26.

Mosolyogva simított végig az anyagokon, hiányzott neki a szövetek érintése. Ville hátulról simult hozzá, majd puhán a nyakába csókolt, amitől megremegett. Nem zavarta, hogy vele van, bár egy kicsit elrontotta a dolog varázsát, hisz felborította a megszokott rutint, az, hogy a bőrét simogatta, ezzel elterelve a figyelmét. Nem tudott maximálisan az anyagok érintésére koncentrálni, nem látta a lelki szemei előtt, hogy mi lesz belőlük, csak halvány sejtései voltak, hisz Ville keze a derekán volt, ez pedig a délelőtti szeretkezésük ellenére is, intenzív vágyat váltott ki belőle.

-          Nem akarsz elszívni egy cigit odakint? – Fordult hirtelen szembe vele, mert érezte, hogy nem lesz jó vége, ha tovább bent marad. A végén még rosszul választ, pedig ilyen hibát még soha nem vétett.

-          Miért? – Nézett rá értetlenül, miközben a hajába túrt, ő pedig érezte, hogy megint el fog gyengülni a karjai közt, mint mindig. Képtelen volt betelni vele, a férfinak egyszerűen olyan hatalma volt fölötte, amivel nem tudott mit kezdeni. Szinte teljesen behódolt neki, bár ezt Ville nem érzékelte, mert nem mutatta ki teljesen.

-          Egy kicsit frusztrál, hogy hiába érintem meg mondjuk ezt a szatént, nem érzem, hogy milyen lenne az esése. Nem működik köztem és a textilek közt a kémia, ha itt vagy bent. Képtelen vagyok melletted beleszeretni egy mintába, színbe, vagy anyagba – harapta be az alsó ajkát, miközben kérlelően nézett rá.

-          Szerelembe esni? – Húzta fel Ville értetlenül a szemöldökét, mire nagyot sóhajtott, mert nem tudta, hogyan kéne elmagyaráznia, hogy mi is történik mikor belép egy ilyen helyre, hogy kiválassza miből is varrja meg a ruhákat.

Mindenki őrültnek hitte, amiért órákon át képes volt, csukott szemmel simogatni, szagolgatni és tekergetni az anyagokat, hogy ráérezzen melyik a legtökéletesebb egy-egy tervéhez. Volt szerelem első látásra, de volt olyan is, hogy hosszan kellett barátkoznia egy szövettel, hogy ráérezzen, mire is lesz jó.

-          Csak menj ki – nyomott egy puszit az ajkára. – Igyekszem, ígérem – tolta el magától, mire Ville megforgatta a szemeit, aztán távozott az üzletből, így pedig tényleg sokkal könnyebb lett minden. Az idő és a tér megszűnt létezni, minden egyes anyag finoman siklott végig az ujjai között, a képzelete pedig szárnyalt.

Miután leadta a rendelést, mosolyogva lépett ki az utcára, de a férfi sehol sem volt. Meglepve vette észre, hogy kezd esteledni, tehát több órán át volt odabent, így nem lepődött meg azon, hogy Ville nem várta meg, bár az kissé rosszul esett neki, hogy nem is köszönt el tőle.

Összehúzta magán a kabátot, mikor a hideg szél az arcába csapott, majd egyedül indult el a hotel felé, bár szinte már minden cucca Ville lakásán volt. Egyszerűen érezte, hogy kell mindkettejüknek egy kis egyedüllét, hisz már két hete el se mozdultak egymás mellől. Egy gyors fürdés után küldött egy üzenetet a zöld szemű ördögnek, hogy a hotelben alszik, de választ nem kapott rá, amit furcsának talált. Csak remélte, hogy nem sértődött meg, amiért kiküldte a boltból vagy annyira elkalandozott, hogy fel sem mérte az idő múlását.

Ville másnap se jelentkezett, ő pedig nem akarta magát rákényszeríteni. Így is több mindent engedett meg neki, mint eddig bárkinek az életében, olyan dolgokra vette rá, amiről azt hitte, hogy sosem menne bele, a férfi mégis képes volt elérni nála, hogy az ő akarata érvényesüljön. Dominált és ezt cseppet sem bánta, de valami miatt mégis úgy érezte, hogy nem neki kéne utána rohannia, még akkor sem, ha addigra már négy napja nem beszéltek és minden porcikája hiányolta Ville közelségét.

Be kellett látnia, hogy teljesen belebolondult és ez ellen semmit nem tudott tenni, arról viszont fogalma sem volt, hogy Ville mit akar vagy érez. Nem beszélt, nem nyílt meg és nem is tűnt úgy a számára, hogy a közeljövőben ez változni fog, mégis elfogadta így. Titokzatosan, tele rejtélyekkel, zárkózottan és kissé őrülten.

-          Kicsi szív, kurva gyorsan told át a popsid hozzám és hozd a terveid, meg akarom nézni őket, hogy tudjam miben lépnek fel a fiúk a turnén – hadarta Bam a telefonba még azelőtt, hogy köszönt volna.

