15.

   Felkuncogott, aztán leült az ágy szélére. Elővette a cigijét, de még sem gyújtott rá. A szobában a nő illata terjengett és jobban élvezte, mint a füst szúrós szagát. A falat figyelte, miközben Loreley mocorogni kezdett mögötte a takaró alatt.

   A dáma kifakadt ma, úgy, mint az első koncerten. Kezdte egyre kevésbé érteni, miért játssza meg a rideg, érzéketlen jégkirálynőt, amikor pusztító tüzek égnek benne, melyeknek élvezte a lángcsóváit, amik itt-ott belemartak.

-          Nem vagyok az – nyugtatta meg. – Ez a valóság. Itt ülök az ágyadon, és azon gondolkozok rámerjek –e gyújtani, vagy letéped érte a fejem.

   Loreley erre rögtön lerántotta fejéről a takarót és zaklatottan felült a kezére pillantva. Nem bírta ki, hogy ne röhögje el magát az arckifejezésén. Felé fordult, a torka egy pillanat alatt kiszáradt, ahogy észrevette, csupán egy pólót visel és valószínűleg egy bugyit.

-          Nem volt mára még elég? – nyögött fel elkeseredetten, majd visszafordult neki háttal és újra magára húzta a takarót.

-          Micsoda? – vonta fel a szemöldökét, megint a falat pásztázva, bármennyire is érdekesebb látvány volt a nő, még takaróval is lefedve.

-          A cseszegetésem. Tűnj el – szólította fel.

   Mély levegőt vett. Talán messzire ment volna? Hiszen semmit nem csinált, kicsit bolondoztak Bammel és ennyi, ebben semmi rossz nincsen, nevetett mindenki, ameddig el nem küldte őket Loreley. Miért nem tudja csak úgy élvezni az életet? Persze, ő is utálta, ha írás közben zavarták meg, de nem véletlenül lakott egyedül, nem véletlenül nem volt csengője és nem véletlenül nem vette fel a telefonját.

-          Nem cseszegettelek – csóválta meg a fejét. – Mondanám, hogy sajnálom, de igazából nem sajnálom. Szórakoztunk kicsit Bammel, ezekben a dolgokban semmi rossz nincs. Megértem, hogy félted a ruhákat, de azok nem az élet, csak tárgyak, amiknek semmi értékük nincsen.

-          Semmi értékük nincsen? – csattant fel felháborodottan, s már nem is tűnt álmosnak a hangja.

   Mocorgott mögötte, de nem mozdult meg. Nem akart ránézni, mert félt megszegi a magának tett ígéretét, mi szerint nem nyúl addig hozzá, míg ő nem kezdeményez.

-          Egyedi darabok, rendben, de csak tárgyak – vonta meg a vállát.

-          Tudod, mennyi munka van egy-egy darabban? – folytatta tovább ingerülten. – Kitalálni, megtervezni, finomítani rajta, aztán megvarrni, majd kicsit még mindig szépíteni rajta, utána..

-          Értem, értem, oké – vágott a szavába. – Ha elfelejtetted volna dalszövegíró vagyok, értem mire akarsz kilyukadni, elismerem azt is, hogy szépek, de csak tárgyak. Az esztétika nem értheti utol soha az értéki színvonalat.

-          Húzz el, kezdesz megint felidegesíteni – lökte vállon.

-          Nem állt szándékomba – hirtelen hátra dőlt a falnak, amivel kiszorította a nőt oldalra.

-          Ez az én ágyam, az én szobám és az én lakásom, utoljára kérlek meg, hogy távozz!

   Elhúzta a száját, ahogy felé fordította a tekintetét. Az égkék szemek elsötétedtek, fekete haja kócosan ölelte körbe márványszínű bőrét. Erős késztetést érzett rá, hogy beletúrjon a hajába, aztán minden porcikáját végig csókolja, addig csinálná, míg kéjes nyögések nem hagyják el a torkát már csak attól is, hogy az ujjbegyeivel arcához ér.

   Lehunyta egy másodpercre a szemét, elképzelve az egészet, mire vére forrni kezdett, a bőre pedig bizseregni. Férfiassága sóvárogva feszült neki a nadrágjának. Hiszen itt van egy gyönyörű nő mellett, egy ágyon és ő még csak meg sem próbálja elcsábítani, amikor pontosan tudja, milyen tüzes tud lenni…

-          Mert ha nem, akkor mi lesz? – vonta fel incselkedve a szemöldökét, szemtelen mosollyal. – Megpróbálsz kidobni? – helyezkedett el kényelmesen.

