elfordultak tőle, miközben próbálták elrejteni, amit venni akarnak, hogy lehetőleg ne is lássa őket.

   Valahol szórakoztató volt az a munka is, de Loreley húzásával semmi nem érhetett fel.

-          Befejezted a címkéket? – vágtatott mellé, két vásárlót is magára hagyva.

   Vigyorogva fordult felé, ahogy az egyik tanácstalan srácra nézett.

-          Szerintem a segítségedre szorul, édesem, nem gondolod? Vele kéne inkább törődnöd.

   Az égkék szemek egészen elsötétedtek, már nyitotta a száját, hogy hozzávágjon valamit, vagy elküldje a fenébe, de visszatért a lány, akin, ahogy mondta, tökéletesen állt az a ruha, amit kiválasztott neki.

-          Megmondtam, hogy remek lesz – vigyorgott a zavarban lévő vevőre.

-          Igen, köszönöm – suttogta a padlót figyelve, aztán közelebb lépett a pulthoz. – Kérhetek autogramot? – nézett rá.

-          Persze, lapra megfelel? – húzta el picit a száját.

   A lány bólintott, ő pedig kitépett egy fehér lapot a füzetből, aztán ráírta a nevét és még egy szívecskét is rajzolt mellé, mert Loreley még mindig mellette állt. Elgondolkodott rajta, hogy a telefonszámát is oda írja, hiszen úgyis elhagyta a mobilját, ezt viszont a mellette álló szirén nem tudta.

   Végül nem tette meg, mosolyogva nyújtotta át neki. Ezek után a lány kifizette Loreleynek a ruhát, majd távozott az üzletből, ő meg kiment cigizni. Vigyorogva figyelte a nőt, aki kezdett egyre idegesebb lenni, amit csak égkék szemeinek sötét villámjaiból sejtett.

Hirtelen mégsem tűnt olyan jó ötletnek, hogy befogta a férfit dolgozni. A kislány majdnem elolvadt már attól is, hogy ránézett, a férfi pedig direkt volt olyan, mintha…

A rohadt életbe is, nem kéne, hogy zavarja az egész. Nem kéne bántania, hogy miközben az ő nyakán liheg, másokkal flörtöl. Nagy levegőt vett és visszafordult a két sráchoz, hogy segítsen nekik a legmegfelelőbb darabot megtalálni. Próbált olyan kedves és bűbájos lenni, amennyire csak bírt, a fiúk próbáltak flörtölni vele, de cseppet sem izgatták fel a fantáziáját és nem bírta még eljátszani se, hogy bárminemű érdeklődést mutatna irántuk. Vevők voltak, ő pedig az eladó és a tervező egy személyben.

Újabb óra telt el, a vásárlók jöttek mentek, majd Christian lépett be az üzletbe egy nagy zacskóval a kezében.

-          Hoztam ebédet – közölte vigyorogva, hisz a Villével való kis incidens átlendítette őket az imádjuk egymást szakaszba. – Meg pár tervet is. Meg kéne nézned, valami hiányzik ezekről, de nem tudom mi – dobálta le a cuccait, majd Villéről tudomást sem véve, megölelte és puszit nyomott a homlokára, amitől önkéntelenül is elmosolyodott. Szerette a fiúkat, de Chrissel különlegesebb volt a kapcsolata. Érezték a másikat, az élet minden területén. Kapcsolat persze sosem volt köztük, egyszerűen barátok voltak, szinte egy családot alkottak.

-          Ez jól néz ki – vetette magát a rajzokra az ebéd helyett.

-          Mind jól néz ki. Én csináltam - húzta fel Christian az orrát viccesen majd elnevette magát.

-          Nagyképű – könyökölte oldalba játékosan, miközben szétszórta a lapokat a pulton.

-          Nem is – vigyorgott rá Christian. Villéről hirtelen meg is feledkezett, hisz ujjai között a papírokon ott volt a legnagyobb szenvedélye.

-          De igen, amúgy ránéztél a cipőterveimre? – Kérdezte miközben ceruzát ragadott és belejavított egy két helyen a skiccekbe.

-          Igen, de még mindig nem tudom, hogyan akarod őket megcsinálni. Cipőkészítést semelyikünk sem tanult – könyökölt mellé Chris.

-          Még tanulhatok – vont vállat. Imádta a cipőket is, éppen ezért pár hónapja elkezdett ilyesmiket is rajzolgatni, bár a megvalósításhoz tényleg nem konyítottak, de az ötlet legalább jó volt.

-          Szomjas vagyok – közölte Ville hirtelen elé állva, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete, annyira közel volt és ő annyira belefeledkezett a vázaltok tanulmányozásába, hogy meglepte a zöld szemű ördög jelenléte az aurájában.

-          Igyál – vetette oda, majd felkapott egy újabb tervet.

-          Üres a hűtő – jelentette ki a férfi.

-          Öhm… Mit keres ez itt? – Kérdezte Chris halkan.

-          Nem száll le rólam, de egyre többen jönnek miatta én meg befogtam dolgozni.  Lényegtelen, ne foglalkozz vele – fordult felé mosolyogva, majd aztán visszanézett Villére, kinyitotta a kasszát és pár eurót nyomott a markába. – Te meg, ha szomjas vagy, hozz inni. Amúgy a csapban is van víz – forgatta meg a szemeit. – Felnőtt férfi vagy, én pedig nem vagyok az anyukád, szóval találd fel magad – szólt rá ridegen. Utálta, ha bárki is megzavarta munka közben.