-          Neked is szép napot – köszörülte meg a torkát, miközben kissé elcsigázottan belekortyolt a kávéjába. Ville hiánya emészteni kezdte, nem tudta miért nem hívja vagy keresi, de időt akart neki hagyni és valahol neki is kellett, hogy egyedül legyen, bár nehezebben viselte, hogy nem alszik mellette a férfi, mint hitte.

-          Gyere már – nevetett fel Bam, majd a háttérben valami ricsajt hallott, amitől önkéntelenül is mosolyra görbült a szája.

-          Fogalmam sincs hol laksz – lépett a szekrényéhez, hogy kiválassza mit is vegyen fel.

-          Elküldöm üzenetbe, de igyekezz – parancsolt rá Bam, majd bontotta a vonalat, ő pedig nagyot sóhajtva elkezdte összeszedni magát, hogy aztán taxit fogva betegye a lábát a férfi lakásába, ahol ott ült Ville is, de nem szólt hozzá, szinte rá se nézett, ő pedig nem értette mi történt. Nem volt viszont ideje megfejteni, hogy mi is ütött a férfiba Bam letámadta és nem tűrt ellentmondást, vele kellett foglalkoznia, de szerencsére nem kötözködött, minden tervre rábólintott, csak minimális módosításokat kért, amivel nem is volt probléma.

Ville hirtelen felpattant a kanapéról, miután az utolsó korty sörét is megitta, aztán elindult kifelé, mire mindketten felkapták a fejüket, főleg, mikor olyan erővel vágta be maga után az ajtót, hogy félő volt tokostul dől ki utána.

-          Mi a baja? – Nézett kérdőn Bamre, miközben felállt, hogy utána rohanjon.

-          Fogalmam sincs, lehet, hogy megint féltékeny – sóhajtott nagyot a férfi. – Menj utána – mosolygott rá, mikor meglátta rajta, hogy mennyire startra kész. Nem kellett kétszer mondania, azonnal Ville után sietett és még sikerült elkapnia a lépcsőházban.

-          Hé, állj meg – fogta meg a csuklóját, mire Ville dühösen nézett rá.

-          Hagyj békén – sziszegte.

-          Mi a fene ütött beléd? – Nézett fel rá értetlenül.

-          Eressz el – nézett rá a férfi mérgesen, de neki esze ágában sem volt elengedni.

-          Elmondanád mi a bajod és, hogy miért nem kerestél négy napig, miután köszönés nélkül felszívódtál a bolt elől?

   Már-már hagyta kiülni az arcára az értetlenséget, amit a nő szavai okoztak. Miért nem kereste? A válasz egyértelmű: mert nem kellett keresnie. Loreley pár nappal ezelőtt, miután órákon át hagyta kint fagyoskodni a hidegben, csak egy sms-t írt, hogy a hotelben alszik. Büszkeségből nem ment vissza a boltba, a csábos szirén kiküldte, ő meg valamennyire próbálta megérteni, hogy ez fontos számára, tehát kiment.

   Arról viszont nem volt szó, hogy órákon át kint kell maradnia. Két órán át fel-le sétált, aztán egyszerűen hazament, amikor rájött, teljesen felesleges, amit csinál, a nő nem fog jönni, ő viszont összeszedhet egy tüdőgyulladást, ami nem lenne túl jó egy turné előtt.

-          Semmi – vetette oda foghegyről, majd megfogta a nő kezét és óvatosan megpróbálta lefejteni az ujjait magáról, de Loreley nem engedett, ő meg nem akart durva lenni vele.

-          Még hogy semmi – csattant fel, villámló szemekkel, amitől összerándult a gyomra.

   Legszívesebben a falnak nyomta volna, hogy az ajkára tapadjon, és addig csókolja, ameddig bele nem fulladnak. Az elmúlt pár nap megmutatta neki, mennyire oda és vissza van a nőért, a hiánya kínzón emésztette minden porcikájában, nem tudott aludni, nem tudott enni, csak vágyakozott a közelségére… és tudta, hogy ez rossz. Még szerencse, hogy az ital soha nem hagyta cserben, csak néha fogyott el, de akkor könnyű volt pótolni.

-          Menj vissza Bamhez, aztán zavarjátok le gyorsan – morogta rosszkedvűen. – Utána meg menj csak a hotelbe aludni.

-          Ez a bajod, hogy ott aludtam? – nézett rá értetlenül. – Te nem hívtál fel, még egy smst sem küldtél, hogy szeretnél látni vagy találkozni velem! – felelte keményen.

-          Miután nagyjából nálam laksz, szerintem nem lenne az ilyesminek értelme. Ha találkozni akarsz velem, akkor egyszerűen csak átjössz. A pótkulcs a virágcserép alatt van, de ezt is jól tudod, tehát csak oda kell jönnöd és besétálnod – kapta fel ő is a vizet. – Nem akartál jönni, így nem jöttél, teljesen mindegy, nekem most viszont dolgom van, örülnék neki, ha elengednél végre – bámult célzatosan a kezére, mely még mindig a csuklóját szorongatta.

