46.

   18+!

 Nem tudta, miből adódik az a különösen feszült érzés, ami egész nap kínozta. Nem nevezte meg magában nem is nagyon akarta, az viszont biztos, hogy Beatricenak sikerült percek alatt a plafonra küldenie, nem gondolkodott, nem akart gondolkodni, egyszerűen csak cselekedett, már-már akarat nélkül.

   A falnak nyomta a törékeny testet, megszorította a csípőjét, miközben gyengéden az ajkaira tapadt. A nő viszont másodpercek alatt olyan szenvedéllyel túrt a hajába és csókolta vissza, amibe beleremegett a gyomra, s a vágytól teljesen kikapcsolt az agya. Nem is tudta, hogyan kerültek le róluk a ruhák, miképpen történt meg, hogy az ágyban kötöttek ki, ő a hátán, Beatrice pedig az ölében. A mellkasát csókolgatta, puha kezeivel a testét simogatta. Próbálta mély levegőkkel csillapítani hevesen lüktető szívét és légzését, de ez mit sem segített rajta.

   A szőke hajkoronába túrt, felhúzta a fejét magához, hevesen tapadt az ajkaira, közben egy könnyű mozdulattal megfordult vele, maga alá kényszerítve a másikat. Belemarkolt a csípőjébe, kemény férfiasságát a másik öléhez nyomta, csak most tűnt fel neki, hogy a másikon még rajta van a bugyija, amitől egy gyors rántással megszabadult. Bőr bőrhöz simult, hasa összerándult a vágytól, végig csókolta a másik karcsú nyakát, mire az átfonta a derekán az egyik lábát, körmeivel végig szántott a hátán, amitől megfeszültek az idegszálai.

   Ettől az érintéstől teljesen felperzselte tudatát a sóvárgás, s a vágy, nem bírt tovább uralkodni magán, nem is akart, mindketten kívánták a másikat, sőt, Beatrice mondta neki, hogy dugja meg akkor. Hát jó, ezen nem fog múlni… egyébként sem bírt magával, az egész héten át tartó feszültség kimerítette, s saját magával szemben sem volt ereje többet harcolni.

   Belemélyesztette fogait a másik nyakába, közben kicsit lejjebb csúszott a csípőjével, s egy gyors, kemény lökéssel teljesen elmerült a másik testében, amit a nő egy nyögéssel fogadott, ő pedig a bőrébe csókolva fojtotta el a sóhaját. A nő szűk, nedves hüvelye volt számára az utolsó pont, ahol megszakadt benne minden, józan esze, a gondolatai mind szabadságra mentek. Egyszerre kezdett mozogni a csípőjük, harapták, karmolták és csókoltak a másikat, mintha semmi nem számítana, testük összesimult, hol megszorította a nő csípőjét, hol a mellét masszírozta gyengéden, vagy durván. Végig karcolta fogával a nyakát, utána a mellbimbóját kezdte el szívni, amitől érezte, hogy a másik teste keményen megremeg. Belemarkolt a fenekébe, érezte, hogy mindkettőjük számára itt van a vég, s mikor a másik megfeszült a karjaiban, majd halk sikollyal elélvezett, s hüvelye össze-összerándult a férfiassága körül, ő is engedett magának, a nyakába fúrta az arcát, s apró puszikat nyomott még a megharapott területekre, miközben belé engedte a magját.

   Zihálva mászott le róla, karja a nő nyaka alatt volt, de nem mozdította el. A plafonra bámult, az az agya zsongott, próbálta összetenni az elmúlt tíz perc eseményeit, azonban még mindig nem tisztult ki elégé ehhez a tudata. Megdörzsölte a szemeit, percekre volt szüksége ahhoz, hogy összerakja, mi is történt, aztán villámcsapásként érte a felismerés…

   Beatrice hirtelen kelt fel mellőle, apró mosolyt villantott rá.

-         Ha érdekel, megtartanálak – jegyezte meg pajkosan, közben pedig már felállt és a ruháit kezdte összeszedni.

   Nagyokat pislogva nézett a másikra, továbbra is hihetetlen volt számára az egész, ami történt.

-         Hova mész? – kérdezte hirtelen, amikor a másik készült elhagyni a szobát.

-         Fürdeni, ha akarsz, velem jöhetsz – kacsintott rá, továbbra is félmeztelenül állva az ajtóban.

-         Aha – mondta csak úgy, hogy mondjon valamit, még mindig nem tudta hova rakni magában az egészet, nem is értette, mi történt, vagy éppenséggel hogyan, furcsa görcs szorongatta a gyomrát és a szívét, amibe úgy érezte belehal, ha nem történik valami.

   Egy perc is eltelt némaságban, Beatrice várakozóan nézett rá, mire leesett neki, hogy azt hitte, elfogadja a fürdésre tett ajánlatát.

-         Akkor jössz vagy nem? – vonta fel a szemöldökét.

   Kicsit megrázta a fejét, hogy összeszedje magát.

-         Majd utánad – mormolta halkan, aztán visszadőlt az ágyra, s újra a plafonra bámult.

   Hallotta, ahogy nyitódik, majd csukódik az ajtó, halkan felsóhajtott, szemeit eltakarta az alkarjával, miközben a takarót felhúzta a csípőjére. Fogalma sem volt, ezt hogyan fogja tisztázni magában.

Mosolyogva sétált be a fürdőbe, végre megszűnt a tagjait feszítő érzés. A kielégült vigyort nem lehetett letörölni az arcáról, bár fogalma sem volt arról, hogy milyen hatással lesz a kapcsolatukra az, hogy lefeküdtek egymással. Nem akarta túlragozni a dolgot vagy belemagyarázni bármit is. Szexeltek, csodás volt, mindketten akarták és élvezték, ennyivel pedig bőven beérte.

A langyos vizet hosszan folyatta a hátára, majd lemosta magáról a sós izzadtságcseppeket és felfrissülve bújt bele a hálóingébe. Fogmosás közben meghallotta, hogy valamelyik pici nyöszörög, így elkezdett sietni, de Ville így is megelőzte.

