24.

   Azt hitte elment. Annyira nem akarta, hogy elmenjen… aztán észrevette az öccsével együtt egy fa alatt ülve. Hatalmas kő zuhant le a szívéről, de amikor meghallotta szavait, az indulat újra elöntötte.

-          Jesse, kicsit magunkra hagynál? – szűrte nehezen a szavakat összeszorított fogai közül.

-          Hogyne – felelte kicsit bizonytalanul. – Örülök, hogy megismerhettelek – mosolygott még Loreleyra, aztán távozott is.

   Mereven nézett a kék szemekbe, melyek hidegen méregették. Valamit mondania kéne, de a szavak nehezen jönnek az ember ajkára, s mikor így nézett rá a csábító kis szirén, egyenesen a torkára forrtak a hangok.

   Idegesen túrt bele a hajába, le kéne magát csillapítania, kissé lehiggadnia, hiszen még sem ment el… de el akart. Annyira tartott ettől és annyira igaza lett, hogy keserűségében a legszívesebben felnevetett volna. Meg akarja változtatni, átkozottul csak arra vágyik, más legyen, ne igyon, ne csináljon hülyeségeket, amivel leginkább magát szórakoztatja.

   De ez is ő volt…

   Ő volt a hősszerelmes, féltékeny pincsikutya.

   Ő volt az idióta, aki berúg és gyökérségekkel teszi vidámabbá a hétköznapokat.

   És nem akart megváltozni, mert egy személyiséget nem lehet darabokra szedni és nem is szabad.

-          Nem vagyok idióta – kérte ki magának hirtelen. – Egyébként se menj el, megkértelek – tette hozzá zaklatottan.

-          És miért? Nem is válaszoltál rá – rázta meg értetlenül a fejét. – És soha semmire nem is válaszolsz, aminek egy kicsit köze is lenne hozzád, amihez meg kéne nyílnod, vagy megbíznod bennem.

-          Ez nem igaz – kérte ki magának ingerülten. – És megkértelek, ez nem elég? Ha te megkérnél valamire, megtenném!

   Loreley hidegen rámosolygott, aztán kicsit felvonta a szemöldökét.

-          Tényleg? Minthogy ne legyél megint totál részeg, aki a két lábán nehezen tud megállni? – gúnyolódott vele, mikor a fának dőlt.

-          Nem kértél meg, csak azt mondtad nem szereted – mutatott rá az igazságra, kissé összefolyó beszédben. – És mondtam, hogy akkor menj el, nem szoktam megállni – újra dühroham kezdte gyötörni. Annyira nem akarta, hogy elmenjen… - De most már maradtál, most már maradj is!

-          Nekem ne parancsolgass – sziszegte a nő. – A kérés egy dolog, a parancsolgatás viszont egy másik! – csattant fel.

   Hosszan szívta be a levegőt, elnézett a ház irányába, melyben egyre nagyobb káosz kezdett kialakulni, vagyis igazi hamisítatlan Ville buli. Az összetört bútorok és berendezési tárgyak mellékesek szoktak ilyenkor lenni, ahogy a kiöntött alkohol, vagy a fürdőszobában szexelő párok, vagy a kertben kifekvő részegek.

   Ahogy az is, hogy Bammel táncolnak egy asztalon vagy ivó versenyt rendeznek. Az egész valahol szánalmas volt, mocskos és undorító, hogy így próbálnak mindenről elfelejtkezni, az igazi életről, a felelőségről, minden másról, de nem tudta nem élvezni. Csak szórakozni akart, kiüríteni az agyát, elfelejtkezni az életről, mint a többiek. Talán Loreley iránti érzéseitől is szabadulni akart, lehetőleg minél messzebb futni, főleg most.

-          A kérés nem jött be – nézett rá vissza üresen. – Így maradt a parancsolgatás, ha mással már nem érek el semmit.

-          Elég lenne elárulnod, miért nem akarod, hogy elmenjek – sóhajtott nagyot a nő.