-          Ville! Takarodj innen, velem nem szórakozhatsz! – szűrte összeszorított fogai között.

-          Nem szórakozok veled, Loreley – mosolyodott el lassan, ahogy az érzéki ajkakra tévedt a pillantása. – Nem szoktam szórakozni.

-          Akkor mégis minek neveznéd, amit csinálsz? Eljössz velem a boltba, aztán egész nap hülyítesz, míg nem megunod, elmész, berúgsz és visszajössz tovább bohóckodni. Minek neveznéd ezt? – csattant fel dühösen.

   Újra kihozta a sodrából, ami diadallal töltötte el. A jégkirálynő felolvad szépen lassan a tűz mellett.

-          Nem volt jobb dolgom – biggyesztette le szomorúan az alsó ajkát. – És semmi kedvem nem volt egyedül lenni – folytatta tovább.

-          Nem foglak megsajnálni, szóval abba is hagyhatod – túrt idegesen a hajába.

   Hirtelen fel akart kelni az ágyból, ezért elkapta a csuklóját és visszarántotta. Nem akarta, hogy elmenjen mellőle, ha már mást nem kap belőle, akkor a közelségét hadd élvezze ki. A dolgot viszont elszúrta, Loreley nem mellette kötött ki, hanem egyenesen az ölébe. Vigyorogva pillantott le rá.

-          Igazából dugni jöttél? – Mosolyodott el, miközben gonosz módon nekidörzsölte az ágyékát a férfi kemény férfiasságához, amitől a zöld szemek egyetlen pillantás alatt elsötétedtek a vágytól, a kezeivel pedig azonnal a combjába markolt, amitől úgy érezte hangyák millió rohangálnak a bőre alatt, de uralkodott magán és a vágyain. Ebben az őrült, perverz játékban, először érezte magát nyeregben és esze ágában sem volt átadni az irányítást, amit egy véletlen kis baleset miatt szerzett meg.

Ville ha akarta volna, akkor se tudta volna letagadni, hogy kívánja, bár nem egészen értette a férfiakat ilyen szempontból soha.

Hogy állhat fel a farkuk már attól is, hogy egy nő mellett fekszenek? Persze ha valami szexi hálóing lenne rajta értené, de a bugyi póló kombináció nem volt éppen szexinek nevezhető, ráadásul mindezek tetejében kócos volt, nem volt rajta smink és amúgy is…

-          Nem dugni jöttem – ingatta a férfi a fejét, miközben kikerekedett szemekkel pislogott rá. A mellkasa egyre szaporábban süllyedt és emelkedett annak hatására, hogy finoman körözni kezdett a csípőjén, folyamatosan dörzsölve magát a tagadhatatlan vágyához, ami őt is izgatta, de jobban élvezte a helyzetet annál, hogy egyszerűen rávesse magát. Ráadásul idegesítette is Ville, amiért nem kopott le róla, hiába kérte, gonoszkodni akart vele, ehhez viszont észnél kellett maradnia és úrrá lennie  a testén és a vágyon, amit másodpercek alatt fel tudott benne korbácsolni a bosszantó idegen, aki alatta feküdt és nagy kortyokban nyelte a levegőt. Tagadta a szándékát, de a hosszú ujjak mégis úgy zongoráztak a bőrén, mintha még több szenvedélyt akarnának kicsiholni belőle. Erőnek erejével vette fel újra a jeges álcát, miközben tovább mocorogott rajta, a tenyerét a férfi mellkasára simította és félrebiccentett fejjel nézett a szemébe.

-          Akkor miért jöttél? – Kérdezte halk, búgó hangon.

-          Már mondtam – nyelt egy nagyot Ville, miközben a kezei egyre feljebb csúsztak a combján.

-          Nem akarsz egyedül lenni – bólintott mosolyogva. – Igen, ezt már említetted. De van egy csomó barátod, miért velem foglalkozol helyettük, ha nem dugni és nem is csak szórakozni akarsz? – Tette fel a következő kérdést, miközben a férfi pólója alá csúsztatta a kezeit és a körmeivel a hasa alját kezdte karcolgatni finoman, amitől Ville minden izmai görcsbe rándult.