   Loreley kék szemei egészen elsötétedtek, tudta, hogy sikerült kihoznia a sodrából, de nem érdekelte. Napok óta nem találkoztak, nem beszéltek, mintha a kapcsolatuk nem jelentene semmit és akkor ide jön bájologni Bammel, miközben rá sem néz, még csak köszönni sem köszön. Mégis mi a szart akar?

-          Ja, gondolom minél előbb lerészegedni – jegyezte meg gúnyosan, egy fintor kíséretében.

-          És ha igen? – vonta fel a szemöldökét. – Nem sok közöd van hozzá, tekintve, hogy le sem szarod, mi van velem – tette hozzá egy mosoly kíséretében. Érezte ő is, mennyire hazug ez a mosoly, de nem tehetett mást, nem akarta elárulni a nőnek mennyire hiányzott neki, mennyire szüksége van rá, ha annyiban sem lehet rá számítani, hogy legalább felhívja két nap után, és oda vágjon neki egy mizut.

-          És te? – támadt neki újra. – Téged aztán annyira érdekelt, hogy mi van velem, hogy legalább százszor felhívtál az elmúlt pár napban, ugye?

   Mereven nézett a kék szemekbe, miközben érzéseit elnyomta. Ahogy Loreley dühös lett és szenvedélyes, a gondolatai csakis a szex köré összpontosultak, ami egy vitában egyáltalán nem tűnt megfelelőnek.

   Akarta a nőt, meg akarta jelölni, birtokba venni, minden lépéséről tudni, minden szavát hallani. Számára nem volt olyan, hogy valaki csak kicsit az övé, csakis olyan, hogy valaki teljesen az övé. Loreley pedig kiváltotta belőle azt, amit nagyon régen senki sem és talán ilyen intenzíven még soha senki sem: a vágyat, hogy teljesen birtokolja és ennél jobban semmi nem tudta volna megrémiszteni.

-          Miután jó pár órát ott álltam a hidegben, legalább egy olyan kérdést megérdemeltem volna, hogy ugye nem fáztál meg? – gondolkodott cinikusan. – Nem csak azt a kijelentést, hogy a hotelben alszom. Mint mondtam, ha annyira érdekelt volna a dolog, akkor szó nélkül átjössz, nem fogok külön meghívót benyújtani, hogy kérlek szépen, óhajtsál már megjelenni nálam, ha úri kedved úgy tartja!

-          Te totál hülye vagy – rázta meg a fejét, miközben okos módon nem reagált a gúnyolódására.

-          Az lehet, de te még jobban, ha azt hiszed, bocsánatot fogok kérni, amiért négy napig nem hívtalak fel.

-          Nem kértem, hogy kérj bocsánatot – rázta meg a fejét hevesen. – De én sem fogok bocsánatot kérni, csak azért, mert kicsit elszaladt velem az idő a méteráru boltban – nézett egyenesen a szemébe.

-          Mindegy, mennem kell – mordult fel újra.

   Loreley erre még erősebben szorította meg a kezét, neki viszont nem volt kedve tovább maradni. Rábámult a vékony kézre, aztán tudomást sem véve róla, egyszerűen elindult, ha nem hajlandó elengedni, akkor hajlandó végig ráncigálni a fél városon.

-          Csak egy cigire küldtelek ki, idióta – torpant meg, ezzel pedig sikerült újra megállítania a férfit. – Visszajöhettél, vagy legalább elköszönhettél volna, mikor elmentél – sóhajtott fel. Semmi kedve nem volt veszekedni, vele akart lenni, megcsókolni, átölelni, elveszni a karjai között. – Tudod mit? Nem számít – engedte el hirtelen, mert ólmos fáradtság tört rá. Nem értette miért küzd, hogy mi értelme van.

Villénél zárkózottabb pasassal sosem találkozott, olyannal se, aki ennyire nehezen fejezi ki mit érez vagy akar, kezdte azt hinni, hogy a legjobb lesz ha feladja. Ő egyedül kevés ehhez, még akkor is, ha be kellett látnia, hogy szereti úgy ahogy még soha senkit, viszont azt már cseppet sem érezte, hogy a szerelme viszonzásra talált. Kezdte magát egy szexuális játékszernek érezni, nem pedig barátnőnek, hisz sosem bánt vele másképp, a kapcsolatuk főleg a szex köré épült és nagyon úgy tűnt, hogy a férfi nem akar ezen a felálláson változtatni. – Nem vagyok a pincsikutyád és nem fogok utánad rohangálni, még akkor sem, ha szeretlek. Így is jobban behódoltam, mint kellett volna, de tudod mit? Szeretek vad lenni, szeretem, ha küzdenek értem és azt is szeretem, ha valaki képes normálisan elmondani mit szeretne, mi a baja vagy, hogy mit érez. Ha készen leszel arra, hogy felnőtt férfiként viselkedj, ne pedig egy rémült kisfiúként, aki retteg attól, hogy összetörik a szívét, szólj. Kinőttem már a tinikorból és te is édes, ideje lenne felnőtt kapcsolatban élnünk, de ha nem megy, én megértem – túrt a hajába, majd egyszerűen sarkon fordult és felment Bamhez, hogy befejezzék a munkát, bár az agya folyamatosan Villén pörgött, aki természetesen nem ment utána, de ezen valahogy már meg sem tudott lepődni.

