13.

   Nem engedte el a csuklóját, szabad kezével a hajába túrt, aztán visszadőlt az ágyra, majd rántott egyet a nő karján, így mellette kötött ki. Mielőtt újra megpróbált volna felállni, ráfordult, kezeit pedig lustán lefogta a feje felett. Azt akarta, hogy végig hallgassa, mielőtt vélt sérelmében olyanokat képzel, amik nem igazak, az ilyentől egyenesen a falnak tudott rohanni.

   A kék szemekbe nézett, gyűlölte, mikor fagyosak, mint a jég és széttörhetetlen keménységűnek látszanak, akár a gyémánt.

-          Akkor kezdjük újra – erőltetett higgadtságot magára.

   A nő azonnal közbe akart vágni, ezért szabad kezét a szájára szorította. Szabadulni próbált, mocorogva alatta, de ő tudomást sem vett róla.

-          Így máris sokkal jobb – vigyorgott rá. – Tehát, nem dugtalak meg, nem azért, mert nem akartalak volna, egyszerűen csak nem fektetek meg részeg nőt. Egyrészt gusztustalan lenne, másrészt nem akartam, hogy azt hidd, kihasznállak, harmadrészt, undorodnék utána magamtól is, amiért kihasználtam a helyzetet. Az éjszakára sem emlékszel, arra sem emlékeznél, ha életed legjobb orgazmusát élted volna át, így a sértődöttséged nem más, mint hiszti.

   Megkomolyodva bámult a kék szemekbe, továbbra sem vette el róla a kezeit, pedig látta, hogy egyre inkább elsötétednek szemei a dühtől, amit valószínűleg a kiszolgáltatott helyzet miatt érez. Nagy levegőt vett, testük összeért pár pontot, a vágy kicsit sem akart csillapodni benne és hirtelen túl józannak érezte magát.

   Végül is tök mindegy. Akár el is engedhetné, haragszik rá, de ki a szart érdekel? Legfeljebb többet nem megy el a koncertjeikre, ők meg nem veszik fel a pólóikat. Talán igen, mert miért ne, nem voltak rosszak, sőt, igazán tetszettek neki. Az egész viszont teljesen felesleges és az élet nagy halmazában egy hatalmas nullát kap.

   Itt maradhatna, szexszelhetnének és ehetnének egész nap, ez azonban semmin nem változtatna. Loreley szórakoztató volt, ha viszont elmegy, keres más szórakozást magának, például az alkoholt, a barátait, elmegy próbára, talán bevásárol, de akár írhat, tévézhet és olvashat is.

   Az egész teljesen értelmetlen, még sem szállt le róla és engedte el. Nem akarta hagyni, hogy elmeneküljön tőle, főleg nem úgy, hogy haragszik rá valami ostobaság miatt.

   Elrántotta szájáról a kezét, mikor fogait a bőrébe mélyesztette.

-          Te kis vadállat – szűkítette össze a szemeit játékosan.

-          Eressz el te seggfej – sziszegte hirtelen indulatosan.

-          Huh – vonta fel a szemöldökét. – Gyorsan kapcsolsz édesem, az egyik percben még higgadt vagy a másikban pedig már felrobbansz a méregtől.

-          Nem hallasz, baszd meg? – kérdezte mérgesebben.

-          De igen, viszont kezdesz felidegesíteni. Értetted, amit mondtam? – bámult a villámokat szóró mennyei kékségbe. – Ne legyél ostoba, Loreley, nem tűnsz annak.

   Ajkai szétnyíltak, biztos volt benne, hogy újra rá akar parancsolni, ezért lefordult róla, elengedve a kezeit, bár testének rögtön hiányzott a közelsége. A plafonra bámult, a nő nem mozdult, pedig azt hitte azonnal kipattan az ágyból, felöltözik, majd eltűnik a házából.

   Talán megértette volna, amit magyarázott, túllépve saját büszkeségén?

-          Nincs kedved velem reggelizni? – kérdezte újra.

   Elhitte, hogy neki kell nyitnia a boltot, egy reggeli viszont belefért, egyikük sem hal bele, ha leül vele egy asztalhoz és eszik a rántottájából, ami a fogyasztható főztjei közé tartozott. A többivel már régóta nem is próbálkozott, nem szeretett ételt kidobni a kukába, főleg olyat nem, amit ő rontott el.