-          Dolgoztatsz és nem vagyok bejelentve nálad és a pihenőidőt se tartottad be… Soroljam tovább? Így is szép pert akaszthatok a nyakadba – vigyorgott rá Ville.

-          Idióta vagy – mordult rá. – Ha nem tűnt volna fel én itt dolgozom, ez a munkám – lengette meg a papírokat a férfi orra előtt. – Nincs időm most se rád, se a hülyeségeidre, oldd meg a gondjaid vagy hívd a rendőröket bánom is én. Tőlem el is tűnhetsz , ha akarsz, ha viszont maradsz, akkor maradj egy kicsit csendben, kérlek – tette hozzá, mert Ville hirtelen olyan csalódott képet vágott, mint egy kisfiú akinek elvették a kedvenc játékát, de a kérlek szó egy picit megenyhítette.

-          Velem vacsorázol, ha hagylak dolgozni? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Felejtsd el, így sok lesz már a jóból – szusszantott fel. Ville elérte, hogy a figyelme felé forduljon, ezt pedig ki nem állhatta, főleg, mert úgy viselkedett akár egy rossz gyerek, aki képtelen elszórakoztatni magát tíz percen át. De neki igenis dolgoznia kellett, még akkor is, ha a nagyra nőtt csökönyös barom nem fogta fel.

   Nem mindenki énekes, akinek majdhogynem szabad az idő beosztása, de akkor is irritálta, hogy Loreley nem is foglalkozik vele. Megint kezdte úgy érezni, az egész szarakodás felesleges, a nő nem kér belőle… de akkor eszébe jutott az este. Dehogynem kér, csak azt hiszi, ha kéreti magát és tudomást sem vesz róla, majd jobban kell neki, nem mintha a kettőnek lett volna egymáshoz köze.

   Így is frusztrált volt már, nem is nagyon értette az egészet. Persze, férfiból volt, de tudott uralkodni magán, volt, hogy a barátnői miatt egész turné utakat bírt ki szex nélkül, a kezét használva, pornót nézve, vagy éppen kamerázva. Pár hónap össze sem volt hasonlítható pár nappal, vagy éppenséggel pár órával, mégis kellett neki a nő.

   Többször is eljátszott a gondolattal, hogy ha elfogynak az emberek, akkor egyszerűen behúzza az öltözőbe és addig izgatja a testét, ameddig ő nem könyörög neki dugja meg.

   Lerakta a pár eurót, amit a kezébe nyomott, aztán kiment a boltból és Bamet hívta. Nem bírta elviselni, ha nem kell valamit csinálnia. Rágyújtott egy cigire, józan is volt és bár a nap eddig eléggé szórakoztatta, kezdett leereszteni, már pedig nem akart engedni a gondolatainak, melyek képesek voltak az őrület határára sodorni.

-          Merre vagy? – szólt bele.

-          Ville? Megint új számod van?

-          Igen. Szóval merre vagy? – szívott bele a cigijébe a bolt előtt.

-          Most fejeztem be egy tárgyalást – válaszolta higgadtan, majd hirtelen felkuncogott. – Mi van a kis sziréneddel? Tegnap jól leivott!

-          Itt vagyok nála a boltban, de jelenleg nem túl szórakoztató – húzta el a száját.

   Benézett az ablakon. Loreley még mindig Chrissel volt elfoglalva, őt pedig idegesítette az egész, féltékenyé tette, bár nem értette miért. Hiszen nem a barátnője, nem birtokolja semmilyen módon és nem is szereti, csak kedveli, a féltékenység fokozatait jól ismerte. Először is a barátnőre féltékeny egy férfi, aztán arra, akit megszeret és birtoklással tekint rá.

   Ő nem birtokolta, sem oka, sem joga nem volt még ehhez, nem mintha bánta volna, de… mély levegőt vett. Az egész kezdett őrületbe átmenni és rettenetesen kívánt egy pohár bort legalább.

-          Oda menjek? – nevetett tovább Bam.

   Elmosolyodott, ketten szórakoztassák a fekete hajú szirént? Elhúzta a száját, valószínűleg elmenekülne a boltból egy óra után.

-          Igen, de előtte igyunk valamit – azzal letette a telefont.

   Nem telt bele tíz percbe, a menedzser leparkolt és kipattant a kocsiból. Átsétáltak a kedvenc helyükre, majd jó két órát eltöltöttek ott, egyre csak a bort töltve magukba. Mire visszaindultak, már jókedve volt, a komorságát messze űzte, miközben hülye vicceken röhögtek a férfival.

-          Szia – köszönt a férfi Loreleynek, aztán meglátott egy fekete ruhát és oda szaladt hozzá. – Szerinted, hogy állna nekem, Ville? – vigyorgott rá.

-          Nem menne rád – sétált hozzá, megnézve a méretet. – Ki kell ábrándítsalak, nem hiszem, hogy van XXL-s ebből – magához húzta a ruhát. – És nekem milyen? – tetszelgett benne, mint egy idióta.

   Bam felröhögött megadva a választ, míg a fekete hajú szirén, aki egyszer biztosan a vesztét okozza, villámló szemekkel sétált hozzájuk.