-          Nem tudom – sóhajtott nagyot a férfi alatta, miközben önkéntelenül is a combjába markolt. A szemei egy pillanatra lecsukódtak, mikor lehajolt hozzá, majd finoman végignyalta a fülcimpáját, a bőre libabőrössé vált a légzése pedig elakadt.

-          Az kár – suttogta érzéki hangon a bőrébe, majd finoman beleharapott a nyakába, amivel újabb remegést váltott ki az alatta fekvő testből.

-          Miért? – Pattantak fel Ville szemei újra, mikor felült rajta.

-          Mert ha dugni jöttél volna, akkor talán ismét lefeküdtem volna veled. De ha te se tudod mit akarsz, akkor jobb, ha hagyjuk egymást – szállt le róla gyorsan. Ville persze megpróbált utánakapni, de egy ügyes mozdulattal kisiklott az érte nyúló karok közül és fenék riszálva sétált be a fürdőbe, hogy felfrissítse magát.

Mikor végzett a férfi még mindig az ágyán ült, bután bámulta az ajtót, ami mögött eltűnt, aztán a szemei újra furcsán kezdtek csillogni, amikor meglátta, de ő megpróbált tudomást sem venni róla. Komoly erőfeszítésébe került, hogy ne vigyorogjon, mint valami idióta beképzelt liba. Tudta, hogy gyerekes volt felhúzni a férfit, aztán egyszerűen otthagyni, de úgy érezte legalább ennyi elégtétel jár neki, azért amit eddig vele tett.

Persze tudta, hogy hülyeség az egész, de ha már megszabadulni nem tud ettől az erőszakos, értetlen baromtól, akkor legalább felbosszantja.

-          Élvezed mi? – Jött a rekedt kérdés a hálóból, majd felbukkant a férfi is.

-          Mit? – Kérdezett vissza, miközben lehajolt és a hűtőben kezdett kutatni.

-          Ezt az egészet – sziszegte Ville, majd hirtelen megérezte, hogy közvetlenül mögötte áll. Az illata intenzív volt, a testéből áradó hő, szinte égette a bőrét. 

-          A főzést? – Nézett hátra a válla felett, miközben a pultra pakolta az alapanyagokat. – Nem kifejezetten, de rajtam kívül csak Mark tud főzni, ő viszont lusta rá szóval… - kezdett bele, mire a férfi, mindkét kezével megragadta a derekát, aztán egy könnyed mozdulattal a pultra dobta.

-          Ne terelj – sziszegte, miközben kihúzta széléig és a combjai közé állt.

-          Nem terelek – szólt rá hidegen. Tisztában volt vele, hogy most minden erejére szüksége lesz, hogy magán tudja tartani a fagyos álcát, hisz ezzel bosszanthatja a legjobban a férfit.

   A kék szemekbe nézett, minden részében égett a vágytól, melyet Loreley gyújtott benne játszi könnyedséggel. A parázsból tűzvész lett, s bármennyire próbált uralkodni magán, nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá, ne akarja ő is felizgatni szórakozásáért cserébe.

   Végig simított a sima, bársonyos combján, összerándult a fojtogató vágytól, férfiassága sóvárogva lüktetett a nadrágjába, még többet és többet követelve. Soha nem hagyta maga felett eluralkodni az ösztöneit, soha nem hagyta vágyának irányítani a tetteit, s eltörölni gondolatait vagy céljait, most viszont úgy tűnt, életében először azok irányítják, nem pedig a terve, miszerint ő húzza fel annyira, hogy rávesse magát.

-          Tudod, tizennégy évesen ez nagyon jó szórakozás lehet a szűz ribancoknak – jegyezte meg, hangja még saját maga számára is túlságosan rekedt volt.

-          Nem értem miről beszélsz – tette le kezeit a pultra.

   Irritálta a ridegsége és irritálta az is, hogy nem az ő testét simogatja inkább, vagy túr bele a hajába. Hozzápréselte kemény férfiasságát az öléhez, majd lágyan körözni kezdett vele.

-          Ebben biztos vagyok – szólalt meg enyhe gúnnyal és apró mosollyal.

