4.

Belekortyolt a teába, a forró bögre kicsit megmelegítette lefagyott ujjait és torkát is jól eső melegséggel töltötte el. Körbe nézett a boltban, aztán tekintetével tovább figyelte a nőt, aki egy pár kesztyűt vett le, letépte róluk az árat és a bilétát is. Vigyorogva várta, míg visszaért hozzá, Loreley viszont nem is mosolygott rá, felvette a bögrét, aztán kicsit távolságtartón az apró pultra rakta a fekete kesztyűket.

-          Ugye tudod, hogy most már bármikor megtalálhatlak? – jegyezte meg újra belekortyolva a fekete teába.

-          A helyedben nem tenném, nem érdekelsz, és egyáltalán nem akarok veled foglalkozni, így jobban örülnék neki, ha minél előbb visszamennél a haverjaidhoz, rólam pedig leszállnál – jegyezte meg unottan.

   Talán már kinőtt abból a korból, amikor olyan nők után futott, akiknek nem kellett. Azonban elég részeg volt még mindig, hogy Loreley ellenállása ne zavarja és az is feltűnt neki, hogyan figyelte a testét, miközben félmeztelen flangált előtte.

   Igazság szerint harminchét évesen már feleslegesnek találta a randizást és a többi szarságot, ami csak időhúzás volt, mielőtt az ágyba fekszenek. Persze sokkal izgalmasabb egy csók, főleg az első, ha kedveli a kiválasztott lányt, ahogy az első érintés is varázslatos tud lenni, nem beszélve az első közös éjszakáról, ha már a vágy leigázó erővel bír mindkét fél felett. De az egész csak színdarab, játék, ahol elhitetjük magunkkal, hogy ettől erkölcsösebbek vagyunk, ő meg talán már túl idős volt ehhez az egészhez.

   A kanapé felé fordult, megint ajkához emelte a bögrét, szemügyre vette a bútordarabot, aztán megint a nő felé fordult pimasz mosollyal az arcán, kicsit lebiggyesztve az alsó ajkát, ahogy az égkék szemekbe bámult.

-          Hány éves vagy?

-          Semmi közöd hozzá – forgatta meg a szemeit unottan, majd elindult vissza a boltrészlegbe.

-          A nők miért sértődnek meg mindig ezen a kérdésen? – sétált utána érdeklődve.

-          Nem sértődtem meg, egyszerűen csak nem szeretnék barátkozni veled akármilyen hihetetlen is – állt meg a pulcsiknál és elkezdte rendbe rakni őket.

   Egyenesen a háta mögé sétált. Továbbra is jót szórakozott Loreleyon, ezért esze ágában sem volt visszamenni a haverjaihoz, még ha telefonja tovább is csörgött a zsebében.

-          Nagyon gonosz vagy, mondták már? – hajolt a füléhez. – A ruháim még ki sem teregetted, igazán nem szeretnék fizetés nélkül ruhákat elvinni – folytatta tovább halkan suttogva, mint valami komisz kis manó, aki csábítja az áldozatát a bűnre.

   Látta, hogy a nő keze megremeg, amitől büszkeség töltötte el. Akármennyire részeg is, a vonzerejéből semmit nem veszített így sem.

-          Oda adom, csak tűnj már el – fordult szembe vele hirtelen.

   A légzése elakadt egy pillanatra, ahogy rájött mennyire közel is áll hozzá. Pimaszul mosolygott rá, aztán újra kortyolt a teájából, a kék szemek egészen elbűvölték, bár az biztos, hogy Loreley bűbájossága inkább a stílusából eredt.

-          Nem értem miért vagy velem ilyen ellenséges – jegyezte meg. – Egyébként pedig kabátom továbbra sincs. Tényleg kidobnál a hideg éjszakába, mint egy kóbor kutyát? – biggyesztette le újra az ajkát, főleg, hogy tudta mi lesz a válasza.

-          Lelkiismeret-furdalás nélkül – vágta rá, majd kikerülte. – A kocsma nincs messze, majd hívtok egy taxit és szépen hazamész. Nehogy nekem kelljen már az estédet megterveznem, nem is ismerlek – ment vissza a konyhába.

   Vigyorogva követte, kiitta a teát, az agya totál le volt lőve az egyszer biztos, eleget ivott hozzá, bár azért egy kis bort még elviselt volna, most viszont jobb szórakozást talált és esze ágában sem volt elhagyni.

-          Szívesen megtervezhetnéd az estém – lépett újra mögé a fülébe duruzsolva.

-          Mi vagy te, valami elcseszett gonosz kis hang? – jegyezte meg higgadtan. – Elhiszem, hogy részeg vagy, de annyit igazán felfoghatsz, hogy nem kérek belőled!

-          De igen, csak jól tagadod – indult el a kanapé felé, majd nem is zavartatva magát leült rá és érdeklődve pillantott Loreleyre. – Még nem is jártam ebben a boltban – nézett körül. – Mikor nyitott?

-          Nem rég – vetette oda foghegyről, ahogy neki látott a mosatlant berakni a csapba.

-          Honnan valósi vagy? – folytatta tovább.

-          Nem tartózik rád.

-          Mindig ilyen barátságos vagy, vagy csak engem tűntetsz ki ezzel?

