45.

-         Oké, nem kell zavarban lenned – vett egy nagy levegőt, hogy tisztázza a dolgokat, mert zavarta, hogy a férfi ilyen feszült.  – Jó pasi vagy, nem mondom, hogy nem gondoltam komolyan, hogy szívesen lefeküdnék veled, de azt hittem képes vagy felnőttként kezelni, egy nő flörtölését, aki pontosan tudja, hogy soha nem vinnéd ágyba – mosolyodott el, mert igenis tisztában volt vele, hogy Ville semmilyen körülmények közt nem döntené hanyatt. - Azért próbálkozni lehet nem? – Vont vállat nevetve, mire a zöld szemekbe valami furcsa fény csillant. – Jó, oké megpróbálom visszafogni magam, nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad – állt fel, majd kinyújtózott, mert a töröküléstől a tagjai teljesen elgémberedtek és érezte, hogy itt az ideje annak, hogy ő is lefürödjön, majd kipihenje magát, mert bármennyire is szeretett a kicsikkel lenni, azért mégis lefárasztották. Ville viszont megint úgy nézett rá, mint délután, amikor melltartóban állt előtte. – Na mi van, meggondoltad magad? – Nevetett fel, mire a férfi zavartan elkapta róla a pillantását. – A szobám ajtaja nyitva van – kacsintott rá, majd elsétált a fürdőbe, hogy befeküdjön egy hatalmas kád vízbe és ellazítsa az izmait. Nem akart gondolkodni azon, hogy mit mondott vagy, hogy mibe keverte magát, egyszerűen csak pihent és hagyta, hogy teljesen szétázzon a bőre. Csak akkor mászott ki a vízből, amikor az elkezdett kihűlni, majd megszárította a haját, bekente magát testápolóval és belebújt egy tiszta hálóingbe, ami a térdéig ért, így takarva valamennyit a combjaiból. Ennél hosszabb hálóruhája nem volt, de nem akarta tényleg, hogy Ville rosszul érezze magát a közelében. Ilyen volt a természete, ha látott egy kedvére való férfit, ösztönösen kezdett vele flörtölni vagy tett nekik kétértelmű megjegyzéseket, a nappalijában ülő példány pedig igazán szemrevaló volt.

-         Segítenél? – Nézett rá Ville mikor kilépett a fürdőből, mire azonnal bólintott és elvette tőle Leevit, aki elaludt, aztán betette a szobájába, míg a férfi a kislányát etette meg, aki amint jól lakott szintén követte a testvére példáját és álomba szenderült.

-         Hát akkor jó éjt – intett a férfinak, miután mindkét gyerek a helyén volt, majd visszavonult a szobájába, eldőlt és szinte azonnal el is aludt.

Viszont ez az éjszakája se lehetett nyugodt. Egy fájdalmas üvöltésre ébredt, mire azonnal kipattantak a szemei, majd az ikrek is felsírtak, így rohant át a férfihoz, mert el nem tudta képzelni mi történt. Ville az ágyon ült és zihált, miközben az egész teste úszott az izzadtságban.

-         Mi a baj? – Nézett rá ijedten, majd leesett neki, hogy valószínűleg rosszat álmodott. – Jól van picikéim nincs semmi baj – csitította az ikreket, akik alig egy percen belül meg is nyugodtak attól, hogy simogatja az arcuk, aztán szépen bóbiskolni kezdtek, így ő le tudott ülni az ágy szélére. – Csak egy álom volt – simította ki Ville egyik tincsét az izzadt homlokából, miközben érezte, hogy a férfi a volt mennyasszonyát látta. – Hozzak egy pohár tejet? – Kérdezte halkan tovább simogatva a sápadt, nedves arcot, mire egy fejcsóválást kapott válaszul. – Akarsz róla beszélni? – Kérdezte halkan, mire újra nemet intett a fejével a másik. – Próbálj meg megnyugodni és visszaaludni – állt fel, majd visszasétált volna a szobájába, ha egy kéz nem kulcsolódik a csuklójára.

-         Maradj – nyögte Ville kissé elesetten, miközben olyan képet vágott, mintha még magát is meglepte volna azzal, hogy arra kéri maradjon vele, aztán megrázta kicsit a fejét és rendezte a vonásait. – Nem akarok egyedül lenni – nézett mélyen a szemébe, mire aprót bólintott.

