3.

   Nehezen nyugodott meg. A nő szórakoztató volt, ő meg éppenséggel részeg, így ha vérig sérti, az sem hatotta volna meg, mondjuk józanon sem. Tetszett neki, hogy egy kicsit sem kér belőle. Valószínűleg Finnországban ő az egyetlen, akinek fogalma sincs róla kicsoda is, egyébként legalább egy kicsit felvonta a szemöldökét a Heinrich néven.

   Vajon belül is ennyire fagyos, mint amilyennek kívülről tűnik? A kék szemekbe nézett, biztos volt benne, hogy nem, vagy ha igen, akkor képes lenne felolvasztani a jéghegyeit.

-          Szórakoztató vagy, édesem – vigyorgott rá. – Egyébként meg tényleg elég rosszul látok, de jobb, ha tudod, hogy a vakondok teljesen vakok – kacsintott rá, majd újra beleszívott a cigijébe és gondolkodás nélkül tovább ment.

   Igazából a legkevésbé sem érdekelte, hogy a nő nem kér belőle. Ő kért belőle és ez épp elégnek számított ahhoz, hogy egy levakarhatatlan seggfej legyen. Egyébként is, elég részeg volt, az egyensúlyát nehezen találta és valóban kezdett igazán fázni, de az biztos, nem hagyja menekülni a kislányt.

-          Te nem értesz a szép szóból? – állt meg hirtelen keményen, a hangja továbbra is ridegen csengett, ami bántotta a fülét.

-          Te nem értesz belőle – nézett rá döbbenten, aztán nem bírta ki és vigyorogni kezdett. – Most tényleg, nem kell ez a játék, el foglak kísérni, akár akarod, akár nem, vagy melletted megyek, vagy a hátad mögött, de az szerintem kicsit ijesztő lenne, nem gondolod? – vonta fel a szemöldökét egy kicsit megkomolyodva. – A végén még paranoiás lennél, azt pedig igazán nem szeretném.

-          Engedj el – próbálta újra lefeszegetni az ujjait, amitől újra vigyorogni kezdett, mint egy idióta.

-          Ha nem akarod, hogy megtudjam hol is laksz, akkor gyere vissza velem. Igazán nem kell félned tőlem, nem foglak megenni sem reggelire, sem vacsorára – hadarta kicsit meg-megakadó nyelvvel. Eltaposta a cigijét, aztán újabbat vett elő.

-          Egy gyárkémény elbújhatna melletted – jegyezte meg enyhe gúnnyal.

-          Ha tovább állunk itt a hidegben, nem csak a kezem, hanem más nemesebb szervem is le fog fagyni – nézett újra a kék szemekbe, melyek most egészen világosnak tűntek, mint a kék ég, s áttörték a finn éjszaka sötétjét. Melegség áradt szét benne, az biztos, hogy nem engedi el könnyen.

-          Tudod, egyáltalán nem érdekel más nemesebb szerved – morogta enyhe ingerültséggel a hangjában.

   Kezdi kihozni a sodrából, ami nem jelenthet rosszat. A hidegségnél nincs rosszabb. Valaki vagy legyen dühös, vagy legyen mérges, vagy szeressen éppen nagyon, csak rideg ne legyen. Annál pusztítóbb talán nincs is a világon. A közöny maga a pokol, ez a kislány pedig nem érdemelte meg a közöny néma átkát.

-          Oké, de bármennyire nem érdekel, tényleg halálra fogok fagyni, és ha halálra fagyok, akkor a hullamerevség miatt biztos nem tudod egy darabig lehámozni magadról az ujjaimat, ami azt jelenti, hogy az egész éjszakát a tetememmel kell töltened – szívott mélyet a cigijéből.

   Lehet, hogy kicsit bizarr és morbid, de egyszerűen nem bírta tartani a száját. Az egyszer szent, hogy ez nem fog az évszázad csajozos dumái közé bekerülni, azonban az aranyköpései között helyet szerzett magának.

   Szabad kezét a farmerja zsebébe süllyesztette, ajkai között tartva a cigit. A rengeteg fellépés alatt tökélyre fejlesztette a munkás-cigi-szívás tudományát. A lány érzéketlenül nézett rá, pislogott párat, mintha azt próbálná eldönteni komplett elmebeteg –e vagy csak az ital miatt ilyen.