   Erre a kérdésére nem kapott választ. Vigyorogva feküdt ki a kanapén. Valószínűleg nem fogja egyedül hagyni a boltjában, így pedig nem sok esélyt látott rá, hogy ki tudja dobni. Lehet el kéne mennie, tovább innia és holnap visszajönnie, de az ital nem adott boldogságot neki, csupán kikapcsolta, a barátaival való hülyeség meg csak szórakoztatta. Loreley viszont szórakoztatóbbnak látszott jelen pillanatban, mint a barátai, még ha boldogságot ő sem tud neki adni. Pár perc örömöt talán, bár nem igazán hitte, hogy ma ezt megkapja tőle, próbálkozni viszont szabad…

-          Ne helyezd magad túlságosan kényelembe mennem kell – nézett a telefonjára, majd egy halvány kis mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor elolvasta az üzenetet.

-          A pasid írt? – Nézett rá és mintha valami csalódott, féltékeny kis fény jelent volna meg egy másodpercre a zöld íriszekben.

-          Az egyik – bólintott, mire a férfi szemöldöke a homlokáig szaladt.

-          Miért, hány van? – Kérdezte halkan, de érdeklődve.

-          Három – vágta rá szemrebbenés nélkül. Végül is nem hazudott, akkorát… Három férfivel élt együtt, velük nyitotta az üzletet, velük élt, velük lélegzett. Már-már szimbiózisnak is nevezhette volna az egészet.

-          Nem tűnsz ribancnak – morfondírozott a férfi, miközben az arcát fürkészte.

-          Lehet, hogy ezt is csak jól leplezem, mint azt, hogy vonzódom hozzád – vont vállat hanyagul. – Na de tényleg ideje lelépned, megkaptad, amit akartál, száraz ruhát és teát és megígérted, hogy eltűnsz – nézett végig rajta, mire a férfi elmosolyodott, az oldalára fordult és a könyökére támaszkodott.

-          Kávét ígértél nem teát – suttogta csendesen, miközben öntelten vigyorgott rá.

-          Annyira nem is vagy részeg, ha erre emlékszel – tett oda egy kávét, a szemeit forgatva. Tényleg szabadulni akart, álmos volt és csak a biztonságos meleg kis vackára vágyott, a rejtélyes idegen helyett, aki nagyon úgy tűnt, hogy elhatározta, hogy megpróbálja kihozni a sodrából, de ehhez jóval több kellett volna. Csak olyan emberek tudták bosszantani, akik iránt érzett valamit, de az érzések már réges-régen feleslegesnek bizonyultak a számára.

-          Annyira te sem vagy hideg, mint amilyennek mutatod magad. Gondoskodsz rólam, pedig nem is ismersz – mormolta.

-          Tényleg nem merül fel benned, hogy csak ki akarlak dobni? – Támaszkodott a pultnak, miközben végignézett rajta újra. Vonzó volt, még részegen is, a hosszú nyúlánk alakja, az arca és a zöld szemei bárkit el tudtak volna csábítani, de rá már régen nem hatott semmi. Persze nem akarta tagadni, hogy a hasában lévő apró görcs, arra utalt, hogy rá is valamennyire hatással van, de míg más nők valószínűleg ész nélkül bújtak volna mellé és vitték volna haza, hogy legalább egyetlen éjszakára a magukénak tudhassák a karizmatikus idegent, belőle teljesen ellentétes érzéseket váltott ki. Menekülni akart. Taszította, hogy a pasas betöltött mindent, hogy alig pár perce találkozott vele, de már mégis mindenhol ott volt. Bent az életében, a boltjában, az ágyában és talán egy kicsit a vérébe is beleoldódott az a valami, amit magából árasztott, ő viszont nem akart megosztani vele semmit. Hozzászokott ahhoz, amije volt, nem akart több bonyodalmat. A kávé lefőtt, ő pedig a frissen elmosott csészékbe öntötte, majd nagyot kortyolt a sajátjából és a szempillái alól lesve figyelte, hogy hogyan kortyol bele a magát Heinrichnek nevező idegen.

-          Igazság szerint felmerült bennem, de nem érdekel. Jó kávét főzöl – mosolygott rá.

-          Három pasim van, tanítottak ezt azt – felelte hidegen.

-          Szereted őket? – Nézett rá a férfi kérdőn.

-          Senkit sem szeretek – felelte őszintén.

-          Olyan nincs – nevetett fel. – Ne add nekem a jégkirálynőt, mindenkinek vannak érzései, vagy valaki olyanja akit szert, szóval… - pislogott rá várakozva.

-          Tévedsz – felelte halkan. Ő már tényleg ezer éve nem érzett semmit, senki iránt és ez az állapot tökéletesen ideális volt a számára.

-          Kislány… - sóhajtott fel a férfi, miközben a szemeit forgatta. – Mire jó ez az egész színjáték?

Ő viszont nem szólt hozzá többet, a ruháit az ipari vasalóhoz vitte majd finoman rányomta a gépet, amitől a nedvesség azonnal távozott az anyagokból, az immár száraz ruhákat egy szatyorba hajtotta, majd miután észrevette, hogy mindkettejük kávéja elfogyott, újra elmosogatta a bögréket, aztán visszavette a kabátját, felkapta a kulcsait, majd várakozás telien nézett rá.

-          Arra akarsz célozni, hogy keljek fel és induljak el? – Nézett rá a férfi mosolyogva.

-          Pontosan – bólintott.

-          És ha nincs kedvem? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Akkor bezárlak, majd holnap valaki kienged reggel – vont vállat. – Te döntesz – villantotta rá a szemeit.