   Felé fordult újra, aztán a könyökére támaszkodott. Loreley újra az orrnyergét masszírozta. Elhúzta kicsit a száját, szemei alatt világoskék karikák éktelenkedtek, sápadt volt, nyúzott és méterekről látszott rajta, hogy másnapos, mégis édesnek tűnt, aranyosnak, akiről szívesen gondoskodna és…

   Ezzel lekapcsolta az agyát. Nem fog senkiről gondoskodni, sem vigyázni senkire, mert ezáltal az ember nagyon könnyen beleszerethet akárkibe. Az egész pillanatok sorozata, a férfiak pedig a védelemre születtek, az óvásra, így természetükből adódóan ezzel a móddal kedvelnek meg valakit a legkönnyebben. Meg persze a birtoklás, ami ezekkel függ össze.

   Magában szitkozódott, ahogy eszébe jutott a tegnap este: akkor is védte a nőt. Jobb lesz az egész hülyeségről elfelejtkezni.

-          De akár mint mondtam, pótolhatjuk a tegnap estét, ha már a sértett büszkeséged felfogta, hogy teljes mértékben ostoba – jegyezte meg, kicsit talán élesebben és gúnyosabban, mint akarta.

-          Akkor se csinálnék veled semmit, ha te lennél az utolsó férfi a földön – jegyezte meg újra ridegen.

-          Szerintem igen – vigyorgott rá, újra álarcot öltve magára. – Mármint biztos vagyok benne – tette hozzá szórakozottan. – Csak szereted magad kéretni és szereted, ha üldöznek, pedig az egész teljesen felesleges – simított végig gyengéden a karján.

Ville magyarázata ésszerű volt. Túlontúl ésszerű és normális, főleg ahhoz mérve, hogy ízig vérig férfi volt. Nem akarta elhinni, hogy ennyire úriember, próbálta fenntartani a jeges páncélt, de az megint olvadni kezdett. Olyan gyengéden simogatta a karját, olyan édesen nézett rá, amivel nem tudott mit kezdeni. Nagyot sóhajtott, majd belenézett azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amik szépen lassan úgy érezte megbabonázzák. Nem érzett magában erőt ahhoz, hogy ellenkezzen vele, a kisugárzása, újra magához vonzotta.

-          Oké. Csinálj nekem reggelit -  suttogta, mert úgy érezte, ha még ma ki akar nyitni, akkor ennie kell valamit, hogy a szervezete bírja a strapát és a gyomra ne háborogjon tovább. Muszáj valaminek felszívnia az alkoholt, ami még mindig a vérében keringett, részegen még sem mehet be.

-          Mi lenne, ha együtt csinálnánk? – Húzta fel kérdőn a férfi, az egyik sötét szemöldökét, miközben a szemei megvillantak, ezer hamis ígéretet megcsillantva előtte.

-          A-a – ingatta a fejét, mikor rájött, hogy ismét hülyeséget csinál és szabadulnia kell, még mielőtt magára húzza és azért könyörög neki, hogy had lehessen újra az övé, legalább pár percre. Szerencsére a tarsolyában volt a tökéletes kifogás, amivel kiszabadulhatott a macska karmai közül. – Én zuhanyozom. Bűzlök még mindig a piától és ha még ma ki akarok józanodni, kell egy fürdő, majd egy reggeli. Aztán tényleg le kell lépnem, mert nálam vannak a bolt kulcsai és egy idegesítő, erőszakos, zöld szemű, finn énekes miatt, egyre többen jönnek hozzánk – nyújtózott nagyot, miközben a plafon felé fordította a tekintetét, ugyanis most már igazán kezdett félni a zöld szemű ördögtől. Na, nem attól tartott, hogy bántani fogja, megkéseli, megerőszakolja vagy bármifajta fizikai fájdalmat okoz neki, sokkal inkább attól rettegett, hogy mutat neki valami olyat, amitől eddig sikerült elzárkózni és aminek úgyis katasztrófa lenne a vége. Azt viszont nem tudta tagadni, hogy igenis kivált belőle valamit. Érzéseket, reakciókat, vágyat… Ez pedig nem volt jó. Nagyon nem.

-          És a reggeli torna? – Fordult Ville az oldalára, mintha követni akarná, majd nagyon lassan végighúzta az egyik ujját az oldalán, amitől mindene libabőrös lett, belül pedig csapongott. Hol taszította, hol vonzotta, hol kihozta a sodrából, hol meg képes volt szinte tudomást sem venni róla. Nem értette magát, sosem volt ennyire szeszélyes, ez az egész nem rá vallott, de nem tudott mit tenni. A különleges finn férfi ezt tette vele.

-          Kimerül abban, hogy elmászok a fürdőszobáig – suttogta. A hangja megint jeges volt, de belül, nem egészen ezt érezte. Valami kellemes melegség áradt szét a gyomrában, a tűz pedig lassan pislákolt benne.

