14.

   Felnevetett. Komolyan azt gondolja, ezzel majd elüldözi? Énekes, de soha nem volt baja más munkákkal sem, otthon sokszor segített az anyjának a kertben, míg az apja szexshopjában is évekig dolgozott. Leült egy székre, a dobozt pedig a lábához húzta és elkezdte felcímkézni őket, miközben félszemmel Loreleyt figyelte.

   Valóban semmi dolga nem volt egész nap, bár írhatott vagy olvashatott volna, de jelenleg egyik sem tűnt olyan szórakoztatónak, mint a nőt heccelni. Megint játszotta a dámát, azonban úgy tervezte a nap végére eléri, hogy levesse magáról ezt a jéghideg páncélt.

   Visszafogta magát, nem akarta egész nap zaklatni, majd megy hozzá a nő, ha már nem bír magával. Kívánta, látta a szemeiben, miközben fürdés közben figyelte, s látta a remegését is, mikor a közelébe ment. Őt nem üldözni kell, hanem csábítani, magától fog egyre többet és többet követelni.

-          Itt nem szabad dohányozni – kapta ki szájából a cigit. – Nem néztél körbe? Mégis mit képzelsz magadról?

-          Mindenhol rágyújthatok, pedig már sehol nem szabad cigizni – vonta meg a vállát hanyagul.

-          De itt nem. Ha még egyszer meglátom, hogy egyáltalán előveszed, széttöröm az egész dobozodat! – fenyítette meg, majd összetörte a szálat és a kukába dobta.

   Szórakozottan nézett rá, majd tovább folytatta a címkék felrakását, míg a nő elrendezett pár rosszul visszatett pólót. Meglehet, ő fog világgá szaladni, ha nem gyújthat rá. Dél volt, mire végzett a ruhákkal, Loreley a vásárlókkal foglalkozott, ő pedig a legkedvesebb mosolyával jutalmazta meg a betérőket. Valószínűleg totál idiótának hitték, azonban egy kicsit sem érdekelte.

-          Segíthetek? – kelt fel, amikor egy csinos lány megállt a pultnál, ami mögött helyet foglalt.

   A nő zavartan nézett rá, kicsit kétségbeesetten, mire rákönyökölt az asztalra és mosolyogni kezdett, hogy kicsit megnyugtassa.

-          Öhm… én… - dadogta zavartan, s nem nézett a szemébe.

   Vajon Loreley féltékeny lesz?

-          Ruhát szeretnél, vagy pólót? – vonta fel a szemöldökét, úgy végig mérve, hogy ne érezze magát zavarban. – Szerintem te inkább az a ruhás fajta vagy, nem? – kérdezgette tovább, mire lassan elmosolyodott és már a szemébe is belemert nézni. – Gyere, keresünk egyet – sétált ki a pult mögül.

-          Te, nem Ville Valo vagy véletlen, a HIM zenekarból? – kérdezte zavartan, miközben követte a ruhákhoz.

   Lágyan nevetett fel. – De igen, szakmát váltottam egy napra – mosolygott le rá. – Szerintem ez pont a te méreted és jól is fog állni – kapott le egy ruhát, majd a kezébe nyomta.

-          Köszönöm – vette el.

-          Ott van az öltöző, nyugodtan próbáld fel, aztán mutasd meg nekem is – kacsintott rá.

   A vevő elvörösödött zavarában, majd hátra arcot vett és elindult az öltöző felé. Vigyorogva ment vissza a pulthoz. A szexshopban hozzászokott a sok zavarban lévő emberhez, főleg a nőkhöz, akik nagyokat pislogva néztek rá, aztán zavartan elfordultak tőle, miközben próbálták elrejteni, amit venni akarnak, hogy lehetőleg ne is lássa őket.

   Valahol szórakoztató volt az a munka is, de Loreley húzásával semmi nem érhetett fel.

-          Befejezted a címkéket? – vágtatott mellé, két vásárlót is magára hagyva.

   Vigyorogva fordult felé, ahogy az egyik tanácstalan srácra nézett.

-          Szerintem a segítségedre szorul, édesem, nem gondolod? Vele kéne inkább törődnöd.

   Az égkék szemek egészen elsötétedtek, már nyitotta a száját, hogy hozzávágjon valamit, vagy elküldje a fenébe, de visszatért a lány, akin, ahogy mondta, tökéletesen állt az a ruha, amit kiválasztott neki.

-          Megmondtam, hogy remek lesz – vigyorgott a zavarban lévő vevőre.

-          Igen, köszönöm – suttogta a padlót figyelve, aztán közelebb lépett a pulthoz. – Kérhetek autogramot? – nézett rá.