Három napon át nem érkezett hír róla ismét, ez pedig nem jelentett mást a számára, mint, hogy ennyi volt.

Bele akart halni az egészbe, hisz elvégre miatta maradt Helsinkibe, miatta hagyta el a barátait és miatta adott fel majdnem mindent.  Persze nem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy nem volt mellette, hogy nem szerette és nem ölelte át. Hiányzott neki, az illata, a bőre puhasága, a haja kócosság, az álmos pillantása, egyszerűen minden, de esze ágába sem volt kimutatni. Profi volt, ha már elvállalta a munkát meg is csinálja, aztán elmegy Berlinbe és megpróbálja elfelejteni a zöld szemű ördögöt, akinek sikerült kiváltania belőle, hogy egy emberért dobogjon a szíve, majd olyan könnyedén el is dobta, mint egy használt óvszert.

Elérkezettnek látta az időt, hogy összeszedje a férfinál lévő cuccait, így korán reggel taxiba ült, remélve, hogy Ville eléggé kiütötte magát este, ahhoz, hogy fel se tűnjön neki, hogy valaki járkál a lakásába, majd ahogy az utolsó találkozásuknál a fejéhez is vágta, használta a virágcserép alatt lévő kulcsot és besétált a házba, ahol rothadó kaja, hányás, füst és alkoholszag terjengett. Undorodva nyitotta ki az ablakot, hogy némi oxigént juttasson a házba, majd a szeméthalmokat kikerülve elkezdte összeszedni a dolgait, vigyázva, hogy fel ne keltse a férfit. Minden egyes tárgy, minden egyes helyiség édes emlékeket ébresztett benne, a keserűség mégis a torkát marta, mikor rájött, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy betette a lábát a férfi házába, mert hiába minden Ville nem szereti. Őt nem marja a hiány, neki nem fontos, hogy együtt vannak-e vagy sem. Értette, hogy megijedt, hogy félti a szívét, de nem érezte igazságosnak, hogy még csak esélyt sem adott kettejüknek, feltéve, ha igaz volt, amikor azt mondta, ő is szereti.

Lábujjhegyen osont fel az emeletre, hogy a kedvenc parfümös üvegcséjét is eltegye, de a folyosón beleütközött egy lengén öltözött lányba, aki álmosan túrt bele a hajába, majd értetlenül nézett rá.

-          Te meg ki vagy? – Kérdezte finnül, de nem bírt megszólalni, a fájdalom gyomorszájon vágta, a torka elszorult és hiába nézte, nem bírta feldolgozni a lány látványát.

-          Senki – ingatta a fejét, majd hisztérikus nevetés tört fel a torkából, aztán a fejét ingatva a fürdőbe sétált és megkereste a parfümét. Ostobának és naivnak érezte magát, mert az is volt. Méghogy végletekig képes a hűségre… Hazug disznó, olyan, mint az összes többi. És még ő mert féltékenykedni, mikor félredugott, azelőtt, hogy ténylegesen szakítottak volna. Bár így legalább egyértelművé vált, hogy nem akar tőle semmit, hogy sosem volt fontos, hogy nem számított neki egy percig sem, hiába hazudta azt, hogy igen.

-          Loreley… - hallotta meg Ville hangját rekedten a háta mögül, pont mikor az utolsó pólóját is belegyűrte a táskájába, ami még a szárítón volt. – Te mit csinálsz itt? – Kérdezte halkan.

-          Már megyek, dughatod nyugodtan tovább a macád – felelte halkan, miközben eltolta az útjából a férfit, anélkül, hogy az arcára nézett volna. Visszabújt a jeges páncél mögé, mert Ville annyit se érdemelt, hogy kimutassa mennyire fáj neki, amit tett.

-          Mi? – Kapta el a csuklóját a férfi értetlenül, de azonnal kirántotta a kezét a kezéből. Az érintése égette és hányinger gyötörte már attól is, hogy hozzáért.

-          Inkább ki – mutatott a férfi ingében ácsorgó lányra, aztán elindult kifelé.

-          Hé, várj már – rohant után a férfi, de neki esze ágában sem volt megállni. El akart tűnni, minél gyorsabban.

   Loreleyt az ajtóban kapta el. Elkapta a felkarját és maga felé fordította, a nő felszisszent durva érintésétől, de jelen pillanatban ez sem hatotta meg, nem fog egy félreért miatt seggfejként megmaradni a nő emlékezetében.