   Egyre gyorsabban vette a levegőt, bármennyire is próbálta megjátszani magát, hatással volt rá. Loreley elfordította a fejét, majd unottan nézett vissza rá, míg ő combján körözött az ujjaival és tovább ingerelte a csiklóját. Mikor fogja végre magához húzni és az ajkaira tapadni? Mindketten vágytak a másikra, fogalma sem volt, mire jó ez az egész játék. Ő csak őszinte volt, tényleg nem dugni jött ide, nem mintha bánta volna, ha az lenne a vége.

-          Mit szeretnél? – hajolt a füléhez. – Vagyis inkább hol? Mert bármennyire is játszod magad, kívánsz – folytatta tovább suttogva. A kis szuka megremegett a hangjától, mire lustán elmosolyodott. – Itt szeretnéd a pulton? Mi van, ha megjönnek a lakótársaid? Vagy a padlón? Esetleg a hálóban?

-          Főzni csak a konyhában lehet – jelentette ki határozottan, de a hangja törékenyen megremegett.

-          És mit szeretnél főzni? – folytatta tovább, ajkával megérintve a nyaka puha bőrét. – Olyat csinálj, amit leehettek rólad. Például olvassz fel egy kis csokit és tegyél bele egy kis hideg tejet, akkor nem lesz annyira forró, miközben rád csorgatom – folytatta gyorsan.

   Ahogy elképzelte, amit mondott, minden ízében tombolni kezdett a szenvedély. Igen, ez nagyon jó ötletnek tűnt… bármit lenyalogatott volna róla.

-          Tejszínhab is van? – vette fogai közé a fülcimpáját, aztán kicsit megszívta. – Azzal még édesebb lehetne.

   Loreley kezeit a mellkasára tette, majd kicsit eltolta magától. Kék szemei elsötétedtek a vágytól, arca mégis közönyös maradt. Belemarkolt a combjába, mire összeszorította a fogát, hogy ne szisszenjen, vagy nyögjön fel.

-          Miért nem vagyok meglepve, hogy csak egészségtelen dolgokat eszel? – kérdezte megacélozva magát.

   Lehet idegesítette a ridegsége, most viszont mulattatni kezdte. Vajon meddig képes ellenállni neki? Meddig képes nemet mondani arra, amit mindketten annyira akarnak? Férfiassága szempontjából remélte, hogy nem sokáig, mert már így is túl szűk volt számára a nadrág, ereit meg a kísértés mérgezte másodpercről-másodpercre.

   Gúnyosan lebiggyesztette az alsó ajkát, kezét hirtelen felcsúsztatta a fenekére, belemarkolt, majd szorosan ágyékához húzta, míg másik kezével megragadta a tarkóját, közel hajolt hozzá, de végül nem csókolta meg, csak a nyelvét nyújtotta ki és húzta végig a nyaka vonalán, nedves csíkot hagyva maga után, amire ráfújt egy picit.

   Jobb, ha megszokja a forróságot a hideggel együtt, ha tényleg csokit készítene a végén.

-          Szeretem az egészségtelen dolgokat – duruzsolta kéjesen. – Legalább annyira, mint a mocskosakat – futatta végig nyelvét a fülcimpáján.

   Loreley teste remegett, ugyanúgy, mint az övé, mégis tartotta magát, ami kezdte egyre jobban szórakoztatni. Melyikük fog előbb a másiknak esni és elkezdeni kibontani a ruhájából? Tarkóját kezdte masszírozni, hogy tovább gyengítse az ellenállását, fenekéről pedig a derekára csúszott át. A bőre forró volt és izgatóan puha, amit szívesen cirógatna akár órákon át is.

-          Te milyen mocskos dolgokat szeretsz? – kérdezte halkan.

-          Nem szeretem a mocskos dolgokat – vágta rá határozottan. – A szennyestől és a mosatlan edényektől egyenesen megőrülök.

   Felkuncogott, majd a kék szemekbe nézett, melyek csúnya mód elárulták a gazdájukat.

-          Akkor lehet a kádat kéne kipróbálnunk – simított végig az arcán, hüvelykujjával az ajka vonalát körbe rajzolva.

-          Én nem akarok semmit kipróbálni veled – mondta komolyan, majd megpróbálta ellökni magától, hogy kiszabaduljon a fogságból.