-          Téged most engedtek ki az elmegyógyintézetből? Tudod, ez egyáltalán nem volt vicces – rázta meg a fejét.

-          Ne tagad, láttam, hogy a szád széle elhúzódott egy kicsit – nevetett szórakozottan.

-          Ennyi alkoholtól én is képzelődnék.

-          Kegyetlen vagy – sóhajtott fel színpadiasan.

   A hideg kezdett a csontjáig hatolni, de azért nem volt olyan rosszul, mint azt előadta. Egyrészt melegítette az alkohol, másrészt megszokta, harmadrészt szerette is, így legalább érzett valamit a valóságból, s nem zabálta fel a saját fájdalma.

   Újra elindult, Loreley nem akarta követni, mereven tartotta magát, mire rántott rajta egy picit. A következő pillanatban megérezte, hogy a nő kicsit visszahúzza, mintha elcsúszott volna. Hátra fordult és megtartotta, aztán magához húzta, megakadályozva az elesését. Meleg teste pusztán egy másodpercre simult hozzá, sajnos túl nagy erővel vonta magához, aminek eredményeként ő kötött ki a hátán, az éjszakai szépség pedig rázuhant.

   Felnevetett, ahogy a hideg, puha hó körbe ölelte. A nőnek nem volt súlya, a nagykabát vékony, formás testet rejthetett maga alatt. Loreley azonnal megpróbált felállni, ami nem volt a legjobb döntés. Felszisszent, mikor egyenesen sikerült az előbb említett nemesebb szervébe térdelnie, mert újra visszacsúszott. Az éles kín alhasából sugárzott ki heréibe, gerince is összerándult tőle.

   A kék szemekbe nézett, elég szar és fájdalmas érzés, ha valaki egyenesen a tökeidbe esik, de nem tudott haragudni rá, viszont elkapta a felkarját, mielőtt újra megpróbált volna felkelni róla.

-          Elhiszem, hogy nem érdekel, de valamikor szeretnék majd gyerekeket, ezért megtennéd, hogy következőleg óvatosabban próbálsz felállni? – szűrte nehezen a fogai között.

-          Ha gyereket akarsz valaha is, akkor kevesebbet kéne innod és cigizned, szerintem a spermáid már teljesen életképtelennek – vágta rá azonnal.

   A fájdalom ellenére is felnevetett. Tényleg szórakoztató volt, a teste pedig csábítóan meleg, ahogy hozzásimult, bár nagyon bánta, hogy karjait behúzta maga elé így mellkasát nyomta a könyökeivel. Ajkai csábítóan közel kerültek hozzá, de uralkodott magán, még nem akarta elejteni a prédáját, hosszú volt az éjszaka, őt meg túlságosan jól szórakoztatta a cserkészés semmint, hamar lemondjon róla.

   Loreley lassan kelt fel, ő meg újra megfogta a csuklóját, nem akarta hagyni a menekülést neki. Leporolta kicsit a fekete nadrágjára került hófehér havat. Kicsit átázott, amitől egészen didergett.

-          Ezért tartózol nekem, megmentelek egy nem túl szép eséstől – nyelt egyet, végleg legyűrve a golyóit gyötrő fájdalmat. – Teljesen átázott a ruhám. Szerintem illene felajánlanod, hogy a lakásodban a fűtőtestre teszed, és vendégül látsz, ameddig megszárad – ajánlotta szórakozottan.

-          Ha nem lettél volna erőszakos elengedsz. Ha elengedsz és nem rángatsz, nem billenek ki az egyensúlyomból, ha nem billenek ki az egyensúlyomból, nem kell megtartanod vagy ahogy te fogalmaztál megmentened egy csúnya eséstől. Ha nem kell megmentened, nem esek rád, ha nem esek rád, nem lennél vizes, szóval, ha az elejétől nézzük, hogy mi is történt az egész a te hibád – állapította meg csendesen, de a férfi úgy nézett rá, mintha az első mondat után elvesztette volna a fonalat.