-         Csss… - csitította Leevit a férfi, aki halkan sírdogált a karjában. – Felkelted a hugit – simogatta a pici hátát, aki úgy tűnt nem nagyon akar megnyugodni.

-         Jön a foga? – Nézett Villére kérdőn, aki tanácstalanul bámult rá a kérdése hallatán, de amikor realizálta, hogy alig egy karnyújtásnyira áll tőle, mély levegőt vett és elsötétedett tekintettel nézett végig rajta, amin mosolyognia kellett. – Gyere ide szépségem – vette ki a kezéből a kisfiút, majd finoman a szájába nyúlt és megdörzsölte az ínyét, ami alatt érezte, hogy újabb apró fogacska akar kibújni. – Nincs semmi baj – adott neki a mélyhűtőből egy rágókát, amit már napok óta bekészítve tartott az ilyen helyzetekre. – Menj nyugodtan fürdeni, addig visszaaltatom – nézett a zöld szemekbe mosolyogva. Ville továbbra is furcsán méregette, amit nem tudott mire vélni, de tudta, hogy fel kell még dolgoznia, hogy lefeküdtek egymással. Valahogy érezte, hogy a férfinak sokkal több mindent jelent a szex, mint neki. Valószínűleg azt sem értette, hogy miután mindketten kielégültek miért nem mászott rá és csókolta mélyen szájon, vagy bújt hozzá szorosan ahelyett, hogy feláll fürdeni, de nem érezte úgy, hogy bármi is változott volna azzal, hogy csodás perceket töltöttek együtt az ágyban és bármikor szívesen megismételné. Nem akart ráakaszkodni, nem akart többet belegondolni az egészbe, mint amennyi benne volt, hisz nem történt más, mint, hogy két szexuálisan kielégítetlen ember találkozott és egymásnak esett.

Leevi szerencsére gyorsan visszaaludt pár has puszitól és egy kis hátsimogatástól, ő pedig mosolyogva állapította meg, hogy nem csak Lor, de ő is Villére ütött. Egyszerűen mindkét kicsi tökéletes volt. Leevit lassan fektette be a kiságyba, mire megfordult a férfi már mögötte állt, a tusfürdője illata belengte a teret.

-         Visszaaludt – jelentette halkan, miközben végignézett a másik testén, ami most, hogy együtt voltak még kívánatosabbnak tűnt a számára. Amíg nem próbálta el se bírta képzelni, hogy ennyire figyelmes, szenvedélyes és mégis odaadó szerető a férfi, most viszont már megint úgy érezte kívánja.

Azt se bánta volna mikor először felmerült benne, hogy szívesen ágyba bújna vele, hogy ha az egész egyszeri alkalom lenne csak, most viszont, hogy már tudta milyen többet akart, még akkor is, ha nem lehetett. Ville nem szólalt meg csak nézte hol őt, hol meg az ikreket, így egy pár perc után megunta a néma ácsorgást. – Jó éjt – nézett bele a zöld szemekbe, majd átsétált volna a saját szobájába, ha a férfi ujjai nem állítják meg és húzzák be az ágyba. Nem tudta mire vélni, hogy némán ugyan, de arra kéri, maradjon vele, mégsem tiltakozott a dolog ellen, hagyta, hogy átkarolja a derekát, majd egy puszit nyomjon a homlokára. Ő is átölelte a meleg testet majd lehunyta a szemét és hagyta, hogy a férfi fűszeres illata álomba ringassa.

Reggel ő kelt hamarabb némán vette fel a két picit, akik csendesen játszottak egymással a járókában, majd ellátta őket és csak aztán esett le neki, hogy mindketten végigaludták az egész éjszakát, ha Leevi sírdogálását nem számolta.

Ville álmosan botorkált ki a hálóból, majd azonnal egy kávét töltött magának.

-         Jó reggelt – köszönt mosolyogva, mikor mellé lépett a férfi, aki csak aprót biccentett, de nem szólt hozzá csak két puszit nyomott az ikrek arcára. – Végigaludták az egész éjjelt – próbálkozott tovább azzal, hogy szóra bírja, de nem ment semmire csak egy mosolyt kapott, aminek más körülmények között örült volna. – Na jó, most nem fogsz hozzám szólni, mert lefeküdtünk? – Állt fel kissé ingerülten, mire a férfi pillantása végigsiklott rajta, de nem mondott semmit, amivel sikerült már korán reggel felhúznia, pedig péntek volt, ami azt jelentette, hogy nem kell bemennie az iskolába és az egész napot együtt tölthetné a kicsikkel. – Remek – kacagott fel frusztráltan. – Gyerekes vagy, nem erőszakoltalak meg, te is akartad, kívántál és benne voltál. Sőt, te nyomtál neki a falnak és csókoltál meg – bökött a mutatóujjával a mellkasára dühösen. – Jó volt, kielégültél, rád fért és utána, ha jól emlékszem én nem másztam rád, te viszont behúztál az ágyadba és így jelezted, hogy azt akarod, hogy veled aludjak. A francba is bocsásd meg magadnak, hogy felnőtt egészséges férfi vagy, akinek vannak vágyai, akinek a teste reagál egy nőre és aki sóvárog a kielégülésért. Nem gondolhattad komolyan, hogy soha többé nem fogsz együtt lenni senkivel – fújtatott dühösen, mire pedig kettőt pisloghatott volna megint egy falnak volt szorítva és ugyanúgy ahogy az éjjel Ville szenvedélyesen és kissé erőszakosan csókolta.

   Nem akart gondolkodni, nem akart érezni sem. Az egészet egy múló álomnak akarta betudni, kezdett teljesen összezavarodni, nem értette sem magát, sem azt, hogy mit művel. A saját gondolatai és érzései totálisan kezdték kicsinálni, s akármennyire nem akart velük foglalkozni, nem tudott nem tudomást venni róluk.

