19.

-          Te aggódsz értem? – vigyorgott a nőre, miközben szórakozottan simogatta a derekát, aztán kiürítette a sörét.

-          Ne képzelj magadról sokat – villantotta rá kék szemeit.

   Felnevetett, valahol jól esett neki, hogy Loreley félti és gondol rá. Valahol viszont ez egyáltalán nem volt jó hír. Hirtelen komorodott el, ahogy eszébe jutott, talán az elválás nem csak neki fog fájdalmat okozni, hanem a nőnek is.

   A jéghideg kín kúszott fel a gyomrából egyenesen fel a torkába. Túl messzire mentek, alig pár nap alatt, túlságosan megkedvelte, bármennyire is nem akarta, pedig előre felmérte, milyen fájdalmat fognak egymásnak okozni, mégis… egyszerűen nem volt képes normálisan gondolkodni, ahogy Loreley a közelébe került. Hagynia kellett volna a fenébe, nem gondolni rá, nem érezni iránta semmit, már akkor, mikor megsejtette, mi történhet közöttük.

-          Mi a baj? – simogatta meg az arcát, kék szemei egy pillanat alatt felolvadtak, de az, amit bennük látott, csak még tovább uszította, amúgy is szörnyű gondolatait.

-          Nem fontos – rázta meg a fejét.

   Nem akart inni, élvezni akarta azokat a perceket, amiket együtt töltenek, azt, hogy mellette képes megfelejtkezni mindenről és a szívében lévő hegek is pusztán álomnak tűnnek. Ez viszont egyik percről a másikra változott meg benne, inni akart, lehetőleg annyit, hogy már a nőre se gondoljon, ne is pörögjön azon az agya, hamarosan elutazik.

-          Tudom hol a határ, csak nem akarok megállni – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában. Ez sajnos mindenre igaz vele kapcsolatban, nem csak az alkoholra, hanem a szeretetre is.

-          Én viszont arra nem vagyok kíváncsi – mormolta Loreley.

   Tovább simogatta a hátát, miközben még egy sört felnyitott. Azért a pár napért hajlandó megálljt parancsolni magának, akármilyen erős benne a késztetés, hogy öntudatlanra igya magát.

-          Nyugi, most csak bulizunk – nyomott egy puszit a vállára, miközben a többieket figyelte.

   Az édes kis szirén nem válaszolt neki, fészkelődött kicsit az ölében, kényelmesen elhelyezkedve rajta, amitől férfiassága azonnal megkeményedett és rögtön más dolgok jutottak eszébe, mint a bulizás. Négy napot végig szexeltek, mégis, az érintés varázsa még mindig ott volt közöttük, ami varázslatos erővel hatott rá, hasonlott sem tapasztalt még soha. Talán ez nem túl jó hír.

   A többiek lassan összeszedték magukat. Ő megitta a sörét, próbálva kikapcsolni az agyát, Bam már vidáman röhögött valami hülyeségen Gassal, Migue pedig épp Burton ruháit dugdosta el. Az egész semmit nem számít és teljesen értelmetlen. A letargia és a komorság nyomasztó erővel telepedett rá.

   Loreley neki dőlt a mellkasának, apró puszikat nyomott a nyakára, bele sem gondolva, hogy ez talán nem a legmegfelelőbb időpont erre, teste azonnal reagált és azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon hol tudnálak legalább tíz percre kettesben maradni, hogy egy kicsit csillapítson a fojtogató vágyon mely folyamatosan a nőhöz hajszolta…

-          Na, menjünk, ti gerlicék – csattant fel Bam. – Ideje ünnepelnünk! Egy hónap és indul a turné, aztán itt hagyjuk ezt a fagyos Finnországot – azzal felnyitott egy pezsgőt, miután alaposan felrázta és röhögve szétlocsolta a tartalmát.

   Remek. Legalább nem fog folyamatosan Loreleyre gondolni, mert az utazás némileg le fogja kötni… vajon mennek Berlinbe? Amilyen mázlija van, biztosan messziről elkerülik. Felállította öléből a nőt, álszent vigyort öltött magára, ahogy legalább annyira lehűtötte vágyait, hogy az ne legyen mindenkinek szembetűnő.

   Rögtön átkarolta Loreley derekát és magához húzta, aztán koccintott a többiekkel, nem akarta, hogy egy kicsit is távol kerüljön tőle, még nem, még egyszerűen nem volt itt az ideje. Vajon a nőnek is annyit jelent, mint ő neki? Vajon érzi, ami köztük van? Érzi, hogy ez több mint, amit remélni mertek, avagy akartak volna? Tudja, milyen lesz, mikor elmegy?

   Talán meg kéne könnyítenie… van pár napja rá, hogy legalább őt megóvja, ha már magát nem tudta. Elég csak előadnia az alkoholista, önelégült barmot, aki minden nőt megkefél akár egy mosdóban is és valószínűleg örömmel fogja itt hagyni. Erre a gondolatra elszorult a torka, alig bírta a pár korty pezsgőt letuszkolni rajta. Az szeret jobban, aki megvédi a másikat a fájdalomtól, vagy aki önző módon csakis magának akar jót?

   Beletúrt a fekete, puha tincsek közé, szenvedélyesen tapadt az ajkaira. Loreley túl ártatlan volt, hogy felfogja mi is történt kettőjük között és fog történi, mikor felül a repülőgépre, ami viszont az egyetlen megoldás arra, hogy ne gyűlöljék meg idővel egymást. A legszebb szerelem az, ami igazából soha ki nem bontakozhat.

Ville úgy viselkedett, mintha birtokolni akarná. Egész végig a derekát ölelte, egy másodpercre se elengedve maga mellől, aki pedig csak a közelükbe ment, legyen akár nőnemű vagy hímnemű gyilkos pillantásokkal illette, így elüldözve mindenki a közelükből.

-          Állj le – súgta a fülébe, mire Ville furán nézett rá.

-          Nem értelek – kortyolt bele a sörébe, amit kivett a kezéből.