-          Tedd le – kapta ki a kezéből, aztán visszaakasztotta a helyére. A levegőbe szagolt. – Te ittál.

-          Nem tagadom - kacsintott rá, majd tovább rágózott.

-          Két órája elmentél – folytatta, keresztbe fonva mellkasa előtt a karjait.

-          Ville, mikor vetted feleségül? – röhögött a menedzser.

   Ezen ő is felkuncogott. – Nem tervezem, de most, hogy mondod, tényleg olyan, mint egy házsártos feleség – kezdte el ő is cikizni.

-          Fogjátok be, a hely tele van vásárlókkal – ütötte karon.

-          Hidd el, imádják a showt – pimasz mosolyt engedett meg felé.

   Körbenézett a helységben, valóban jó páran lézengtek a sorok között, akiknek nagy része őket bámulta. Bam gonosz pillantással nézett rá, neki pedig ötlete sem volt, mit találhatott ki.

-          Na, ide figyeljen mindenki! – tette fel a kezeit és integetni kezdett, mint egy kretén. Ha ő enyhén ittas volt, akkor Bam egyenesen részeg. – Tegye ki mindenki a pultra a telefonját és Ville olyan bemutatott tart, amilyet még soha nem láttatok!

   Összevonta a szemöldökét, lövése sem volt, mire akar kilyukadni a férfi. Loreleyra nézett, aki egyszerre döbbenten és kissé elhűlve forgolódott körbe.

-          Nem ér fotózni, tessék, tessék! – vigyorgott a menedzser, aztán rásandított, újra lekapta a fekete női egybe ruhát. – Mered, vagy nem mered, Ville? – lökte a mellkasának, mire a nézőközönségé avanzsált vásárlók felnevettek.

-          Jó, de akkor neked… - elkezdett válogatni a ruhák között, míg nem talált egy nagyon színes szűk pólót. – Ezt kell felvenned – dobta vidáman a férfi arcába.

   Bam hümmögve vette szemügyre a ruhadarabot. – Ez nem fog rám jönni – csóválta meg a fejét.

-          Ne legyél ilyen kishitű. Hé, emberek, tapsot kérek és sok biztatást Bamnek – nézett a többiek felé. – Rajta – kezdett el tapsolni – Rád fog menni. Rád fog menni. Rád fog menni – verte az ütemet.

   Egyre többen beszálltak a játékba, míg nem mindenki együtt biztatta vele együtt a férfit, aki kissé zavarba jött a hirtelen jött figyelemtől. Vagy talán a szűk pólótól? Loreleyra pillantott. A nő úgy figyelte, mintha azt próbálná kitalálni ilyen kreténnek született –e, vagy csak később vált eszelős őrülté.

Nem tudta eldönteni, hogy a két férfi mennyire részeg, abban volt biztos csak, hogy mindketten ittak már kora délután és ráadásul nem is keveset. Az italtól pedig látszólag elment az a kevéske eszük is, ami volt. Aztán hirtelen dühös lett, amiért Bam és Ville játszótérnek nézték azt, amiért ő világ életében dolgozott, azt, amit imádott, ami az életét jelentette.

-          Azonnal tegyétek le – szólt rájuk határozottan, de a két férfi csak vigyorogva szorongatta a ruhákat, amik nem két fillérbe kerültek.

-          Mi van, ha nem? – Húzta fel Ville kihívóan a szemöldökét.

-          Újra fogod mindkettőt varrni – sziszegte ingerülten, mit sem törődve a vásárlókkal.

-          Ville… Varrni – röhögött fel Bam.

-          Fogd be – ripakodott rá. – Rohadtul leteszitek mind a kettőt, mert ezek egyediek és nem kis munka van bennük, aztán húzzatok innen a francba vagy hívom a rendőröket – csattant fel hirtelen.

-          Vagy hívom a rendőröket – kezdte el kifigurázni Bam nyávogós hangon, mintha valami hisztis kis picsa lenne csak. Pár lány felvihogott mellette, mire gyilkos pillantást vetett rájuk, ők pedig úgy iszkoltak el, mintha szemmel ölni tudna.

-          Kuss – üvöltött rá, mire hirtelen hátrahőkölt a férfi, ő pedig kihasználva a pillanatnyi döbbenetét, kikapta a kezéből a pólót, majd Villéhez lépett és tőle is elvette a ruhát. – Takarodjatok innen – tépte fel a bolt ajtaját.

-          Ne legyél már ilyen, mi csak mókázunk – nézett rá Ville.