   Érdektelenül megvonta a vállát. Elég részeg volt hozzá, hogy a testében kialakult csalódás ne érje el a lelkét, vagy ha el is érte, ne vegyen róla tudomást. Persze, ha kijózanodik az egész még jobban fog fájni, de addig van jó pár órája, talán napja is…

-          Nem számít – legyintett lemondón, majd elindult vissza a házba a többiek közé.

   Ha valami nem megy elsőre és nem megy másodszorra sem, akkor hagyni kell a fenébe. Talán ez a legjobb megoldás mindenre, ami nem működik, ahogy neki sem működik soha, hogy legalább egy kicsit megértőbb emberrel találkozzon.

   Vagy ha nem is megértővel, olyannal, aki elégé szereti ahhoz, hogy ne bántsa.

   Az egész hülyeség volt, hülyeség volt megkedvelnie Loreleyt, hülyeség volt engednie az egész érzésnek. Ettől függetlenül csalódott, mikor a nő nem ment utána. Újra. És újra fog. És megint. Mert ilyen ez az élet, csalódások hosszú sorozata. De majd elmúlik.

-          Mi az, minden rendben van? – sétált oda hozzá Jenna, majd hozzá is simult.

-          Persze – vetette oda foghegyről.

   Nem igazán vágyott a nő társaságára, minden bulin kikezdett vele, ő meg minden bulin visszautasította. Egy ribanc volt, aki már a jelenlévő férfiak felével megfordult egy menetre. Ráadásul Bammel is volt, ami az egyik legnagyobb kizáró ok számára. Imádta Bamet, de csakis ribancokkal kefélt.

-          Hova tűnt a szirén? – vetődött vigyorogva az emlegetett férfi a nyakába.

-          Lelépett – morogta rosszkedvűen.

-          Oh, jaj – azzal egy vodkás üveget nyomott a kezébe. – A párkapcsolattal csak a bajok vannak, Ville. Mikor tanulod már meg? Ha dugni akarsz, dugj, de ne keres barátnőt, a barátnők csakis gondot okoznak.

   Hidegen nézett a férfira, miközben elvette tőle az üveget.

-          És még én vagyok megkeseredett, ugye? – jegyezte meg apró mosollyal.

-          Igaza van, ez már csak ilyen – szállt be Jenna is. – A kapcsolatokkal csak a baj van. Nem is értem, miért vannak oda érte annyira az emberek. A szex jó, de a szex önmagában is jó – kacsintott rá.

   Nagy levegőt vett. Elég lenne egy szót mondania, a nő azonnal ráugrana és az is lehet megerőszakolná. Egy kicsit sem keltette fel az érdeklődését, nem kívánta, nem érdekelte, csakis a kék szemű szirén, aki megbabonázta bús énekével.

-          A szex csak azzal lesz igazán jó, aki iránt érzel is valamit - lépett be a körbe. Sose érezte még ilyen fagyottnak magát, mintha ismét visszataszította volna abba a jeges verembe, amiben évekig önként tartózkodott. Nem érezte fairnek, hogy miután megmutatta milyen is valakivel törődni, kedvelni, megosztani vele a napjait, egyszerűen csak elsétált. Az, hogy Ville megint faképnél hagyta, megdöbbentette. Fájdalmat okozott neki. Szörnyű fájdalmat, de úgy döntött felülemelkedik ezen is. – Még akkor is, azzal a legjobb a szex, aki talán meg sem érdemli, hogy érezz iránta bármit is – nézett a zöld szemekbe, amik hirtelen szomorúsággal teltek meg. Zavarta, hogy a lány rámászott arra, akiről azt hitte az övé, de ahogy a teraszajtóból nézte a férfit, rá kellett jönnie, hogy közel sem az övé és soha nem is lesz az. Nem birtokolhatja, egyszerűen csak élveznie kell, azt amit kap tőle, még akkor is, ha csúnya árat kell fizetnie érte. Vágyott rá, arra, amiket kiváltott belőle, így megint úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, megfizeti az árat a férfinek.