-          Engedj fel – nézett rá keményen.

-          Csak akkor, ha nem viselkedsz egy hisztis picsaként – vetette oda, továbbra is szorosan tartva.

   Az édes kis szirén, aki napok óta az idegein táncolt, még úgyis, hogy nem találkoztak, hevesen próbálta kirántani magát a szorításából, de nem engedett neki.

-          A vendégszobában alszik az öcsém, ő szedte össze a csajt – mondta nyugodtan és higgadtan.

-          Persze, azért van a pólódban – morogta.

-          Miután az öcsémnek nincs itt ruhája – vágta rá. – Ő vette el, és adta a lányra, hogy ne meztelenül keljen járkálnia – folytatta tovább higgadtan.

   Loreley egyszerűen felhorkantott, mint aki egy szavát sem hiszi el. Lehunyta egy másodpercre a szemét, a gyomra forgott, majdhogynem éhen halt, a feje hasogatott és rettenetesen ki is volt száradva, de tudta, hogy a másnaposságával csak akkor törődhet, ha a nő végre elhitte, amit mondd neki.

-          Megnézhetted, ha nem hiszel nekem, meg is kérdezhetted, bár nincs jó állapotban. Nem feküdtem le senkivel az elmúlt pár napban, nem is tudom, miből gondoltad ezt a hülyeséget, amikor mondtam, hogy hűséges típus vagyok, annak ellenére is, hogy életjelet sem adtál magadról.

-          Mert te aztán nagyon törted magad – sziszegte indulatosan.

   Magában elmosolyodott, de nem engedte, hogy ez az érzelem az arcára is kiüljön, mert azzal csak tovább ingerelte volna a szirénjét. Tetszett neki a féltékenysége, még ha alaptalan is volt, az pedig még inkább, hogy megint nem tudta magára ölteni a jéghideg álarcot. Hüvelykujjával gyengéden körözni kezdett a bőrén, másik kezével pedig megsimogatta az arcát, aztán megfogta az állát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

-          Nem csaltalak meg és nem is áll szándékomban. A barátnőm vagy, még akkor is, ha nem láttalak napok óta, ráadásul valami ostobaság miatt egy hotel szobában alszol – nézett mélyen a szemébe.

-          Nem ostobaság miatt, elmondtam miért – vetette ellen.

   Na, arra a monológra inkább nem is akart gondolni, mert csak újra felmegy benne a pumpa. Megforgatta a szemét, mire látta, hogy Loreley szemei megvillannak, újra szabadulni akart, de nem engedett neki. Kezdett elege lenni ebből a macska-egér játékból, abból meg még inkább, hogy Loreley távol van tőle, nélkülöznie kell bőrének puhaságát, testének megnyugtató közelségét.

   Maga mellett akarta tudni minden percben, hogy végre nyugodtan alhasson, ehessen és élhessen. Szükségesé vált számára, mint a levegő, ugyanakkor nem volt ostoba és inkább belehal, minthogy ezt vele is közölje.

-          Rendben, kezdjük újra – vett egy mély levegőt. Az biztos, hogy türelmes ember, ez kétségbevonhatatlan. – Sajnálom, hogy megsértődtem, de azért te is ostoba vagy, ide jössz összepakolni a cuccodat, csak azért mert…

-          Mert újra három napig basztál keresni – vágott közbe.

-          Nagyon édes vagy, amikor káromkodsz – vigyorgott rá hirtelen, aztán amikor látta, hogy a nő szemei újra elsötétednek a dühtől újra megkomolyodott. – Tehát nem hívtalak három napig, amitől megint bekattantál, gondolom szexuálisan frusztrált lettél vagy…

-          Te most gúnyolódsz? – csattant fel.

-          Elviccelem a helyzetet, hogy enyhítsek annak a komolyságán, hogy szakítani jöttél ide – bólintott egy aprót. – Tehát, vázolom a helyzetet: szeretsz, szeretlek, de megsértődtem, megsértődtél, de te még ennél is tovább mentél, idejössz szakítani és…

-          Egy másik lányt találok a lakásodon, már nem azért, de azért ez több, mint egy szakítás a részedről!

   Hosszan szívta be a levegőt, ezek szerint nem hitte el, amit mondott neki.

-          Nem…

-          Nem érdekel, engedj el, elakarok menni! – követelőzött.

-          Oké – engedte el hirtelen a karját.

   Elege volt a felesleges vitából, hirtelen lehajolt és egyszerűen a vállára kapta a nőt, könnyedén elbírta, akármennyire kimerült is volt, aztán elindult vele az emeletre. Senki nem mondhatja ezek után, hogy nem tett meg mindent a helyzet tisztázásának érdekében.

   Loreley mérgesen karmolgatni kezdte meztelen hátát, ő viszont nem is törődött vele. Csak a vendégszoba előtt állt meg, bekopogott.