-          Ez kurvára nem vicces, mókázzatok máshol és ne az én boltomban. Azt hiszed, te bármit megtehetsz? A kurva életbe, mióta segítettem neked kihalászni azt a rohadt öngyújtót, abból az átkozott bokorból, mert persze aznap is totálisan részeg voltál, nem szállsz le rólam. Mi a francot akarsz? Nem vagyok a rohadt bohócod, aki szórakoztat, ez pedig nem egy kibaszott vidámpark, ahol kedvedre szórakozhatsz. Ez az én üzletem, amiért megdolgoztam és azóta is minden egyes nap, keményen melózom érte – fakadt ki. – Te pedig csak beszambázol ide, miután megint ittál és fel akarsz forgatni mindent, pusztán azért, mert egy unatkozó, öntelt, barom vagy, aki nem tud mit csinálni magával és éppen engem pécéztél ki magadnak arra, hogy szórakoztasd magad, de én ebből nem kérek. Tudod reggel már egészen elhittem, hogy tudsz normális férfiként viselkedni, de bebizonyítottad, hogy nem. Szóval tűnés. Sőt, mindenki kifelé – üvöltött magából kikelve, mire a vásárlók szépen sorban eloldalogtak, Ville pedig nagyokat pislogva nézett rá egészen addig míg Bam meg nem fogta a karját és ki nem húzta az üzletből, amit tíz perccel később azonnal be is csukott és hazament, ahol a fiúk megpróbáltak kérdezősködni, hisz nekik is feltűnt, hogy még bőven nincs záróra, ő pedig otthon van, de nem volt hajlandó megszólalni. Egy forró fürdő után befeküdt az ágyba és a plafont bámulta.

Megint elbaszta, a férfi újra kihozta a sodrából, őt, a mindig rideg, hideg fejjel gondolkodó Loreleyt, akit eddig szinte soha senki nem tudott kibillenteni az egyensúlyából.

Most viszont olyan volt, mintha kiforgatták volna önmagából. Utálta az érzést, utálta egyáltalán, hogy érzett. Nem akart, sosem akart, erre tessék. Belefutott egy rock sztárba gyanútlanul, aki mindent percek alatt képes volt felforgatni körülötte.  A hosszú évek után, amiket jégkirálynőként töltött, ahogy a férfi fogalmazott, most minden túl intenzív volt és képtelen volt kezelni a helyzetet.

A takarót a fejére húzta, nem szeretett volna tovább gondolkodni, majd erővel kényszerítette magát alvásra, ami nagyon is ráfért.

-          Lor – kopogott Bobby az ajtón, ami felébresztette.

-          Tűnj el – dünnyögte a párnába. Álmos volt, kizsigerelt, nyúzott és a feje is fájt.

-          Öhm… Mark és Chris elmentek a boltba – nyitotta a férfi résnyire az ajtót.

-          Ezért keltesz fel? – Vágott felé egy párnát dühösen.

-          Nem, nem ezért – suttogta a férfi, de még a hangján is hallani lehetett, hogy mosolyog.

-          Hagyj aludni, fáradt vagyok – húzta a fejére újra a takarót. Fogalma sem volt mióta alszik, nem is érdekelte, tovább akarta folytatni a durmolást, de Bobby látszólag nem értette meg.

-          Figyu, Lorey vendéged van és azt hiszem én is lelépek – suttogta csendesen.

-          Akárki is az küldd el engem meg hagyjatok békén – suttogta, majd nagyot ásított, aztán kényelembe helyezte magát azzal a szándékkal, hogy tovább alszik.

-          Nem hinném, hogy el fog menni – magyarázta Bobby. – Na mindegy, majd ti megbeszélitek. Elhúztam, ha kell valami majd hívj. Csók baby – cuppantott egyet, mire egy morgással válaszolt, aztán félálomba merült, amiből egy kéz gyengéd érintése térítette magához, amitől mindene összerándult.

-          Beszélhetnénk? – Kérdezte Ville halkan, mire kipattantak a szemei.

-          Rémálom vagy, mondd, hogy csak egy kibaszott szar rémálom vagy – suttogta rekedten, miközben nem volt hajlandó lehúzni a fejéről a takarót.

13.

   Nem engedte el a csuklóját, szabad kezével a hajába túrt, aztán visszadőlt az ágyra, majd rántott egyet a nő karján, így mellette kötött ki. Mielőtt újra megpróbált volna felállni, ráfordult, kezeit pedig lustán lefogta a feje felett. Azt akarta, hogy végig hallgassa, mielőtt vélt sérelmében olyanokat képzel, amik nem igazak, az ilyentől egyenesen a falnak tudott rohanni.

   A kék szemekbe nézett, gyűlölte, mikor fagyosak, mint a jég és széttörhetetlen keménységűnek látszanak, akár a gyémánt.

-          Akkor kezdjük újra – erőltetett higgadtságot magára.

   A nő azonnal közbe akart vágni, ezért szabad kezét a szájára szorította. Szabadulni próbált, mocorogva alatta, de ő tudomást sem vett róla.

-          Így máris sokkal jobb – vigyorgott rá. – Tehát, nem dugtalak meg, nem azért, mert nem akartalak volna, egyszerűen csak nem fektetek meg részeg nőt. Egyrészt gusztustalan lenne, másrészt nem akartam, hogy azt hidd, kihasznállak, harmadrészt, undorodnék utána magamtól is, amiért kihasználtam a helyzetet. Az éjszakára sem emlékszel, arra sem emlékeznél, ha életed legjobb orgazmusát élted volna át, így a sértődöttséged nem más, mint hiszti.

   Megkomolyodva bámult a kék szemekbe, továbbra sem vette el róla a kezeit, pedig látta, hogy egyre inkább elsötétednek szemei a dühtől, amit valószínűleg a kiszolgáltatott helyzet miatt érez. Nagy levegőt vett, testük összeért pár pontot, a vágy kicsit sem akart csillapodni benne és hirtelen túl józannak érezte magát.

