6.

   A kis boszorkány. Nem tudta honnan ered a féltékenysége, de egyszerűen nem bírta nézni a srác és Loreley enyelgését. Mark. Ezek szerint Amerikai lehetnek – tippelt magában.

-          Mindjárt visszajövök és fizetek – vetette oda a srácnak foghegyről.

   Mielőtt annyit mondhatott volna, hogy oké, már a nő után vetette magát. Kicsit szétszórt volt még az italtól, de azt tudta, nem hagyja annyiban Loreleyt, akkor sem, ha valóban három pasija van. Valójában szórakoztatta, hogy ők nem is ismerik és nyugodtan lehet Heinrich, egy átlagos, mindennapi finn férfi, aki imád inni és tesz az életre.

-          Nem értem, miért akarsz ennyire lekoptatni – parkolt le a lány mellett, majd elővett egy cigit és rágyújtott.

-          Nem értem, miért nem tudsz leszállni rólam – jegyezte meg unottan.

-          Szórakoztatsz. Vásárolni megyünk? Nekem is kéne – nézett körbe az utcán, majd kicsit lejjebb tolta a sapkáját.

   Szerencsére bár a finnek felismerték, hogy ki is ő, de nem mentek oda hozzá. Ezért szerette ennyire a várost, mert nem léptek bele mások magánszférájába, nem kértek tőle autogramot minden sarkon és nem akartak vele közös képet sem csinálni, míg más országokban ez teljesen természetesen jött az emberektől.

-          Én megyek, te nem – vett mély levegőt. – Fogalmam sincs, mit akarsz tőlem, de tényleg kezd elegem lenni belőled. Nincs semmi dolgod?

-          Nincs – vigyorgott rá jókedvűen. – Vagyis de, be kell vásárolnom, üres az én hűtöm is. Igazából nem is téged követlek, csak ugyanúgy egy boltba tartunk – bólintott nagyot, pimaszul mosolyogva. A világoskék szemek rávillantak.

   Talán lehet le kéne szállnia róla… de tényleg nem volt jobb dolga és egyre jobban élvezte a nő bosszantását, bár azt tudta, hogy hamarosan innia kell valamit, mert ha ki józanodik, akkor pöcsfejbe fog átmenni, ami nem fogja az ügyét előre vinni, vagyis a kis szuka behálózását. A próbáig kibírja, előtte viszont még a boltba is vissza kell mennie.

-          Fizettél egyáltalán? – vonta össze fekete szemöldökét Loreley.

-          Majd visszamegyek, nem szívesen veszítenélek szem elől, még a végén nem tudnánk ugyanabban a boltban vásárolni.

-          Nagyon lazán kezeled az ilyen dolgokat – jegyezte meg apró éllel.

-          A finnek megbízhatóak, betartják a szavukat és mint mondtam, nem szeretek tartozni, de lehet, megvárom, amíg te leszel a soros – szívott mélyet a cigijébe.

   A legszívesebben rákérdezett volna, hogy a pasi tényleg a barátja volt –e… végül is az arcára adott puszit, ha a barátja lett volna, akkor biztosan lesmárolja fenntartás nélkül. Akkor viszont miért kapta fel a földről? Náluk az érintés mondhatni szent dolog volt, ők végül is amerikaiak, náluk másképpen működtek az emberek és az ilyen dolgok.

   De akkor is zavarta.

   Az övé.

-          Mikor leszel te a soros? – kérdezte, ahogy tovább sétáltak ki az egyik főutcára.

-          Nem mondom meg.

-          Akkor mindennap el kell jönnöm – sóhajtott nagyot. – Élvezed, hogy kínzol? – dobta el a cigijét, aztán újabbat vett elő.

-          Nem tűnnél el?

-          Boltba megyek vásárolni – nézett rá értetlenül. – Szabad világban élünk, szabad emberek vagyunk, szabadon beszélhetek és szabadon mehetek melletted és leginkább: szabadon mehetek vásárolni bármelyik boltba.

   Kicsit talán messzire megy, de egyáltalán nem érdekelte. Végre valaki felkeltette az érdeklődését, ez többet jelentett neki annál, semmint futnia hagyja, egyébként is, ha egy nagymacska megkóstol egy egeret, utána nem hagyja menekülni.

   Főleg, ha az egér finom.

-          Mit akarsz tőlem? – fordult hirtelen szembe vele. Megállt és apró mosollyal a szája körül bámult a kék szemekbe a bájos arc vonásait figyelve.

   A legszívesebben megsimogatta volna az arcát, hogy aztán megcsókolja és hazacipelje a próba előtt… kíváncsi volt rá, megtudja –e olvasztani a jégpáncélt és tüzet gyújtani ebben a jéghideg kietlenségben.

   Lehajolt egészen a füléhez.

-          Szerintem te is sejted, szirénem – suttogta halkan, miközben magába szívta a nő édeskés mégis keserű parfümjének illatát. Lassan elhúzódott tőle.

-          Arról letehetsz, és végre leszállhatnál rólam – villantak rá a kék szemek. Látta, hogy a nyakán lévő ütőér gyorsabban kezd pulzálni. Mosolyra görbült a szája, ajkai tagadták, de a teste nem tudta, hogy igenis hatással van rá.

   Úgy tett, mint aki elgondolkozik a lehetőségen, aztán újra ránézett. – Inkább nem. Egyébként is, hányszor kell még elmondanom, hogy vásárolnom kell? Kinek is nehéz a felfogása? – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában.

-          Oké, akkor én hazamegyek, majd utána vásárolok – sóhajtott nagyot, majd körbenézett és átment az úton.

 A pasas elkezdte bosszantani, azaz kiváltani belőle valami reakciót. Hiába erőlködött képtelen volt letagadni. Alig fél perc alatt képes volt beleinni magát a sejtjeibe. Persze csak meg akarta dugni, mint az összes többi pasi, de ebből ő köszönte szépen nem kért. Majd ha ő úgy dönt, hogy dugni akar valakivel, akkor fog is, de az hótziher, hogy nem ezzel a vékony, makacs, zöld szemű ördöggel.

-          Remek, legalább meg tudom, hogy hol laksz és a szabadnapodon is meglátogathatlak – felelte vidáman a férfi.

-          Mi lenne, ha inkább feljelentenélek zaklatásért? – Nézett rá kérdőn, miközben figyelte, hogyan követi nagy ruganyos léptekkel. Akár egy macska. Egy bosszantó, értetlen, szelidíthetetlen macska.

-          Hidd el kis szirén, ki tudom dumálni magam, nem mennél vele semmire, a feljelentésre pedig rákerülne a címed és ugyan ott tartanánk, ahol most. Felesleges időpocsékolás lenne – trillázta azon a mély hangján, miközben egy cigit dugott az ajkai közé.