-         Elszívjunk egy cigit? – Ajánlotta halkan, bár tudta jól, hogy a férfinak nem kéne ilyen súlyos asztmával dohányoznia, mégis úgy volt vele, hogy felnőtt ember, ha cigizni akar, cigizzen. Egy apró bólintás volt a válasz, majd kisétáltak az erkélyre és néma csendben szívtak el egy-egy szálat, hogy aztán a hűvös szél elől bemeneküljenek a meleg lakásba. – Még mindig azt akarod, hogy maradjak? – Nézett rá kérdőn, mert nem volt benne biztos, hogy most, hogy sikerült Villének megnyugodnia továbbra is azt akarja-e, hogy vele legyen egész éjjel.

-         Igen – jött a halk válasz, mire bebújt a paplan alá.

Úgy feküdtek egymás mellett, mint két kőszobor, a férfi nehéz lélegzetvételei és az ikrek apró szuszogása törte meg csak a csendet. Az egész helyzet furcsa volt. Ville illata megtöltötte a teret, ő pedig elnevette magát, hogy már megint éretlen kamaszokként viselkednek.

-         Most meg mi van? – Kérdezte a férfi halkan, mire megcsóválta a fejét.

-         Mintha a kivégzésünkre várnánk úgy fekszünk itt. Nevetséges az egész – kuncogott halkan, hogy fel ne keltse a kicsiket. – Na jó a következő mozdulatot ne értsd félre – szólalt meg miközben az oldalára fordult aztán könnyedén átkarolta a másik derekát. – Szerintem szükséged van az érintésre és arra, hogy valaki megöleljen végre, de ha tévedek, nyugodtan szedd le a kezem, nem fogok megsértődni – suttogta, majd várta, hogy mit lép erre a mellette fekvő.

   Meg sem mozdult, mikor a nő átkarolta a derekát. Érezte a lélegzetvételét a vállán, amitől egy pillanatra összerándult, de mással egyáltalán nem jelezte, hogy észrevette a közeledését. Nem igazán hitte, hogy egy ölelésre, vagy érintésre lenne szüksége, azonban a másik jelenléte megnyugtatta, s segített elűzni a szörnyű álmot, amiben újra élte élete legrosszabb perceit.

-         Maradhat – szólalt meg pár perces fáziskéséssel. Próbálta megnyugtatni a szívverését és a légzését, de csak nagyon nehezen tudta kitörölni fejéből a rettenetes kórházi képet. – Köszönöm, hogy megnyugtattad a kicsiket.

-         Semmiség, hiszen ezért vagyok – suttogta a másik a sötétbe.

   Egy pillanatra a nő felé akart fordulni, de megállt a mozdulatban, abból semmi jó nem sült volna ki, hiszen érezte mennyire közel van hozzá az arca. Úgy az ajkukat alig pár milliméter választaná el, s ki tudja végül mi lenne a dologból. A nő nyíltan flörtölt vele, ő pedig biztosan tudta, hogy ez egyenesen szar ötlet.

   Ráadásul az emlékek fájó űrként pusztították a sejtjeit.

-         Azt is köszönöm, hogy itt maradtál.

-         Nem tesz semmit, de most már aludjunk – nyomott el egy apró ásítást.

   A plafont bámulta, próbálta kitalálni mit kéne tennie, mit tehetne egy ilyen helyzetben, hiszen ott feküdt egy nő mellett, aki kikezdett már vele, s még sem tudta pontosan mi a helyes. Azt tudta, mi az ésszerű: menekülni minél messzebb, vissza a házába, vissza a magányba és a fájdalomba, hogy végül vagy felakassza magát, vagy csendben és némán elpusztuljon…

   Nem tudta, miért jött rá a pánikszerű kényszer, hogy fusson, de azt tudta, hogy nincs rendben, amit a bébiszitter csinál. Persze, figyelmen kívül hagyhatta volna a közeledését, azonban, valahogy, valamiért… nem ment neki.

-         Jó éjt – suttogta végül a sötétbe.

-         Jó éjt, Ville – válaszolta nagyon halkan a másik.

   Lehunyta a szemét, aludni próbált, az álom viszont sokáig elkerülte. Hallgatta a másik légzését, mely nem sokára egyenletes lett, meg a kicsik szuszogását, mely mindig megnyugtatta. Az álom csak lassan találta meg, viszont mielőtt elszunnyadt volna, emlékezett rá, mennyire jól esett számára a másik melege.