   Végül is tök mindegy. Akár el is engedhetné, haragszik rá, de ki a szart érdekel? Legfeljebb többet nem megy el a koncertjeikre, ők meg nem veszik fel a pólóikat. Talán igen, mert miért ne, nem voltak rosszak, sőt, igazán tetszettek neki. Az egész viszont teljesen felesleges és az élet nagy halmazában egy hatalmas nullát kap.

   Itt maradhatna, szexszelhetnének és ehetnének egész nap, ez azonban semmin nem változtatna. Loreley szórakoztató volt, ha viszont elmegy, keres más szórakozást magának, például az alkoholt, a barátait, elmegy próbára, talán bevásárol, de akár írhat, tévézhet és olvashat is.

   Az egész teljesen értelmetlen, még sem szállt le róla és engedte el. Nem akarta hagyni, hogy elmeneküljön tőle, főleg nem úgy, hogy haragszik rá valami ostobaság miatt.

   Elrántotta szájáról a kezét, mikor fogait a bőrébe mélyesztette.

-          Te kis vadállat – szűkítette össze a szemeit játékosan.

-          Eressz el te seggfej – sziszegte hirtelen indulatosan.

-          Huh – vonta fel a szemöldökét. – Gyorsan kapcsolsz édesem, az egyik percben még higgadt vagy a másikban pedig már felrobbansz a méregtől.

-          Nem hallasz, baszd meg? – kérdezte mérgesebben.

-          De igen, viszont kezdesz felidegesíteni. Értetted, amit mondtam? – bámult a villámokat szóró mennyei kékségbe. – Ne legyél ostoba, Loreley, nem tűnsz annak.

   Ajkai szétnyíltak, biztos volt benne, hogy újra rá akar parancsolni, ezért lefordult róla, elengedve a kezeit, bár testének rögtön hiányzott a közelsége. A plafonra bámult, a nő nem mozdult, pedig azt hitte azonnal kipattan az ágyból, felöltözik, majd eltűnik a házából.

   Talán megértette volna, amit magyarázott, túllépve saját büszkeségén?

-          Nincs kedved velem reggelizni? – kérdezte újra.

   Elhitte, hogy neki kell nyitnia a boltot, egy reggeli viszont belefért, egyikük sem hal bele, ha leül vele egy asztalhoz és eszik a rántottájából, ami a fogyasztható főztjei közé tartozott. A többivel már régóta nem is próbálkozott, nem szeretett ételt kidobni a kukába, főleg olyat nem, amit ő rontott el.

   Felé fordult újra, aztán a könyökére támaszkodott. Loreley újra az orrnyergét masszírozta. Elhúzta kicsit a száját, szemei alatt világoskék karikák éktelenkedtek, sápadt volt, nyúzott és méterekről látszott rajta, hogy másnapos, mégis édesnek tűnt, aranyosnak, akiről szívesen gondoskodna és…

   Ezzel lekapcsolta az agyát. Nem fog senkiről gondoskodni, sem vigyázni senkire, mert ezáltal az ember nagyon könnyen beleszerethet akárkibe. Az egész pillanatok sorozata, a férfiak pedig a védelemre születtek, az óvásra, így természetükből adódóan ezzel a móddal kedvelnek meg valakit a legkönnyebben. Meg persze a birtoklás, ami ezekkel függ össze.

   Magában szitkozódott, ahogy eszébe jutott a tegnap este: akkor is védte a nőt. Jobb lesz az egész hülyeségről elfelejtkezni.

-          De akár mint mondtam, pótolhatjuk a tegnap estét, ha már a sértett büszkeséged felfogta, hogy teljes mértékben ostoba – jegyezte meg, kicsit talán élesebben és gúnyosabban, mint akarta.

-          Akkor se csinálnék veled semmit, ha te lennél az utolsó férfi a földön – jegyezte meg újra ridegen.

-          Szerintem igen – vigyorgott rá, újra álarcot öltve magára. – Mármint biztos vagyok benne – tette hozzá szórakozottan. – Csak szereted magad kéretni és szereted, ha üldöznek, pedig az egész teljesen felesleges – simított végig gyengéden a karján.

Ville magyarázata ésszerű volt. Túlontúl ésszerű és normális, főleg ahhoz mérve, hogy ízig vérig férfi volt. Nem akarta elhinni, hogy ennyire úriember, próbálta fenntartani a jeges páncélt, de az megint olvadni kezdett. Olyan gyengéden simogatta a karját, olyan édesen nézett rá, amivel nem tudott mit kezdeni. Nagyot sóhajtott, majd belenézett azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amik szépen lassan úgy érezte megbabonázzák. Nem érzett magában erőt ahhoz, hogy ellenkezzen vele, a kisugárzása, újra magához vonzotta.

-          Oké. Csinálj nekem reggelit -  suttogta, mert úgy érezte, ha még ma ki akar nyitni, akkor ennie kell valamit, hogy a szervezete bírja a strapát és a gyomra ne háborogjon tovább. Muszáj valaminek felszívnia az alkoholt, ami még mindig a vérében keringett, részegen még sem mehet be.

-          Mi lenne, ha együtt csinálnánk? – Húzta fel kérdőn a férfi, az egyik sötét szemöldökét, miközben a szemei megvillantak, ezer hamis ígéretet megcsillantva előtte.

