19.

-          Te aggódsz értem? – vigyorgott a nőre, miközben szórakozottan simogatta a derekát, aztán kiürítette a sörét.

-          Ne képzelj magadról sokat – villantotta rá kék szemeit.

   Felnevetett, valahol jól esett neki, hogy Loreley félti és gondol rá. Valahol viszont ez egyáltalán nem volt jó hír. Hirtelen komorodott el, ahogy eszébe jutott, talán az elválás nem csak neki fog fájdalmat okozni, hanem a nőnek is.

   A jéghideg kín kúszott fel a gyomrából egyenesen fel a torkába. Túl messzire mentek, alig pár nap alatt, túlságosan megkedvelte, bármennyire is nem akarta, pedig előre felmérte, milyen fájdalmat fognak egymásnak okozni, mégis… egyszerűen nem volt képes normálisan gondolkodni, ahogy Loreley a közelébe került. Hagynia kellett volna a fenébe, nem gondolni rá, nem érezni iránta semmit, már akkor, mikor megsejtette, mi történhet közöttük.

-          Mi a baj? – simogatta meg az arcát, kék szemei egy pillanat alatt felolvadtak, de az, amit bennük látott, csak még tovább uszította, amúgy is szörnyű gondolatait.

-          Nem fontos – rázta meg a fejét.

   Nem akart inni, élvezni akarta azokat a perceket, amiket együtt töltenek, azt, hogy mellette képes megfelejtkezni mindenről és a szívében lévő hegek is pusztán álomnak tűnnek. Ez viszont egyik percről a másikra változott meg benne, inni akart, lehetőleg annyit, hogy már a nőre se gondoljon, ne is pörögjön azon az agya, hamarosan elutazik.

-          Tudom hol a határ, csak nem akarok megállni – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában. Ez sajnos mindenre igaz vele kapcsolatban, nem csak az alkoholra, hanem a szeretetre is.

-          Én viszont arra nem vagyok kíváncsi – mormolta Loreley.

   Tovább simogatta a hátát, miközben még egy sört felnyitott. Azért a pár napért hajlandó megálljt parancsolni magának, akármilyen erős benne a késztetés, hogy öntudatlanra igya magát.

-          Nyugi, most csak bulizunk – nyomott egy puszit a vállára, miközben a többieket figyelte.

   Az édes kis szirén nem válaszolt neki, fészkelődött kicsit az ölében, kényelmesen elhelyezkedve rajta, amitől férfiassága azonnal megkeményedett és rögtön más dolgok jutottak eszébe, mint a bulizás. Négy napot végig szexeltek, mégis, az érintés varázsa még mindig ott volt közöttük, ami varázslatos erővel hatott rá, hasonlott sem tapasztalt még soha. Talán ez nem túl jó hír.

   A többiek lassan összeszedték magukat. Ő megitta a sörét, próbálva kikapcsolni az agyát, Bam már vidáman röhögött valami hülyeségen Gassal, Migue pedig épp Burton ruháit dugdosta el. Az egész semmit nem számít és teljesen értelmetlen. A letargia és a komorság nyomasztó erővel telepedett rá.

   Loreley neki dőlt a mellkasának, apró puszikat nyomott a nyakára, bele sem gondolva, hogy ez talán nem a legmegfelelőbb időpont erre, teste azonnal reagált és azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon hol tudnálak legalább tíz percre kettesben maradni, hogy egy kicsit csillapítson a fojtogató vágyon mely folyamatosan a nőhöz hajszolta…

-          Na, menjünk, ti gerlicék – csattant fel Bam. – Ideje ünnepelnünk! Egy hónap és indul a turné, aztán itt hagyjuk ezt a fagyos Finnországot – azzal felnyitott egy pezsgőt, miután alaposan felrázta és röhögve szétlocsolta a tartalmát.

   Remek. Legalább nem fog folyamatosan Loreleyre gondolni, mert az utazás némileg le fogja kötni… vajon mennek Berlinbe? Amilyen mázlija van, biztosan messziről elkerülik. Felállította öléből a nőt, álszent vigyort öltött magára, ahogy legalább annyira lehűtötte vágyait, hogy az ne legyen mindenkinek szembetűnő.