-          Persze, lapra megfelel? – húzta el picit a száját.

   A lány bólintott, ő pedig kitépett egy fehér lapot a füzetből, aztán ráírta a nevét és még egy szívecskét is rajzolt mellé, mert Loreley még mindig mellette állt. Elgondolkodott rajta, hogy a telefonszámát is oda írja, hiszen úgyis elhagyta a mobilját, ezt viszont a mellette álló szirén nem tudta.

   Végül nem tette meg, mosolyogva nyújtotta át neki. Ezek után a lány kifizette Loreleynek a ruhát, majd távozott az üzletből, ő meg kiment cigizni. Vigyorogva figyelte a nőt, aki kezdett egyre idegesebb lenni, amit csak égkék szemeinek sötét villámjaiból sejtett.

Hirtelen mégsem tűnt olyan jó ötletnek, hogy befogta a férfit dolgozni. A kislány majdnem elolvadt már attól is, hogy ránézett, a férfi pedig direkt volt olyan, mintha…

A rohadt életbe is, nem kéne, hogy zavarja az egész. Nem kéne bántania, hogy miközben az ő nyakán liheg, másokkal flörtöl. Nagy levegőt vett és visszafordult a két sráchoz, hogy segítsen nekik a legmegfelelőbb darabot megtalálni. Próbált olyan kedves és bűbájos lenni, amennyire csak bírt, a fiúk próbáltak flörtölni vele, de cseppet sem izgatták fel a fantáziáját és nem bírta még eljátszani se, hogy bárminemű érdeklődést mutatna irántuk. Vevők voltak, ő pedig az eladó és a tervező egy személyben.

Újabb óra telt el, a vásárlók jöttek mentek, majd Christian lépett be az üzletbe egy nagy zacskóval a kezében.

-          Hoztam ebédet – közölte vigyorogva, hisz a Villével való kis incidens átlendítette őket az imádjuk egymást szakaszba. – Meg pár tervet is. Meg kéne nézned, valami hiányzik ezekről, de nem tudom mi – dobálta le a cuccait, majd Villéről tudomást sem véve, megölelte és puszit nyomott a homlokára, amitől önkéntelenül is elmosolyodott. Szerette a fiúkat, de Chrissel különlegesebb volt a kapcsolata. Érezték a másikat, az élet minden területén. Kapcsolat persze sosem volt köztük, egyszerűen barátok voltak, szinte egy családot alkottak.

-          Ez jól néz ki – vetette magát a rajzokra az ebéd helyett.

-          Mind jól néz ki. Én csináltam - húzta fel Christian az orrát viccesen majd elnevette magát.

-          Nagyképű – könyökölte oldalba játékosan, miközben szétszórta a lapokat a pulton.

-          Nem is – vigyorgott rá Christian. Villéről hirtelen meg is feledkezett, hisz ujjai között a papírokon ott volt a legnagyobb szenvedélye.

-          De igen, amúgy ránéztél a cipőterveimre? – Kérdezte miközben ceruzát ragadott és belejavított egy két helyen a skiccekbe.

-          Igen, de még mindig nem tudom, hogyan akarod őket megcsinálni. Cipőkészítést semelyikünk sem tanult – könyökölt mellé Chris.

-          Még tanulhatok – vont vállat. Imádta a cipőket is, éppen ezért pár hónapja elkezdett ilyesmiket is rajzolgatni, bár a megvalósításhoz tényleg nem konyítottak, de az ötlet legalább jó volt.

-          Szomjas vagyok – közölte Ville hirtelen elé állva, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete, annyira közel volt és ő annyira belefeledkezett a vázaltok tanulmányozásába, hogy meglepte a zöld szemű ördög jelenléte az aurájában.

-          Igyál – vetette oda, majd felkapott egy újabb tervet.

-          Üres a hűtő – jelentette ki a férfi.

-          Öhm… Mit keres ez itt? – Kérdezte Chris halkan.

-          Nem száll le rólam, de egyre többen jönnek miatta én meg befogtam dolgozni.  Lényegtelen, ne foglalkozz vele – fordult felé mosolyogva, majd aztán visszanézett Villére, kinyitotta a kasszát és pár eurót nyomott a markába. – Te meg, ha szomjas vagy, hozz inni. Amúgy a csapban is van víz – forgatta meg a szemeit. – Felnőtt férfi vagy, én pedig nem vagyok az anyukád, szóval találd fel magad – szólt rá ridegen. Utálta, ha bárki is megzavarta munka közben.