-          Most komolyan – torpant meg hirtelen, majd felnézett a férfi szemeibe, amik vidáman csillogtak. – Szerintem te még mindig részeg vagy, amit cseppet sem csodálok, a hajnal után, de azt tényleg nem értem, hogy mi a francért követsz. Nem fogok veled lefeküdni, ha a fene fenét eszik akkor sem, nem akarok veled beszélgetni, se bevásárolni, se semmit. Lehet, hogy a legtöbb nő elalél tőled, de engem tökéletesen nem érdekelsz – nézett rá fagyosan.

-          Bízom benne, hogy meggondolod magad és mégis az ágyamban kötsz ki – vigyorgott rá a férfi pimaszul.

-          Esélytelen – fintorodott el, miközben tovább sétált, ha máshol nem talán a boltban el tudja hagyni ezt a piócát.

-          Mi a teljes neved? – Lépkedett utána a férfi.

-          Kopj le rólam – vágta rá.

-          És kedves kopj le rólam, hány éves vagy? – Kuncogott fel mellette Heinrich halkan.

-          Annyi, amekorra, a te farkad mérete – sóhajtott nagyot.

-          Harminc? Nem nézel ki annyinak – kacagott mellette a férfi jókedvűen.

-          Szedd le a hármas mögött álló nullát, mert az a teljesítményed jelöli és megkapod a méreted meg a korom – kontrázott rá.

-          Hej, de felvágták valakinek a nyelvét – nevetett a pasas továbbra is.

-          Hej, de elitta valaki az agyát, amiért nem érti a szép szót – morogta.

-          Mit veszünk a boltban? – Kapott fel egy bevásárlókosarat a férfi, amint beléptek.

-          Mi? Mi semmit – vett el ő is egyet, majd elkezdte fejben megtervezni, hogy mire is van szükségük. Zöldség és gyümölcs, csak akkor kerül haza, ha ő vesz, szóval nekiállt felpakolni, hogy némi vitamint is juttasson a saját és a fiúk szervezetébe, aztán tovább sétált. – Azt mondtad vásárolni akarsz – nézett a mellette vidáman fütyörésző férfira.

-          Kenyér kell, tej, pár tojás és én el is vagyok – rántott vállat.

-          Nem túl egészséges se nem túl változatos – nézett rá, miközben sorban emelte le a polcról az élelmiszereket.

-          Meghívhatsz vacsorázni, ha már ennyire gondoskodó vagy – kacsintott rá a férfi.

-          Addig ne vegyél levegőt, amíg én meghívlak vacsorázni – nézett a szemébe, miközben letette a kosarat az édességes polcnál. Ha volt valami aminek nem tudott ellenállni az a sütemény volt. Nehezen válogatott a csokoládék a cukrok és ostyák közt, egyszerűen képtelen volt kiválasztani bármit is, így mindenből vett, hisz az otthoni készletei eléggé kiapadtak.

-          Na mert ez mind egészséges – forgatta meg a férfi a szemeit jókedvűen, miközben egy halom desszertet szórt a kosarába, majd tovább indult.

-          Jobb, mint a cigi és a pia – vont vállat.

-          Ne mondd nekem, hogy te szent vagy – torpant meg hirtelen majd találomra pár doboz óvszert dobott a még mindig ürességtől kongó kosarába.

-          Vízibombát gyártasz belőlük? – Kérdezett rá, mire Heinrich döbbenten nézett rá, neki meg az alsó ajkába kellett harapnia, hogy ne nevessen fel.

-          Tudod mit? Meghívlak én vacsorázni és aztán meglátjuk, hogy mi vízibomba lesz-e belőlük – villantotta rá a szemeit.

-          Rántottára? Kösz, kihagyom – fordult sarkon, aztán a kasszához sétált.

   Útközben elvette egy üveg vodkát és egy üveg whiskyt is a polcról, majd két üveg bor is bekerült az óvszer mellé, majd megállt Loreley mögött. Az átkozott boszorkány kezdte bosszantani makacsságával, ami eleinte szórakoztató volt, kezdte mérgessé tenni.

-          Rendelhetünk is – szólalt meg mögötte.

-          Mondtam már, hogy kihagyom – forgatta meg a szemét, miközben kipakolt a futószalagra.

   Az biztos, hogy még mindig részeg, egyébként nem nyúlt volna bele a saját kosarába és dobta volna az egyik doboz óvszert a nő cuccai közé. Loreleynek csak akkor tűnt fel, mikor már az ő áruját kezdték lehúzni.

-          Ez a tiéd – vette ki a cuccai közül.

-          Nem, ez a miénk – vigyorgott rá. – Ez a mai adag, a többi holnapra kell – folytatta kegyetlenül jót szórakozva a nő arcán. – Gondoltam osztozkodhatunk rajta. Tudod mit! – hirtelen felpakolt mindent a kosarából a pultra, aztán kielőzte a lányt és pénztárosra villantotta az egyik legelbűvölőbb mosolyát. – Inkább fizetem az egészet, csinálhatod te a vacsorát, bízom benne, hogy jobb szakács vagy, mint én.

   Loreley döbbenten nézett rá és túlságosan későn kapcsolt, oda adta a bankkártyáját a fiatal lánynak, aki azonnal felismerhette, mert elpirult zavarában. Lehúzta a kártyát ő meg gyorsan beütötte a pin kódját.

-          Te mégis mit csinálsz? – villantak rá újra az égkék szemek.

-          Egészséges vacsorát magamnak – kezdte el a dolgokat egy zacskóba szórni.

   Alig bírta, hogy ne nevessen fel, megfogta a zacskók fülét, aztán a nőre nézett, aki nem mozdult így feltartva a sort. Megfogta a csuklóját, majd elhúzta.

-          Visszamegyek vásárolni magamnak – szólalt meg enyhe ingerültséggel a hangjában.

   Csodálta, hogy nem sziszeg rá, mint egy kígyó, valóban egyre nagyobb bunkóként viselkedett, de nem tudott leállni. Igazából nem is akart. Hozzászokott, hogy mindig eléri, amit akar.

-          Olyan szörnyű lenne velem vacsoráznod? – vonta fel a szemöldökét. – Meghívhatod a három pasidat is – tette hozzá.

   Legalább megtudhatná hogyan is a barátai. Ráadásul élvezte Heinrich szerepét, ha még több ember előtt kell eljátszania, csak még jobban fogja élvezni. Békülékeny mosollyal pillantott Loreleyre, kezdett messzire menni, amitől kezdett talán besokallni a nő és tudta, hogy kicsit vissza kell vennie.

-          Sajnálom, nem akartam erőszakos lenni – kezdte el óvatosan cirógatni a puha, forró bőrét hüvelykujjával. – Teljesen magával ragadott a bájos stílusod – nézett komolyan a szemébe. – Egy vacsorába tényleg nem halsz bele és egyébként is jövök ennyivel – emelte meg a zacskókat – akár halálra is fagyhattam volna az éjszaka, de megmentettél, kedves szirénem. A finnek nem szeretnek tartozni, ha nincs kedved főzni, akkor el is mehetünk valahova – ajánlotta fel.

   Úgy tűnt Loreley egészen megenyhül. De csak úgy tűnt.