   Zavaros volt körülötte a világ, Beatrice, a kicsik, az, hogy a nővel él és persze Loreley. Ezért is döntött úgy, hogy miután reggel is sikeresen neki esett a másiknak, aki hagyta a közeledését, elmegy és találkozik a többiekkel. Úgy érezte, muszáj valamit tennie, amivel kitörli az egészet a fejéből.

   És persze az egyetlen ilyen dolog az volt, ha… addig ivott, míg el nem aludt akár egy helyben is. Ebben tökéletes társai voltak Migue és Bam, aki még mindig nem utazott haza. Bár főleg inkább Bam, Migue inkább csak röhögött rajtuk.

-         Na, mondjad mi a gond – kezdett bele rögtön a gitáros, mire csak megcsóválta a fejét és újabb kör vodkát kért magának.

-         Miért lenne mindig gondom? – vonta fel a szemöldökét, amikor a férfi úgy nézett rá, mint aki pontosan tudja, hogy problémája van.

-         Csak akkor hívsz fel inni – röhögött fel jókedvűen, belekortyolt a sörébe, aztán továbbra is várakozva nézett rá.

-         Máskor is fel szoktalak hívni – jegyezte meg morcosan.

-         Persze, csak a telefonod baszol felvenni. Én mondom, újra kéne kezdened a szövegírást – kezdett bele abba, amivel lassan fél éve traktálta. – Mindig ez segített neked, hogy valamit is feldolgozz, talán…

-         Nem – vágta rá azonnal. Amióta Loreley meghalt eszébe sem jutott, hogy többé írjon, egyszerűen nem akart, nem volt kinek és nem volt miért.

   A gitáros nagyot sóhajtott, elnézett a kocsma ajtaja felé, aminek ő hátal ült. Egyből tudta, hogy Bam az, mielőtt oda szólt volna a pultos lánynak, aki csak apró sóhajjal fogadta az új vendéget. Talán már egy kicsit túl jól ismerte őket… viszont mindig minden kárt kifizettek. Levetődött mellé, rögtön rendelt magának is egy vodkát.

-         Hallom összeköltöztél a kiscsajjal – szólalt meg vigyorogva. – Tudtam én, hogy jót fog neked tenni – folytatta tovább vidáman.

-         Összeköltöztél a bébiszitterrel? – szaladt Migue szemöldöke a homloka közepéig.

-         Oda költöztem hozzá, nem összeköltöztünk – javította ki a barátját, rávillantva a szemeit.

-         Milyen az ágyban? Elég forrónak tűnik, már ha érted, hogy értem – kacsintott rá Bam, mire a legszívesebben behúzott volna neki egyet.

-         Lefeküdtél vele? – kontrázott a gitáros.

   Lehunyta egy másodpercre a szemét, aztán lehajtotta gyorsan a vodkát, hátha ezzel sikerül kizárnia a fiúkat a világból, ameddig elég részeg nem lesz a hülyeségeikhez. Semmi közük nem volt a magánéletéhez, még ha szerettek is benne turkálni.

-         Igyunk, nem baszogatlak – szólalt meg végül Bam, miután rájött, hogy úgysem fog semmit mondani.

   Ezek után sorban rendelték a köröket, míg a gitáros, csak lassan rúgott be a rengeteg sörtől, amit lehajtott, valójában ő nem is akart részeg lenni, csak így alakult számára az este. Megígérte Beatricnek, hogy tíz előtt visszaér, de az idő egyszerűen csak úgy elszállt mellette. Nem figyelte az órát, sem a perceket, de még a vodkát és a többi tömény alkoholt sem, amivel a lelkét próbálta meg felszabadítani a súlyos terhek alól.

-         Már jobb? – vágta hátba Bam, mire felkapta a fejét, amit a kezébe temetett.

-         Micsoda? – morogta, próbálva fókuszálni, de nem sokra jutott vele.

-         Hát Loreley nélkül – felelte könnyedén.

-         Nem, miért lenne jobb? – mordult fel rosszkedvűen, közben a kezével hármat mutatott a pincérlánynak, tekintve, hogy egy ideje már Migue is áttért a töményre.

-         Hát Beatrice miatt, jó kis csaj és talán…

-         Ne is folytasd, mert a végén felállok és hazamegyek – vágta rá. – Nincs köztünk semmi – jelentette ki határozottan.

   Erre Bam úgy vigyorgott rá, mint aki tudja mi az igazság, neki pedig hányingerre támadt. Megpróbált felállni a székről, azonban az egész kocsma mozgott vele együtt, totálisan részeg volt, ami fel sem tűnt neki addig, míg nem próbálta meg összeszedni magát.

-         Szerintem ülj vissza és igyunk még – biztatta Bam.

-         Oké – ment bele azonnal és visszazuhant a székbe.

   Újabb köröket ittak meg, hülyeségekről beszéltek, ameddig Migue hirtelen a szavukba nem vágott.

-         Valami rezeg.

-         Ja, én is hallom – tette hozzá a másik férfi.

-         A kurva életbe, a telefonom – nyúlt a zakójához, amit levett magáról, s aminek a zsebében a telefonja volt. Egyből tudta, hogy a nő keresi, hiszen lassan már éjfél is elmúlt.

-         Oké, akkor tisztázzuk, hogy a gyerekcsőszöd vagyok és nem a cseléded, a feleséged, de nem is kurvád, akinek akármit hazudhatsz, arról mikor jössz. A picsába Ville van két gyereked és egész nap nem voltál velük, mert vodkáztál a haverjaiddal és azt is tudtad, hogy holnap korán kell kelnem – dühöngött. – Jobb lett? Mondd Ville, most, hogy leittad magad elfelejtetted, hogy sikerült huszonnégy órán belül kétszer is lefeküdnöd velem? – Vágta csípőre a kezeit, mert valahogy frusztrálta a gondolat, hogy a férfi miatta ütötte ki magát ennyire, hogy azért nem volt a kicsikkel, hogy vele ne kelljen egy levegőt szívnia.