-          Jesse, bemegyek – szólt hangosan, de nem várt tovább, kinyitotta az ajtót.

   A lány, akit az öccse szedett fel, nem volt a szobában, gondolta, a fürdőben van, ahova indult, amikor szembetalálta magát a nővel. Az öccse a hasán feküdt, a takaró félig-meddig takarta, nyögött valamit érthetetlenül, aztán felült kicsit és a hajába túrt.

   Lerakta Loreleyt, aztán elkapta a karját, amikor indulni akart kifele.

-          Elmesélnéd, az én feldúlt fúriámnak, hogy ki az a csaj, aki a házban járkál az ingembe?

-          Nem tudom a nevét – morogta, majd a hátára fordult. – Mindjárt hányok. Egyébként meg velem jött ide a csaj és az estét is velem töltötte – nézett a nőre, aki elvörösödött, azt nem tudta, hogy a méregtől, vagy a zavartól. – Nem kell aggódnod, Ville jó kisfiú, mindig is jó kisfiú volt.

   A nő fogait csikorgatta, ő meg vidáman engedte el. Azonnal távozott a szobából, ő meg követte, majd az ajtaja előtt elkapta a csuklóját és behúzta a szobájába. Neki nyomta az ajtónak, sebezhetőnek érezte magát, ahogy felfogta, Loreley azért jött a házba, hogy összeszedje a holmiját és szakítson vele. Nem akarta elengedni, ezt az egész hülye hetet pedig el akarta felejteni.

-          Béke? – kérdezte gyengéden, végig simítva a haján.

-          Muszáj volt ezt az egészet? – sziszegte, majd a mellkasára csapott ökölbe szorított kezével.

-          Te nem hittél nekem – vonta meg a vállát. – Egyszer majd megtanulod, hogy nem szoktam hazudni – nézett egyenesen azokba a kék szemekbe, melyekről mindig a tenger vad háborgása jutott az eszébe.

   Loreley hosszan szívta be a levegőt, közben pedig hátradöntötte fejét az érdes fának és a plafonra bámult. Mindketten hülyék voltak, de ő hajlandó volt bocsánatot kérni a hülyesége miatt, gyengéden cirógatta a nő karját, reménykedve benne, hogy ha már ő hajlandó volt a sajnálatát kérni, akkor megbocsát és elfelejthetik az egész hülyeséget, mert nem akarta ennyiben hagyni, nem akarta elengedni.

-          Egy hét múlva utazunk Los Angelesbe – suttogta halkan. – Nem lehetne, hogy addig is pihennünk és nem veszekedünk? Azt elég a turnéra hagyni – folytatta halkan.

   A nő hirtelen pillantott rá, nagyokat pislogott, az arca megkeményedett. Ismerte már ezt, tudta, hogy most keményíti meg magát valami ellen… már megint mi baja van?

-          Nem megyek Los Angelesbe – vetette ellen. – Később csatlakozom a turnéhoz – folytatta tovább hideg hangon, ő viszont érezte, hogy kicsit megremegnek a hangszálai.

   Összevonta a szemöldökét, kék szemei és az arca nem árulták el, mi baja van Los Angelessel, neki viszont muszáj volt megtudnia.

-          Mi bajod van Los Angelessel?

-          Semmi – hazudta túl gyorsan, ami pont az ellenkezőjéről árulkodott.

-          Beszélj! – parancsolt rá.

-          Van még itt egy kis dolgom – adta meg magát. Elege volt a vitákból, el akart bújni a fürkésző zöld szemek elől, amik elgyengítették mindig, hisz képesek voltak elvenni a józan eszét egyetlen pillantással.

-          Miféle dolgod? – Nézett ré a férfi értetlenül. Érezte, hogy most ő nem hisz neki.

-          Nem vettünk még fel senkit a boltba üzletvezetőnek – suttogta, de azt nem tette hozzá, hogy emellett rohadtul el kell tőle menekülnie, mielőtt végleg elveszi az eszét. Gondolkodni akart egy kicsit, mert ugyan Ville nem csalta meg, de nem is jelentkezett, mikor azt kérte tőle, hogy szóljon neki, ha képes végre érett férfiként viselkedni, aki nem problémázik mindenen és aki képes a társa lenni, úgy igazán. Szerette, de ugyanakkor félt is tőle, hisz szeszélyes volt, akár a hűs északi szél. Nem lehetett tudni, hogy mikor lép le végleg, mert megijed, ahogy azt se, hogy mit gondol igazán.

-          Szakítani akarsz még mindig igaz? – Távolodott el tőle Ville, mire értetlenül nézett a fájdalmas grimaszba torzuló arcára.

-          Nem – rázta meg a fejét, hisz hiába volt olyan, amilyen, egyszerűen képtelen lett volna, azt mondani, hogy vége, főleg most, hogy a férfi nem engedte elszaladni, megállította és bebizonyította neki, hogy hűséges volt.