-          Dolgoztatsz és nem vagyok bejelentve nálad és a pihenőidőt se tartottad be… Soroljam tovább? Így is szép pert akaszthatok a nyakadba – vigyorgott rá Ville.

-          Idióta vagy – mordult rá. – Ha nem tűnt volna fel én itt dolgozom, ez a munkám – lengette meg a papírokat a férfi orra előtt. – Nincs időm most se rád, se a hülyeségeidre, oldd meg a gondjaid vagy hívd a rendőröket bánom is én. Tőlem el is tűnhetsz , ha akarsz, ha viszont maradsz, akkor maradj egy kicsit csendben, kérlek – tette hozzá, mert Ville hirtelen olyan csalódott képet vágott, mint egy kisfiú akinek elvették a kedvenc játékát, de a kérlek szó egy picit megenyhítette.

-          Velem vacsorázol, ha hagylak dolgozni? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Felejtsd el, így sok lesz már a jóból – szusszantott fel. Ville elérte, hogy a figyelme felé forduljon, ezt pedig ki nem állhatta, főleg, mert úgy viselkedett akár egy rossz gyerek, aki képtelen elszórakoztatni magát tíz percen át. De neki igenis dolgoznia kellett, még akkor is, ha a nagyra nőtt csökönyös barom nem fogta fel.

   Nem mindenki énekes, akinek majdhogynem szabad az idő beosztása, de akkor is irritálta, hogy Loreley nem is foglalkozik vele. Megint kezdte úgy érezni, az egész szarakodás felesleges, a nő nem kér belőle… de akkor eszébe jutott az este. Dehogynem kér, csak azt hiszi, ha kéreti magát és tudomást sem vesz róla, majd jobban kell neki, nem mintha a kettőnek lett volna egymáshoz köze.

   Így is frusztrált volt már, nem is nagyon értette az egészet. Persze, férfiból volt, de tudott uralkodni magán, volt, hogy a barátnői miatt egész turné utakat bírt ki szex nélkül, a kezét használva, pornót nézve, vagy éppen kamerázva. Pár hónap össze sem volt hasonlítható pár nappal, vagy éppenséggel pár órával, mégis kellett neki a nő.

   Többször is eljátszott a gondolattal, hogy ha elfogynak az emberek, akkor egyszerűen behúzza az öltözőbe és addig izgatja a testét, ameddig ő nem könyörög neki dugja meg.

   Lerakta a pár eurót, amit a kezébe nyomott, aztán kiment a boltból és Bamet hívta. Nem bírta elviselni, ha nem kell valamit csinálnia. Rágyújtott egy cigire, józan is volt és bár a nap eddig eléggé szórakoztatta, kezdett leereszteni, már pedig nem akart engedni a gondolatainak, melyek képesek voltak az őrület határára sodorni.

-          Merre vagy? – szólt bele.

-          Ville? Megint új számod van?

-          Igen. Szóval merre vagy? – szívott bele a cigijébe a bolt előtt.

-          Most fejeztem be egy tárgyalást – válaszolta higgadtan, majd hirtelen felkuncogott. – Mi van a kis sziréneddel? Tegnap jól leivott!

-          Itt vagyok nála a boltban, de jelenleg nem túl szórakoztató – húzta el a száját.

   Benézett az ablakon. Loreley még mindig Chrissel volt elfoglalva, őt pedig idegesítette az egész, féltékenyé tette, bár nem értette miért. Hiszen nem a barátnője, nem birtokolja semmilyen módon és nem is szereti, csak kedveli, a féltékenység fokozatait jól ismerte. Először is a barátnőre féltékeny egy férfi, aztán arra, akit megszeret és birtoklással tekint rá.

   Ő nem birtokolta, sem oka, sem joga nem volt még ehhez, nem mintha bánta volna, de… mély levegőt vett. Az egész kezdett őrületbe átmenni és rettenetesen kívánt egy pohár bort legalább.

-          Oda menjek? – nevetett tovább Bam.

   Elmosolyodott, ketten szórakoztassák a fekete hajú szirént? Elhúzta a száját, valószínűleg elmenekülne a boltból egy óra után.

-          Igen, de előtte igyunk valamit – azzal letette a telefont.

   Nem telt bele tíz percbe, a menedzser leparkolt és kipattant a kocsiból. Átsétáltak a kedvenc helyükre, majd jó két órát eltöltöttek ott, egyre csak a bort töltve magukba. Mire visszaindultak, már jókedve volt, a komorságát messze űzte, miközben hülye vicceken röhögtek a férfival.

-          Szia – köszönt a férfi Loreleynek, aztán meglátott egy fekete ruhát és oda szaladt hozzá. – Szerinted, hogy állna nekem, Ville? – vigyorgott rá.