-          Te meg ki vagy? – Nézett rá a lány dühösen, mintha olyan dologba folyt volna bele, amihez semmi köze sincs.

-          Azt hittem, hogy Ville kapcsolata, de igazat kell adnom Bamnek. A kapcsolatokkal csak a baj van, szóval mondjuk, hogy mostanában engem kefél, mert többre nem tart – húzta el a száját fagyosan. A lány szép volt, de a közelébe se ért. Nem volt se tartása, se méltósága, így bátran nézte le.

-          Mi? – Nézett rá Ville kikerekedett szemekkel.

-          Hiába minden – szólalt meg újra jegesen, miközben kivette a férfi kezéből az üveget és nagyokat kortyolt belőle, hogy behozza a lemaradását. – Nem mondok le rólad és nem megyek el, még akkor sem, ha messzire akarsz üldözni. De innentől kezdve tisztán játszunk – nézett mélyen a macskaszemekbe.

-          Ezt meg, hogy érted? – Húzta fel Ville kérdőn a szemöldökét.

-          Nem számít – nevetett fel szárazon, ahogy visszaidézte magában a férfi utolsó szavait, mielőtt még faképnél hagyta a kertben. Lehámozta magáról a kabátot, majd mindenki legnagyobb megdöbbenésére, elfogyasztotta az üvegben maradt alkoholt. – Bulizzunk – mászott fel az asztalra, majd a zene ritmusára, táncolni kezdett. Jesse is melléjük keveredett és nevetve lépett mögé, ő pedig kikapcsolta az ágyat.

Tudta, hogy nem a legjobb dolgot teszi, de azt is, hogy nem akar egy karót nyelt, idiótának tűnni, így hát bátran ivott mindenkivel egy felest. Egyszerűen csak idomult a környezethez és alkalmazkodott az egészhez. Ville amúgy is ezt várta el tőle, hogy olyan legyen, mint ő, hogy mértéktelenül igyon és engedje el magát, ő pedig meg akarta mutatni, hogy képes rá. Csak egyetlen egyszer megmutatni, hogy ő is tud hasonló lenni, egyszerűen az egész arról szól a számára, hogy nem így akar élni. Nem akar felelőtlen lenni, ész nélkül tenni bármit is, még akkor sem ha megteheti.

-          Beszélnünk kell – lépett Ville elé, mire egyszerűen szájon csókolta.

-          Nem, nem kell, most jól érzem magam, majd később beszélünk – egyenesedett ki, aztán nevetve karolt bele Bam-be, aki éppen kánkánt próbált járni az étkezőasztal tetején, de olyan részegek voltak, hogy annak is külön örültek, ha nem borultak el.

-          Loreley gyere le onnan – csattant fel a férfi hirtelen. A szemei villámokat szórtak, részeg volt, de erre egy szava sem lehetett, hisz ő is elég gyorsan behozta a lemaradását.

-          Hagyd már békén – dőlt rá Linde kacagva. – Csak mulat. Ezt akartad nem?

-          Ebbe te nem szólj bele – nyúlt a férfi a dereka után, majd egy könnyed mozdulattal leemelte az asztalról és a kertig meg sem állt vele.

-          Most meg mi bajod?  Lelépett a másik ribanc és unatkozol? – Csókolt a féri illatos nyakába, miközben érezte, hogy a féltékenység az ereit marja.

-          Milyen másik ribancról beszélsz? – Nézett rá a férfi dühösen.

-          Az a Jenna vagy, hogy is hívják. Megdugtad? Jó volt? Talán nekem is el kéne mennem Bammel egy körre, elvégre a kapcsolatunkat, mint kiderült csak túlértékeltem – nevetett fel szárazon. – Persze csak akkor, ha a ház ura, a finn kurvája után nem tart igényt az amerikaira is – karolta át a férfi nyakát.

-          Részeg vagy – vetette oda Ville foghegyről.

-          És? Te is és amúgy is ezt akartad – rántott vállat hanyagul.