-          Nem tudom, mit gondolsz magadról – felelte higgadtan. – Nem akarok veled vacsorázni és nem kell megköszönöd azt sem, hogy megmentettelek a megfagyástól, mert nem kedvességből tettem, még csak nem is sajnálatból, egyszerűen csak megígérted, hogy akkor lekopsz rólam.

   Kicsit elkomorodott. Az ital kezdett kimenni belőle, ami azt jelentette, hogy kezdett éhes lenni és a feje is tompán lüktetett, ráadásul visszatértek a gondolatai, amelyektől annyira szabadulni vágyott. Loreley elhúzta tőle a kezét, ő meg lustán felvonta a szemöldökét.

-          Azért némi lovagiasság maradt bennem, segítek hazavinni ezeket – vetette oda nem túl kedvesen.

-          Nem kértem a lovagiasságodból!

   Hátra fordult, elkapta a csuklóját, aztán egyszerűen elindult vele kifele. Kezdte idegesíteni a makacssága és az ellenszenves stílusa. Lehet baromként viselkedett, de nem ennyire, hogy ezt érdemelje. Az utcán Loreley újra el akarta rántani a kezét, de nem engedett neki.

-          Merre is laksz? – nézett körbe.

-          Engedj már el! – már-már egészen kihallott a hangjából némi kis dühöt.

-          Ha nem viselkedsz gyerekesen, akkor talán én sem fogok – villantott rá egy gúnyos mosolyt.

-          Nem viselkedek gyerekesen, egyszerűen csak nem kérek belőled!

-          Én viszont igen – vonta meg a vállát.

   Így nem sokra fognak jutni, neki pedig semmi kedve nem volt elengedni a lányt, pusztán azért, mert tegnap nem a legjobb stílusában nyitott. Megállt és szembefordult vele.

-          Rendben van – nézett újra a gyönyörű szemekbe, melyek kezdték teljesen rabul ejteni. – El foglak kísérni, mert nem hagyom, hogy te cipekedj, ezt bármilyen ismerősömnek megtenném – kezdett bele nyugodtan. – Másodszor, meghívsz vacsorázni és utána ígérem, nem kereslek többet, fizetek az üzletben és oda sem teszem be többet a lábam. Megegyeztünk?

-          A te szavad nekem semmit nem ér már. Elbasztad, amikor először ígérted meg, hogy lekopsz, ha adok száraz ruhát és teát, de lám-lám még mindig itt vagy - nézett hidegen a szemébe. – Miért kéne hinnem neked? Miért kéne bíznom benned? Semmi okom rá – rázta meg a fejét.

-          Esküszöm – nézett a férfi mélyen a szemibe.

-          Válaszolsz egy kérdésemre? Őszintén? – Nézett rá kérdőn, mire a férfi aprót bólintott. – Miért bámult meg a kasszánál a lány? Sőt az összes ember a boltban? – Tette fel a kérdést, ami igazán izgatta a fantáziáját. Szemrevaló pasas volt ez igaz, de ennyire azért mégsem.

-          Zenész vagyok, páran ismernek – rántott vállat hanyagul. – Szóval? Megegyeztünk? – Nézett rá kérdőn.

-          Te főzöl és nem én, a rendelt kaját kiszúrom és egy rántottánál többet várok el – sóhajtott nagyot. Igazából a boltban már kezdett azon gondolkodni, hogy lefekszik vele és akkor talán rá is un a pasi azonnal, így pedig eléri, hogy ne lihegjen a sarkában. Egy dugás és vége lett volna. Mégsem így alakult.

-          Nem igazán tudok főzni – nézett rá bizonytalanul Herinrich.

-          Ha zaklatni tudsz, akkor ezt is megoldod – indult el hazafelé, már minden mindegy alapon. Maximum elköltözik, ha a férfi nem tartja be a szavát, vagy visszamegy New Yorkba azelőtt, hogy felfuttatták volna az üzletet, hisz innen már a srácok is elboldogultak volna.

-          Nem garantálok semmit – indult el utána a férfi.

-          Ha nem ízlik a főztöd lelépek – kötötte ki.

-          Mindig ilyen rideg és kegyetlen vagy? – Kérdezte Heinrich halkan.

-          Többnyire, de gyakorolom, hogy mindig ilyen tudjak lenni. Szerinted, hogy haladok? – Villantott rá egy fagyos mosolyt, aztán újra megkeményítette az arcvonásait.

-          Egész jól, de szebb vagy amikor mosolyogsz – mosolygott rá a férfi.

-          Ez neked mosoly volt? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Olyasféle, ez volt a leginkább mosolyra hasonlító dolog, amit eddig láttam tőled – felelte a férfi higgadtan.

-          Heinrich nem az igazi neved ugye? – Kérdezősködött tovább.

-          Lebuktam. Nem – kuncogott fel mellette.

-          Akkor mi az? – Kíváncsiskodott tovább.

-          Nem számít – adott a férfi egy kitérő választ.

-          Tényleg nem. Itt vagyunk – állt meg a kapuban, majd a zacskókért nyúlt. – A pia és az óvszer a tiéd, a többi az enyém. Kösz a vásárlást és a cipelést – vette el tőle a zacskókat.

-          Nem hívsz fel? – Rángatta meg a nevenincs idegen a szemöldökét viccesen.

-          Eltaláltad. A boltban kérd el Marktol a számom, ha fizettél nála akkor hívhatsz vacsizni – túrt bele a táskájába a kulcsaiért.

-          Van olyan, amit nem szeretsz? – Nézett rá a férfi tanácstalanul.

-          Hal, vörös hús, tengeri herkentyűk – sorolta, miközben elfordította a kulcsot a zárban.

-          Oké, akkor majd hívlak – kiáltott utána a férfi, mire aprót bólintott, mert erre valahogy mérget mert volna venni arra, hogy tényleg hívni fogja.

A fiúk tényleg nem keltek fel, viszont amint besötétedett kinyitotta mindkettő a csipáját és megtámadták a hűtőt, miközben arról érdeklődtek, hogy milyen napja volt.

Szerencsére hozzászoktak már a szűkszavú válaszihoz, nem erőltették soha, leültek köré, megvacsoráztak, aztán hagyták, hogy tovább rajzolgasson. Bőven elmúlt tizenegy, amikor megcsörrent a telefonja, a kijelzőn pedig ismeretlen szám villogott. Mark nem volt sehol, valami lányt vitt randizni, így őt nem tudta kifaggatni semmiről, de abban biztos volt, hogy a titokzatos idegen keresi. Eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne ha nem venné fel, de aztán úgy döntött, hogy nem süllyed le a pasas szintjére, betartja a szavát.

-          Igen tessék? – Emelte a füléhez a mobilját.

-          Szia szirénem – nevetett bele a férfi a telefonba azon a karcos, búgó mély hangján, amitől hirtelen görcsbe rándult a gyomra. – Fizettem, blokkom is van, jössz vacsizni? – Kérdezte jókedvűen.

-          Megint részeg vagy? – Merült fel benne a gyanú.

-          Kicsit, de nem ez a kérdés.