   Mocorgásra ébredt, egy meleg test simult az övéhez. Egyik pillanatról a másikra kipattantak a szemei, azonnal tudta, hogy nem Loreley az, nem lehet Loreley az. Beszívta a másikból áradó levendula illatot, s egyből tudatosult benne az is, ki az ki mellette fekszik, szorosan az oldalához simulva, combját átvetve a derekán, fél karral ölelve, arcát a nyakába fúrva.

   Mintegy varázsütésre Leevi felsírt, lehunyta egy hosszú másodpercre a szemét, kiélvezve a másik közelségét, a fia viszont olyan erővel zendített rá, hogy a kislány követte, Beatrice pedig hirtelen felpattant, s már ugrott is a mászókához.

-         Jó reggelt, apróságok, bár még csak hajnal van – próbálta meg felvenni mindkettőt, amit félredöntött fejjel nézett végig.

-         Ébren vagyok, segítek – ajánlotta fel, azzal már ki is kelt a meleg ágyból.

   A fiú maradt rá, Beatrice kiment Loreleyal a karjában, s neki látott megmelegíteni a reggelijüket. Leült a kanapéra, megfogta a fiát és pofákat kezdett neki vágni, hátha ettől abbahagyja a keserves sírást, de ez mit sem segített, csak a bébiszitter nevetett fel jókedvűen.

-         Legalább valaki kedvét leli benne – villantott rá egy apró mosolyt.

-         Elég viccesen mutatsz a kócos hajaddal együtt – kacsintott rá.

-         Kösz – öltött rá nyelvet, újabb nevetést kiváltva belőle.

   Beatrice leült mellé Loreleyal az ölében, aztán oda adta neki az egyik tálat. Neki látott Leevi megetetésének, furcsamód bár alig aludt pár órát, még sem érezte magát fáradtnak.

-         És lesz valami programod mára? – kérdezte csak úgy mellékesen a nő.

-         Nem hiszem, a zenekar új cd-t akar, de én meg csak berúgok az ilyen megbeszéléseken – vonta meg kicsit a vállát, próbálva egy falatot tuszkolni a kisfiú szájába.

-         Értem – bólintott lassan, majd Lorral kezdett foglalkozni, mert nem akarta faggatni tovább a férfit. Tudta, hogy már így is átlépett egy bizonyos határt. Vissza kellett fognia magát, még akkor is, ha ez igazán nehezére esett.

-         És neked? – Kérdezte Ville halkan, mire elmosolyodott.

-         Egyetem – túrt álmosan a hajába. Tudott volna még aludni, de már nem sok értelme lett volna. 

-         Délután vigyázol akkor rájuk? – Kérdezte a férfi halkan, mire újabb ásítást nyomott el, aztán bólintott.

-         Csütörtökön viszont tényleg randim van – nézett rá fáradtan, bár fogalma sem volt arról, hogy hogyan fogja kivitelezni a dolgot úgy, hogy vacsora közbe ne aludjon el.

-         Oké – jött a kurta és morcos válasz, amit nem tudott mire vélni, de nem is volt annyira észnél, hogy foglalkozzon azzal Ville miért váltott át ismét durcásba.

Egész héten így ment, Ville hisztis volt, ő meg kimerült, hisz minden éjjel a férfi üvöltésére ébredt vagy a kicsik sírtak fel, de nem ez volt a legrosszabb, hanem a feszültség, ami vibrált a levegőben. Alig várta, hogy csütörtök este megszabadulhasson pár órára a nyomasztó légkörtől, ami a lakását övezte. Csak el akart szakadni Villétől, akiből áradt a szomorúság és még valami, amit nem tudott meghatározni, de nem akart ilyesmin gondolkodni, mert félt, hogy az örök jókedve végleg elpártol tőle.

-         Szia kincsem – nyomott egy puszit Leevi fejére, aki a szőnyegen játszott és egy olyan gyönyörű mosollyal ajándékozta meg amitől majdnem elolvadt teljesen.

-         Már mész? – Bukkant fel a férfi a szobájából Loreley-al a karjában, mire aprót bólintott, aztán szinte azonnal el is mosolyodott, mert Ville úgy nézett rá, mintha tetszene neki, a pillantását hosszan legeltette az előbukkanó lábain, majd a tekintete ismét a melleire siklott, aztán hatalmasat nyelt. – Szép vagy – suttogta a férfi zavartan, mire elnevette magát.