-          A kurva életbe nem ezt akarom – csattant fel a férfi. – Nem akarom, hogy rajtad legeltesse mindenki a szemét és azt se akarom, hogy… – kezdett bele feldúltan, mire úgy engedte el, mintha éppen tüzes vassal égetné.

-          Akkor mégis mi a szart akarsz? – Kiabált rá, félbeszakítva azon dolgok felsorolását, amit Ville nem akart.

   Hosszan beszívta a hideg levegőt, hogy csillapítsa a haragját és ne menjek át teljesen értelmetlen veszekedésbe, egyébként is rengeteg gonddal kellett szembenéznie, amit értékelnie kellett magában, vagy legalábbis összeszednie, mielőtt a rengeteg ital miatt, amit a gyomrába ledöntött, egyszerűen elfelejti.

   Első: Loreley részeg, ő is részeg, ezzel nem is lenne gond, ha a részegek nem viselkednének megfontolatlanul és mondanának ki minden hülyeséget. Vagyis uralkodnia kell a száján. Kettő: teljesen elborul az agya, ha a nőt mással együtt látja, esetleg még csak beszélgetni. Ezen talán neki kéne javítania és kicsit bíznia benne, de hát ez van. Három: Loreley féltékeny rá. Szereti. Ahogy ez teljesen eljutott a tudatáig, nem bírta ki, hogy annak ellenére, hogy két sötét szempár dühösen villog rá, ne vigyorogjon, mint egy idióta.

-          Már megkaptam – bökte ki, letörölhetetlen mosollyal.

-          Neked meg mi a franc bajod van, és miről beszélsz? – támadt rá újra a nő.

-          Féltékeny vagy.

   Loreley értetlenül bámult rá, majd pislogott egyet. Kettőt. Hármat. Valószínűleg próbálta felfogni ennek milyen jelentősége is van, de ő csak a karjába akarta kapni és csókolni, ameddig csak csókolni lehetséges. Tudatni akarta a világgal és minden emberrel, csakis az övé, a szívét neki adta, birtokolja, senki nem mehet a közelébe.

   A bizalom talán itt kezdődik, talán annál, mikor megismerjük a másikat. Melegség járta át, bármennyire is meg akarta fojtani percekkel ezelőtt, amikor egyáltalán célozni mert arra, hogy elmegy Bammel egy körre.

-          Te meg teljesen bolond! – mondta végül ingerülten. – Nem tudom mi a szar jelentősége van ennek, arra lettem volna kíváncsi, hogy miért nem csinálhatom azt, amit akarok, miért nem rúghatok be én is, és táncolhatok az asztalon, vagy…

-          Mert te csak velem táncolhatsz – húzta hirtelen magához, szorosan átkarolva a derekát. – Te csakis az enyém vagy.

-          És te? Nem úgy illene vagy lenne normális, hogy akkor te meg az enyém? – sziszegte, miközben kezeit a mellkasára rakta, s megpróbálta ellökni magától.

   Nem engedett neki. Nos, igen, így lenne valószínűleg normális, csakhogy ő elsősorban birtokolni akar és nem behódolni, talán a fájdalom miatt, talán mert férfi, vagy talán, mert alapvetően valami elbaszott módon működik.

-          Követelni akarsz, elvenni? Miért nem várod meg, míg én adok? – suttogta halkan a fülébe, szorosan rásimítva kezét a tarkójára. – Te kértél időt, te mondtad, hogy nem akarod elrontani, te nem akartál ide költözni. Ezekhez a dolgokhoz nem kell idő, míg az érzéseknek igenis szükségük van rá.

-          A francokat! Ismerd be, semmit nem akarsz tőlem, csak kihasználsz, kihasználod, amit adni tudok és élvezed, mert te magad már tönkre mentél és lassan pusztulsz! – vágott ököllel a mellkasára.

   A szavak szívébe martak, sebzettnek érezte magát tőlük és megbántottnak, még sem mutatta ki. Legfőképpen azért, mert talán igaza volt abban, lassan pusztul, azt viszont tudta, hogy nem kihasználja, vagy ha mégis, akkor egyszerűen nem tehet róla. Próbál érezni, próbál kötődni, próbál többet adni magából, de ha az nem megy, akkor mit tehet?