-         Te tényleg lefeküdtél vele – nézett Bam a barátjára vigyorogva a kanapéról, ugyanis máshová nem tudta őket lehajítani mikor visszaértek. Ville a lábán is alig állt meg, Bam pedig ugyan felhozta a lépcsőn, de amint leültette, ő is leült és nagyon úgy tűnt, hogy nem fog megmozdulni már.

-         Fogd be – mordult rá Ville.

-         Rám figyelnél végre? – Ripakodott rá, mert utálta, hogy átnézett rajta. – Ha tudom, hogy ez lesz tuti, hogy még csak rád se mosolygok.

-         Abbahagynád? – Nézett rá Ville, miközben lassan vontatottan beszélt.

-         Ó, igen. De tudod ő halott, te meg élsz, a tested is él és a szíved is. Viszont most fejeztük ezt be. Nem fogsz miattam elmenekülni az ikrek elől, akik egész nap hiányoltak. Téged kerestek, de te elszaladtál és még a fürdetésre se jöttél vissza – túrt a hajába. – Holnap pakolj össze és menj vissza a saját házadba, kergesd a szellemed, igyál vagy csinálj amit akarsz nem érdekel, az ikrekre vigyázok továbbra is szívesen, ha el kell menned megbeszélés címszó alatt leinni magad, de maximum négy órád van berúgni, utána én lelépek. Sajnálom, hogy nem bírod felnőttként kezelni ezt az egészet – rázta meg a fejét, majd mély levegőt vett. – Jó éjt – intett egyet a két férfinak, majd bezárkózott a hálószobájába és órákon át a plafont bámulta, míg a kimerültségtől el nem aludt.

Reggel Bam a kanapén durmolt, Ville meg a saját ágyában, mikor bement hozzá, hogy elköszönjön az ikrektől, mert nem volt biztos abban, hogy látja-e még őket, ami miatt kissé elszomorodott, hisz ezalatt a pár nap alatt is nagyon hozzánőtt a két édes csöppség, de nem tehette meg velük, hogy miatta az apjukkal se lehessenek eleget. Bőven elég volt a piciknek, hogy az anyukájukkal nem tölthetnek időt, nem akarta megfosztani őket az apjuktól is, pusztán azért, mert ők nem bírtak magukkal és lefeküdtek egymással, amit a férfi nem tudott kezelni. Tudta, hogy bűntudata van Loreley miatt, de nem értette, hogy miért. Hisz a nő biztos boldognak akarná látni és nem bánná azt se, ha szexelne mással, jelen esetben vele. A lány halott volt, mégis Ville úgy kerülte mintha megerőszakolta volna vagy minimum ő lenne a szeretője, aki lebuktathatja a felesége előtt.

Nagy levegőt véve sétált ki a lakásából, majd bevetette magát a könyvtárba és délután négyig kigyűjtötte az összes anyagot, ami kellett neki.

Nem akaródzott hazamennie az üres lakásba, ennyi idő alatt volt ideje megszokni, hogy csörgők és babajátékok borítják a földet, hogy Loreley és Leevi gügyögése fogadja, ha hazaér az egyetemről, így inkább vásárolgatni kezdett, hisz már nagyon rég nem vett magának semmit, most viszont úgy érezte megérdemel egy kis fájdalomdíjat.

Lassan sétált hazáig, otthon viszont mégse az üresen tátongó lakás fogadta. Ami először feltűnt neki, hogy ugyan rend van, de Leevi és Loreley már kúsznak is felé, majd ahogy a levegőbe szagolt meg kellett állapítania, hogy valaki használja a konyháját is, az a valaki pedig Ville volt.

-         Te mit keresel itt? – Nézett a férfira kissé döbbenten, mert azt hitte hanyatt homlok fog elmenekülni tőle.

-         Vásároltam – nyitotta ki büszkén a hűtőt, ami teljesen fel volt töltve és egy üveg boron és pár doboz sörön kívül csak élelmiszereket látott, amin meglepődött.

-         Én is – emelte fel a szatyrait, amikben ruhák és kiegészítők tucatja volt.

-         Azt látom – bólintott a férfi, majd el is mosolyodott, mikor az egyik szatyrának a sarkát Leevi rágni kezdte.

-         Mondtam, hogy menj el. Nem akarok veled rosszban lenni, mert megtörtént, ami megtörtént, azt pedig végképp nem szeretném, hogy azért, mert engem kerülsz őket is elkerüld – kapta fel a kisfiút a karjába, majd egy puszit nyomott a homlokára, amire egy halk kuncogás volt a válasz, a gyerek pedig a vállára hajtotta a fejét, mintha biztonságban érezné magát nála. – Szükségük van rád – simogatta az apróság hátát, miközben Ville úgy nézett rá, mintha valami nagyon komoly dolgon gondolkodna.

-         Rád is szükségük van – suttogta végül. – És nem akarok elmenni – fordult vissza a tűzhely felé, majd kavarni kezdett valamit, amibe ő kíváncsian nyúlt bele.

-         Ez finom – nyalogatta le az ujjáról a forró szószt. – Nem tudtam, hogy tudsz főzni – sóhajtott fel. bár még mindig nem volt biztos abban, hogy jó ötlet-e ha hagyja, hogy Ville maradjon.

-         Loreley tanította – nézett rá a férfi, miközben olyan könnyedén ejtette ki a nő nevét, amin igazán meglepődött, főleg, hogy eddig még egyszer se mesélt róla még ennyit se neki.

-         Bam? – Nézett körbe.

-         Elment, ketten vagyunk – simogatta meg a kisfia fejét a férfi, hogy rá figyeljen, ahelyett, hogy az ő haját rágcsálja, ami addig fel se tűnt neki.