-         Köszönöm – simított végig a fekete koktélruhán. - Éjfélre szerintem visszaérek, de ha valami baj van hívj nyugodtan – bújt bele a kedvenc magas sarkújába, majd egy vékony kabátot kanyarított a vállára. – Vigyázz apura pici lány – nyomott egy puszit Lor arcára, aztán felmarta a kulcsait, a táskáját és elindult az étterembe ahová megbeszélték a randit.

Nem hitte volna, hogy ennyire jól fog sikerülni az este, de azt valahogy sejtette, hogy Timu lakásán fog kikötni a végén. Épp szenvedélyesen csókolóztak a kapualjban, mikor megszólalt a mobilja, de esze ágában sem volt felvenni, így egymást simogatva botorkáltak fel az emeletre, ahol a mobilja ismét csörögni kezdett, neki pedig beugrott Ville és, hogy azt ígérte neki bármikor hívhatja.

-         Ne vedd fel – súgta Timu a szájába.

-         Csak egy perc – mosolygott rá, majd egy újabb csók után zihálva emelte a füléhez a telefont.

-         Mondd – nyögte, mikor meglátta, hogy tényleg Ville keresi. Az ikrek sírását azonnal meghallotta, mire nagyot sóhajtott.

-         Vissza kell jönnöd – suttogta a férfi kissé drámaian, mire csalódottan nyögött fel.

-         Mi a bajuk? – Kérdezte halkan, mert már igencsak ráfért volna, hogy valakivel ágyba bújjon, Timu pedig igencsak szenvedélyes volt ez idáig, ami vágyat gyújtott benne.

-         Nem tudom – dörrent rá a férfi. – Ha tudnám nem hívnálak – kiabált rá, mire értetlenül ráncolta össze a homlokát.

-         Oké, tizenöt perc és ott vagyok – túrt idegesen a hajába, mert semmi kedve nem volt elmenni, de tudta, hogy muszáj. – Annyira sajnálom – sóhajtott fel, miközben bocsánatkérően nézett a férfire, aki már póló nélkül állt előtte és nem tűnt túl boldognak a hírtől, hogy otthagyja kielégítetlenül. – Bepótoljuk, ígérem – simult hozzá, majd egy újabb csók után kisiklott az erős karok szorításából és elindult haza, miközben az egész teste lüktetett a vágytól és majd felrobbant, amiért az estéje legalább annyira balul sült el, amennyire jól indult.

A lakásába lépve, néma csend fogadta, amit nem tudott mire vélni. Villére az erkélyen talált rá, miközben az ikrek édesdeden aludtak.

-         Mi a fene volt az a hatalmas katasztrófa, ami miatt hazarángattál? – Nézett rá kissé frusztráltan.

-         Hajnali egy van – suttogta a férfi, mintha meg se hallotta volna mit kérdezett.

-         És? – Nézett rá értetlenül.

-         Azt mondtad éjfélre visszajössz – nézett a szemébe, mire ökölbe szorultak a kezei.

-         Most viccelsz ugye? – Ripakodott rá, miközben próbálta visszafogni magát, hogy ne törölje egyszerűen képen a másikat. – Menj a pokolba – sziszegte dühösen.

-         Azt akarom, hogy itt legyél kéznél, ha kellesz – nézett rá Ville, mire azt hitte tényleg fel fogja pofozni.

-         Igen? Én meg dugni akarok valakivel, mert a depressziód kezd rám is átragadni. Fáradt vagyok, frusztrált és mióta megismertelek a nullával egyenlő a szexuális életem. Lehet, hogy te soha többé nem akarsz dugni senkivel, mert ilyen elcseszett mazochista fasz vagy, de nekem vannak vágyaim. Ha azt akarod, hogy  itt üljek neked kell megdugnod, ha viszont erre képtelen vagy akkor igenis ki fogsz bírni heti egy éjszakát a kicsikkel – nézett rá indulatosan, mire viszont kettőt pisloghatott volna, a falnak feszült a háta, Ville meleg tenyerei a csípőjére simultak, az ajkait pedig olyan puhán érintette az övéihez, hogy úgy érezte megszűnik körülötte a világ azonnal.