   Csak a testével, a csókjaival tudja megmutatni, mit jelent számára.

-          Nem ismerem be, mert hazudsz és áltatod magad vagy csak sajnáltatni akarod, nekem tök mindegy, olyan dolgokat gondolsz és látsz, melyek nem igazak – vonta meg a vállát könnyedén. – Azt viszont nem tűrőm, hogy a barátaimmal flörtölj.

-          Mekkora egy rohadék vagy! – csattant fel, s újra a mellkasára vágott. – Ráadásul rohadtul nem flörtöltem senkivel, nem úgy, mint te! Láttalak azzal a csajjal, nem vagyok vak.

-          Továbbra is azt mondom, édes a féltékenységed – vigyorgott rá. – De soha nem dugnám meg, és senkit nem dugnék meg itt, persze rajtad kívül.

   Azzal erőszakosan hozzápréselte az ágyékát, hogy érezze mennyire is kívánja. A legszívesebben becipelte volna a hálószobájába, ledöntené az ágyra és nem törődne senkivel…

-          Köszönöm szépen, ezt aztán igazi megtiszteltetésnek veszem!

-          Ennek örülök – ment bele a gúnyolódásba.

   Mielőtt mondhatott volna valamit, hevesen az ajkaira tapadt. Mindketten részegek, ami felmentette az alól, hogy még csak ne is próbáljon kezdeményezni nála. Érezni akarta a testét, érezni akarta a lélegzetvételét, a csókját és az érintését is. Meztelen bőrt akart érinteni, s kiakart elégülni, de nem csak a teste, hanem a lelke is, ami egy kis megnyugvásra vágyott, miután végig nézte, hogyan táncolt másokkal a nő, s elegyedett könnyed beszélgetésbe, amitől pillanatokra teljesen elborult az agya és azt se tudta mit tegyen vele.

   Eleinte a megfojtást jó ötletnek találta, de aztán elvetette. Megtudja másképp büntetni, de majd később, amikor óráik lesznek egymásra, nem pusztán röpke perceik.

-          Gyere fel velem – suttogta az ajkába, majd az alsót fogai közé vette. – A hálóba. Bezárjuk az ajtót és… neki döntelek, aztán addig szeretkezünk, míg el nem felejted azt a butaságot, hogy megcsalsz valakivel valami ostobaság miatt.

Ott feküdtek egymás mellett az összegyűrt ágyneműk közt, zihálva. Nem tudott neki ellenállni, de a szex valamennyire kijózanította, ettől viszont pokolian érezte magát. Az már világossá vált a számára, hogy nem alkotnak egy párt, még akkor sem, ha Ville kérdezte meg tőle, hogy lenne-e a barátnője és nem ő akaszkodott a nyakára.

Azt hitte az egész többről szól, mint amit csinálnak, de gyorsan kiderült, hogy ez csak rá vonatkozik. Ville nem érez iránta semmit csak puszta testi vágyat, amit kielégít aztán bezárkózik és, mint egy használt guminőt félredobja.

Lassan ült fel az ágyon, majd öltözni kezdett. Képtelen volt tovább együtt maradni a zöld szemű ördöggel az ágyban. Le akart menni a bulizó vendégek közé és tovább inni.

-          Megdughatod nyugodtan – sóhajtott nagyot, miközben bekapcsolta a melltartóját. Ki kellett mondania, hogy nem fogja számon kérni semmiért, mert megértette a kapcsolatnak nem nevezhető valami mibenlétét.

-          Kit? – Gyújtott rá Ville egy cigire, mire ismét felvette a jeges maszkját.

-          Jennát. Nem számít, kefélhetsz vele is – kapta fel a földre szórt ruháját, miközben fagyosan nézett végig a meztelenül heverésző férfin, akinek minden porcikája csábította, de keménynek kellett lennie.

-          Mondtam már, hogy nem akarom megdugni – ült fel Ville is.