-          A-a – ingatta a fejét, mikor rájött, hogy ismét hülyeséget csinál és szabadulnia kell, még mielőtt magára húzza és azért könyörög neki, hogy had lehessen újra az övé, legalább pár percre. Szerencsére a tarsolyában volt a tökéletes kifogás, amivel kiszabadulhatott a macska karmai közül. – Én zuhanyozom. Bűzlök még mindig a piától és ha még ma ki akarok józanodni, kell egy fürdő, majd egy reggeli. Aztán tényleg le kell lépnem, mert nálam vannak a bolt kulcsai és egy idegesítő, erőszakos, zöld szemű, finn énekes miatt, egyre többen jönnek hozzánk – nyújtózott nagyot, miközben a plafon felé fordította a tekintetét, ugyanis most már igazán kezdett félni a zöld szemű ördögtől. Na, nem attól tartott, hogy bántani fogja, megkéseli, megerőszakolja vagy bármifajta fizikai fájdalmat okoz neki, sokkal inkább attól rettegett, hogy mutat neki valami olyat, amitől eddig sikerült elzárkózni és aminek úgyis katasztrófa lenne a vége. Azt viszont nem tudta tagadni, hogy igenis kivált belőle valamit. Érzéseket, reakciókat, vágyat… Ez pedig nem volt jó. Nagyon nem.

-          És a reggeli torna? – Fordult Ville az oldalára, mintha követni akarná, majd nagyon lassan végighúzta az egyik ujját az oldalán, amitől mindene libabőrös lett, belül pedig csapongott. Hol taszította, hol vonzotta, hol kihozta a sodrából, hol meg képes volt szinte tudomást sem venni róla. Nem értette magát, sosem volt ennyire szeszélyes, ez az egész nem rá vallott, de nem tudott mit tenni. A különleges finn férfi ezt tette vele.

-          Kimerül abban, hogy elmászok a fürdőszobáig – suttogta. A hangja megint jeges volt, de belül, nem egészen ezt érezte. Valami kellemes melegség áradt szét a gyomrában, a tűz pedig lassan pislákolt benne.

-          Biztos vagy ebben? – Csókolt Ville puhán a nyakába, amitől, majdnem felnyögött. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak, így finoman eltolta magától a testet, ami annyira csalogatta, mint semmi más, aztán kimászott az ágyból és újra Ville felé fordult.

-          Egészen biztos – mérte végig a még mindig oldalán fekvő férfit, aki úgy nézett ki, mint valami furcsa, kissé elcseszett Isten, egy szál alsónadrágban, kócosan, vékonyan és olyan fehéren, mint a frissen meszelt fal. Gyönyörű volt, sőt mi több pompás, mintha nem is ember lenne. De ember volt, túlságosan is ember, mindezek tetejébe férfi, olyan, aki kísértést jelentett a számára.

-          Kár – mosolygott rá Ville jókedvűen, mivel valószínűleg neki is feltűnt, hogy tetőtől talpig végigmérte, a kislábujja körmétől, a kócos barna hajjal fedett feje búbjáig, majd az éjjeliszekrény felé nyúlt és elvett róla egy doboz cigit, hogy aztán egy szálat az ajkai közé dughasson, majd olyan erotikusan fújja ki a füstöt, hogy majdnem az álla is leessen tőle.

-          Hamut nem kérek a reggelimbe – szurkálódott picit, majd szépen lassan a folyosóra botorkált. A ház még mindig koszos és kaotikus volt, de volt benne valami furcsa groteszkség is, ami kifejezetten tetszett neki. Egy alapos takarítás után, talán még azt is mondta, hogy szívesen élne egy ilyen helyen, viszont azt is valószínűnek tartotta, hogy Ville még soha sem takarított ki és nem is tervezi, hogy bármiféle hasonló tevékenységre szánja rá magát a közeljövőben. Nagyon úgy tűnt, hogy ő így érzi jól magát és nem érdekli senkinek a véleménye sem.

A fürdőszobát könnyen megtalálta, derengett neki az út, az viszont meglepte, hogy a kosz talán ezt az egyetlen helyiséget nem borítja vastagon. Csábította az ódivatú, hatalmas kád, de tudta, hogy ha azt megtölti forró vízzel és belefekszik, a büdös életbe nem fog kinyitni, így inkább a zuhanyzót választotta. Amint kilépett a fülkéből viszont rájött, hogy nincs tiszta a ruhája, így a férfi köntösét tekerte maga köré, majd átdörzsölte a haját egy törölközővel és egy talált, számára túlméretezett papucsban indult a konyhába, ahonnan meglepve vette tudomásul, hogy egész jó illatok szállingóznak felfelé.

Ville vidáman fütyörészve kavargatott valamit egy serpenyőben, amin jót mosolygott, aztán halkan megköszörülte a torkát, mire a férfi ijedten rezzent össze, aztán azonnal felé kapta a fejét és mosolyogva nézett végig rajta.

   Jól mutatott a köntöse Loreleyon, bár köntös nélkül sokkal jobban festett volna. Kicsit megkavarta még a rántottát, aztán a sonkát is megfordította, végül kitette két tányérba.

-          Tudod, féltékeny vagyok a ruháimra, mi lenne, ha levennéd azt a frottírt? Zavar, hogy az enyém, mégis rajtad van – jegyezte meg szórakozottan, az asztalra szervírozva a reggelit.