-          Nem vagyok a tulajdonod, szóval eressz el, táncolni akarok és ha te már nem jössz, akkor elmegyek Bammel – nézett rá, pedig tudta, hogy semmi értelme a dolognak. Ville megint átesett a ló túl oldalára az ivásban és ő nem tudta meggátolni benne. Részeg volt, már megint.

-          Bammel? – Fintorgott a férfi.

-          Bammel – bólintott határozottan, miközben megpróbálta lefeszíteni a csípőjén lévő kezet magáról, de Ville stabilan tartotta.

-          Összemelegedtetek – vetette oda dühösen.

-          Te most féltékeny vagy a legjobb barátodra? – kerekedtek el a szemei, mert már fogalma sem volt arról, hogy mi is van köztük. Eddig azt hitte szeretők, de teljesen másról árulkodott a viselkedésük. Olyanok voltak… Nem is akart belegondolni abba, hogy milyenek.

-          És ha igen akkor mi van? – Csattant fel a férfi, akár egy ingerült bika. Nem tudta, hogy az ital miatt ilyen-e vagy tényleg túlpörög attól, ha valaki más is szemet vet rá, de nem is igazán érdekelte.

-          Nincs hozzá jogod – sziszegte fagyosan.

-          De van, mert most igenis az én tulajdonomban állsz. Velem jöttél és velem is maradsz – túrt a hajába, majd hátrafeszítette a fejét és a fogai közé szívta a nyaka bőrét, aztán erősen szívni kezdte, mire megpróbálta eltolni magától, de nem járt sikerrel. A férfi jóval erősebb volt még részegen is, keményen tartotta a fejét és kicsit ökölbe is szorította a kezét, rámarkolva a hajára, amitől fájdalmasan feszült meg a fejbőre és fel is szisszent, mikor a fogait a már így is túl érzékennyé vált bőrébe mélyesztette.

-          Eressz el – próbált meg újra felállni az öléből, de a hosszú ujjak a csípőjébe martak és kíméletlenül szorították. Szex közben nem zavarta Ville agresszivitása, sőt élvezet is a pokoli mocskot az ágyban, de egy tömött szórakozóhelyen, már egészen más volt a helyzet.

-          Nem! Itt maradsz és kész. Nem hagyom, Bammel enyelegj – mordult rá a férfi dühösen, miközben még erősebben szorította, pont ahol az éjszaka is sebet ejtett rajta.

-          Ez fáj – nézett az italtól homályosan csillogó zöld szemekbe.

-          Nekem is – vágta rá a férfi gondolkodás nélkül, majd egy újabb vodkát hajtott fel.

-          Részeg vagy azt se tudod mit csinálsz, teljesen elment az eszed szóval engedj el – csattant fel, mire Burton feléjük kapta a fejét, de nem szólt semmit.

-          Azért, hogy kellesd nekik magad? – Durrant el a férfi agya hirtelen, amitől komolyan megijedt. Az nem zavarta, ha szex közben durván bánt vele, még az sem, ha fojtogatta vagy véresre harapta a bőrét, viszont ez már egészen más helyzet volt.

-          Neked elment az eszed Ville – szisszent fel újra, mert amikor ismét megkísérelt felállni az öléből, Ville újra szorítani kezdte, olyan erővel, mintha ki akarna tépni belőle egy darabot a testéből. – Hagyd abba, ez tényleg fáj – nézett rá dühösen.

-          Ville – szólt rá Burton hirtelen, mire Ville azonnal felé fordította a fejét, neki pedig volt ideje kihasználni a kis zavart, felpattant és elindult az utca felé. Nem értette mi ütött belé, hogy mi baja van, hogy miért viselkedik vele, így mikor koncert előtt még mindig rendben volt, de már nem is érdekelte az oka. Tudta, hogy ittasan képtelen kontrolálni magát, viszont azt nem akarta megvárni, míg a dolog vége az lesz, hogy felpofozza pusztán azért, mert ki akar menni a mosdóba vagy egy újabb italt akar kérni a pultnál, aztán taxiba tuszkolja és bezárja a házába, mint valami elmebeteg, aki még azt is képtelen elviselni, hogy valaki köszön annak a nőnek, akivel együtt van. De az ég szerelmére ők nincsenek is együtt!

Zavartan kapta magára a kabátját, majd rontott ki a helyről. Haza akart menni, de Ville megint utána vetette magát.

-          Loreley, várj – kapta el hirtelen.

-          Engedj el – kiabált rá. – Vagy meg akarsz ütni, mert ott mertelek hagyni? – Szegte fel kihívóan az állát, mire a féri tekintete megenyhült.

-          Sosem bántanálak - ingatta a fejét, mire szárazon felnevetett.

-          Tényleg? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Akkor ez mi? – Húzta fel a felsőjét, hogy megmutassa a felsőtestén lévő nyomokat, a legújabb sérülése ott vöröslött a bőrén.

-          Sajnálom – suttogta Ville, miközben végighúzta az ujját ott ahol az előbb még eszelős őrültként markolta a húsát.

-          Hagyj engem békén. Van, ami belefér az ágyban, de ez… Ez nem – rázta meg a fejét, majd hátat fordított neki, hogy otthagyja, de a hosszú karok gyengéden átfonták a derekát és nem eresztették.

-          Sajnálom, hagy engeszteljelek ki – súgta a fülébe, mire azonnal elgyengült és a férfi mellkasának vetette a hátát, mint egy igazi ostoba tyúk, aki képtelen haragudni rá.

   Maga sem tudta mi kattant el az agyában, de egyszerűen a féltékenységtől lila köd ereszkedett, amúgy is instabil idegállapotára. Egyszerűen nem akarta elengedni maga mellől, nem akarta másokkal látni, és igen, még a legjobb barátjára is féltékeny volt, mert tudta, könnyedén elveszítheti a nőt. Nem volt a barátnője, nem zárta magához szavakkal és igazából tényleg csak szeretők voltak, jogok nélkül a másik felett.