-          Ha meggondolod magad hajrá – húzta fel a cipzárt, majd a tükörhöz lépett, hogy megigazítsa a haját. Látta a tükörből, hogy a férfi értetlenül néz rá, aztán elgondolkodóvá vált.

-          Nem lennél féltékeny? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét, miután mögé lépkedett és átkarolta a derekát, amitől egy pillanatra megremegett a térde, de nem annyira, hogy a zöld szemű ördög észrevehesse rajta, mennyire gyenge. Fagyosan nézett a tükrön át a vizslató macskaszemekbe.

-          Nem. Már értem a lényeget Ville – nyúlt bele a táskájába, aztán átrúzsozta az ajkait.

-          És szerinted mi a lényeg kedves? – Simogatta finoman a hasát a hüvelykujjával.

-          Én vagyok a guminőd, aki csak a tiéd, de te más guminőket is használhatsz. Mert csak használni vagy képes igaz Ville? – Fordult szembe vele hirtelen.

-          Ezt gondolod? – Ráncolta össze a férfi a homlokát.

-          Ez a leglogikusabb magyarázat arra, ahogy viselkedsz. Csak tudod nem értem, hogy miért nem engedtél el, ha ennyire egyetértesz a cimboráiddal – szűkítette össze a szemeit egy pillanatra, miközben fürkészni kezdte a férfi gyönyörű arcát. Ville minden vonása megkeményedett, amitől szárazon felnevetett. – Igen, erről beszélek – bontakozott ki a karjai közül. – Képtelen vagy még a dühöd is kimutatni. Dugni lehet, levenni a ruhát és meztelennek lenni, belefér, az viszont, hogy levedd a maszkod már nem. De nem számít. Leszek a babád, játssz, gyere – szólította fel, miközben parfümöt fújt a nyakára, aztán elfordította a kulcsot a zárban.

-          Hova mész? – Nézett rá Ville zavartan.

-          Megcsókolom Bamet sőt talán le is fekszem vele, hátha neki is kell egy guminő – vont vállat érdektelenül. – Míg te a Jennát dugod engem majd Bam fog. Vagy az öcséd… Hogy tetszik a játék Ville? – Mosolygott a férfira fagyosan, aki még mindig pucéran állt a tükörnél, a kezeit viszont ökölbe szorította.

-          Az én barátnőm vagy – csattant fel hirtelen, mire újabb fagyos, érzelem mentes kacagás tört fel a torkából. Fel akarta bosszantani és tudta, hogy ezzel menni fog.

-          A kapcsolatokkal csak a baj van – idézte fel Bam szavait, amire a férfi egy szót sem szólt.

-          Úgysem csalnál meg – szegte fel Ville az állát magabiztosan.

-          Megcsalni csak azt lehet, akit a párodnak tartasz, de ma bebizonyítottad, hogy még mindig nem vagyok több, mint a szeretőd. Te mondtad, hogy ne követeljek semmit, hogy várjak, míg te adsz. Hát várok Ville, hogy mire azt nem tudom,  valószínűleg sosem fogok semmit kapni tőled, mert eszed ágában sincs adni, neked csak az megy, hogy elvegyél, de talán egyszer kaphatok tőled egy igazán maradandó sebhelyet vagy nemi betegséget, de addig is alkalmazkodom a környezethez és a játékszabályokhoz, szóval, ha nem bánod most lemegyek inni, de ha gondolod ki is dobhatsz és játszhatsz a másik ribancoddal, ahogy neked megfelel. A konyhában megtalálsz majd – vetette oda ridegen, aztán ahogy eddig a férfi, ő is kisétált a szobából, anélkül, hogy megvárta volna, hogy mit reagál.

   Fogalma sem volt miért képes Loreley folyamatosan elérni nála, hogy egyszerűen képesnek érezze magát megfojtani egy kanál vízben. Pedig még nem bántott nőt, szerette volna, ha ez örökre így is marad, de egyszerűen az átkozott szirénje az idegein táncolt.