   Kezdett ideges lenni a makacs kis dögtől. Mire jó ez az egész játék? Persze, szórakoztató, ha ő tüzelheti fel a nőt, de fordított esetben egyáltalán nem találta annak. Égett minden része, többre vágyott és mégis úgy tűnt kosarat adnak neki, ami ingerelte az érzékeit, nem beszélve a testéről, mely sikított, hogy döntse végig a pulton és csókolja addig, míg meg nem halja a nyögéseit.

Szépen lassan sikerült eltolnia magától Ville testét annyira, hogy le tudjon ugrania a pultról. Mindketten remegtek a vágytól és a visszafojtott szenvedélytől. Nem tudta tagadni, de elbukni sem akarta a játékot.  A férfi szavai a tudatába itták magukat, a fantáziája szárnyalni kezdett, ahogy elképzelte milyen is lenne vele a pulton, a kádban, a padlón vagy az ágyban miközben a langyos és édes csokit lenyalogatja róla, aztán ő is végigcsurgatná és viszonozná az egészet.

A keze remegett, a levegőt nehezen vette, miközben próbált a zöldségekre koncentrálni, amik a pulton hevertek, az alhasa viszont még mindig egy merő görcs volt. Le akart vele feküdni újra, de nem így… Azt akarta, hogy a zöld szemű ördög veszítse el hamarabb a fejét, hogy kapja a karjába és vigye az ágyba vagy csak szimplán tépje le róla a ruhákat, nem törődve semmivel és tegye a magáévá.

Hirtelen azt se tudta hol tartja a vágódeszkát vagy mit is akart csinálni azelőtt, hogy Ville elkapta, akár egy sas az áldozatát, hogy aztán megint minden felbolygasson benne és totálisan összezavarja a fejét.

A zöld szemek lyukat égettek a hátába, mikor megfordult és óvatosan egy kés után nyúlt, hogy szeletelni kezdjen, hátha ezzel tudja leplezni a vágyát. A kezei remegtek továbbra is, de ebből a férfi mit sem láthatott.

-          Az enyém leszel – súgta a fülébe hirtelen, amitől egy furcsa borzongás szaladt végig rajta, a testén lévő összes kis pihe az ég felé meredezett és egy másodperce le is fagyott. Nem bírt mozdulni.

-          Álmodban – vetette oda, mikor félig-meddig magához tért. Minden porcikáját vonzotta Ville erős, semmihez sem fogható kisugárzása, az illata, a csókja emléke és amúgy is… Tagadhatatlanul csodás pasas volt. De sajnos ez nem ellensúlyozta azt, hogy marha bosszantó is, aki képtelen felfogni a nem szócska jelentését és igazán megérdemel egy kis szenvedést.

-          Nem, nem csak álmomban. Kívánsz – duruzsolta halkan, amitől megint görcsbe rándult az alhasa az öle pedig forrón lüktetni kezdett, azt követelve, hogy dobja el a kést, rángassa le róla a ruhákat és engedje végre magába. Igen, minden sejtje ezért visítozott, de nem engedett nekik. – Fogadni mernék, hogy olyan nedves vagy, mint a konyharuha, amibe a zöldségeket törölted – karolta át szorosan a derekát, az állát pedig a vállára fektette.

-          Csak úgy szólok, hogy kés van nálam – szűrte a szavakat a fogai közt, mire Ville jókedvűen felnevetett.

-          Tehát igazam van. Alig várod, hogy lehámozzam rólad ezt a kis pólót – kezdte el feljebb húzni a hátán az anyagot, majd az ujjaival lepkeszárny finomsággal végigsimított a bőrén, amitől újra reszketni kezdett és kénytelen volt megint az alsó ajkába harapni, hogy ne nyögjön fel hangosan. – Aztán a bugyit is – simított végig a combtövén, alig érintve a fehérneműje szegélyét, amitől majdnem megroggyant a térde, de uralkodott magán továbbra is.

-          Ha még egyszer hozzámérsz, még a végén beléd szúrom a kést – fenyegette meg, ijesztőnek szánt hangon, de neki is feltűnt, hogy a torka cserben hagyta, a hangszálai pedig idegesítően remegtek.

-          Ezt úgy veszem, hogy meghívtál vacsorázni – huppant fel Ville mellé a pultra jókedvűen, mire kikerekedett szemekkel nézett rá. – Hát nem romantikus? Főzöl nekem, aztán az ágyadba csábítasz, mintha… Vagy várj, nem csak mintha. Úgyis belém fogsz szeretni – somolygott, mint valami eszelős, ettől a kijelentésétől viszont nem bírta tovább. Kirobbant belőle a röhögés.