   Persze, ő egy szóval sem bánta volna, ha Loreley féltékenységi jelentet rendez neki, csakhogy okot sem adott rá ilyesmire.

-          Mire volt ez jó? – kérdezte csendesen a nő.

-          Sajnálom, nem akartam – túrt bele a hajába, majd apró puszit nyomott a nyakára a taxiban ülve.

   Tényleg nem akarta bántani, egyszerűen csak… megmérgezte a féltékenység és saját ostoba kétségei. Ha Loreleynak más kéne rajta kívül, nem tehetne semmit, hiszen még csak nem is a barátnője.

-          De miért csináltad? – nézett rá értetlenül.

   Lassan megrázta a fejét, semmi kedve nem volt kiadnia magát, bármennyire is kényszert érzett a beszédre ittas állapotában. El kéne neki mondania, mennyit jelent a számára… hogy ez már sokkal több, minthogy két ember szexel, mert élvezik a másik testét… ehhez viszont nem volt ereje. Gyenge volt az érzések súlya alatt, s nem akarta kiszolgáltatni magát, hatalmat adni a másik kezébe, mert annyira viszont nem bízott benne.

   Egyébként is, pár nap és lelép egy másik országba, egy másik városba és talán nem is gondol rá többet. Maximum arra, milyen jókat kefélt egy alkoholista énekessel.

-          Ne beszéljünk róla, rendben? Nem akartalak bántani és ígérem, kiengesztellek – csókolt újra a nyakába.

   Loreley a hajába túrt, az ablakon bámult kifele, míg nem megérkeztek a házához. Fizetett, aztán kiszálltak, kézen fogva vezette be egészen a hálószobájába. Talán ez az utolsó éjszakájuk együtt, megkérdezni még mindig nem merte a nőt, mikor utaznak el. Az utazás előtt napokkal neki kell látnia majd a pakolásnak is és nem lehet majd vele…

   Gyengéden döntötte le az ágyra, majd mellé feküdt a könyökére támaszkodva. Óvatosan csókolta meg, miközben kezével az arcától le egészen a derekáig végig simított a testén. A magáénak akarta tudni, a sebek, amiket okozott, egyszer viszont begyógyulnak, talán van, amelyik egy hétig is megmarad rajta, ugyanakkor egyszer el fognak múlni…

   Egészen a combjáig lesimított, majd a ruhája alatt leheletfinoman érintve a bőrét fel egészen a csípőjéig. Végig csókolta a nyakát, lágyan cirógatta bőrét, vérre pezsgett az ereiben, férfiassága keményen lüktetett nadrágja fogságában, még sem hagyta eluralkodni magán a kísértést. Első sorban Loreleynak akart örömet szerezni, valóban ki akart engesztelni durvaságáért, ami miatt továbbra is bűntudat gyötörte.

   Puhán csókolta meg a nyakát, megkereste a ruha zipzárját, aztán kibontotta belőle a nőt. Felé hengeredett, karjain támaszkodott meg, miközben egyenes az elsötétedett kék szemekbe nézett. Forró, meztelen bőrét simogatta és ízlelte nyelvével, a nő egyik kezével a hajába túrt, a másikkal pedig megszorította a vállát. Ez az ártatlan érintés is felgyújtotta testét, nyelt egyet, remegett a teste, szeretett volna mindent beismerni neki, elmondani neki, hogy fontosabb lett számára, mint azt hinni merészelte volna, de némán hallgatott és inkább ujjaival, ajkaival próbálta elmondani mit is jelent neki.

   Végig csókolta a hasát, aztán nyelvét végig húzta a combja belső felén. Loreley légzése elakadt, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, izmai megfeszültek érintése nyomán. Széthúzta lábait, nyelvével végig nyalta nedves vágatát, majd óvatosan megpöckölte csiklóját. A nőből halk sóhaj szakadt fel, felcsúsztatta kezét az egyik mellére, egyik ujját mellbimbójára zárta és gyengéden körözni kezdett rajta, míg ajkával rátapadt legérzékenyebb pontjára, utána visszacsúsztatta hüvelyébe, hogy addig nyalogassa, míg minden édes cseppet ki nem nyer belőle. Íze betöltötte a száját, a gyomra teljesen összeszűkült a vágytól mely egyre hevesebben kínozta. A lány csípőjét ütemesen mozgatta vele, fejét magához húzta, aminél izgatóbbat elképzelni sem tudott volna.

   Mikor Loreley fojtott nyögései egyre bátrabbak lettek, felcsúsztatta nedves hüvelyébe két ujját, nyelvét pedig visszacsúsztatta csiklójára és addig folytatta a mindkettőjük számára édes kínzást, ameddig hüvelye össze- össze nem rándult ujjai körül, teste pedig nem remegett meg az orgazmustól. Utána is tovább folytatta, mikor halk sikoly hagyta el a torkát, ujjaival meg keményen mart a fejbőrébe, hogy még tovább érezze az ízét, mely úgy hatott rá, mintha mennyei ambróziát nyalogatna.

   Mindketten ziháltak, mikor felhúzta magához. Ajkai szétnyíltak, sötét szemei rabul ejtették, s olyan fogságba zárták, amiből félt, nem könnyedén szabadul majd.

.

18.

   Tudta, mikor bukott el karjaiban az ártatlan, törékeny test. Remegve simult hozzá, csókját pedig szenvedélyesen viszonozta. Újra felolvasztotta a jéghegyeket, de ez nem töltötte el diadallal, sokkal inkább fájdalommal. Loreley tagadhatja maga előtt is, egy kicsit azonban elkezdett beleszeretni. Aminél rosszabb dolog talán nincs is a világon.

   Kicsit elhúzódott tőle, megszorította egymásba fűzött ujjaikat, aztán elővette a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Némán léptek ki a mosdóból.

-          Köszönjünk el a többiektől – mondta halkan.

-          Nem hiszem, hogy szükséges – felelte csábító szirénje.