-          Most akarsz vacsorázni? – Kérdezte halkan.

-          Igen. Miért ne? – Kacagott fel az idegen, mire nagyot sóhajtott.

-          Mondd a címed és legyen végre vége – tett az ölébe egy papírt, mire a férfi elhadarta hol lakik, ő pedig miután lefürdött és felöltözött taxiba ült.

   Nem rég költözött új házba, ami azt jelentette, hogy egészen tűrhető állapotban volt még. A tűrhető állapot azt jelentette, hogy ellehetett benne jutni A pontból B pontban, anélkül, hogy az embere hasra esett volna valamiben is. Persze, nem volt tökéletes, sőt a tisztától és a rendestől egészen messze állt, de elfogadhatónak lehetett nevezni, ami jobb volt a semminél.

   Kelletlenül, de a szemetet is összeszedte egy nagy zsákba és kivitte a kukához. Nem véletlen mondta, hogy Loreley főzzön és nála egyenek, a barátai már megszokták a stílusát, de lehet egy idegennek kicsit sok.

   A főzés sem ment túlságosan jól neki, s aztán már ideje sem volt rá, viszont egy kedves személy megtette ezt helyette és csupán annyi volt a dolga, hogy érte menjen a koncert után. Gyorsan köszönt az anyjának, elvette tőle a dobozokat, aztán húzott is vissza a házához, gyorsan lefürdött, majd felhívta a nőt , utána kiszedte a dobozokból az ételt egy tálra. A boltban a Mark nevezetű fickó megnyugtatta, hogy Loreleynek nincs pasija és ők is csak lakó és üzlettársak. Nem tetszett neki, hogy fiúkkal él együtt, de nem volt a barátnője, hogy szólhatott volna ellene.

   Egyébként is, kit érdekel? Ha a vadászat lezárul, akkor talán pár éjszaka erejéig még szórakoztató lesz, utána ő is csak a mindennapos közöny unalmát fogja tartogatni, főleg, ha annyira hideg, mint amennyire előadja. Azért az ágyban minden tűzet ki fog csiholni belőle.

   Belekortyolt a whiskybe, amikor mindent előkészített az ebédlőben, ami még a leghasználhatóbb szobának számított a házban. Az ablakhoz sétált, a csengő nem működött, ezért figyelnie kellett, mikor is érkezik meg.

   Loreley a hívás után nem sokkal már ott állt az ajtó előtt. Megpróbálkozott a csengővel, ahogy minden normális ember, de tőle sem javult meg. Kinyitotta az ajtót, aztán rámosolygott.

-          Nem csípted ki magad – jegyezte meg, majd ellépett, hogy nyugodtan befáradhasson a lakásába.

-          Kényszerből jöttem, nem azért, mert akarnám – vetette oda, míg besétált a házba, a nappali teljesen nyitott volt, így pont ráláthatott. – Semmi kedvem tetszelegni neked.

-          Mily csalódás ez az érzékeny lelkemnek! – sóhajtott fel színpadiasan.

-          Bassza meg! – hűlt el Loreley, ahogy beljebb lépett. – Te nem hallottál még a rendről és… te jó ég – elfordult a nappali irányából, majd döbbenten nézett rá.

-          Mi van? – kérdezte nagyokat pislogva, mert igazán nem értette a nő reakcióját.

   Loreley nem szólalt meg a karjával körbe mutatott, mintha az lenne a magyarázat a feltett kérdésére. Körbe nézett, semmit nem látott, amitől ennyire ki kellett volna akadnia. Felvont szemöldökkel fordult hozzá vissza.

-          Továbbra sem értem a problémádat – rázta meg kicsit a fejét.

-          Egy zsibvásárban laksz! – közölte vele tényként.

-          Ez az otthonom és nem zsibvásár – vonta össze a szemöldökét.

   Igen, sejtette, hogy ezzel lehetnek problémák, de azért erre nem számított. Egy –két gúnyos megjegyzésre talán, amit a barátaitól is megkapott, a döbbenet viszont sok volt.

-          Képtelen vagyok felfogni, hogyan élhet valaki egy ilyen helyen – fordult újra a nappali felé. – Nem hallottál még a rendrakásról? Szekrényről, amire dolgokat lehet pakolni?

-          A rend utáni vágy egyenlő a halál utáni vággyal – forgatta meg a szemét, majd megfogta a karját és az ebédlő felé irányította. – Inkább vacsorázzunk, egészen jól sikerült.

   Mielőtt mondhatott volna valamit Loreley, leültette az egyik székre az egész terebélyes asztalnál. Kiment a konyhába, aztán bevitte a két tálat és a gyertyákat is meggyújtotta, majd visszament a whiskyért és a borért. Két pohárba töltött, aztán leült mellé.

-          Nem inkább szembe kéne velem ülnöd? – szólalt meg enyhe éllel Loreley.

-          Azt ne mondd, hogy feszélyez a közelségem – villantott rá egy bájos mosolyt. – A végén azt fogok hinni, hogy hatással vagyok rád, akkor pedig sutba dobhatod a rideg személyiséged – tette hozzá szórakozottan.

-          Nem, csak így nem tudok enni – vette kezébe a villát és kicsit karon lökte.

-          Talán, ha levennéd a kabátod, akkor könnyebb lenne mozognod – kuncogott fel.

-          Te hurcoltál ide be – villantak rá a szemei, amitől jóleső bizsergés keletkezett a gyomrában.

   Vajon milyenek lehetnek ezek a szemek egészen sötéten, a szenvedélytől megrészegülve, árnyékosan háborogva? Miközben alatta fekszik? Vagy éppen meglovagolja? És mi rejtőzik a nagykabát alatt? Tegnapról emlékezett rá, hogy formás. Nagyon formás. Izgatóan formás, olyat, amit szeret, a bőre pedig puha és bársonyos…. nyelt egy aprót, aztán visszafordult a táljához.

   A képzelgés és a vágyak a kamaszoknak valóak. Ő tapintani és ízlelni szeret, nem pedig álmodozni. Az álmok megcsalják az embert. A szerelem meg csak vágyhitt, ostoba remény. Belekortyolt a whiskybe.

-          Be van fűtve, így ha akarod, nyugodtan leveheted a kabátod – tanácsolta rekedt, mély hangon.

-          És hova tegyem? Az egyik szemétdomb tetejére? – nézett körbe.

-          Hogy neked mennyi bajod van – tolta ki maga alól a széket.

   Szó szerint lehúzta a nőről a kabátot, aztán az egyik szék hátára terítette. Loreley cserébe a tálját áttolta a vele szemben lévő székhez. Rávillantotta a szemeit, ahogy leült. Legyen, ahogy akarja, de az biztos, hogy nem hagyja könnyen futni, még ha ennyire barátságtalan is. Kezdett egyre kíváncsibb lenni arra vajon mennyi tűzet rejtegetnek magukban azok a kék szemek, ha már burkuk ennyire rideg és kemény, mint a gyémánt.