-          Hogy én? Beléd? – Kacagott úgy, hogy a könnyei is kicsordultak, mire a férfi homloka ráncba szaladt. – Bocs de ez a legviccesebb dolog amit hallottam már nem is tudom mióta – fogta a hasát, ami már komolyan fájt.

-          Pedig így lesz – bólogatott a férfi teljes meggyőződéssel. – Képtelen vagy ellenállni nekem – magyarázta határozottan, de ő csak tovább nevetett ezen az eszement feltételezésen.

-          Hát persze – bólogatott bőszen, miközben próbálta lecsitítani magát, de újra és újra prüszkölnie kellett a kacagástól, annyira elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy valaha is szerelmes legyen, az még végképp, hogy pont belé.

-          Nevess csak, de így lesz – húzta fel a férfi az orrát sértődötten.

-          Persze. Te azt hiszem megint többet ittál a kelleténél. Egy idegesítő, csökönyös, alkoholista, kuplerájkedvelő barom vagy. Soha, de soha nem szeretnék beléd – kuncogott tovább. – Az ágyban persze nem vagy rossz, de ez ezer meg egy pasasról, elmondható – vigyorgott gonoszul, mire Ville hirtelen lepattant a pultról, a szemei sötétek voltak és elég mérgesnek is tűnt, de valahogy érezte, hogy soha nem bántaná, még akkor sem ha nem éppen hízelgő dolgokat mondott az előbb.

-          Kívánsz, azt akarod, hogy megdugjalak, hiába erőlködsz és kéreted magad soha nem távolodsz el tőlem igazán, múltkor esélyed lett volna szabadulni mégis utánam jöttél, szóval nem is akkora őrültség az elképzelésem – szorította magához, amitől elakadt a lélegzete.

-          De az – vetette oda.

-          Tényleg? – Húzta fel a szemöldökét vigyorogva. – Akkor lássuk, meddig bírod jégkirálynő, anélkül, hogy reagálnál rám – fogta meg keményen a tarkóját, majd az ajkaira tapadt.

   Határozottan, keményen csókolta meg, ami aztán hamar átváltott szenvedélyesbe. Loreley nem ellenkezett, édesen viszonozta, ő pedig alig bírt magával. A legszívesebben felkapta volna, aztán a hálószobájába cipelte volna, végleg megfosztva minden ruhadarabtól, mely a testét elfedte még előle. Fogai közé szívta az alsó ajkát, erőszakosan nyomta a pultnak, miközben kivette kezéből a kést, mellyel fenyegetni próbálta. Mindenesetre nem akart kockáztatni.

   Ágyékával préselte neki, kezével a hajába túrt. A vágy kezdett elviselhetetlen lenni, minden porcikája remegett a beteljesülésért. Belemarkolt a fenekébe, csípőjével körözni kezdett lebámulva a kék szemekbe, melyek sötétek voltak, ugyanakkor kemények maradtak.

-          Ennyi? – kérdezte a szirén rekedt hangon.

   Karcos hangon kuncogott fel.

   Biztos benne, egyszer kicsinálja ez a szuka.

   A szerelemnél nincs nagyobb gyötrelem a világon, de csodálatosabb sem. Ha a világ elpusztult már, akkor miért éljünk, ha nem ezért? Ha sivár pusztaság vesz minket körbe, akkor miért ne élvezzük legalább egy pillanatig a boldogságot és éveken át a szörnyű fájdalmat? Mert nem éri meg, s ezt már jól ismerte. Átkozott bolond lenne, ha még egyszer szerelemre adná a fejét. A szerelem egyébként is azoknak való, akiknek van fantáziájuk, neki viszont már régen nincs.

   Na, de, ha Loreley lenne szerelmes belé? Újból nevetni tudott volna a feltételezésen. Édes kín lenne az egyszer biztos. Tetszett neki a nő, akár beismerte magának, akár nem, a villám viszont csak egyszer csap bele az emberbe, ráadásul az évek során egyre tapasztaltabb és okosabb lesz, ezért mindig elkerüli a vihart.

-          Igen, ennyi – harapott bele durván a fülcimpájába, még keményebben markolva a fenekét.