   Valóban nem volt szükséges, Chris egy lányt ölelgetett az asztal mellett teljesen belefelejtkezve a csókjába, míg Bam ugyanígy tett, csak az ő nője az ölében ült. Burton Bobbyval beszélgetett, talán a szintis volt az egyetlen józan közöttük, vagy leginkább a legkevésbé részeg volt a legmegfelelőbb szó rá. Aprót bólintott, kivezette a kocsmából a nőt, közben előkaparta a telefonját a zsebéből és taxit hívott.

-          Miről akarsz beszélgetni? – kérdezte Loreley tétován, ahogy kint várakoztak az autóra.

-          Nem tudom – mosolygott rá, továbbra is a kezét fogva. – Például – elgondolkodva tekintett a kihalt utcára. – Te sem szereted Helsinkit? Szerintem szép, jó, kicsit tényleg hideg, de meg van a hangulata.

-          Elég hideg – mormolta halkan.

-          Ez nem volt válasz. Szóval neked sem tetszik Finnország?

   A nő megvonta a vállát. Elveszetten pillantott rá, mint aki maga sem sejti, hogy mit is keres mellette. Valahol meg tudta érteni. Újra elővette a telefonját, finnül rendelt pizzát a lakására, hogy legyen mit enniük, ha megérkeztek. Egy kicsit ki kell józanodnia, ehhez pedig egy fürdőre és egy kis kajára volt szüksége.

-          Kivel beszéltél?

-          Egy nagyon szexi lánnyal – vigyorgott rá. – Pizzát rendeltem – tette hozzá, mielőtt Loreley még jobban elbizonytalanodna. Ujjaival forró kezét simogatta. – Gondoltam nem fog ártani.

-          Nagyon figyelmes vagy – jegyezte meg némi gúnnyal a hangjában.

-          Merre fele vannak boltjaitok?

-          New York, Boston, Európában ez az első – felelte csendesen, aztán nagy levegőt vett. – Muszáj beszélgetnünk? Úgyis tudjuk mindketten, hogy mit akarunk a másiktól.

-          Tényleg így gondolod? – fordult felé hirtelen, majd megállt előtte. – Tényleg tudod, mit akarok tőled? – vonta fel a szemöldökét, tekintetét az övébe mélyesztve.

   Loreley nem válaszolt, valószínűleg azt hiszi róla csak újra és újra meg akarja dugni, miközben fojtogatja vagy véresre harapdálja. Lehet meg kéne hagynia ebben a tévhitben, legalább nem tartaná többre egy öntelt baromnál, aki csakis saját magát szereti.

   Nem kéne foglalkoznia az egésszel, valóban csak meg kéne dugnia és ennyi. Megérkezett a taxijuk, beültek ő meg elmondta a címet. Alig tíz perc múlva már a házánál voltak. Beengedte a nőt, majd követte befelé. Egy szót sem szóltak, ahhoz képest, hogy ő tényleg csak beszélgetni akart vele.

-          Kérsz valamit? – sétált utána a nappaliba.

-          Egy kis víz lehet, jól esne – nézett egyenesen a szemeibe, amitől összerándult az alhassa.

   Aprót bólintott, majd kiment a konyhába. Újból izgalmat érzett, mint a legelső alkalommal, mikor ott volt nála a lány. Kívánta, ugyanúgy, mint akkor és a várakozás izgalma újra elhatalmasodott rajta. Remegő kézzel töltött két pohárba vizet, az egyiket rögtön kiitta, míg a másikat bevitte a lánynak.

   Egy robogó hangját hallotta meg, így az ajtóhoz sétált, mielőtt a pizzás is megpróbál feleslegesen csengetni nála. Átvette, majd lerakta a dohányzóasztalra.

-          Nem vagy éhes? – ült le a kanapéra, Loreleyra pillantva, aki úgy állt a szobában, mint akinek fogalma sincs arról, mit is keress nála.

   Elmosolyodott, nagyon bájos volt zavarában.

-          De – bólintott kissé tétovázva, fogalma sem volt arról mi történik körülötte még mindig részeg volt és még annál is jobban zavart. Ville leült a kanapéra, ő pedig követte a példáját. Elvett egy szelet pizzát és csendesen majszolni kezdte miközben azon gondolkodott, hogy mit is művel már megint.

Újra nem azt kapta, amire számított, Ville némaságba burkolózva evett miközben őt nézte, de a nő képtelen volt a szemébe nézni. Félt a következményektől, inkább úgy döntött, hogy jobban jár, ha nem kockáztat tovább.

Csak sodródott az árral életében először és nem tudta mihez kezdjen ezzel az egésszel. Zavarta a csend, de nem tudta miről kéne beszélnie, így egy újabb falat után nagy levegőt vett.

-          Nem gyűlölöm Helsinkit. Hideg, de tényleg szép – mosolyodott el hirtelen.

-          Miért pont Berlin? – Kérdezte Ville hirtelen.

-          Elég nyílt a piac, betörhetünk oda is – vont vállat hanyagul. Igazából neki édes mindegy volt hova mennek, ezeket a döntéseket mindig rábízta a fiúkra, neki csak az volt a lényeg, hogy tervezhessen.

-          Értem – bólintott Ville, majd lenyelte az utolsó falatot is, aztán felállt és a kezéért nyúlt. – Fürödjünk le, ránk fér – nézett a szemébe, mire egymásba fűzte az ujjaikat és, mint egy idióta, akit elbűvöltek némán követte az emeletre, ahol a férfi vizet engedett a kádba, majd lassan elé lépett és kibontotta a ruháiból, amitől meg-megremegett a teste, aztán valahogy összeszedte magát és ő kihámozta a férfit először a pólójából, aztán a nadrágjából is, míg végül meztelenül nem állt előtte. Komolyan meglepte, mikor lassan végignézett rajta, aztán ahelyett, hogy nekidöntötte volna a falnak, lassan átölelte, majd megcsókolta. De ennek a csóknak köze sem volt a szenvedélyhez vagy a testi vágyhoz, bár már semmiben sem volt biztos, főleg nem abban, hogy nem-e csak bebeszélni akarja magának a dolgokat, miszerint Ville érzelmesen csókolja. Óvatosan engedte el, mintha attól félne, hogy összecsuklik, ha nem tartja, majd elzárta a csapokat és bemászott a kádba, ő pedig megint ostoba módon követte, mindenfajta ellenállás nélkül. A hátát a mellkasának döntötte, miközben hagyta, hogy a férfi gyengéden simogassa a bőrét, míg a ő karján lévő tetoválásokat cirógatta.