-          Biztos vagy ebben? – Csókolt Ville puhán a nyakába, amitől, majdnem felnyögött. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak, így finoman eltolta magától a testet, ami annyira csalogatta, mint semmi más, aztán kimászott az ágyból és újra Ville felé fordult.

-          Egészen biztos – mérte végig a még mindig oldalán fekvő férfit, aki úgy nézett ki, mint valami furcsa, kissé elcseszett Isten, egy szál alsónadrágban, kócosan, vékonyan és olyan fehéren, mint a frissen meszelt fal. Gyönyörű volt, sőt mi több pompás, mintha nem is ember lenne. De ember volt, túlságosan is ember, mindezek tetejébe férfi, olyan, aki kísértést jelentett a számára.

-          Kár – mosolygott rá Ville jókedvűen, mivel valószínűleg neki is feltűnt, hogy tetőtől talpig végigmérte, a kislábujja körmétől, a kócos barna hajjal fedett feje búbjáig, majd az éjjeliszekrény felé nyúlt és elvett róla egy doboz cigit, hogy aztán egy szálat az ajkai közé dughasson, majd olyan erotikusan fújja ki a füstöt, hogy majdnem az álla is leessen tőle.

-          Hamut nem kérek a reggelimbe – szurkálódott picit, majd szépen lassan a folyosóra botorkált. A ház még mindig koszos és kaotikus volt, de volt benne valami furcsa groteszkség is, ami kifejezetten tetszett neki. Egy alapos takarítás után, talán még azt is mondta, hogy szívesen élne egy ilyen helyen, viszont azt is valószínűnek tartotta, hogy Ville még soha sem takarított ki és nem is tervezi, hogy bármiféle hasonló tevékenységre szánja rá magát a közeljövőben. Nagyon úgy tűnt, hogy ő így érzi jól magát és nem érdekli senkinek a véleménye sem.

A fürdőszobát könnyen megtalálta, derengett neki az út, az viszont meglepte, hogy a kosz talán ezt az egyetlen helyiséget nem borítja vastagon. Csábította az ódivatú, hatalmas kád, de tudta, hogy ha azt megtölti forró vízzel és belefekszik, a büdös életbe nem fog kinyitni, így inkább a zuhanyzót választotta. Amint kilépett a fülkéből viszont rájött, hogy nincs tiszta a ruhája, így a férfi köntösét tekerte maga köré, majd átdörzsölte a haját egy törölközővel és egy talált, számára túlméretezett papucsban indult a konyhába, ahonnan meglepve vette tudomásul, hogy egész jó illatok szállingóznak felfelé.

Ville vidáman fütyörészve kavargatott valamit egy serpenyőben, amin jót mosolygott, aztán halkan megköszörülte a torkát, mire a férfi ijedten rezzent össze, aztán azonnal felé kapta a fejét és mosolyogva nézett végig rajta.

   Jól mutatott a köntöse Loreleyon, bár köntös nélkül sokkal jobban festett volna. Kicsit megkavarta még a rántottát, aztán a sonkát is megfordította, végül kitette két tányérba.

-          Tudod, féltékeny vagyok a ruháimra, mi lenne, ha levennéd azt a frottírt? Zavar, hogy az enyém, mégis rajtad van – jegyezte meg szórakozottan, az asztalra szervírozva a reggelit.

-          Muszáj, leszel elviselni – nézett rá komolyan.

   Felkuncogott, villát és kést vett elő, az egyik adagot a nő tányérjára rakta, majd ő is leült a saját adagjával. A fekete hajú szirén óvatosan látott neki az evésnek, az első falatot lassan rágta meg, miközben őt figyelte kék szemeivel. Lenyelte, majd lehunyta egy másodpercre a szemét, neki pedig megrándult a férfiassága, ahogy az élvezkedő kifejezést figyelte az arcán.

-          Nem is rossz.

-          Ezt bóknak veszem – látott neki ő is. – Egyébként mondtam, a rántottám szuper.

-          Lehetett időd gyakorolni – nézett rá újra, amitől az alhassa görcsbe rándult.

   A fenébe, talán kicsit erőszakosabbnak kellett volna lennie reggel. Fel volt húzva egész éjszaka, ami egy kicsit sem csillapodott, s sóvárgott minden része az érzéki kis démon után.

-          Ez az egyetlen ehető dolog, amit el tudok készíteni – szólalt meg karcos, rekedt hangon, majd megvonta kicsit a vállát.

-          Ki készítette a múltkori vacsorát? – vonta fel a szemöldökét, újabb falatot téve érzéki ajkai közé.

-          Az anyukám – mosolygott rá.