-          Muszáj, leszel elviselni – nézett rá komolyan.

   Felkuncogott, villát és kést vett elő, az egyik adagot a nő tányérjára rakta, majd ő is leült a saját adagjával. A fekete hajú szirén óvatosan látott neki az evésnek, az első falatot lassan rágta meg, miközben őt figyelte kék szemeivel. Lenyelte, majd lehunyta egy másodpercre a szemét, neki pedig megrándult a férfiassága, ahogy az élvezkedő kifejezést figyelte az arcán.

-          Nem is rossz.

-          Ezt bóknak veszem – látott neki ő is. – Egyébként mondtam, a rántottám szuper.

-          Lehetett időd gyakorolni – nézett rá újra, amitől az alhassa görcsbe rándult.

   A fenébe, talán kicsit erőszakosabbnak kellett volna lennie reggel. Fel volt húzva egész éjszaka, ami egy kicsit sem csillapodott, s sóvárgott minden része az érzéki kis démon után.

-          Ez az egyetlen ehető dolog, amit el tudok készíteni – szólalt meg karcos, rekedt hangon, majd megvonta kicsit a vállát.

-          Ki készítette a múltkori vacsorát? – vonta fel a szemöldökét, újabb falatot téve érzéki ajkai közé.

-          Az anyukám – mosolygott rá.

   Nem nézett rá igazán, próbált elszorult torkán pár falatot leerőszakolni, a gyomra neki is üres volt, így nem árthatott valami ehető is a szervezetének annyi iható után.

-          Ez nagyon kedves tőle.

-          Hé, tőlem is kedves – kérte ki magának egy kisfiú komolyságával, mire a nő halkan felnevetett.

   Egész jó úton halad, ha már sikerült elérnie, hogy nevessen. Magába nyomott még pár falatot, majd kiment és hozott két poharat és kivételesen narancslét választott hozzá, nem pedig bort meg whiskyt. Töltött magának, majd a vendégének is, így próbálva lefoglalni magát, hogy ne csak a szex körül forogjon az agya, mint egy idióta kamasz fiúnak.

-          Tőled inkább aljas, mondtam, hogy te főzz – kortyolt bele az italba.

-          Azt is mondtad, hogy ha nem ízlik, akkor elmész. Már pedig tényleg nem tudok főzni a rántottán kívül semmit – húzta el a száját.

   Visszaült, újabb falatokat tett a szájára, de nem is érezte az étel ízét, bársonyos bőre vágyott. Izgágán fészkelődött a székén, nem fért a bőrébe, pedig tudta, hogy gyorsan le kell higgadnia, mert egyrészt egyáltalán nem volt szórakoztató, másrészt soha nem függőt különösebben a szextől. A mellette ülő szépség viszont túlságosan csábító volt, égkék szemeinek hidege vonzotta magához, folyamatosan az az érzés kerülgette, hogy fel kell melegítenie, míg nem forr több száz celsiuson.

-          Minden, oké? – vonta fel a szemöldökét.

   Kicsit megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna, mire Loreley kacér pillantással nyalt végig az ajkán, mélyen a szemébe nézve. Ezek szerint direkt szórakozik vele.

-          Ez nem vicces – jegyezte meg rekedten. – Este sem nyúltam hozzád, annak ellenére sem, hogy mindent bevetettél, hogy elérd a célod – vett mély levegőt. – Ha csak nem akarsz itt ragadni, akkor a helyedbe abbahagynám – villantott rá egy apró mosolyt.

-          Miért ragadnék itt? – kérdezgette tovább, halkan, kissé duruzsolva.

-          Mert bezárom az ajtót, felviszlek a szobába és kikötlek az ágyhoz – vigyorgott rá. – Nekem ma semmi dolgom nincs, így egész nap veled szórakoznék.

-          Tényleg be kell mennem – itta ki a pohár tartalmát.

   Hirtelen eszébe jutott, mivel tölthetné még el az egész napját. Így nem kell magára maradnia és a gondolatai káoszában szenvednie, sem innia, hogy ettől megszabaduljon és talán még jól is érezheti magát. Gonoszan csillanhattak a szemei, mert Loreley összevont szemöldökkel fürkészte, mint aki a gondolatait próbálja kitalálni.

-          Veled megyek – ez nem ajánlat volt, hanem tényszerű kijelentés.

-          Nem – vágta rá gondolkodás nélkül. Esze ágában sem volt az egész napot a férfival tölteni, így is többet volt már vele, mint kellett volna. Túl sok volt belőle, túl sok volt azokból a dolgokból, amit kiváltott belőle. Az ég szerelmére, még azt is elérte, hogy szívből nevessen, amire alig voltak képesek páran.

-          De igen – pattant fel Ville csillogó szemekkel, majd elrobogott a lépcső irányába.

-          Nem – állt fel, feldúltan, majd utána rohant. A férfi a fürdőszobában épp akkor lépett a zuhany alá, mikor utolérte. A meztelenségétől egy pillanatra meghökkent, hátralépett, de a szemét képtelen volt levenni a testéről. Minden ízében tökéletesnek találta, ez pedig semmi jót nem jelentett. Ville torkát, öblös férfias nevetés hagyta el, amitől megint furcsa görcsbe állt a gyomra, de legalább kijózanodott annyira, hogy hátat fordítson neki, amitől ő csak még jobban nevetett, majd hirtelen megérezte a testét, maga mögött, a férfi kisöpörte a haját a nyakából, majd gyengéd csókot nyomott a bőrére, amitől felhevült az egész teste.