-          De igen. Mondd ki nyugodtan – követelte Ville dühösen, miközben a szemei elsötétedtek a kínzó árnyékoktól.

-          Fejezd be – szólt rá határozottan, miközben elé sétált, aztán végigsimított a sápadt arcon, mert szinte éhezett arra, hogy érezze a bőre puhaságát. – Nem akarlak elhagyni, de ha még két napon belül találok is valakit, azt be kell tanítanom és meg kell néznem, hogy beválik-e. Nem bízhatom a boltot valami jött-mentre – tette a kezét a derekára, remélve, hogy a zöld szemű ördög megnyugszik annyira, hogy felfogja a szavak értelmét és ne kezdjen el tovább kombinálni. – Szörnyen nézel ki amúgy – ölelte át, mert nem bírt neki tovább ellenállni. Ville hasa hatalmasat kordult, miközben egymást ölelték a hálószoba kellős közepén, megnyugvásra vágyva. – Mikor ettél utoljára? – Nézett fel rá kérdőn, mire a férfi csak hanyagul vállat vont.

-          Nem fontos – puszilta meg a feje búbját, mire nagyot sóhajtott.

-          Fürödj le, addig csinálok valami ehetőt, feltéve, ha van miből – állt lábujjhegyre, hogy elérje az édes ajkakat, mert már olyan régen érezte a csókja ízét, hogy úgy érezte belehal, ha perceken belül nem kaphat abból a lassan ölő méregből, amit Ville íze rejt.

-          Nem jössz velem? – Kérdezte halkan, miközben csábítgatva simogatta a derekát.

-          Enned kell, teljesen le fogsz gyengülni a turnéra – bújt hozzá, majd egy újabb csók után, elváltak egymástól, ő a konyhába ment, hogy a rothadó maradékokat és a szemetet eltüntesse, majd feltegyen a két férfinak főni egy-egy bögre kávét és valami reggelit rittyentsen, ami felszívja a maradék alkoholt a gyomrukból.

Csendben voltak egész nap, Ville a kanapén fetrengett, míg ő a karjába dőlt, Jesse pedig reggeli után egyszerűen visszafeküdt aludni a lány mellé, akit meg bírt volna ölni jó pár órája még, mert azt hitte azzal a férfival töltötte az éjszakát, akit ő szeretett.

-          Mit csináltál az iváson kívül, amitől nem értél rá felhívni? – Bukott ki belőle a kérdés.

-          Semmit – felelte a férfi halkan, félig ébren, félig álomban.

-          Most komolyan, hova tart ez az egész? – Nézett rá kérdőn, mire Ville vonásai megkeményedtek. – Oké, nem beszélgetünk – feküdt vissza nagyot szusszantva, nem is remélve már, hogy valaha beszélni kezd a férfi, hogy egyszer is elmondja mit akar tőle vagy mit vár el. Meg kell tanulnia így elfogadni, még akkor is, ha őrületbe fogja egyszer kergetni azzal, hogy nem beszél.

-          Szeretlek, nem elég? – Simogatta Ville lustán a karját.

-          Szeretni sokféleképpen lehet – fintorodott el, mert már fogalma sem volt arról, hogy tényleg ugyanazt érzik-e egymás iránt vagy sem. Nem tudta, hova tartanak és ez zavarta. Most tengnek lengnek egymás mellett, de ez őt bosszantotta, hisz világ életében tervezett. Ruhákat, lépéseket, hova megy és miért, feladatokat keresett, amiért learathatja a jutalmat, de most… Most minden zavaros volt. Mindent felborított körülötte a zöld szemű ördög és ezzel nem tudott mit kezdeni. Nem volt semmi rendszer az életében, ez pedig frusztrálta.

-          Te, hogy szeretsz engem? – Kérdezte a férfi halkan.

-          Egyértelmű nem? – Húzta el a száját, majd gyengéden megcsókolta így mutatva meg, hogy halálosan szerelmes belé és képes lenne bármire csak azért, hogy vele élhesse le az életét, békében boldogságban, egy kiegyensúlyozott kapcsolatban.

   Nem sok kedve volt a turnéhoz, főleg nem otthagyni Finnországba Loreleyt. Fintorogva vágta be a ruháit egy sporttáskába, miközben a nő őt figyelte az ágyáról. Az egész héten mást sem csináltak, csak szeretkeztek, tévéztek és butaságokról beszéltek, miután az édes kis szirén felhagyott azzal, hogy bármilyen információt kiszed belőle.

-          Nem akarok elmenni – huppant le mellé az ágyra, aztán átkarolta a derekát és magával húzta.

-          Pedig muszáj lesz – fordult felé, kezével átölelve. – Előrébb lennék, ha egész héten nem veled vagyok, hanem egy új kollégát keresek.

   Elhúzta a száját, ez igaz, csak éppenséggel semmi kedve nem volt elengedni a nőt egy pillanatra sem. A plafont figyelte, miközben ösztönösen a nő pólója alá csúsztatta az ujjait és meztelen, puha bőrét cirógatta. Megnyugtatta a közelsége, szívének dobbanása, amit a mellkasán érzett.