-          Ez kellemes – dünnyögte halkan, miközben elveszett az erős karok ölelésében.

-          Az – bólintott Ville is, miközben az állát a vállára támasztotta, majd egy puszit nyomott a nyakára.

-          Miért csináljuk ezt? – Kérdezte halkan.

-          Mert őrültek vagyunk – súgta a férfi a fülébe, azon a mély, karcos hangján, amitől mindig jóleső görcsbe rándult a gyomra.

-          Ugye tudod, hogy semmi értelme? – Nézett a szemébe, mire Ville elmosolyodott.

-          Ne aggódj, teljesen tisztába vagyok vele – felelte csendesen, majd a füle mögötti érzékeny bőrére lágy csókot hintett, amitől megint libabőrös lett az egész teste.

-          Mit akarsz az élettől? – Kíváncsiskodott halkan, miközben a hosszú ujjak a combjára siklottak, megérintve minden egyes lila foltot, zúzódás és harapásnyomot, amit alig másféle hete okozott neki.

-          Nyugalmat – felelte a férfi azonnal, mire elmosolyodott.

-          Furcsa egy pasas vagy – gondolkodott hangosan, mire egy halk kuncogást kapott válaszul.

Lassan fürdették le egymást, kiélvezve az érintéseket, pont mint az utolsó éjszakájuk elején. A bőre lágyan bizsergett a hosszú ujjak édes cirógatásától, a vére lüktetett, ahogy az öle is. Kívánta, ahogy a férfi is, a fenekénél érezte, a kőkemény férfiasságát, már csak azt nem értette mire várnak, miért bonyolódnak bele egymásba még jobban, mikor semelyikük nem vágyik erre igazán. Miféle bolond erő hajtja őket egymáshoz és miért nem tudnak ellenállni neki?

Lényegtelenné vált, amikor a férfi kiszállt mögüle, lassan kisegítette őt is, majd finoman egy törülközőbe csavarta, aztán a karjába kapta és az ágyig meg se állt vele, ahol megint olyan puhán csókolta meg, hogy képtelen volt bármin is gondolkodni tovább. A hajába túrt és magára húzta, érezni akarta magán a súlyát, a csókját az ölelését, még akkor is, ha ez beláthatatlan következményekkel járt.

   Gyengéden csókolta tovább, önuralmat gyakorolva magán. Nem akart elsietni semmit, nem akarta megszakítani a pillanatot és hagyni, hogy a múltba vesszen túlságosan gyorsan. Kezével lágyan simított végig a forró, puha bőrön, a nyakától egészen a csípőjéig, aztán szájával bejárta az álla vonalát, majd a nyakáét.

   A víz jó ötlet volt és a pizza is, sokkal józanabbnak érezte magát, amire most szüksége volt. Nem csak azért, hogy megálljt tudjon parancsolni lüktető vérének, hanem hogy minden érintést és csókot az eszébe tudjon vésni. Lassan ízlelgette a bőrét, ujjaival pedig még lassabban térképezte fel a testét. Loreley sem vágyott hevesebb mozdulatokra, ő is bágyadtan simogatta a hátát, karját, míg ajkával a vállára lehelt apró csókokat. Egészen a melléig lekúszott, mellbimbóját ajkai közé vette, miközben gyúrni kezdte a puha halmokat. A nő halkan felnyögött, amitől egész testében megremegett és le kellett hunynia a szemét.

   Ez lenne az utolsó éjszakájuk együtt? Meglehet. Pont ezért akart minden részletére pontosan emlékezni. Végig simított a combja külső oldalán, aztán a belső felén is ujjait visszacsúsztatta egészen a két lába közé, ahol aztán nedves vágatán húzta végig óvatosan a kezét. Kiszáradt a torka, ahogy megérezte mennyire nedves is tőle a lány.

   Újra visszacsúszott az ajkaihoz, mindketten gyorsan kapkodtak a levegő után, a kék szemek elsötétedtek a vágytól, hófehér arca kipirosodott. Nagyot nyelt, ahogy figyelte, egy tincset kisimított az arcából, aztán újra megcsókolta, lágyan, fojtott szenvedéllyel.

   Loreley átkulcsolta lábaival a derekát, mire lenyúlt maguk közé és férfiasságát hüvelyéhez igazította, hogy egy lökéssel aztán testébe merüljön. Csókúkba nyögött, testük teljesen összesimult, kemény mellbimbói mellkasát cirógatták. Óvatosan mozgott benne ki-be, minden durvaságot és erőszakosságot mellőzve, aminek már a múltkor bemutatta a nőt. Egyre mélyebben csókolták egymást, ahogy csípőjük egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált. Elveszett a nő karjaiban és lábaiban, melyek úgy szorították a törékeny testhez, mintha azt akarná, soha ne érjen végett az egész. Ő is erre vágyott, ezért lassított, mikor úgy érezte nem bírja tovább és elélvez. Addig akarta húzni, ameddig az fizikailag csak lehetséges.

   Régóta nem volt rá példa, hogy kipihenten vagy nyugodtan kelt volna fel. Ahogy viszont kinyitotta a szemét és megérezte maga mellett a puha, törékeny testet egyből tudta ki az oka az egésznek. Már a múltkor is így kelt fel mellette. Apró mosoly jelent meg az arcán, amit nem tudott hova tenni, aztán hirtelen el is komorult. Felrémlett neki az este és nem volt benne biztos, hogy jól cselekedett.