   Szerette volna ujjait hófehér nyaka köré fonni és addig szorítani, míg levegőt kap, nem pusztán szexuális játékból, nem, ennek ahhoz köze sem volt, azért, hogy végre nyugton maradjon és megértse, valóban sokat jelent neki. Hosszan beszívta a levegőt, miközben felrántotta a nadrágját és egy pólót kapott magára, de azt már a folyóson, hogy időben utolérje a nőt, mielőtt hülyeséget csinál, amit később ő is megbán.

   Igazából magát alázná meg azzal, ha kikezdene Bammel, ha még meg tud állni a két lábán, biztosan nem csókolná vissza, inkább döbbenten bámulna rá, mit is akar tőle. Loreley lehet akármilyen vonzó, a barátjában megbízott. Loreleyban viszont nem. És az átkozott szuka újra a gyufát akarja kihúzni nála, mintha azt tesztelné meddig mehet el, mielőtt a falnak szegezi és mások előtt is megdugja, mint valami ősember így tudatva mindenkivel, hogy kihez tartozik.

   Egy másodpercre eljátszott az ötlettel, de enyhe hányinger kerülgette tőle, a szexualitás intim dolog és senkinek semmi köze nincs hozzá. A három ember is túlzottan sok hozzá. Összeszorította a fogát, ahogy belépett a konyhába és észrevette, hogy Loreley éppen Bammel táncol és Burtonnal, akit talán még soha nem látott ennyire részegnek. Ketten simultak hozzá, az egyik elölről, a másik hátulról, nevetve itták a vodkát, miközben az átkozott boszorkány hozzájuk simult.

   Ökölbe szorította a kezét.

   Rendben.

   Nyert.

   Elérte, bármit is akart.

   Elkapta a derekát újra lekapta a pultról, ma már kitudja hanyadszorra – inkább nem is számolta. Minden szó nélkül a falhoz vitte, neki préselte a testével, így kitakarva a többiek elől.

-          Nem mondom el többször, te szuka – sziszegte, lehajolva az ajkaihoz. – Nem akarok mást megdugni, nem szoktam mindenkivel össze visszakefélni. Eddig érthető voltam? Rendben van, akkor folytatom, te sem fogsz senkivel kefélni, az enyém vagy, én meg a tied, érthető? Nem dugok össze senkivel, soha nem tettem és a végletekig képes vagyok a kurva hűségre, bármilyen hihetetlen, vagy bármit is gondolsz rólam – nézett egyenesen a kék szemekbe. – Ha viszont megtudom, hogy valakivel is keféltél… - hirtelen elhallgatott, mert fogalma sem volt akkor mi lesz. Egyszerűen képtelen lenne többet ránézni a nőre, undorodra tőle és saját magát is gyűlölné. – Nem használlak, tényleg kedvellek, egészen szeretlek is, de részegen nem fogok vallomásokat tenni, abból viszont elegem van, amit csinálsz!

-          Mégis mit csinálok? Megint beszélsz itt mindenről, de se eleje se vége, ráadásul megint csak beszélsz, nem bizonyítasz semmit tettekkel – csattant fel hirtelen, szikrázó szemekkel, s még a mellkasára is rácsapott.

   Mégis mit akar tőle? Mit kéne tennie, hogy végre higgyen neki? Hogy megértse mit jelent a számára? Vágyik rá. Akarja. Maga mellett akarja tudni. Birtokolni. Szeretni. De ezek valóban csak szavak, melyeket gondolni könnyebb, mint kimondani.

-          Nem te vagy az első szuka, akit szerettem – szólalt meg hirtelen, aztán beletúrt a hajába. – Két nőbe is rohadtul szerelmes voltam, eddigi elbaszott életem során és egyszerűen csak tudom, milyen elcseszett helyzet alakulhat ki ebből az egészből. Miért olyan rohadtul érhetetlen és elfogadhatatlan számodra, hogy nem akarok még egyszer fejest ugrani az egészbe gondolkodás nélkül és átadni magam az érzéseimnek? Miért kell kínoznod és azt bizonyítanod, hogy baromira baszhatom az egészet?