-          Láttál már meztelenül, szóval felesleges ezt csinálnod – kuncogott halkan, a fülébe duruzsolva, mire ráébredt, hogy tényleg úgy viselkedik, mint valami szemérmes szűzlány, aki apácának készül, pedig arról már réges régen lemondhatott volna.

-          Nem jöhetsz velem – fordult meg hirtelen a férfi ölelésében, aki összeráncolta a homlokát egy fél pillanatra, aztán a vonásai újra kisimultak és egy kisfiús mosoly terült szét az arcán.

-          Ez nem kérdés volt kedves – simított végig az arcán. – Bontatlan fogkefét találsz a középső fiókban – mosolygott rá, majd bevonult a zuhanyzóba és megnyitotta a csapot. – De csatlakozhatsz is, ha gondolod – kiáltott ki neki jókedvűen, mire azonnal felmordult.

-          Már fürödtem – nyúlt be nagyot sóhajtva a fiókba, hogy igénybe vegye a fogkefét, majd nagyot sóhajtva ült le a kád szélére, miközben a párás kabin falán átsejlő férfit figyelte, aki ismét dúdolgatni kezdett valamit, ami megint majdnem megmosolyogtatta, de sikerült uralkodnia magán. Ismét magára öltötte a páncélt, de ez egyre nagyobb erőfeszítést igényelt tőle. Utálta az egészet és valahogy mégis csábította.

Nem várta meg amíg Ville befejezi a zuhanyzást, amint végzett átsétált a hálóba, majd turkálni kezdett a zacskóban, amit előző nap, ő hozott neki, hogy egy tiszta pólót szerezzen magának. A póló nagy volt rá, de addig tökéletesen megtette, míg átértek a boltba.

A férfi szerencsére nem húzta az időt, gyorsan öltözött fel és készült el, majd egyszerűen kézen fogta a kapuban, míg a taxit várták, de elhúzta előle az ujjait. Nem akart ennyire közvetlen lenni, hisz nem volt a dolognak semmi értelme. Ha egy férfi és egy nő fogja egymás kezét, az már-már olyan, mintha szerelmesek lennének, köztük viszont csak a kémia működött, de az nagyon.

Ville elhúzta a száját a reakciójától, majd a zsebébe túrt és rágyújtott egy cigire, ő meg próbált nem tudomást venni róla.

-          Tudod este jobban tetszettél – jegyezte meg hirtelen, mire rávillantotta egy fél percre a szemeit.

-          Nem érdekel – vetette oda.

-          Tényleg abbahagyhatnád a jégkirálynősdit, tudom, hogy nem vagy az – mordult rá Ville, mire vállat vont.

-          Nem tudhatod, lehet, hogy csak szórakozom. Hogy is fogalmaztál? – Morfondírozott el fél pillanatra. – Megvan, lehet, hogy csak szeretem magam kéretni, na meg persze imádom, ha üldöznek, pedig ugye ez felesleges – idézte vissza a férfi reggeli szavait gúnyolódva. Bántani akarta, azt szerette volna, ha ráun és eltűnik, a másik fele viszont… Hozzábújt volna és megcsókolta volna. De nem akart katasztrófát.

-          A baj ott kezdődik kislány, hogy imádom a kihívásokat – villantak meg újra a méregzöld szemek, aztán a taxi leparkolt eléjük, ő pedig válasz nélkül szállt be.

-          Nem akarom, hogy velem gyere – nézett durcásan a férfire, aki azonnal beült mellé, majd bemondta a címet.

-          Mekkora szerencse, hogy nem kérdeztem meg mit akarsz – dőlt hátra kényelmesen, majd bámulni kezdte.

-          Fejezd be, így is elég idegesítő vagy – csattant fel hirtelen, miközben mereven bámult ki az ablakon, de az üvegen át így látta, hogy Ville vigyorog.

-          Te meg megint fagyos vagy, de úgyis elolvadsz – vont vállat hanyagul, mire dühösen fújtatni kezdett és tüntetőleg nem szólt hozzá, míg a bolthoz nem értek. A taxis markába számolatlanul tolt bele pár bankjegyet, majd kipattant a kocsiból és kinyitotta az ajtót. Szerencsére nem toporgott az üzlet előtt senki, hiába késett el, így volt ideje bezárkózni a tervezőszobába és átöltözni, a fogasról hirtelen lekapott ruhába. Csak remélni merte, hogy mire kilép Ville eltűnik, a reménye pedig azonnal szerte is foszlott, ahogy kidugta az orrát.

-          Szóval itt akarsz maradni egész nap? – Nézett rá kérdőn, mintha nem is érdekelné, hogy mit tervez.

-          Pontosan – bólintott a férfi mosolyogva.

-          Oké, akkor tedd magad hasznossá – húzott ki egy doboz ruhát a raktárból, majd címkéket nyomott a férfi kezébe.

-          Most dolgoztatni fogsz? – Húzta fel Ville kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Pontosan. Ha nem vagy vásárló, akkor csinálj valamit – bólintott.