A kupleráj óriási mértéket öltött, nem volt rendmániás, de ez azért sok volt neki. Képtelen lett volna egy ilyen disznóólban élni. A fiúk is rumlisak tudtak lenni, de ez már káosz volt és nem egy kis kupi.

-          Ez egészen finom – mormolta, miközben falatozott. Vagyis nem is falatozott, sokkal inkább zabált, hogy minél gyorsabban véget érjen az este, aztán hazamehessen és örökre elfelejtse a csábító ördögfajzatot, aki miatt megint görcsben van az egész gyomra. Vonzotta, túlságosan is. Talán pont ezért akarta, hogy szembe üljön vele, mert igenis feszélyezte a férfi tolakodó kisugárzása és az illata, amit nem igazán tudott bekategorizálni. Kellemes volt és mégis erőszakos. Pont olyan, mint ő.

-          Akkor élvezd ki, mert még a végén a villát is lenyeled – kuncogott fel a zöld szemű idegen.

-          Mindig ennyit iszol? – Kérdezte halkan, miközben próbált úrinőhöz méltóan enni és nem kapkodni.

-          Többnyire igen – bólintott határozottan. – Whiskyt kérsz te is inkább bor helyett? – Nézett rá kérdőn, mire megrázta a fejét.

-          Nem, a bor tökéletes, köszönöm – vett vissza magából egy kicsit. Végülis kedves dolog volt a férfitól az egész. Még akkor is ha az egész játék arra ment, hogy ki, hogy a bugyijába jusson.

-          Végre valami megfelel? – Kezdett a férfi halk gúnyolódásba.

-          Mi a neved? – engedte el a füle mellett a megjegyzését.

-          Érdeklődsz? – Nevetett fel halkan.

-          Próbálkozom, de nem könnyíted meg a dolgom – vágta rá, miközben újabb falatot tüntetett el a szájában, amit a pasas kigúvadt szemekkel nézett, ő pedig direkt rájátszott, élvezettel hümmögött és még az ajkait is megnyalta, miközben próbált nem elmosolyodni azon, hogy a férfi milyen erővel szorítja a villáját.

-          Gonosz vagy – sóhajtott nagyot a férfi, miközben megcsóválta a fejét egy kicsit, aztán nagyot kortyolt a borostyánszínű whiskyből.

-          Mondj valami újat – hajolt picit előrébb, miközben a szemébe nézett. Hirtelen élvezni kezdte a játékot. Nem tudta, hogy miért. Talán a bor tette, talán a pasi.

-          Ville az igazi nevem – mosolygott rá.

-          Ville – ízlelgette halkan a nevét, miközben elgondolkodva nézett rá. Ismerős volt a jel a testén és a név… De nem tudta hova tenni, hiába erőltette az agyát.

-          Honnan valósi vagy? – Kérdezett vissza Ville halkan.

-          Amerika, de szerintem erre magadtól is rájöttél már – fordult újra a tányérja felé.

-          Volt egy sejtésem, de nem voltam biztos a dologban. Az amcsik nem ilyen hidegek. Mi történt veled? – Kérdezte kíváncsian, mire elnevette magát. Mindenki azt hitte, hogy valaki összetörte a szívét ezért ilyen rideg, mindenki azt hitte, hogy elvesztett valakit, ezért a páncél, de az igazság közelében sem voltak.

-          Egy kegyetlen zöld szemű férfi megcsalt és elhagyott – kuncogott halkan. – Emlékeztetsz rá – mosolygott rá jókedvűen, amire már rég volt példa.

-          Én ilyet sosem tennék – ingatta Ville a fejét vigyorogva.

-          Ó hát persze, fel se merült bennem. Gondoltam rögtön el akarsz venni feleségül, mert én vagyok az igazi a számodra, eszembe se jutott, hogy csak gerincre akarsz vágni, mint valami rongybabát – gúnyolódott komoran.

-          Gondoltam előbb ismerkedünk csak utána veszlek el – kacagott fel a férfi jókedvűen.

-          Á, inkább nem, meg amúgy sem hiszek a házasság előtti szexben szóval… – villantotta rá a szemeit miközben elharapta a mondat végét, mire Ville megint nevetni kezdett.

-          Ha te szűz vagy én pápa leszek – ingatta lassan a fejét, miközben kiitta a pohara tartalmát.

-          Oké, finn pápa még szerintem úgyse volt bár… Fogalmam sincs – rántott vállat, aztán tovább evett. Ville sem szólalt meg, míg be nem fejezték a kései vacsorát, amint megitta az utolsó korty bort is felállt.

-          Hova készülsz? – Nézett rá a férfi értetlenül.

-          Egy vacsoráról volt szó. Végeztünk. Én hazamegyek, te pedig örökre elfelejtesz. Így szólt az egyezségünk. Amúgy nem tudom honnan szerezted a kaját, de biztos, hogy nem te főzted, azért jó volt, szóval tényleg köszönöm – nyúlt a kabátjáért, de a férfi ujjai hirtelen újra a csuklója köré fonódtak.

-          Mi lenne, ha maradnál még egy kicsit? – Kérdezte halkan, miközben a szemeivel próbálta megbűvölni, ő pedig beleszédült egy másodpercre a pillantásában, abban viszont biztos volt, hogy ha marad nem fog neki ellenállni tovább, túl vonzó volt és hiába keltette fel a vágyait nem akart az ágyában kikötni és beállni a buta libák sorába, akik már valószínűleg a férfi matracán végezték, meztelenül.

-          Kihagyom. Ég áldjon Ville –nyúlt a telefonjáért, hogy taxit hívjon magának, de a készülék hirtelen a férfi tenyerébe került.

5.

   Jókedvűen felnevetett. Kinézte a kis boszorkányból, hogy tényleg képes lenne bezárni reggelig. A kék szemekbe nézett, még hogy nem érez semmit! Talán így van, de az ilyen nők tudnak a legmagasabb fokozaton égni a szenvedély hevében, ha megolvadt a jégpáncéljuk, amit merő csalódásból építettek maguk köré.

-          Ki bántott, édesem, hogy ennyire keserű lettél? – kelt fel a kanapéról. A kávétól egészen kezdett magához térni, így biztosan tudta, hogy legalább a bolt helyét nem fogja elfelejteni másnapra.

-          Nem értem, miért gondolod azt, hogy egyetlen kérdésedre is válaszolok – csóválta meg a fejét unottan az ajtóban állva.

-          Pusztán kíváncsi vagyok, az is baj? Valakiben nagyot csalódtál és összetörte a kicsi szíved, te meg a csalódás súlya alatt azt hiszed nincs is jobb annál, hogy egy dísznövényként tengesz a világban – sétált ki az ajtón.

   A hideg azonnal megcsapta, összerándult tőle, hiányzott neki a boltocska melege és annak sem örült túlságosan, hogy Loreley eltűnik az éjszakájából. Zsebeibe süllyesztette a kezeit, sajnos, tényleg megígérte neki, hogy kávéért és száraz ruháért cserébe békén hagyja. Bár hazudhatott is, a nevét így is csak kitalálta.