   Persze a szeretkezésük megismételhetetlen volt, tökéletes. Talán túlságosan is tökéletes. Emlékezett a lágy csókokra, a testük egyesülésére… ez nem dugás volt, mellőzött minden erőszakot és agressziót, harapás és karmolást. Szeretkeztek. Hosszan szívta be a levegőt, miközben lágyan cirógatta a nő puha bőrét.

   Vágyott rá. Akarta. Kellett neki.

   El fog utazni. Ez jó, nagyon jó, ugyanakkor rettenetes is. Érte talán képes lenne újra vállalni minden halált, reménykedve benne, hogy legalább egy kicsit jó lesz.

   Loreley lassan nyújtózott ki mellette, aztán riadtan felkönyökölt és nagyokat pislogva nézett rá.

-          Jó reggelt, szirénem – szólalt meg csendesen.

-          Szia – mormolta halkan, majd visszafektette fejét a karjára.

   Örült neki, hogy nem menekül rögtön előle, pattan ki az ágyból, öltözik fel és hagyja magára, ahogy számított tőle. Ezek szerint nem bánta meg, hogy megint elbukott. Tovább cirógatta a bőrét.

-          Kérsz rántottát?

-          Utána megint kidobsz? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.

   Felkuncogott. – Nem állt szándékomban, maradhatsz, ameddig jól esik – adott egy apró puszit a fejére. – Csak gondoltam csinálok reggelit.

-          Nagyon figyelmes vagy – ujjával a mellkasán kezdett körözni, amitől összerándultak az izmai.

-          Tudom, nem kell bókolnod – ment bele a játékba. – Szóval, kérsz reggelit vagy inkább csináljunk mást? – csúsztatta le kezét a derekára.

-          Tényleg nem akarod, hogy elmenjek? – nézett fel rá.

   Lassan megcsóválta a fejét, újabb puszit nyomott a homlokára. Sok mindent akart, de egyiknek sem volt köze ahhoz, hogy a nő távozzon a házából és az életéből.

-          Akkor viszont van időnk lustálkodni – bújt hozzá, mire Ville felkuncogott.

-          Van – suttogta, majd gyengéden az álla alá nyúlt és megcsókolta, amit habozás nélkül viszonzott. Képtelen volt gondolkodni, igazán nem is akart. Élvezte a férfi testéből áradó meleget és kesernyés parfümillatot, ami mindenbe beleitta magát.

-          Az jó, mert ma semmi dolgom nincs és azt terveztem még tegnap, hogy aludni fogok – mosolygott rá. Nem volt kedve tovább színészkedni és játszani, valami tegnap éjszaka ledőlt benne. Nem szerette volna többé a jégkirálynő páncélját magára ölteni, főleg, mert Ville amúgy is képes volt egy mosolyával leolvasztani az egészet, hát még mikor a szemébe nézett, azokkal a hihetetlen zöld színű macskaszemeivel, amitől még a vére is felforrósodott.

Élvezni akarta, amíg lehet. Végül is úgyis elmegy, az egész pedig mindeggyé válik. Bármi is történik köztük az itt fog maradni Helsinkibe, ő pedig maga mögött hagyja, mikor felszáll egy repülőre, hogy újrakezdje az egészet.

-          Van jobb ötletem is, mint az alvás – súgta a férfi a fülébe, miközben a derekát simogatta, ő pedig megint elmosolyodott.

-          Ezt valahogy rögtön gondoltam – fúrta az arcát a vállgödrébe, majd ő is lustán cirógatni kezdte a selymes, tejfehér bőrt.

-          Ha már nem doblak ki… - somolygott a férfi, mire nevetve vállon csapta.

-          Fogd be és simogass – parancsolt rá.

-          Ahogy a kis szirén kívánja – puszilta homlokon, ő meg dorombolásszerű hangot hallatott, amikor a puha és meleg tenyere a hátára siklott, aztán fel és lejáratta, ami megnyugtató érzéssel töltötte el és valami furcsa melegség áradt szét benne, amit még sosem tapasztalt.

Félt az egésztől, de nem akart megfutamodni, át akarta élni, ha már így alakult.

-          Attól tartok ezt meg tudnám szokni – ásította, mert az ólmos fáradtság eluralkodott rajta.

-          Még mindig álmos vagy? – Kérdezte Ville halkan, de a hangján is hallani lehetett, hogy mosolyog.

-          Álmosító, amit csinálsz – bólintott lassan, majd finoman simogatni kezdte a féri mellkasát, különös figyelmet szentelve a mellbimbóira, amitől a teste megmerevedett, a légzése egy másodpercre elakadt az izmai pedig görcsbe rándultak.

-          Az viszont eléggé ébresztő, amit te művelsz – dünnyögte, majd hirtelen maga alá fordította és a nyakába csókolt.

-          Tudom – nyújtózott újra, majd felnyitotta a szemeit, így pedig egyenesen az elbűvölő zöld szemekkel találta szembe magát.

-          Rossz vagy – simított ki egy elkóborolt tincset Ville az arcából, majd újra megcsókolta.

-          És éhes is vagyok, de mi lenne ha nem rántottát ennénk? – Simította a kezeit a vállára, mire a férfi homloka ráncba szaladt.

-          Csak rántottát tudok csinálni – felelte halkan.

-          Azt tudom – bólintott. – Viszont ha nem csak tojás meg alkohol van a hűtődben, talán fabrikálhatok mást is – ajánlotta fel.

-          Fogalmam sincs mi van a hűtőben – rázta meg Ville a fejét zavartan, mire elnevette magát.