   Rögtön átkarolta Loreley derekát és magához húzta, aztán koccintott a többiekkel, nem akarta, hogy egy kicsit is távol kerüljön tőle, még nem, még egyszerűen nem volt itt az ideje. Vajon a nőnek is annyit jelent, mint ő neki? Vajon érzi, ami köztük van? Érzi, hogy ez több mint, amit remélni mertek, avagy akartak volna? Tudja, milyen lesz, mikor elmegy?

   Talán meg kéne könnyítenie… van pár napja rá, hogy legalább őt megóvja, ha már magát nem tudta. Elég csak előadnia az alkoholista, önelégült barmot, aki minden nőt megkefél akár egy mosdóban is és valószínűleg örömmel fogja itt hagyni. Erre a gondolatra elszorult a torka, alig bírta a pár korty pezsgőt letuszkolni rajta. Az szeret jobban, aki megvédi a másikat a fájdalomtól, vagy aki önző módon csakis magának akar jót?

   Beletúrt a fekete, puha tincsek közé, szenvedélyesen tapadt az ajkaira. Loreley túl ártatlan volt, hogy felfogja mi is történt kettőjük között és fog történi, mikor felül a repülőgépre, ami viszont az egyetlen megoldás arra, hogy ne gyűlöljék meg idővel egymást. A legszebb szerelem az, ami igazából soha ki nem bontakozhat.

Ville úgy viselkedett, mintha birtokolni akarná. Egész végig a derekát ölelte, egy másodpercre se elengedve maga mellől, aki pedig csak a közelükbe ment, legyen akár nőnemű vagy hímnemű gyilkos pillantásokkal illette, így elüldözve mindenki a közelükből.

-          Állj le – súgta a fülébe, mire Ville furán nézett rá.

-          Nem értelek – kortyolt bele a sörébe, amit kivett a kezéből.

-          Nem vagyok a tulajdonod, szóval eressz el, táncolni akarok és ha te már nem jössz, akkor elmegyek Bammel – nézett rá, pedig tudta, hogy semmi értelme a dolognak. Ville megint átesett a ló túl oldalára az ivásban és ő nem tudta meggátolni benne. Részeg volt, már megint.

-          Bammel? – Fintorgott a férfi.

-          Bammel – bólintott határozottan, miközben megpróbálta lefeszíteni a csípőjén lévő kezet magáról, de Ville stabilan tartotta.

-          Összemelegedtetek – vetette oda dühösen.

-          Te most féltékeny vagy a legjobb barátodra? – kerekedtek el a szemei, mert már fogalma sem volt arról, hogy mi is van köztük. Eddig azt hitte szeretők, de teljesen másról árulkodott a viselkedésük. Olyanok voltak… Nem is akart belegondolni abba, hogy milyenek.

-          És ha igen akkor mi van? – Csattant fel a férfi, akár egy ingerült bika. Nem tudta, hogy az ital miatt ilyen-e vagy tényleg túlpörög attól, ha valaki más is szemet vet rá, de nem is igazán érdekelte.

-          Nincs hozzá jogod – sziszegte fagyosan.

-          De van, mert most igenis az én tulajdonomban állsz. Velem jöttél és velem is maradsz – túrt a hajába, majd hátrafeszítette a fejét és a fogai közé szívta a nyaka bőrét, aztán erősen szívni kezdte, mire megpróbálta eltolni magától, de nem járt sikerrel. A férfi jóval erősebb volt még részegen is, keményen tartotta a fejét és kicsit ökölbe is szorította a kezét, rámarkolva a hajára, amitől fájdalmasan feszült meg a fejbőre és fel is szisszent, mikor a fogait a már így is túl érzékennyé vált bőrébe mélyesztette.

-          Eressz el – próbált meg újra felállni az öléből, de a hosszú ujjak a csípőjébe martak és kíméletlenül szorították. Szex közben nem zavarta Ville agresszivitása, sőt élvezet is a pokoli mocskot az ágyban, de egy tömött szórakozóhelyen, már egészen más volt a helyzet.

-          Nem! Itt maradsz és kész. Nem hagyom, Bammel enyelegj – mordult rá a férfi dühösen, miközben még erősebben szorította, pont ahol az éjszaka is sebet ejtett rajta.

-          Ez fáj – nézett az italtól homályosan csillogó zöld szemekbe.

-          Nekem is – vágta rá a férfi gondolkodás nélkül, majd egy újabb vodkát hajtott fel.