   Miután Bam délután háromkor felkelt evett, majd összeszedte magát és elment vele vásárolni egyedül maradt a kicsikkel, rájött, hogy nagyon hülyén viselkedett. Teljesen normális, hogy vannak vágyai, hiszen felnőtt férfi, a gondolattal viszont, hogy megcsalta Loreleyt semmit nem tudott kezdeni. Nem is akart, az egészet pusztán szexnek látta, ahol két fél kielégült, s semmi mást nem várnak el a másiktól, még ha továbbra sem tartotta jó ötletnek, hogy a bébiszitterrel feküdt le.

   Bam persze némi észt próbált beléverni, neki sikerült azzal is megnyugtatnia, hogy két ember között nem csak kapcsolat, hanem pusztán szex is lehet, neki is volt pár ilyen kalandja. Nem mintha ezzel meg lehetett volna nyugtatni, de órák alatt sikerült annyira lecsillapodnia, hogy eldöntse, egyszerűen nem fekszik le többet a nővel és kész, majd talál magának mást, akivel kielégítheti a szükségleteit.

   Már csak azt nem értette, ettől a gondolattól miért rándul össze a gyomra és érezz valami furcsa késztetést rá, hogy megfojtsa azt a bizonyos illetőt…

   Elkészítette a vacsorát, szedett két tálba, az egyiket a nőnek adta, aki már leült a kanapéra és Leevit babusgatta, aki örömmel fogadta a szeretetet, amivel körbevette.

-         Köszönöm – mosolygott rá, ő pedig viszonozta az apró gesztust.

-         Jó étvágyat – mondta, mikor leült mellé és mindketten neki láttak az ételnek.

   A kicsiket nem rég etette meg, nyugodtan mászkáltak ide-oda, hol felkapták egyes játékaikat, hol pedig eldobták, Loreley megint megpróbált felállni, mire gyorsan oda ugrott hozzá és elkapta a kis kezét, mielőtt elesik.

-         Sajnálom a tegnapit – szólalt meg végül, mikor Beatrice neki látott a mosogatásnak.

-         A bocsánat kérés elfogadva – pillantott rá. – De továbbra is tartom magam hozzá, hogy ha józanul nem tudod annak a gondolatát elviselni, hogy lefeküdtünk, akkor menj el – tette hozzá komolyan a szemébe nézve.

   Idegesen megnyalta az alsó ajkát, kissé mindig zavarba jött a nő őszinteségétől és nyíltságától. Úgy kezelte a szexet, ahogy neki is kellett volna, sima aktusnak, ahol egyik fél sem tartozik a másiknak semmivel azonkívül, hogy kielégítsék egymás vágyait.

-         Már lezártam magamban a témát – felelte végül.

-         Ennek örülök. Kérsz valamit inni? – nyitotta ki a hűtőt, majd elővett magának egy sört.

-         Igen, az nekem is jól esne – kapta fel Loreleyt, aki tovább rosszalkodott, s újra a felállással próbálkozott, míg Leevi tátott szájjal figyelte.

   Beatrice kezébe nyomta az italt, kinyitotta, miközben elhelyezte maga mellett a kislányt, aki egyre nagyobbakat pislogott így jelezve, hogy hamarosan egyszerűen el fog aludni. Belekortyolt a hideg italba, miközben a bekapcsolt tévére nézett, amiben éppen valami hülyeség ment. A nő leült mellé, felvéve Leevit, s lágyan ringatni kezdte, amitől a kisfiú hamarosan elszunnyadt, ahogy a testvére is.

-         Lefektetjük őket? – kérdezte halkan a bébiszitter.

   Aprót bólintott, bementek a szobába, aztán berakták őket a kiságyba. Nyitva hagyta a szobája ajtaját, aztán visszaült a kanapéra, s újra az italába kortyolt.

-         Te tudod, mi megy a tévében? – kérdezte csak úgy a másiktól.

-         Fogalmam sincs – kuncogott fel, pedig már percek óta nézték a semmiről nem szóló filmet.

-         Remek, akkor nézzük tovább – jegyezte meg jókedvűen.

-         Én inkább elmegyek fürdeni – nyomott el egy ásítást. – Elfáradtam.

   Biccentett egyet, hogy oké, bár arra nem számított, hogy Beatrice, miután felállt a kanapéról, egyszerűen elindul a fürdő felé, s még a félig nyitott ajtóban ledobja a pólóját.

   Nyelt egyet, ahogy az ismerős domborulatokon végig futatta a tekintetét. Emlékeztetnie kellett magát arra, amit már délután eldöntött, hogy nem fekszik le többet a nővel… újra és újra. Bezárult az ajtó, halkan sóhajtott fel, s a plafonra szegezte a tekintetét, férfiassága már csak attól megkeményedett, hogy újra maga elé képzelte Beatrice kipirult arcát és elsötétült szürke szemeit.

   Próbált újra a filmre koncentrálni, de ez teljes lehetetlenségnek tűnt, hiszen csak az járt a fejében, hogy akár együtt is fürödhetnének, végig simogatná a testét, miközben végig csókolja, felfedezve minden porcikáját, hiszen ilyesmire az első két alkalommal nem sok időt szánt.

   Fél óra is eltelt, mire kijött a fürdőből, de még akkor sem sikerült megszabadulnia a képektől, melyek egyre jobban gyötörték. Egy szál törülközőbe csavarva sétált át a szobán, pont előtte. A legszívesebben követte volna be egyenesen a hálóba, hogy az anyagtól is megszabadítsa.

-         Jó éjt, Ville – mondta a nő megállva az ajtajában.

-         Jó éjt – válaszolta rekedten, nehezen megállva azt, hogy ne álljon fel és nyomja neki újra a falnak, hogy aztán hevesen megcsókolja, s megint a magáévá tegye.

Hajnal kettő volt mikor a szobája ajtaja kinyílt, ő meg azonnal felriadt. Ville zilált volt és kapkodott a levegő után, mire azonnal felült az ágyon.

-         Mi a baj? – Kérdezte halkan.