-          Nézzük meg – gördült ki alóla, aztán felvette a férfi tegnap este földre szórt ingjét és otthonosan mozogva a konyhába ment. – Sajt, ami szerintem lassan mozog – pakolt ki a pultra, mikor a férfi beérte és a kávéfőzővel kezdett bíbelődni. – Ez valószínűleg paradicsom, folyós állapotban – fintorodott el, miközben a kukához lépett és kidobta a zacskót a kukában, amiben az undorító lötyis rothadó valami úszkált. – Egy használható uborka – csillantak fel a szemei, mire Ville felkuncogott, ő meg kinyitotta a mélyhűtőt is. – Egy tálca csirkemell és egy doboz karamellás fagyi. Hát nem sok – nézte a pulton heverő alapanyagokat, amikből nem sok dolgot lehetett készíteni. – Bezzeg koktélt lehetne keverni – fintorodott el, ahogy a félig megdézsmált és teli üveg alkoholokat nézte.

-          Rendelhetünk is – ajánlotta Ville, miközben két tisztának tűnő bögrét vett el.

-          Nem, főzni fogunk de előtte kell a géped, hogy feltöltsük a hűtőd. Csoda, hogy még élsz – fintorgott, mire a férfi elkapta, majd a pultra dobta.

-          Én már egészen másra vagyok éhes – csapott le a nyakára, miközben szétbontotta az inget rajta és a padlóra hajította.

   Loreley végül nem egy napot maradt nála, hanem négyet is, amikor is úgy döntött ideje bemennie a boltba is a fiúkkal is találkoznia, nem csak telefonon keresztül beszélnie velük. Először a ruhaüzletbe kísérte el, ahol Chris volt szolgálatban és éppen alkalmazottakat akart felvenni, amibe persze azonnal volt beleszólása a kis szirénnek, bármennyire is próbálta rávenni, hogy hagyja a fenébe az egészet és inkább siessenek vissza a házába.

   Ezek után hazakísérte. Fogalma sem volt mennyi ideig marad még vele, de minden percet vele akart tölteni.

-          Szia – szólt bele a telefonba.

-          Csak nem józan vagy? Ez furcsa – jegyezte meg Bam. – Este koncert, délután pedig próba.

   Felnyögött. Persze, szerette a zenét, szerette a koncerteket és még próbálni is imádott, de egyetlen percet sem akart elvesztegetni abból az időből, ami nekik adatott meg. Utána lelép, elfelejti és éli tovább az életét a csábos démonfajzat, aki éppen fehérnemüket tett bele egy táskába, egyik másikat kacér mosollyal mutatta meg neki, amitől a torka azonnal kiszáradt, férfiassága pedig vágyakozva lüktetni kezdett.

-          Ott leszek – morogta rekedten. – Most mennem kell – azzal kinyomta a telefont választ sem várva.

   Elkapta a nő derekát, aki éppen neki háttal lehajolt. Átkarolta a mellkasát és felhúzta magához, hogy aztán a nyakába csókoljon. A négy nap csodálatos volt a folyamatos szeretkezésekkel és evéssel, úgy érezte más nem is hiányzik az élethez. Megkapta, amit akart: nyugalmat, még ha csak ideig –óráig is. Ha Loreley itt maradna, az egész a fuccsba menne, de nem fog maradni, tudta, ha kérné sem, akkor sem hagyná abba azt, amit csinál. Emiatt tisztelte és még jobban kedvelte is.

   Nem akart erre gondolni, még nem.

   Fenekéhez nyomta ágaskodó erekcióját.

-          Ma próbám lesz és koncert – duruzsolta a fülébe.

-          Akkor itt maradjak inkább? – kérdezte elhaló hangon a nő, hiszen kezét előre csúsztatta az ölére és a csiklóját kezdte simogatni ruhán keresztül.

-          Vagy gyere velem – fogta fogai közé a fülcimpáját és gyengéden megrántotta. – A próba elég unalmas, de a koncerten elszórakozhatsz például azzal, hogy megint leiszod Bamet.

-          Ahh, ne is mond, még mindig fáj tőle a fejem – nyögött fel.

   Szembefordította magával, a derekánál fogva szorosan a testéhez húzta. Az ajkaihoz hajolt, s mikor Loreley meg akarta csókolni, apró mosollyal az arcán húzódott el tőle.

-          Csak akkor, ha velem jössz, nincs kedvem nélkülözni téged – vigyorgott rá.

-          Most zsarolsz? – vonta fel fekete szemöldökét.

-          Így is lehet mondani, de szerintem aranyos – döntötte félre a fejét, ujjaival a derekát cirógatva.

-          Teljesen merev vagy, nem hiszem, hogy szeretnél ezzel zsarolni – hajolt a nyakára, majd nyelvét végig húzta a bőrén, amitől egész testében megremegett.

-          Valóban nem – nyögött fel. Hosszan szívta be a levegőt. – Na, jó, zsarollak azután, hogy lezavartunk egy gyors menetet – kapta fel a derekánál fogva, aztán az ágyhoz vitte és ledöntötte rá, szorosan hozzásimulva. – Itt még úgysem csináltuk.

-          Kimondta, hogy én akarom? – kérdezte a nő.

   Felkuncogott, kék szemei sötétek voltak a vágytól és még tagadni akarja, hogy kívánja? Hozzányomta merev férfiasságát, aztán a hajába túrt, hátrafeszítette a fejét, miközben ágyékával gyengéden körözni kezdett, így izgatva a csiklóját.

-          Édesem, nem tudsz átverni!

   Mielőtt válaszolhatott volna szenvedélyesen az ajkára tapadt. Hevesen falta, közben erősen megszorította a derekát. Hol sebeket ejtve keféltek keményen, hol pedig úgy szeretkeztek mint két idióta szerelmes. Igazából bármit is csináltak azt élvezte, akár főzésről volt szó, akár ágyban töltendő tevékenységről.

Fogalma sem volt hová fog vezetni ez az egész, egyszerűen élvezte és hagyta, hogy elhatalmasodjon rajta a vágy és az a furcsa erő, ami Villéhez hajtotta. 

Tudta, hogy felelőtlen és mindannak, amit most tesz annak később komoly következményei lesznek. Amikor elmegy, bele fog halni egy része, abba, hogy soha többé nem látja, de nem akart gondolkodni a jövőn. Élvezni akarta az őrület minden egyes apró momentumát és mindazt a varázslatot, amit a férfi nyújtott neki.