   Nem nézett rá igazán, próbált elszorult torkán pár falatot leerőszakolni, a gyomra neki is üres volt, így nem árthatott valami ehető is a szervezetének annyi iható után.

-          Ez nagyon kedves tőle.

-          Hé, tőlem is kedves – kérte ki magának egy kisfiú komolyságával, mire a nő halkan felnevetett.

   Egész jó úton halad, ha már sikerült elérnie, hogy nevessen. Magába nyomott még pár falatot, majd kiment és hozott két poharat és kivételesen narancslét választott hozzá, nem pedig bort meg whiskyt. Töltött magának, majd a vendégének is, így próbálva lefoglalni magát, hogy ne csak a szex körül forogjon az agya, mint egy idióta kamasz fiúnak.

-          Tőled inkább aljas, mondtam, hogy te főzz – kortyolt bele az italba.

-          Azt is mondtad, hogy ha nem ízlik, akkor elmész. Már pedig tényleg nem tudok főzni a rántottán kívül semmit – húzta el a száját.

   Visszaült, újabb falatokat tett a szájára, de nem is érezte az étel ízét, bársonyos bőre vágyott. Izgágán fészkelődött a székén, nem fért a bőrébe, pedig tudta, hogy gyorsan le kell higgadnia, mert egyrészt egyáltalán nem volt szórakoztató, másrészt soha nem függőt különösebben a szextől. A mellette ülő szépség viszont túlságosan csábító volt, égkék szemeinek hidege vonzotta magához, folyamatosan az az érzés kerülgette, hogy fel kell melegítenie, míg nem forr több száz celsiuson.

-          Minden, oké? – vonta fel a szemöldökét.

   Kicsit megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna, mire Loreley kacér pillantással nyalt végig az ajkán, mélyen a szemébe nézve. Ezek szerint direkt szórakozik vele.

-          Ez nem vicces – jegyezte meg rekedten. – Este sem nyúltam hozzád, annak ellenére sem, hogy mindent bevetettél, hogy elérd a célod – vett mély levegőt. – Ha csak nem akarsz itt ragadni, akkor a helyedbe abbahagynám – villantott rá egy apró mosolyt.

-          Miért ragadnék itt? – kérdezgette tovább, halkan, kissé duruzsolva.

-          Mert bezárom az ajtót, felviszlek a szobába és kikötlek az ágyhoz – vigyorgott rá. – Nekem ma semmi dolgom nincs, így egész nap veled szórakoznék.

-          Tényleg be kell mennem – itta ki a pohár tartalmát.

   Hirtelen eszébe jutott, mivel tölthetné még el az egész napját. Így nem kell magára maradnia és a gondolatai káoszában szenvednie, sem innia, hogy ettől megszabaduljon és talán még jól is érezheti magát. Gonoszan csillanhattak a szemei, mert Loreley összevont szemöldökkel fürkészte, mint aki a gondolatait próbálja kitalálni.

-          Veled megyek – ez nem ajánlat volt, hanem tényszerű kijelentés.

-          Nem – vágta rá gondolkodás nélkül. Esze ágában sem volt az egész napot a férfival tölteni, így is többet volt már vele, mint kellett volna. Túl sok volt belőle, túl sok volt azokból a dolgokból, amit kiváltott belőle. Az ég szerelmére, még azt is elérte, hogy szívből nevessen, amire alig voltak képesek páran.

-          De igen – pattant fel Ville csillogó szemekkel, majd elrobogott a lépcső irányába.

-          Nem – állt fel, feldúltan, majd utána rohant. A férfi a fürdőszobában épp akkor lépett a zuhany alá, mikor utolérte. A meztelenségétől egy pillanatra meghökkent, hátralépett, de a szemét képtelen volt levenni a testéről. Minden ízében tökéletesnek találta, ez pedig semmi jót nem jelentett. Ville torkát, öblös férfias nevetés hagyta el, amitől megint furcsa görcsbe állt a gyomra, de legalább kijózanodott annyira, hogy hátat fordítson neki, amitől ő csak még jobban nevetett, majd hirtelen megérezte a testét, maga mögött, a férfi kisöpörte a haját a nyakából, majd gyengéd csókot nyomott a bőrére, amitől felhevült az egész teste.

-          Láttál már meztelenül, szóval felesleges ezt csinálnod – kuncogott halkan, a fülébe duruzsolva, mire ráébredt, hogy tényleg úgy viselkedik, mint valami szemérmes szűzlány, aki apácának készül, pedig arról már réges régen lemondhatott volna.