-         Itt maradhatok? – Suttogta a férfi, rekedten, mire azonnal csinált neki helyet az ágyán és felemelte a takarót, hogy bebújhasson alá.

-         Vele álmodtál megint? – takarta be.

-         Nem akarok erről beszélni – jött a halk válasz, mire aprót bólintott.

-         Oké, akkor csak próbálj meg aludni – sóhajtott fel, aztán lecsukta a szemeit. Kívánta a férfit, de tudta, hogy ha megint lefekszenek azzal valamit nagyon el fognak szúrni. Egyszerűen Ville nem bírta kezelni a köztük lévő kapcsolatot, ami igazából nem állt semmiből azon kívül, hogy kétszer lefeküdtek és vigyázott a gyerekeire, ő meg nem akarta erőltetni a dolgot. Nem akarta, hogy úgy érezze barátkozniuk kell, mert dugtak párszor vagy, mert menekülő utat kínált a férfi saját külön bejáratú szellemkastélyából. Nem várt el semmit mindezekért cserébe, egyszerűen volt Villében valami, ami miatt nem akarta, hogy totálisan összeomoljon, az ikrek pedig be kellett vallania, hogy úgy az ujjuk köré csavarták, mint eddig egy kisbaba sem.

-         Átölelsz? – Kérdezte a férfi jó fél óra csend után, mire lassan elmosolyodott, a fejét a mellkasára fektette, a karjait pedig köré fonta. A férfi nem mozdult, a légzése még mindig nehéz volt, a szíve pedig olyan sebesen dobolt, mintha maratont futott volna le, pedig csak álmodott.

-         Nincs semmi baj – cirógatta finoman a nyakát. – Csukd vissza a szemed és aludj szépen – suttogta neki halkan.

-         Ugye tudsz róla, hogy én nem egy gyerek vagyok, akire vigyáznod kell? – Jött a halk, rekedt kérdés, mire felkuncogott.

-         Néha elég ovisan viselkedsz, de igen tudom – mosolygott fel rá, mire Ville hosszú ujjai a hajában kötöttek ki, az ajkaival pedig egy törtmásodperc elejéig a szájához ért.

-         Jó éjt – suttogta, mire nevetve csóválta meg a fejét.

-         Jó éjt ovis – ásított nagyot, aztán ahogy eddig mindig a férfi illata könnyedén álomba ringatta.

Napok teltek el úgy, hogy béke volt és nyugalom köztük. Ville nem részegedett le, ő meg nem flörtölt vele, csak az ikrekkel foglalkoztak, na meg nagyjából minden második éjjel a férfi beállított hozzá, hogy együtt aludjanak egy rémálom után.

-         Lor, azt nem szabad – rángatta ki a kislány szájából a púderecsetét, amit nem is tudta, mikor dobott az ágyra, ahol a gyerek játszott. – Nézd szépségem játssz ezzel – nyomott a kezébe egy pillangót, ami elég színes volt ahhoz, hogy lekösse a picit. Leevit épp Ville fürdette, már készültek ahhoz, hogy lefektessék a csöppségeket, aztán amint mindketten elaludtak, neki pótolnivalója volt Timuval egy mozizás után. A férfival való együtt alvások, a közös éjszakájuk és reggelük emléke vágyat gyújtott benne továbbra is, amit le kellett újra vezetnie. – Gyere hercegnő – kapta fel a kicsit, majd egy hatalmas puszit nyomott az arcára és ringatni kezdte, amitől a kislány pár percen belül el is aludt, ő pedig betette a helyére, hogy aztán a fürdőbe sétáljon. – Lor letudva – dugta be a fejét az ajtón, majd nagyot nyelt, amikor meglátta, hogy Ville póló nélkül fürdeti a gyereket.

-         Hova mész? – Kérdezte Ville halkan.

-         Moziba Timuval – nézett végig magán kissé zavartan. Csak egy egyszerű farmer és póló volt rajta, nem akarta túlspilázni a dolgot, elvégre csak szexelni akart a randipartnerével nem feleségül menni hozzá Ville mégis úgy nézett rá, mintha bugyiban ácsorogna előtte. A férfi lassan kiszedte a kisfiút a kádból, majd leitatta róla a felesleges vizet, tiszta pelust adott rá és felöltöztette, de érezni lehetett, hogy a feszültség megint vibrál a levegőben. Miután lefektette a kicsit, visszasétált hozzá, majd benyúlt a hűtőbe egy üveg sörért.

-         Tetszik neked a srác? – Kérdezte végül rekedten.

-         Kedves fiú, de nem akarok tőle semmi komolyat – rántott vállat, miközben a táskájába pakolt be.

-         Akkor miért randizol vele? – Jött az újabb kérdés, mire vállat rántott.

-         Jól néz ki és azt pletykálják nagy a… - kezdett bele, Ville viszont felszisszent.

-         Nem akarom tudni – nézett rá, mire elnevette magát.

-         Oké, viszont mennem kell – kutatta elő a cipőit, mikor megfordult akkor pedig egyenesen Villének ütközött, aki reflexből ölelte át a derekát, hogy a lendülettől nehogy elessen.

-         Maradj – siklott le a férfi tenyere a fenekére, mire halkan felnyögött.

-         Ville – sóhajtotta, miközben szíve szerint már tépte is volna le másikról a nadrágot, hogy akár ott a nappali közepén legyenek újra együtt.

-         Maradj – súgta a férfi a nyakába, majd finoman a bőrébe csókolt, mire elgyengülten kapaszkodott a karjaiba, mert túl élénken emlékezett rá, milyen csodálatos is volt vele a szex, de ott volt az is, hogy utána a férfi képtelen volt hozzászólni, mert nem tudta kezelni a helyzetet. Hiába akarta nem volt benne biztos, hogy egy jó szex megéri-e, hogy megromoljon teljesen a kapcsolatuk.