A teste olyan érzékenyen reagált minden egyes kis leheletfinom érintésére, mint senki máséra, amitől állandóan meglepődött. Nem tudta megszokni, hogy egyetlen csókjától, felforr a vére és ágyba akarja dönteni. Nem értette magát, nem tudta, hogy mit tesz vele a férfi, de már nem is igazán kutatta az okokat. Elfogadta, hogy hatással van rá és kizárta a tudatából a vészjelzéseket, amik folyton arra figyelmeztették, hogy nem lesz jó vége a dolognak, hogy komolyan sérülni fog, amit világ életében próbált elkerülni, Ville kisugárzásának viszont képtelen volt ellenállni, magába szippantotta, ő pedig szabadon zuhant és meg se próbálta megállítani az egészet. Nem keresett kapaszkodót, csak esett.

A koncert és a próba csak még jobban azt erősítették a gyanúját, hogy a férfi a legkülönösebb szerzet, akivel valaha találkozott. Végre sikerült koncentrálnia, senki nem terelte el a figyelmét, figyelte, hallgatta és csodálkozott. Nem értette, hogyan lehet valakinek ennyire sok sötét gondolta, hogy hogyan írhat ilyesmiket, mintha a szerelem a legcsodásabb tragédia lenne. Vagy talán sokkal inkább komédia. Gyönyörű volt minden egyes sor, ugyanolyan csodás, mint a férfi aki papírra vetette őket. Kezdte érteni, hogy miért vannak érte oda a nők és a férfiak egyaránt.

Ott fent a színpadon sebezhetőnek tűnt, olyannak, aki már kiábrándult mindenből és nem hisz abban, hogy valaha is rátalál a társára, mégis volt benne valami reményteliség, ami nem akart kihalni belőle. Mintha valahol még mindig várna az igazaira és mégsem.

Mosolyogva nézte, ahogy a koncert végén hozzá lépked, akár egy kecses vadmacska, majd ő is elmosolyodott, lassan a hajába túrt és megcsókolta, amitől megint olvadni kezdett a bensőjében lévő jegesség, ami mindig elárasztotta, ha Ville nem volt mellette. De amikor ott volt, amikor megérintette, forróvá vált, minden fagyott vércseppje.

-          Hogy tetszett? – Kérdezet a férfi, mosolyogva kissé izzadtan és zihálva, miközben letörölte a szeme alatt elkenődött fekete festéket egy törülközővel.

-          Olyan volt, mint te – nézett le a kezére, amiért Ville nyúlt, hogy összefűzze az ujjaikat, aztán az öltözőbe húzza.

-          Ezt, hogy érted? – Kérdezte halkan, majd elvett egy üveg sört az egyik hangafalról, ami a zenekar számára volt bekészítve.

-          Fájdalmas, keserű, gyönyörű és titokzatos – mondta ki a négy szót, ami először az eszébe jutott.

-          Ilyennek látsz? – Húzta fel a férfi kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Fogalmam sincs milyennek kéne lássalak, de igen, azt hiszem – bólintott tétovázva. – Bár, ha jobban belegondolok több van benned, mint amennyit nekem megmutatsz és ezt ne vedd szemrehányásnak – suttogta.

-          Nem veszem annak, főleg, mert ez rólad is elmondható – engedte előre az öltöző ajtajában, amit egy hálás mosollyal nyugtázott. Tényleg nem tudta hova tenni a férfit. Néha egy igazi idióta volt, de ennek ellenére mindig vérbeli úriember maradt, amit értékelt.

-          Semmi értelme nem lenne többet mutatni – gondolkodott el hangosan, mire Ville egy pillanatra elkomorodott, aztán a szemébe nézett és átölelte.

-          Igazad van. Semminek nincs értelme – bólintott helyeslően, de a hangja keserűen csengett, ahogy a csókja is az volt, amit utána adott neki.

-          Hé, nem megyünk inni? – Vágta hirtelen Bam hátba Villét, amitől összekoccant a foguk.

-          Előbb zuhanyozom – fordult meg mosolyogva, de a nőnek feltűnt, hogy valami nincs rendben.

-          Siess – vágta rá Bam, majd a bent lévő hűtőben eltűnt, a féri pedig a kicsi fürdőbe vonult. Ott maradt egyedül, egy pohár martinit szorongatva, miközben próbálta megfejteni, hogy mi baja is lehet a zöld szemű szörnynek, hisz olyan képet vágott, mintha bántaná valami. Négy napja egy kortyot sem ivott, mióta vele volt, viszont, amint felfrissülve visszatért hozzá az első dolga az volt, hogy meghúzza a vodkásüveget.

-          Megyünk velük inni? – Ölelte át  derekát.

-          A te napod, ha szeretnél mehetünk – vont vállat érdektelenül, miközben a tekintetében kutatott valami után, de a férfi bezárkózott és nem mutatott neki semmit. Nem örült neki, hogy iszik, hisz úgy vedelt, mintha az ital lenne az egyetlen dolog, ami boldoggá teszi.

-          Akkor megyünk -  bólintott, miközben az ölébe húzta és sörrel öblítette le a tömény szeszt, míg arra vártak, hogy a zenekar többi tagja is elkészüljön.

-          Gondoltam – nézett rá kissé csalódottan.

-          Nincs kedved? – Nézett rá Ville kérdőn.

-          A bulizással nincs bajom, azzal inkább, hogy megint totál részegre fogod magad inni, mint egy kiskamasz, aki nem tudja, hogy hol van a határ – sóhajtott nagyot, aztán rájött, hogy ez az egész úgy hangzott a szájából, mintha féltené, majd rádöbbent, hogy nem véletlenül. Félti is, fontossá vált számára ezalatt a pár nap alatt is és nem akarta végignézni, ahogy tovább pusztítja a máját, ahelyett, hogy együtt érzenék jól magukat.