-          Nem menne rád – sétált hozzá, megnézve a méretet. – Ki kell ábrándítsalak, nem hiszem, hogy van XXL-s ebből – magához húzta a ruhát. – És nekem milyen? – tetszelgett benne, mint egy idióta.

   Bam felröhögött megadva a választ, míg a fekete hajú szirén, aki egyszer biztosan a vesztét okozza, villámló szemekkel sétált hozzájuk.

-          Tedd le – kapta ki a kezéből, aztán visszaakasztotta a helyére. A levegőbe szagolt. – Te ittál.

-          Nem tagadom - kacsintott rá, majd tovább rágózott.

-          Két órája elmentél – folytatta, keresztbe fonva mellkasa előtt a karjait.

-          Ville, mikor vetted feleségül? – röhögött a menedzser.

   Ezen ő is felkuncogott. – Nem tervezem, de most, hogy mondod, tényleg olyan, mint egy házsártos feleség – kezdte el ő is cikizni.

-          Fogjátok be, a hely tele van vásárlókkal – ütötte karon.

-          Hidd el, imádják a showt – pimasz mosolyt engedett meg felé.

   Körbenézett a helységben, valóban jó páran lézengtek a sorok között, akiknek nagy része őket bámulta. Bam gonosz pillantással nézett rá, neki pedig ötlete sem volt, mit találhatott ki.

-          Na, ide figyeljen mindenki! – tette fel a kezeit és integetni kezdett, mint egy kretén. Ha ő enyhén ittas volt, akkor Bam egyenesen részeg. – Tegye ki mindenki a pultra a telefonját és Ville olyan bemutatott tart, amilyet még soha nem láttatok!

   Összevonta a szemöldökét, lövése sem volt, mire akar kilyukadni a férfi. Loreleyra nézett, aki egyszerre döbbenten és kissé elhűlve forgolódott körbe.

-          Nem ér fotózni, tessék, tessék! – vigyorgott a menedzser, aztán rásandított, újra lekapta a fekete női egybe ruhát. – Mered, vagy nem mered, Ville? – lökte a mellkasának, mire a nézőközönségé avanzsált vásárlók felnevettek.

-          Jó, de akkor neked… - elkezdett válogatni a ruhák között, míg nem talált egy nagyon színes szűk pólót. – Ezt kell felvenned – dobta vidáman a férfi arcába.

   Bam hümmögve vette szemügyre a ruhadarabot. – Ez nem fog rám jönni – csóválta meg a fejét.

-          Ne legyél ilyen kishitű. Hé, emberek, tapsot kérek és sok biztatást Bamnek – nézett a többiek felé. – Rajta – kezdett el tapsolni – Rád fog menni. Rád fog menni. Rád fog menni – verte az ütemet.

   Egyre többen beszálltak a játékba, míg nem mindenki együtt biztatta vele együtt a férfit, aki kissé zavarba jött a hirtelen jött figyelemtől. Vagy talán a szűk pólótól? Loreleyra pillantott. A nő úgy figyelte, mintha azt próbálná kitalálni ilyen kreténnek született –e, vagy csak később vált eszelős őrülté.

Nem tudta eldönteni, hogy a két férfi mennyire részeg, abban volt biztos csak, hogy mindketten ittak már kora délután és ráadásul nem is keveset. Az italtól pedig látszólag elment az a kevéske eszük is, ami volt. Aztán hirtelen dühös lett, amiért Bam és Ville játszótérnek nézték azt, amiért ő világ életében dolgozott, azt, amit imádott, ami az életét jelentette.

-          Azonnal tegyétek le – szólt rájuk határozottan, de a két férfi csak vigyorogva szorongatta a ruhákat, amik nem két fillérbe kerültek.

-          Mi van, ha nem? – Húzta fel Ville kihívóan a szemöldökét.

-          Újra fogod mindkettőt varrni – sziszegte ingerülten, mit sem törődve a vásárlókkal.

-          Ville… Varrni – röhögött fel Bam.

-          Fogd be – ripakodott rá. – Rohadtul leteszitek mind a kettőt, mert ezek egyediek és nem kis munka van bennük, aztán húzzatok innen a francba vagy hívom a rendőröket – csattant fel hirtelen.

-          Vagy hívom a rendőröket – kezdte el kifigurázni Bam nyávogós hangon, mintha valami hisztis kis picsa lenne csak. Pár lány felvihogott mellette, mire gyilkos pillantást vetett rájuk, ők pedig úgy iszkoltak el, mintha szemmel ölni tudna.