   Loreley felnyögött, majd gyorsan összezárta a száját. Tovább körözött az ágyékával, kezét becsúsztatta hátulról a combjai közé, bugyija teljesen átnedvesedett. Finoman húzta végig ujjait a vágatán, torka kiszáradt a vágytól, fülében vadul dobolt a vére, farka megrándult nadrágja fogságában. Hosszan szívta be a levegőt, ha így folytatja, akkor ő fogja előbb elveszíteni az önuralmát, és a végén a pultnak dönti, aztán…

-          Ez vajmi kevés, Ville – élcelődött vele, de egy pillanatra lehunyta a szemét.

   Bugyin keresztül kezdte el izgatni, ujjaival behatolást imitálva, míg fogaival végig karmolta a nyaka vonalát. Elakadt a lélegzette, mikor a szuka felsóhajtott, a tudatában vert visszhangot ez a sóhaj és betöltötte minden részét. A fenébe is vele… eleinte ez nagyon jó szórakozásnak tűnt, de izgalma kezdett elviselhetetlen lenni. Sóvárgott a beteljesülésért.

-          Szerintem is – duruzsolta a fülébe.

   Mielőtt valamit válaszolhatott volna, a derekánál fogva újra felpakolta a pultra, aztán a pólóján keresztül kezdte el szívni a mellbimbóját, s lágyan masszírozni a mellét. Mellbimbói hamar megkeményedtek a nedves anyag mögött, ő pedig még lejjebb ment, felhúzta a pólóját, végig húzta nyelvét a bugyija vonala felett, majd a sötét szemekbe nézett. Mindkettőjük légzése nehéz volt, s tagadhatatlanul akarták a másikat.

-          Nem szeretnéd, ha lehúznám rólad a bugyit, és megint a nyelvemmel elégítenélek ki először? – duruzsolta hirtelen kiegyenesedve.

   Széttárta a nő lábait, aztán teljesen hozzápréselődött. Mindene égett, a játék izgalmas volt, ugyanakkor kezdett egyre unalmasabbá válni.

-          Nem szeretnéd, ha megint keményen megdugnálak, mint a múltkor? – folytatta tovább halkan, rekedten, már-már torokhangszerűen. – Azt nagyon élvezted. Nem akarod megint úgy? Esetleg lemászhatsz a pultról és neki dőlhetsz – ajánlotta. – Akkor még mélyebben benned tudnék lenni.

-          Még mindig gyenge – suttogta fojtott hangon Loreley, de megnyalta kiszáradt ajkát.

   A francba is, nem érdekli! Beletúrt a hajába, hevesen csókolta újra meg, közben pedig félrehúzta a bugyiját, aztán az övéhez nyúlt, hogy kiszabadítsa lüktető férfiasságát. Nem hallott és nem látott a vágytól, mely elsöpörte józan tudatának minden apró maradékát. Benne akart lenni, újra a magáévá tenni, a nő is akarta, a játék pedig feleslegessé vált a kínzó kísértés fogságában…

-          Szia… - elvált Loreley ajkától, aztán az ajtó felé pillantott.

   A Chris nevezetű srác ált az ajtóban. Összeszorította a fogait, miközben nem engedte el a nőt, aki próbált hirtelen jött zavarában lemászni a pultról. Még szerencse, hogy a nadrágját nem tolta le.

Egy percről a másikra vált minden zavarossá.  Az előbb még ketten voltak, játszottak, nyerésre állt és élvezte, a teste egy kielégülésért remegő masszává vált Ville hosszú ujjai alatt, aztán itt volt Christian, aki rájuk nyitott, majd lazán besétált, mintha nem éppen most zavarta volna meg őket valamiben, amit annyira akartak már mindketten. 

-          Ne is zavartassátok magatokat – takarta el Chris a szemeit kuncogva, miközben a lakásban botorkált.

-          Fogd be – szisszent fel, miközben valamiért még mindig szorosan kapaszkodott Villébe.  Nem bírta elengedni, nem akarta elengedni, járt neki egy újabb együttlét, amiért annyira sóvárogtak mindketten.

-          Szobára – kacagott fel Christian hangosan. – Basszus mondd, hogy még nem csináltátok a pulton. Ha gecis lett a hely ahol enni szoktam… - kezdett bele röhögve, mire felkapta a konyharuhát és hozzávágta.

-          Kussolj el és tűnj innen – kiabált rá.