-          Nem jöhetsz velem – fordult meg hirtelen a férfi ölelésében, aki összeráncolta a homlokát egy fél pillanatra, aztán a vonásai újra kisimultak és egy kisfiús mosoly terült szét az arcán.

-          Ez nem kérdés volt kedves – simított végig az arcán. – Bontatlan fogkefét találsz a középső fiókban – mosolygott rá, majd bevonult a zuhanyzóba és megnyitotta a csapot. – De csatlakozhatsz is, ha gondolod – kiáltott ki neki jókedvűen, mire azonnal felmordult.

-          Már fürödtem – nyúlt be nagyot sóhajtva a fiókba, hogy igénybe vegye a fogkefét, majd nagyot sóhajtva ült le a kád szélére, miközben a párás kabin falán átsejlő férfit figyelte, aki ismét dúdolgatni kezdett valamit, ami megint majdnem megmosolyogtatta, de sikerült uralkodnia magán. Ismét magára öltötte a páncélt, de ez egyre nagyobb erőfeszítést igényelt tőle. Utálta az egészet és valahogy mégis csábította.

Nem várta meg amíg Ville befejezi a zuhanyzást, amint végzett átsétált a hálóba, majd turkálni kezdett a zacskóban, amit előző nap, ő hozott neki, hogy egy tiszta pólót szerezzen magának. A póló nagy volt rá, de addig tökéletesen megtette, míg átértek a boltba.

A férfi szerencsére nem húzta az időt, gyorsan öltözött fel és készült el, majd egyszerűen kézen fogta a kapuban, míg a taxit várták, de elhúzta előle az ujjait. Nem akart ennyire közvetlen lenni, hisz nem volt a dolognak semmi értelme. Ha egy férfi és egy nő fogja egymás kezét, az már-már olyan, mintha szerelmesek lennének, köztük viszont csak a kémia működött, de az nagyon.

Ville elhúzta a száját a reakciójától, majd a zsebébe túrt és rágyújtott egy cigire, ő meg próbált nem tudomást venni róla.

-          Tudod este jobban tetszettél – jegyezte meg hirtelen, mire rávillantotta egy fél percre a szemeit.

-          Nem érdekel – vetette oda.

-          Tényleg abbahagyhatnád a jégkirálynősdit, tudom, hogy nem vagy az – mordult rá Ville, mire vállat vont.

-          Nem tudhatod, lehet, hogy csak szórakozom. Hogy is fogalmaztál? – Morfondírozott el fél pillanatra. – Megvan, lehet, hogy csak szeretem magam kéretni, na meg persze imádom, ha üldöznek, pedig ugye ez felesleges – idézte vissza a férfi reggeli szavait gúnyolódva. Bántani akarta, azt szerette volna, ha ráun és eltűnik, a másik fele viszont… Hozzábújt volna és megcsókolta volna. De nem akart katasztrófát.

-          A baj ott kezdődik kislány, hogy imádom a kihívásokat – villantak meg újra a méregzöld szemek, aztán a taxi leparkolt eléjük, ő pedig válasz nélkül szállt be.

-          Nem akarom, hogy velem gyere – nézett durcásan a férfire, aki azonnal beült mellé, majd bemondta a címet.

-          Mekkora szerencse, hogy nem kérdeztem meg mit akarsz – dőlt hátra kényelmesen, majd bámulni kezdte.

-          Fejezd be, így is elég idegesítő vagy – csattant fel hirtelen, miközben mereven bámult ki az ablakon, de az üvegen át így látta, hogy Ville vigyorog.

-          Te meg megint fagyos vagy, de úgyis elolvadsz – vont vállat hanyagul, mire dühösen fújtatni kezdett és tüntetőleg nem szólt hozzá, míg a bolthoz nem értek. A taxis markába számolatlanul tolt bele pár bankjegyet, majd kipattant a kocsiból és kinyitotta az ajtót. Szerencsére nem toporgott az üzlet előtt senki, hiába késett el, így volt ideje bezárkózni a tervezőszobába és átöltözni, a fogasról hirtelen lekapott ruhába. Csak remélni merte, hogy mire kilép Ville eltűnik, a reménye pedig azonnal szerte is foszlott, ahogy kidugta az orrát.

-          Szóval itt akarsz maradni egész nap? – Nézett rá kérdőn, mintha nem is érdekelné, hogy mit tervez.

-          Pontosan – bólintott a férfi mosolyogva.

-          Oké, akkor tedd magad hasznossá – húzott ki egy doboz ruhát a raktárból, majd címkéket nyomott a férfi kezébe.

-          Most dolgoztatni fogsz? – Húzta fel Ville kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Pontosan. Ha nem vagy vásárló, akkor csinálj valamit – bólintott.