-          Kuss – üvöltött rá, mire hirtelen hátrahőkölt a férfi, ő pedig kihasználva a pillanatnyi döbbenetét, kikapta a kezéből a pólót, majd Villéhez lépett és tőle is elvette a ruhát. – Takarodjatok innen – tépte fel a bolt ajtaját.

-          Ne legyél már ilyen, mi csak mókázunk – nézett rá Ville.

-          Ez kurvára nem vicces, mókázzatok máshol és ne az én boltomban. Azt hiszed, te bármit megtehetsz? A kurva életbe, mióta segítettem neked kihalászni azt a rohadt öngyújtót, abból az átkozott bokorból, mert persze aznap is totálisan részeg voltál, nem szállsz le rólam. Mi a francot akarsz? Nem vagyok a rohadt bohócod, aki szórakoztat, ez pedig nem egy kibaszott vidámpark, ahol kedvedre szórakozhatsz. Ez az én üzletem, amiért megdolgoztam és azóta is minden egyes nap, keményen melózom érte – fakadt ki. – Te pedig csak beszambázol ide, miután megint ittál és fel akarsz forgatni mindent, pusztán azért, mert egy unatkozó, öntelt, barom vagy, aki nem tud mit csinálni magával és éppen engem pécéztél ki magadnak arra, hogy szórakoztasd magad, de én ebből nem kérek. Tudod reggel már egészen elhittem, hogy tudsz normális férfiként viselkedni, de bebizonyítottad, hogy nem. Szóval tűnés. Sőt, mindenki kifelé – üvöltött magából kikelve, mire a vásárlók szépen sorban eloldalogtak, Ville pedig nagyokat pislogva nézett rá egészen addig míg Bam meg nem fogta a karját és ki nem húzta az üzletből, amit tíz perccel később azonnal be is csukott és hazament, ahol a fiúk megpróbáltak kérdezősködni, hisz nekik is feltűnt, hogy még bőven nincs záróra, ő pedig otthon van, de nem volt hajlandó megszólalni. Egy forró fürdő után befeküdt az ágyba és a plafont bámulta.

Megint elbaszta, a férfi újra kihozta a sodrából, őt, a mindig rideg, hideg fejjel gondolkodó Loreleyt, akit eddig szinte soha senki nem tudott kibillenteni az egyensúlyából.

Most viszont olyan volt, mintha kiforgatták volna önmagából. Utálta az érzést, utálta egyáltalán, hogy érzett. Nem akart, sosem akart, erre tessék. Belefutott egy rock sztárba gyanútlanul, aki mindent percek alatt képes volt felforgatni körülötte.  A hosszú évek után, amiket jégkirálynőként töltött, ahogy a férfi fogalmazott, most minden túl intenzív volt és képtelen volt kezelni a helyzetet.

A takarót a fejére húzta, nem szeretett volna tovább gondolkodni, majd erővel kényszerítette magát alvásra, ami nagyon is ráfért.

-          Lor – kopogott Bobby az ajtón, ami felébresztette.

-          Tűnj el – dünnyögte a párnába. Álmos volt, kizsigerelt, nyúzott és a feje is fájt.

-          Öhm… Mark és Chris elmentek a boltba – nyitotta a férfi résnyire az ajtót.

-          Ezért keltesz fel? – Vágott felé egy párnát dühösen.

-          Nem, nem ezért – suttogta a férfi, de még a hangján is hallani lehetett, hogy mosolyog.

-          Hagyj aludni, fáradt vagyok – húzta a fejére újra a takarót. Fogalma sem volt mióta alszik, nem is érdekelte, tovább akarta folytatni a durmolást, de Bobby látszólag nem értette meg.

-          Figyu, Lorey vendéged van és azt hiszem én is lelépek – suttogta csendesen.

-          Akárki is az küldd el engem meg hagyjatok békén – suttogta, majd nagyot ásított, aztán kényelembe helyezte magát azzal a szándékkal, hogy tovább alszik.

-          Nem hinném, hogy el fog menni – magyarázta Bobby. – Na mindegy, majd ti megbeszélitek. Elhúztam, ha kell valami majd hívj. Csók baby – cuppantott egyet, mire egy morgással válaszolt, aztán félálomba merült, amiből egy kéz gyengéd érintése térítette magához, amitől mindene összerándult.

-          Beszélhetnénk? – Kérdezte Ville halkan, mire kipattantak a szemei.

-          Rémálom vagy, mondd, hogy csak egy kibaszott szar rémálom vagy – suttogta rekedten, miközben nem volt hajlandó lehúzni a fejéről a takarót.