-          Részeg vagy azt se tudod mit csinálsz, teljesen elment az eszed szóval engedj el – csattant fel, mire Burton feléjük kapta a fejét, de nem szólt semmit.

-          Azért, hogy kellesd nekik magad? – Durrant el a férfi agya hirtelen, amitől komolyan megijedt. Az nem zavarta, ha szex közben durván bánt vele, még az sem, ha fojtogatta vagy véresre harapta a bőrét, viszont ez már egészen más helyzet volt.

-          Neked elment az eszed Ville – szisszent fel újra, mert amikor ismét megkísérelt felállni az öléből, Ville újra szorítani kezdte, olyan erővel, mintha ki akarna tépni belőle egy darabot a testéből. – Hagyd abba, ez tényleg fáj – nézett rá dühösen.

-          Ville – szólt rá Burton hirtelen, mire Ville azonnal felé fordította a fejét, neki pedig volt ideje kihasználni a kis zavart, felpattant és elindult az utca felé. Nem értette mi ütött belé, hogy mi baja van, hogy miért viselkedik vele, így mikor koncert előtt még mindig rendben volt, de már nem is érdekelte az oka. Tudta, hogy ittasan képtelen kontrolálni magát, viszont azt nem akarta megvárni, míg a dolog vége az lesz, hogy felpofozza pusztán azért, mert ki akar menni a mosdóba vagy egy újabb italt akar kérni a pultnál, aztán taxiba tuszkolja és bezárja a házába, mint valami elmebeteg, aki még azt is képtelen elviselni, hogy valaki köszön annak a nőnek, akivel együtt van. De az ég szerelmére ők nincsenek is együtt!

Zavartan kapta magára a kabátját, majd rontott ki a helyről. Haza akart menni, de Ville megint utána vetette magát.

-          Loreley, várj – kapta el hirtelen.

-          Engedj el – kiabált rá. – Vagy meg akarsz ütni, mert ott mertelek hagyni? – Szegte fel kihívóan az állát, mire a féri tekintete megenyhült.

-          Sosem bántanálak - ingatta a fejét, mire szárazon felnevetett.

-          Tényleg? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Akkor ez mi? – Húzta fel a felsőjét, hogy megmutassa a felsőtestén lévő nyomokat, a legújabb sérülése ott vöröslött a bőrén.

-          Sajnálom – suttogta Ville, miközben végighúzta az ujját ott ahol az előbb még eszelős őrültként markolta a húsát.

-          Hagyj engem békén. Van, ami belefér az ágyban, de ez… Ez nem – rázta meg a fejét, majd hátat fordított neki, hogy otthagyja, de a hosszú karok gyengéden átfonták a derekát és nem eresztették.

-          Sajnálom, hagy engeszteljelek ki – súgta a fülébe, mire azonnal elgyengült és a férfi mellkasának vetette a hátát, mint egy igazi ostoba tyúk, aki képtelen haragudni rá.

   Maga sem tudta mi kattant el az agyában, de egyszerűen a féltékenységtől lila köd ereszkedett, amúgy is instabil idegállapotára. Egyszerűen nem akarta elengedni maga mellől, nem akarta másokkal látni, és igen, még a legjobb barátjára is féltékeny volt, mert tudta, könnyedén elveszítheti a nőt. Nem volt a barátnője, nem zárta magához szavakkal és igazából tényleg csak szeretők voltak, jogok nélkül a másik felett.

   Persze, ő egy szóval sem bánta volna, ha Loreley féltékenységi jelentet rendez neki, csakhogy okot sem adott rá ilyesmire.

-          Mire volt ez jó? – kérdezte csendesen a nő.

-          Sajnálom, nem akartam – túrt bele a hajába, majd apró puszit nyomott a nyakára a taxiban ülve.

   Tényleg nem akarta bántani, egyszerűen csak… megmérgezte a féltékenység és saját ostoba kétségei. Ha Loreleynak más kéne rajta kívül, nem tehetne semmit, hiszen még csak nem is a barátnője.

-          De miért csináltad? – nézett rá értetlenül.

   Lassan megrázta a fejét, semmi kedve nem volt kiadnia magát, bármennyire is kényszert érzett a beszédre ittas állapotában. El kéne neki mondania, mennyit jelent a számára… hogy ez már sokkal több, minthogy két ember szexel, mert élvezik a másik testét… ehhez viszont nem volt ereje. Gyenge volt az érzések súlya alatt, s nem akarta kiszolgáltatni magát, hatalmat adni a másik kezébe, mert annyira viszont nem bízott benne.