-          Miért megzavartalak? – Röhögött tovább a lakótársa.

-          Menj a pokolba te kibaszott kretén – eresztette el Villét nagyot sóhajtva, aki még mindig nem szólalt meg csak lefagyva állt, mint aki nem tudja eldönteni, hogy egyszerűen kapja-e fel a karjába és vigye a hálóba vagy itt van egymás húzásának a vége, mert Christian képtelen betartani a munkaidejét és amire Bobby hajlandó arra ő nem.

-          Jajaj, Lorey baby háklis – kacagott fel Chris, majd hirtelen eltűnt a szobájában, mielőtt valami keményebbet vág utána.

Nagyot sóhajtva próbált úrrá lenni a vágyon, ami még mindig hevesen égette.

-          Miért hív babynek? – Nézett rá Ville vádlón, miközben ő is próbált lecsillapodni.

-          Mert egy barom – vágta rá kapásból, mire a zöld szemek vidáman csillantak fel, aztán a férfi az övéhez nyúlt és visszacsatolta az egészet.

-          Menjünk át hozzám, egyedül élek – húzta magához újra, majd a fogaival ismét a nyakát kezdte karcolgatni.

-          Éhes vagyok – sóhajtott nagyot.

-          Kifogás – vágta rá a férfi, mire hangosan megkordult a gyomra.

-          Tényleg? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét, miközben kiszabadult a hosszú karok erős fogságából.

-          Megállunk valahol enni – simított végig Ville újra a fenekén, amivel cseppet sem segített a helyzetén.

-          Szeretek főzni – nyúlt újra a zöldségek után.

-          Oké, akkor főzz és utána menjünk át hozzám – ajánlott a férfi kompromisszumot, ami elég csábító volt, de már nem is volt benne biztos annyira, hogy akarja-e. Azaz nem. Ez hazugság lett volna, mert akarta, mindene sóvárgott érte és a beteljesülésért. A baj ott kezdődött, hogy nem tartotta túl jó ötletnek tovább bátorítani az amúgy is levakarhatatlannak tűnő zöld szemű ördögöt. Képtelen volt dönteni, a teste annyira vágyott rá, mint még soha egy férfira sem, az esze viszont valami egészen mást diktált.

-          Meglátjuk – adott kitérő választ.

Nem próbált meg gondolkodni az előbbieken, egyszerűen lefoglalta magát a főzéssel és próbálta húzni az időt amíg csak lehetett, de az így is úgy is kész lett.

-          Segítsek? – Kérdezte Ville halkan, mikor teríteni kezdett.

-          Öhm… Nem kell – csóválta meg a fejét zavartan. – Vagy tudod mit? Oké, addig én felöltözök és szólok Christiannak, hogy jöhet enni.

-          Ő is velünk vacsorázik? – Nézett rá a férfi kikerekedett szemekkel a tányérokkal és evőeszközökkel a kezében, amiket fél perce nyomott a mancsába.

-          Igen – bólintott határozottan.

-          Hát ez szuper – morogta Ville.

-          A legjobb barátom – nézett a férfi szemébe. – Lehet, hogy néha kretén, de attól még… - kezdett bele, de az előtte álló azonnal félbe is szakította.

-          Nem szóltam. Együnk aztán húzzunk innen – nézett végig rajta úgy, mintha nem is az ételre sokkal inkább rá lenne éhes, amit maximálisan megértett, mert ő is így érzett.

-          Nem mondtam, hogy veled megyek.

-          Loreley, ne szórakozz. Velem fogsz jönni és ezt te is tudod – nézett mélyen a szemébe, amiben oly sok ígéret csillogott, hogy nem tudott neki ellenállni. Aprót bólintott, majd felöltözött, aztán hármasban leültek enni. A két fiú barátkozni kezdett, ami igazán meglepte főleg az első találkozásuk utáni kakaskodás után, de a vacsora is véget ért, ő meg ott állt a szobájában, a fogkeféjével a kezében és arra készült, hogy átmegy ahhoz a férfihoz, aki vágyat gyújtott benne és aki képes volt érzelmeket kiváltani belőle, de tudta, hogy már nem hátrálhat meg. Ville belépett utána, majd gyengéden megcsókolta, megfogta a kezét és kihúzta a biztonságos falak közül, be egyenesen egy taxiba, hogy az ő otthonába vigye.

.