   Vajon tényleg három pasija van? - Fordult meg hirtelen az agyában. Valahogy a gondolat is irritálta… az ő prédája.

-          Semmit nem tudsz rólam. Mondd, honnan szeded ezeket a bölcsességeket? – nyomta be a riasztót, aztán bezárta a boltot.

-          A kor előre haladtával az ember egyre bölcsebb és bölcsebb lesz – jegyezte meg gúnyosan, majd beszívta a torokfagyasztóan hideg levegőt és egy cigit vett elő az új nadrágjából.

   Loreley megállt mellette, átnyújtotta a zacskót, amiben a száraz ruhái voltak. Elhúzta picit a száját, aztán mélyen beleszívott a cigibe.

-          Remélem, visszatalálsz – intett neki búcsút közönyösen, mintha a legkevésbé sem érdekelné a dolog.

   Karja után kapott, visszafordította magához.

-          Örülök a találkozásnak, szirénem – adott egy gyors puszit a homlokára, miután mélyen a szemeibe nézett.

   Hirtelen sarkon fordult és elindult vissza a kocsmába, mielőtt Loreley alaposan lecseszi bárdolatlan lépése miatt, vagy felpofozza, vagy kitudja milyen lépésre szánja el magát. Felidézte magában, ahogy neki háttal lefőzte a kávét, formás fenekére gondolt, hosszú combjaira… az egyszer biztos, hogy ha egy ragadozó prédát választ, azt nem ereszti el soha.

   Hajnal volt, mire beesett a lakásában a matracra és dél, mikor felébredt. A fejfájás elkerülte, annyi alkohol után, amit megivott még részeg volt, nem pedig másnapos. Vidáman pattant fel, cigit vett a szájába és rágyújtott, majd azzal együtt vágtatott a fürdőszobába, hogy az alkohol szúrós szagától megszabaduljon. Nem csak azért szórakozott jól, mert még mindig vérében volt a rengeteg elfogyasztott bor és vodka, hanem mert ha akarta volna sem tudta volna kiverni a fejéből a tegnap esti kis éjszakai pillangóját.

   A nevét elfelejtette, de a boltra emlékezett, főleg, hogy a kedvenc törzshelyüktől nem messze nyitott.

-          Igen? – szólt bele a telefonjába, mikor kilépett a zuhany alól.

-          Váo, sikerült felvenned a mobilod? – szólt bele Bam rekedten és kissé fájdalmasan, amiből egyből tudta, őt viszont gyötri a másnaposság.

-          Néha összejön – vigyorgott, ahogy tiszta ruhákat keresett.

-          Mi volt este? Te hol voltál vagy egy órán át? – kérdezte.

-          Este is elmondtam, hogy találkoztam egy szirénnel, aki megidézett az énekével – nevetett fel, majd fél kézzel próbált magára egy alsónadrágot felhúzni.

-          Ezek szerint te se emlékszel semmire.

   Loreley – ugrott be neki hirtelen a nő neve. Ő pedig Heinrich. Meglepte, hogy van Finnországban olyan ember, aki nem ismeri, nem azért mert olyan híres lett volna… hanem mert egyszerűen ő volt nemzete csodája, vagy kitudja mije. Nem is igazán érdekelte.

-          Emlékszem én mindenre, neked hagy ki a memóriád, öregszel, nem bírod már úgy az alkoholt, mint régen – jegyezte meg, ahogy a farmer felhúzásával is megpróbálkozott, de most már két kézzel a telefont vállához szorítva.

-          Mit csinálsz?

-          Öltözök.

-          Minek?

-          Megyek vásárolni.

-          Délután próba van, este pedig koncert – sóhajtott fel Bam.

-          Nem felejtettem el – tornásztatta meg kicsit a nyakát. – Ezért sietek. Ott találkozunk!

   Az elköszönést meg sem várva lerakta a telefonját, aztán egy pólót is keresett magának és egy pulcsit. Igazából bevásárolnia kellett volna, de egy cseppet sem érdekelte, ha üres a hűtője. Magára kapott egy kabátot, egy sapkát, aztán taxival ment a boltig.

   Kint rágyújtott egy cigire és a kirakaton keresztül pillantott be. A látása ugyan elég szar volt, de rögtön kiszúrta a fekete hajú kis boszorkányt és annak is örült, hogy a bolt teljesen üres, ami nem volt meglepő, mert egy eldugott kis utcában volt, ahol alapvetően a madár sem nagyon jár. Elnyomta a cigijét, majd besétált a boltba.

-          Szia, szirénem – lépett be magabiztosan vigyorogva.

   Loreley felemelte a fejét a kassza mögött állva, le se tagadhatta volna, hogy nem akarja látni, unottan és érdektelenül nézett rá.

-          Már megint te? – mormolta rosszkedvűen.

-          Jöttem fizetni – sétált oda hozzá. – Nem szeretek senkinek tartozni, főleg nem egy olyan bűbájos hölgynek, mint amilyen te vagy – jegyezte meg enyhe iróniával.

-          Hol a francban voltál? – Támadták le azonnal a tök részeg lakótársai, amint hazaért. Neki viszont gőze sem volt arról, hogy hol a francban is volt.  Minden összemosódott és olyan távolinak tűnt. A zöld szemek emléke élénken keringett a tudatában, de attól a homlokpuszitól, igazán megszédült.

Persze reggelre kiheverte az egészet, a biztonságos, meleg ágyában fekve, a falat kémlelte mosolyogva, aztán eszébe jutott, hogy ezer éve nem mosolygott reggel szóval gyorsan rendezte a vonásait. Tudta, hogy semelyik fiú nem lesz olyan állapotban, hogy ma irányítsa az üzletet, így kénytelen lesz ő bemenni. Még akkor is, ha abszolúte nem ő a soros…

A reggeli kávé és egy józanító zuhany után, készített a srácoknak némi reggelit is, aztán lassan sétálva elindult kinyitni.

Most meg itt állt előtte, a bosszantó férfi, aki este is próbálta elbűvölni.

-          Oké – mászott be a konyhába, ahová a címkéket kidobta az éjjel, majd pár összegyűrt tervrajz és anyagdarab alól kihalászta őket és visszasétált a kasszához, hogy beüsse őket. A férfi már megint betöltötte az egész teret, a jelenléte fojtogatóvá tette a levegőt, de mindent megtett azért, hogy megpróbálja kizárni a tudatából.

-          Körbe is néznék, segítesz? – Nézett rá vigyorogva, mire megforgatta a szemeit.

-          Mit szeretnél venni? – Sétált ki a pult mögül. Vevőként kezelte, hidegen, kimérten, de udvariasan viselkedett, hisz ebből élt.

-          Nem tudom – vont vállat, majd a fogasok között kezdett kutatni, mintha tényleg venni akarna valamit, bár volt egy fogadása arra nézve, hogy csak őt akarja bosszantani.

-          A rózsaszín nem igazán a te színed – állapította meg halkan, mikor a férfi egy sötétrózsaszín inget emelt magához.

-          Tényleg? Kár, pedig azt hittem, hogy jól fog állni – gúnyolódott halkan.