   Egyébként is, pár nap és lelép egy másik országba, egy másik városba és talán nem is gondol rá többet. Maximum arra, milyen jókat kefélt egy alkoholista énekessel.

-          Ne beszéljünk róla, rendben? Nem akartalak bántani és ígérem, kiengesztellek – csókolt újra a nyakába.

   Loreley a hajába túrt, az ablakon bámult kifele, míg nem megérkeztek a házához. Fizetett, aztán kiszálltak, kézen fogva vezette be egészen a hálószobájába. Talán ez az utolsó éjszakájuk együtt, megkérdezni még mindig nem merte a nőt, mikor utaznak el. Az utazás előtt napokkal neki kell látnia majd a pakolásnak is és nem lehet majd vele…

   Gyengéden döntötte le az ágyra, majd mellé feküdt a könyökére támaszkodva. Óvatosan csókolta meg, miközben kezével az arcától le egészen a derekáig végig simított a testén. A magáénak akarta tudni, a sebek, amiket okozott, egyszer viszont begyógyulnak, talán van, amelyik egy hétig is megmarad rajta, ugyanakkor egyszer el fognak múlni…

   Egészen a combjáig lesimított, majd a ruhája alatt leheletfinoman érintve a bőrét fel egészen a csípőjéig. Végig csókolta a nyakát, lágyan cirógatta bőrét, vérre pezsgett az ereiben, férfiassága keményen lüktetett nadrágja fogságában, még sem hagyta eluralkodni magán a kísértést. Első sorban Loreleynak akart örömet szerezni, valóban ki akart engesztelni durvaságáért, ami miatt továbbra is bűntudat gyötörte.

   Puhán csókolta meg a nyakát, megkereste a ruha zipzárját, aztán kibontotta belőle a nőt. Felé hengeredett, karjain támaszkodott meg, miközben egyenes az elsötétedett kék szemekbe nézett. Forró, meztelen bőrét simogatta és ízlelte nyelvével, a nő egyik kezével a hajába túrt, a másikkal pedig megszorította a vállát. Ez az ártatlan érintés is felgyújtotta testét, nyelt egyet, remegett a teste, szeretett volna mindent beismerni neki, elmondani neki, hogy fontosabb lett számára, mint azt hinni merészelte volna, de némán hallgatott és inkább ujjaival, ajkaival próbálta elmondani mit is jelent neki.

   Végig csókolta a hasát, aztán nyelvét végig húzta a combja belső felén. Loreley légzése elakadt, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, izmai megfeszültek érintése nyomán. Széthúzta lábait, nyelvével végig nyalta nedves vágatát, majd óvatosan megpöckölte csiklóját. A nőből halk sóhaj szakadt fel, felcsúsztatta kezét az egyik mellére, egyik ujját mellbimbójára zárta és gyengéden körözni kezdett rajta, míg ajkával rátapadt legérzékenyebb pontjára, utána visszacsúsztatta hüvelyébe, hogy addig nyalogassa, míg minden édes cseppet ki nem nyer belőle. Íze betöltötte a száját, a gyomra teljesen összeszűkült a vágytól mely egyre hevesebben kínozta. A lány csípőjét ütemesen mozgatta vele, fejét magához húzta, aminél izgatóbbat elképzelni sem tudott volna.

   Mikor Loreley fojtott nyögései egyre bátrabbak lettek, felcsúsztatta nedves hüvelyébe két ujját, nyelvét pedig visszacsúsztatta csiklójára és addig folytatta a mindkettőjük számára édes kínzást, ameddig hüvelye össze- össze nem rándult ujjai körül, teste pedig nem remegett meg az orgazmustól. Utána is tovább folytatta, mikor halk sikoly hagyta el a torkát, ujjaival meg keményen mart a fejbőrébe, hogy még tovább érezze az ízét, mely úgy hatott rá, mintha mennyei ambróziát nyalogatna.

   Mindketten ziháltak, mikor felhúzta magához. Ajkai szétnyíltak, sötét szemei rabul ejtették, s olyan fogságba zárták, amiből félt, nem könnyedén szabadul majd.

.