   Mélyen magába szívta a másik illatát, miközben a fenekénél fogva közel húzta magához, hogy pontosan érezze, mennyire kívánja. Nem értette, miért megy el a nő csak úgy dugni, nem is igazán érdekelte, egyszerűen nem akarta, hogy magára hagyja és másnál keresse a kielégülést.

-         Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – suttogta rekedten Beatrice.

-         Szerintem sem – felelte, de azért fogaival megkarcolta a nyaka érzékeny bőrét, érezte, ahogy megrándul a karjaiban, s lassan beleolvad az ölelésébe.

   Nem kellett sok hozzá, Beatrice megadta magát az érzéki csábításnak, hevesen kapott az ajkai után, szenvedélyesen csókolta, miközben már húzta le a nadrágját. A fenekébe markolva ültette fel a pultra, lekapta a pólóját, ajkait egy másodpercre sem engedte el, nyelvük vad táncot járt. Napok óta aludt mellette, s csak az ég lehet a megmondója közben milyen pokoli kínokat élt át a vágy perzselő tűzében, hiszen annyira kívánta, még sem érintette meg, nem húzta magához, merev férfiasságára is folyamatosan vigyázott, hogy a nőnek ne tűnjön fel.

-         Ez nem jó ötlet – ismételte zihálva a nő, mikor melleit keményen masszírozni kezdte, aztán két ujja közé szorította a mellbimbóját.

-         Tudom – válaszolta karcos hangon, azzal újra a szájára tapadt.

   Pontosan tudta, hülyeség az egész, bár ha meg tanulja kezelni a kapcsolatukat, amiben csak szex van, nem lesz semmi gond. Próbálta az egészet nem árulásként látni Loreleyal szemben, akibe továbbra is szerelmes volt, s aki úgy hiányzott neki, mint a levegő.

   Leráncigálta a másikról a nadrágot a bugyijával együtt, Beatrice dereka köré fonta a lábait, aztán szorosan magához húzta, mikor eltávolodott tőle. Felnyögött, ahogy kezébe vette az erekcióját és rögtön az édes pokol kapujába illesztette.

   Beletúrt a méz szőke hajba, keményen, erőszakosan csókolta meg, kezével szorosan tartotta a csípőjét, s egy durva lökéssel teljesen felnyársalta, amit a másik halk sikollyal fogadott. Megfeszült a gerince, a nyaka, végig harapdálta a puha bőrt, levette a pultról a nőt, neki támasztotta, s tovább mozgott benne. A sóvárgástól teljesen elveszítette az eszét, a kéj megbabonázta az érzékeit, harapta és karmolta a másikat, aki ugyanolyan tűzzel viszonozta az érintéseit, mint amivel ő érintette. Felnyögött, ahogy belemarkolt a fenekébe, mozgása még gyorsabb, még keményebb lett, úgy szorította a másik derekát, hogy biztosan tudta, holnapra lila foltok fogják az ujjainak nyomát mutatni.

   Beatrice újra és újra felnyögött, ahogy mélyen, hosszan belényomult, hogy aztán gyorsan kirántsa magát belőle, aztán újra hosszan nyomult belé, ezzel izgatva tovább mindkettőjüket. Érezte a másik testének apró rezdülésein mennyire közel áll a csúcshoz, amit már ő is érzékelt, a csípője akaratlanul gyorsabban akart mozogni, jobban hozzápréselni a pultszéléhez a másikat, de nem engedett, kemény önuralmat gyakorolt magán.

   Belemarkolt a másik combjába, melyek vészesen remegtek, s tartott tőle, hogy elengedik a derekát, így tartotta meg, beleharapott a fülcimpájába, amitől a nyögések, sikolyokká váltak, az ő zihálása pedig sóhajokká.

   Beatrice végig nyalta a nyakát, puha ajkaival megszívta a bőrét, aztán az érzékenyé vált bőrfelületet fogai közé vette, amitől egész testében megremegett, nem bírta tovább visszafogni magát, az ösztönök magukkal sodorták, nem tudott tovább higgadtságot erőltetni magára, hagyta, hogy elragadja magával az ősi ritmus, kikapcsoljon az agya, s teljesen átengedje magát. A nő teste megremegett karjainak fogságában, a fülénél nyögött fel, hüvelyizmai ritmikusan összerándultak, amitől ő sem bírta tovább, hosszan, mélyeket mozgott még benne, aztán ő is elélvezett, de még pár ütemig a csípője magától mozgott, így nyújtva mindkettőjüknek tovább az orgazmust.

   Halkan ziháltak a szoba csendjében, elengedte a másik combját, mely még mindig remegett. Fél karral átölelte a derekát, apró puszit nyomott a nyakára, aztán eltávolodott tőle. Csak szex és semmi más, emlékeztette magát az egészre, végül is, így valamennyire talán tudja kezelni Loreley emlékét is, hiszen érzelmileg nem árulja el.

   Felhúzta a nadrágját, majd a hajába túrt, s a másikra pillantott, aki ugyanolyan kimerültnek tűnt, mint ő, az már biztos, hogy az este nem fog elmenni, hiszen még most is pihegett, s a pultba kapaszkodott, mintha félne attól, hogy a lábai nem tartják meg.

-         Megfürdök – jelentette ki, s azzal elindult a fürdőszoba felé, hogy lemossa magáról a szex és a nő illatát, reménykedve, hogy egy adag forró víz elégé ellazítja ahhoz, hogy este aludni tudjon. – Elmész? – vonta fel a szemöldökét.

   Beatrice kicsit megcsóválta a fejét, aztán az órára pillantott, felszisszent és a mobiljáért nyúlt, ahogy bevonult a fürdőbe, még hallotta, hogyan kér bocsánatot a fiútól és mondja le a mozit, amit egy önelégült mosollyal fogadott.

-         Na állj egyenesen – kacagott miközben próbálta az egyik sálával Villére erősíteni Loreleyt, de a kislány folyamatosan ki akart bújni a rögtönzött kenguruból, így pedig Ville is mindig mozgott.