-          Ki kell ábrándítsalak – dőlt az egyik polcnak, miközben tovább figyelte, hogyan fedezi fel az idegesítő pasas az egész üzletét.

Az ajtó hirtelen kinyílt, majd Mark jelent meg egy óriási mappával a kezében. Kicsit másnaposnak tűnt, de ez persze semmiben nem gátolta meg, szélvészként kezdett pörögni, amint belépett az ajtón.

-          Lor – kezdte szólongatni, miközben ledobálta a kabátját. – Lorey, tündérkirálylány, hol vagy? – Száguldott be a konyhába, majd ki az üzletbe. Amint kiszúrta két polc között azonnal elmosolyodott, majd nagy léptekkel indult meg felé, a karjába kapta megpörgette a levegőben, egy puszit nyomott az arcára, aztán visszatette a földre. – Egy Istennő vagy, bocs, hogy neked kellett bejönni, azt hiszem elaludtunk, de a reggelid Isteni volt, most már mehetsz, felváltalak és ne haragudj jó? Este csinálok neked pizzát és két napig nem piszkállak, amiért bejöttél helyettem – nézett rá hatalmas boci szemekkel, amik miatt sosem tudott rá haragudni. Barátok voltak, a legjobb barátok, a férfinak igaza volt, őt szerette, ahogy a másik két srácot is.

-          Még mindig részeg vagy? – Vizsgálgatta a férfi arcát mosolyogva.

-          Nem, de… - kezdett bele a hadarásba újra, mikor halk torokköszörülésre lettek figyelmesek mindketten, ez pedig Markot is elhallgatatta és az idegen felé fordult. Heinrich mogorván pislogott rájuk, de ez egy cseppet sem hatotta meg. – Ó, hogy vannak bent. Miért nem szóltál? – Pirított rá halkan, mire felkuncogott.

-          Nem hinném, hogy bármit is akar venni az úr. Egyszerűen csak engem akar bosszantani – nézett végig a férfi kezében lévő holmikon, amik cseppet sem illettek hozzá és biztos volt abban, hogy ezzel a férfi is tisztában van. – De majd te segítesz neki válogatni, én megyek, elment valaki bevásárolni vagy azt is nekem kell megcsinálni? – paskolta meg Mark vállát, majd elindult, hogy összeszedje a cuccait hisz megkapta az egérút kulcsát.

-          Öhm… A többiek még alszanak, nem hinném, hogy bárki is felkelne, este hatnál hamarabb, szóval… - harapta el Mark a mondat végét halkan.

-          Szóval nekem kell megcsinálni – vonta le a konklúziót, mire a lakótársa bocsánatkérően mosolygott rá. – Nem gáz, de azt a pizzát behajtom rajtad – fenyegette meg játékosan, miközben felvette a kabátját.

-          Fizetnék – szólalt meg Heinrich hirtelen, miután mindent visszatett a helyére.

-          Mark, az úr fizet – somolygott.

-          De hát nem is vett semmit – nézett rá értetlenkedve.

-          De, tegnap elvitt pár cuccot, azaz sokkal inkább ma. Bent van minden a gépben, este találkozunk – intett nekik egyet.  Majd kisurrant a boltból, hogy azelőtt eltűnhessen, hogy a férfi utána indulna.

4.

Belekortyolt a teába, a forró bögre kicsit megmelegítette lefagyott ujjait és torkát is jól eső melegséggel töltötte el. Körbe nézett a boltban, aztán tekintetével tovább figyelte a nőt, aki egy pár kesztyűt vett le, letépte róluk az árat és a bilétát is. Vigyorogva várta, míg visszaért hozzá, Loreley viszont nem is mosolygott rá, felvette a bögrét, aztán kicsit távolságtartón az apró pultra rakta a fekete kesztyűket.

-          Ugye tudod, hogy most már bármikor megtalálhatlak? – jegyezte meg újra belekortyolva a fekete teába.

-          A helyedben nem tenném, nem érdekelsz, és egyáltalán nem akarok veled foglalkozni, így jobban örülnék neki, ha minél előbb visszamennél a haverjaidhoz, rólam pedig leszállnál – jegyezte meg unottan.

   Talán már kinőtt abból a korból, amikor olyan nők után futott, akiknek nem kellett. Azonban elég részeg volt még mindig, hogy Loreley ellenállása ne zavarja és az is feltűnt neki, hogyan figyelte a testét, miközben félmeztelen flangált előtte.

   Igazság szerint harminchét évesen már feleslegesnek találta a randizást és a többi szarságot, ami csak időhúzás volt, mielőtt az ágyba fekszenek. Persze sokkal izgalmasabb egy csók, főleg az első, ha kedveli a kiválasztott lányt, ahogy az első érintés is varázslatos tud lenni, nem beszélve az első közös éjszakáról, ha már a vágy leigázó erővel bír mindkét fél felett. De az egész csak színdarab, játék, ahol elhitetjük magunkkal, hogy ettől erkölcsösebbek vagyunk, ő meg talán már túl idős volt ehhez az egészhez.

   A kanapé felé fordult, megint ajkához emelte a bögrét, szemügyre vette a bútordarabot, aztán megint a nő felé fordult pimasz mosollyal az arcán, kicsit lebiggyesztve az alsó ajkát, ahogy az égkék szemekbe bámult.

-          Hány éves vagy?

-          Semmi közöd hozzá – forgatta meg a szemeit unottan, majd elindult vissza a boltrészlegbe.

-          A nők miért sértődnek meg mindig ezen a kérdésen? – sétált utána érdeklődve.

-          Nem sértődtem meg, egyszerűen csak nem szeretnék barátkozni veled akármilyen hihetetlen is – állt meg a pulcsiknál és elkezdte rendbe rakni őket.

   Egyenesen a háta mögé sétált. Továbbra is jót szórakozott Loreleyon, ezért esze ágában sem volt visszamenni a haverjaihoz, még ha telefonja tovább is csörgött a zsebében.

-          Nagyon gonosz vagy, mondták már? – hajolt a füléhez. – A ruháim még ki sem teregetted, igazán nem szeretnék fizetés nélkül ruhákat elvinni – folytatta tovább halkan suttogva, mint valami komisz kis manó, aki csábítja az áldozatát a bűnre.

   Látta, hogy a nő keze megremeg, amitől büszkeség töltötte el. Akármennyire részeg is, a vonzerejéből semmit nem veszített így sem.

-          Oda adom, csak tűnj már el – fordult szembe vele hirtelen.

   A légzése elakadt egy pillanatra, ahogy rájött mennyire közel is áll hozzá. Pimaszul mosolygott rá, aztán újra kortyolt a teájából, a kék szemek egészen elbűvölték, bár az biztos, hogy Loreley bűbájossága inkább a stílusából eredt.

-          Nem értem miért vagy velem ilyen ellenséges – jegyezte meg. – Egyébként pedig kabátom továbbra sincs. Tényleg kidobnál a hideg éjszakába, mint egy kóbor kutyát? – biggyesztette le újra az ajkát, főleg, hogy tudta mi lesz a válasza.