   Egészen békésnek érezte magát, de tudta, hogy ez tovatűnő boldogság. Tényleg próbált új lappal nyitni Loreley-al, ugyanakkor tudta, hogy ez lehetetlen. Az ember egész élete során sebeket kap, amiktől aztán sehogy sem tud megszabadulni és egészen a sírig cipeli őket.

-          Gyere inkább velem – nyafogott, akár egy kisfiú, lebiggyesztve az alsó ajkát.

   A nő jókedvűen felkuncogott, ami melegséggel töltötte el a gyomrát.

-          Inkább pakolj, így is a legvégére hagytad, alig egy órád van taxiba ülni – csókolta meg gyengéden.

-          Szeretlek – suttogta a szájába.

-          Én is – mosolyodott el.

-          Akkor mi lenne, ha beteget jelentenék? Azt mondanám, tüdőgyulladásom van és…

-          Nem – rakta a mutatóujját a szájára. – Ne is gondolkodj ilyeneken, tudom, hogy a szíved legmélyén élvezed a koncertezést.

-          Igazából nem – grimaszolt. – Lassan hányingerem van tőle, az emberektől, a fényektől, az énekléstől – morogta lustán.

-          És most cserbenhagynád a több ezer rajongódat, akik már megvették a jegyüket és arra számítanak, hogy látni fognak? – ült fel kicsit, felvonva a szemöldökét.

   Hosszan szívta be a levegőt, aztán a kék szemekbe nézett és picit megvonta a vállát. Nem, ezt azért még sem tenné, de akkor sem volt kedve otthagyni a meleg nyugalmat, amit a nő jelentett számára.

-          Nem – bökte ki végül.

-          És a szerződésünk se akard ezáltal felbontani – harapta be az alsó ajkát Loreley, mire férfiassága azonnal megmozdult a nadrágjában.

-          Te kis álnok szuka – suttogta, majd elkapta a derekát és az ölébe húzta. – Tudom, hogy csak az érdekel.

-          Igen, lehet – ment bele a játékba a nő.

-          Tudhattam volna – túrt bele a hajába, aztán lehúzta az ajkaihoz.

   A csókja nem volt gyengéd, hevesen, birtoklón tapadt a másikra, úgy csókolva, hogy az akár egy hónapig is kitartson, ha csak annyi idő után tud utánuk utazni a nő. Nehezen vált el tőle, s még nehezebben szállt fel a repülőre, otthagyva az édes szépségét, aki elrabolta a szívét.

   A hosszú repülőút Amerikába teljesen kimerítette, mégis az volt az első dolga, ahogy megérkeztek, hogy bekapcsolta a telefonját, aztán felhívta Loreleyt, de ő nem vette fel a mobilját.

-          Jaj, de édes vagy, amikor átmész szerelmesbe – cukkolta Bam.

-          Haha – forgatta meg a szemét. – Nagyon vicces vagy, nem mondták még?

-          Tudom magamról, édesem, nem kell emlékeztetned – kacsintott rá. – De menjünk inkább bulizni, ahelyett, hogy itt gubbasztunk, mint a galambok.

   A telefonjára nézett, arra várt, hogy a nő visszahívja. Náluk most lehetett dél, ezért egyáltalán nem értette, miért nem veszi fel a készüléket. Vagyis de, egy része már most gonosz gondolatokkal traktálta… amiket egy nagy korttyal próbált lenyelni, mert egyáltalán nem akart tudni róluk.

-          Nincs kedvem – dőlt végig az ágyon, mire Bam ugrálni kezdett a feje mellett. – Ah, francba, fejezd már be, szétszakad a fejem. Te végig aludtál a gépen, de én nem – vágott hozzá egy párnát. A sötét hajú férfi erre jókedvűen hanyatt vágta magát.

-          Nem, gyere velem, nincs kedvem egyedül menni – basztatta tovább.

-          Nem megyek.

-          Jaj, ne csináld már – nyafogott, mint egy kis ribanc és amivel jól tudta, hogy záros időn belül eléri, amit akar. – Nem lesz semmi gond, három óra és vissza is érünk, addigra biztos az édes kis sziréned is befejezi a melóját és órákon át csünghettek egymáson. Egyébként pedig szerintem inkább skypeoljatok, a webkam szex menő mostanában – folytatta tovább.

-          Totál kretén vagy – vágott hozzá még egy párnát, majd felkelt az ágyról.

   Loreley viszont akkor sem vette fel a telefonját, amikor visszaértek az egyik szórakozóhelyről, mely majdnem a hotel mellett volt. Amikor másnap sem reagált semmire, egyszerűen dühében neki vágta a falnak a készüléket, ami darabokra tört, és próbált tudomást sem venni a nőről és az egészről. A féltékenység csak úgy pusztította, minden részét, még ha tisztábban is volt vele, hogy hülyeség.