-         Mondtam, hogy ne menjünk sehová – sóhajtott fel a férfi, mire rávillantotta a szemeit.

-         Szép idő van, nekik is kell a friss levegő és már ne is haragudj, de te se láttál napfényt vagy három hete, szóval ne morogj – kötötte meg az anyagot, miután stabilan rögzítette Lort, aztán felkapta Leevit, könnyedén a karjára ültette és elindult vele az ajtó felé.

-         Te miért úgy hozod? – Morgott a férfi tovább, mire megforgatta a szemeit.

-         Csak – vágta rá, aztán hagyta, hogy kislisszoljon a másik az ajtón, amit aztán ő zárt.

A közeli parkba mentek ahol a két pici szabadon kúszhatott, ahol meghintáztathatták őket a közeli játszótéren és ahol leülhettek egy plédre mind a négyen, ahol az ikrek pár perc után el is aludtak.

-         Most meg hova mész? – Nézett rá Ville ijedten, mikor felpattant mellőle.

-         Nyugi, mindjárt jövök – intett neki, aztán elsétált lemásoltatni a kulcsait ugyanis a férfi ugyan már vagy egy hónapja vele élt idáig még nem jutott el egyszer sem, a közeli boltban pedig vett egy rakás édességet és egy színes szélforgót az ikreknek, ugyanis egyre jobban odavoltak a színes, mozgó, csörgő, zörgő dolgokért. Loreley a kulcsaival órákon át el tudott játszani, Leevi pedig a papírból hajtogatott madaraiért volt oda.

-         Ez meg mi? – túrt a férfi a zacskókba.

-         Ebéd – mosolygott rá, majd nekidobott egy szendvicset, aztán a sajátját is kinyitotta és csendben majszolva figyelték az ikreket akik békésen szuszogtak mellettük. – És ez is a tiéd – nyomta a férfi kezébe a kulcsokat, aki érdeklődve nézett rá. – Nálam laksz, ha el kell menned kellenek kulcsok – rántott vállat, aztán amint lenyelte az utolsó falatot is Loreley szemei kipattantak, majd ahogy körbenézett azonnal mászott is hozzá, hogy az ölébe bújjon.

-         Néha azt hiszem jobban szeretnek téged, mint engem – morgott Ville halkan, mire nevetni kezdett.

-         Egy nő érintése sokkal puhább és gyengédebb, mint egy férfié talán ezért jött hozzám ez a gyönyörű pici lány – kapta fel Lort a földről, majd a magasba dobta, amitől a kislány hangosan nevetni kezdett, ő pedig elővette neki a szélforgót, ami teljesen elbűvölte a csöppséget és szinte azonnal próbálta megrágni az egészet, amit nem hagytak neki, de tapsikolásra Leevi is felébredt, aki már nem volt ilyen kíméletes. Úgy tűnt az új játékot azonnal akarja, így könnyedén kúszott hozzá és tépte ki a húga kezéből a pálcát, amiből hatalmas sírás rívás lett.

-         Oké, azt hiszem ebből is kettő kell – húzta magához Lort a férfi, majd lesimogatta az apró arcról a hatalmas könnyeket.

-         Mindenen össze fognak veszni, amiből nincs kettő? – simogatta meg az apró sötét fürtöket.

-         Lehet – bólintott a férfi, majd miután szereztek még egy szélforgót, elindultak hazafelé, ahol a kicsiket gyorsan megfürdették, majd addig ringatták őket, amíg el nem aludtak. Óvatosan fektette be Leevit a kiságyba, majd egy puszit nyomott a homlokára, ahogy Lornak is adott egyet, majd kisétált a férfi hálójából, de nem maradt sokáig egyedül.

-         Jól bánsz velük – nézett rá Ville elgondolkodva, mire elmosolyodott.

-         Szeretem őket – vont vállat, mintha ez semmiség lenne. – Csodás gyerekeid vannak, ne csodáld, hogy mindenki oda van értük.

-         Tudsz róla, hogy megint fotóztak minket igaz? – Kérdezte a férfi halkan, mire aprót bólintott, ugyanis a fotóst, aki mindig a sarkában lihegett nem volt nehéz kiszúrni. Továbbra sem örült neki, hogy megbámulják az utcán, mert szennylapokban szerepel, de próbált nem törődni az egésszel.

-         Tudod azt nem értem, hogy miért nem szállnak le rólad, ha már nem dolgozol a zeneiparban – túrt a hajába egy doboz fagyit elővéve, majd két kanalat is felmarkolt és leült Ville mellé a kanapéra. – Egyél – noszogatta.

-         Fogalmam sincs, szerintem azt hiszik, hogy még van remény, ahogy Migue meg a többiek is, de én soha többé nem írok dalokat – ingatta Ville a fejét, mire halkan hümmögött,

-         Miért nem? – Kérdezte halkan.

-         Mert nem akarok – jött a gyors és egyszerű válasz, mire nevetni kezdett.

-         Oké és mit akarsz helyette csinálni? – Kíváncsiskodott tovább, mert valahogy nem bírta elképzelni a férfiről, hogy örökre be fog zárkózni és nem tesz többé semmit.

-         Lorral és Leevivel foglalkozom – rántott vállat.

-         Ugye tudsz róla, hogy fel fognak nőni és amúgy sem tesz nekik jót ha rájuk telepszel? Önálló kis lények és te is az vagy. Ha nem akarsz mondjuk zenét írni oké, csinálj mást – nézett mélyen a zöld szemekbe.

-         Menjek tengerbiológusnak vagy dramaturgnak? – Kérdezte Ville kuncogva, mire ő is nevetni kezdett.

-         Például – bólintott.

-         Te teljesen bolond vagy – kacagott fel a férfi jóízűen, ő pedig döbbenten pislogott rá, mert még sosem hallotta igazán nevetni, most viszont… - Gyere ide – túrt a férfi a hajába, ezzel még jobban meglepve, mert úgy csókolta meg, mintha ez kettejük közt teljesen természetes lenne.