-          Lelkiismeret-furdalás nélkül – vágta rá, majd kikerülte. – A kocsma nincs messze, majd hívtok egy taxit és szépen hazamész. Nehogy nekem kelljen már az estédet megterveznem, nem is ismerlek – ment vissza a konyhába.

   Vigyorogva követte, kiitta a teát, az agya totál le volt lőve az egyszer biztos, eleget ivott hozzá, bár azért egy kis bort még elviselt volna, most viszont jobb szórakozást talált és esze ágában sem volt elhagyni.

-          Szívesen megtervezhetnéd az estém – lépett újra mögé a fülébe duruzsolva.

-          Mi vagy te, valami elcseszett gonosz kis hang? – jegyezte meg higgadtan. – Elhiszem, hogy részeg vagy, de annyit igazán felfoghatsz, hogy nem kérek belőled!

-          De igen, csak jól tagadod – indult el a kanapé felé, majd nem is zavartatva magát leült rá és érdeklődve pillantott Loreleyre. – Még nem is jártam ebben a boltban – nézett körül. – Mikor nyitott?

-          Nem rég – vetette oda foghegyről, ahogy neki látott a mosatlant berakni a csapba.

-          Honnan valósi vagy? – folytatta tovább.

-          Nem tartózik rád.

-          Mindig ilyen barátságos vagy, vagy csak engem tűntetsz ki ezzel?

   Erre a kérdésére nem kapott választ. Vigyorogva feküdt ki a kanapén. Valószínűleg nem fogja egyedül hagyni a boltjában, így pedig nem sok esélyt látott rá, hogy ki tudja dobni. Lehet el kéne mennie, tovább innia és holnap visszajönnie, de az ital nem adott boldogságot neki, csupán kikapcsolta, a barátaival való hülyeség meg csak szórakoztatta. Loreley viszont szórakoztatóbbnak látszott jelen pillanatban, mint a barátai, még ha boldogságot ő sem tud neki adni. Pár perc örömöt talán, bár nem igazán hitte, hogy ma ezt megkapja tőle, próbálkozni viszont szabad…

-          Ne helyezd magad túlságosan kényelembe mennem kell – nézett a telefonjára, majd egy halvány kis mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor elolvasta az üzenetet.

-          A pasid írt? – Nézett rá és mintha valami csalódott, féltékeny kis fény jelent volna meg egy másodpercre a zöld íriszekben.

-          Az egyik – bólintott, mire a férfi szemöldöke a homlokáig szaladt.

-          Miért, hány van? – Kérdezte halkan, de érdeklődve.

-          Három – vágta rá szemrebbenés nélkül. Végül is nem hazudott, akkorát… Három férfivel élt együtt, velük nyitotta az üzletet, velük élt, velük lélegzett. Már-már szimbiózisnak is nevezhette volna az egészet.

-          Nem tűnsz ribancnak – morfondírozott a férfi, miközben az arcát fürkészte.

-          Lehet, hogy ezt is csak jól leplezem, mint azt, hogy vonzódom hozzád – vont vállat hanyagul. – Na de tényleg ideje lelépned, megkaptad, amit akartál, száraz ruhát és teát és megígérted, hogy eltűnsz – nézett végig rajta, mire a férfi elmosolyodott, az oldalára fordult és a könyökére támaszkodott.

-          Kávét ígértél nem teát – suttogta csendesen, miközben öntelten vigyorgott rá.

-          Annyira nem is vagy részeg, ha erre emlékszel – tett oda egy kávét, a szemeit forgatva. Tényleg szabadulni akart, álmos volt és csak a biztonságos meleg kis vackára vágyott, a rejtélyes idegen helyett, aki nagyon úgy tűnt, hogy elhatározta, hogy megpróbálja kihozni a sodrából, de ehhez jóval több kellett volna. Csak olyan emberek tudták bosszantani, akik iránt érzett valamit, de az érzések már réges-régen feleslegesnek bizonyultak a számára.

-          Annyira te sem vagy hideg, mint amilyennek mutatod magad. Gondoskodsz rólam, pedig nem is ismersz – mormolta.

-          Tényleg nem merül fel benned, hogy csak ki akarlak dobni? – Támaszkodott a pultnak, miközben végignézett rajta újra. Vonzó volt, még részegen is, a hosszú nyúlánk alakja, az arca és a zöld szemei bárkit el tudtak volna csábítani, de rá már régen nem hatott semmi. Persze nem akarta tagadni, hogy a hasában lévő apró görcs, arra utalt, hogy rá is valamennyire hatással van, de míg más nők valószínűleg ész nélkül bújtak volna mellé és vitték volna haza, hogy legalább egyetlen éjszakára a magukénak tudhassák a karizmatikus idegent, belőle teljesen ellentétes érzéseket váltott ki. Menekülni akart. Taszította, hogy a pasas betöltött mindent, hogy alig pár perce találkozott vele, de már mégis mindenhol ott volt. Bent az életében, a boltjában, az ágyában és talán egy kicsit a vérébe is beleoldódott az a valami, amit magából árasztott, ő viszont nem akart megosztani vele semmit. Hozzászokott ahhoz, amije volt, nem akart több bonyodalmat. A kávé lefőtt, ő pedig a frissen elmosott csészékbe öntötte, majd nagyot kortyolt a sajátjából és a szempillái alól lesve figyelte, hogy hogyan kortyol bele a magát Heinrichnek nevező idegen.

-          Igazság szerint felmerült bennem, de nem érdekel. Jó kávét főzöl – mosolygott rá.

-          Három pasim van, tanítottak ezt azt – felelte hidegen.

-          Szereted őket? – Nézett rá a férfi kérdőn.

-          Senkit sem szeretek – felelte őszintén.

-          Olyan nincs – nevetett fel. – Ne add nekem a jégkirálynőt, mindenkinek vannak érzései, vagy valaki olyanja akit szert, szóval… - pislogott rá várakozva.

-          Tévedsz – felelte halkan. Ő már tényleg ezer éve nem érzett semmit, senki iránt és ez az állapot tökéletesen ideális volt a számára.

-          Kislány… - sóhajtott fel a férfi, miközben a szemeit forgatta. – Mire jó ez az egész színjáték?

Ő viszont nem szólt hozzá többet, a ruháit az ipari vasalóhoz vitte majd finoman rányomta a gépet, amitől a nedvesség azonnal távozott az anyagokból, az immár száraz ruhákat egy szatyorba hajtotta, majd miután észrevette, hogy mindkettejük kávéja elfogyott, újra elmosogatta a bögréket, aztán visszavette a kabátját, felkapta a kulcsait, majd várakozás telien nézett rá.

-          Arra akarsz célozni, hogy keljek fel és induljak el? – Nézett rá a férfi mosolyogva.

-          Pontosan – bólintott.

-          És ha nincs kedvem? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Akkor bezárlak, majd holnap valaki kienged reggel – vont vállat. – Te döntesz – villantotta rá a szemeit.