-          Fázom – ismételte a férfi halkan. Az ajkai már tényleg lilák voltak és egész testében remegett. Ha másról lett volna szó… De róla volt szó. A fátyolos zöld szemek kérlelően pislogtak rá. A lakása csak két háznyira volt, de esze ágában sem volt odavinni a férfit.

-          Ha kapsz száraz ruhát és egy bögre forró kávét békén hagysz? – Nézett rá kérdőn.

-          Igen – bólintott mosolyogva.

-          Ígéred? – Nézett rá közönyösen, mintha mit sem számítana a szava, mert valójában tényleg nem is számított. Nem bízott benne, de nem is volt lényeges az egész.

-          Igen – bólintott a férfi újra mosolyogva, mire irányba fordult és elindult a kis üzlet felé, amit nemrég nyitott és ahol a többieknek köszönhetően voltak ruhák férfiaknak is.

A kis sétálóutcára lépve a férfi már látványosan vacogott, aztán furcsán nézett rá, mikor a kulcsait az üzlet zárjába illesztette, majd kilőtte a riasztót is.

-          Egy boltban laksz vagy betörünk? – Nézett rá furcsállva.

-          Kulcsom van és tudom a riasztó kódját… - sóhajtott nagyot a betörés gondolatára is, miközben belépett és villanyt kapcsolt, majd miután a férfi is bement utána becsukta az ajtót belülről. A fűtést egy kicsit feljebb tekerte, majd a teafőzőhöz lépett a miniatűr konyhának sem nevezhető helyiségben.

-          Szóval boltban laksz – ment utána a férfi.

-          Keress magadnak ruhát, a férfi részleg hátul van – nézett rá egy fél percre, de aztán észrevette, hogy a férfin nincs már felül semmi, ő pedig erőszakkal szakította el a pillantását a tökéletes hasfaláról, amin egy furcsa jel díszelgett, amit látott már valahol, de fogalma sem volt, hogy hol. A jel ott volt a mellbimbója körül is és a csípőjén, ettől pedig kezdte azt hinni, hogy a férfi valami furcsa szekta tagja.

-          Most jó így – vont vállat a férfi hanyagul, miközben az övét kezdte bontogatni.

-          Hé, hé, hé, hé – fogta le a csuklóját, még mielőtt előtte vetkőzik meztelenre. Hiába volt kívánatos a teste, hiába érdekelte, hogy ugyan a hasa alján lévő tetoválásnak hol is van vége, de ott volt a de. – Eddig azért nyavalyogtál, hogy meg fogsz fázni, szóval lehetne, hogy nem vetkőzöl, hanem inkább öltözöl? Itt is hideg van – nézett a szemeibe, amiktől egy fél pillanatra úgy érezte, hogy megszédül. Soha nem látott még ennyire hihetetlenül zöld szempárt. A férfi világosban és félmeztelenül csak még veszélyesebbnek tűnt a szemében. Túlságosan vonzó volt, ő viszont nem akart vonzódni senkihez.

-          Ahhoz, hogy öltözni tudjak vetkőznöm is kell – mosolygott rá, miközben tovább babrált a csatjával. – De elfagytak az ujjaim és képtelen vagyok szétbontani – morogta, majd hirtelen újra ránézett. – Nem segítesz? – Kérdezte pimaszul, mire megforgatta a szemeit, majd a hátsó részleg felé indult.

-          De, segítek öltözni, hogy aztán végre leakadj rólam – kezdett el a pólók és a pulóverek között válogatni. Tudta, hogy ezért Mark nem lesz boldog, mert elajándékozza az egyedi tervezésű ruhadarabjait, de nem volt más választása. Ha meg akart szabadulni a férfitól, muszáj volt ruhát adnia neki, meg egy bögre forró teát, hogy végre hazamehessen aludni, bár most, hogy a férfiban felmerült az ötlet, hogy a boltban lakik, eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha itt aludna. Elvégre itt aztán reggelig tényleg nem zaklatná senki, a tervezőszobában lévő kis kanapé ugyan nem túl kényelmes, de legalább csend van és magány.  Felsőt még nem is volt nehéz találnia rá, viszont a nadrággal eléggé meggyűlt a baja hónapok óta élt Helsinkiben, ami New York után felüdülést jelentett a számára, viszont azt még mindig nem szokta meg, hogy a finn férfiak ennyire magasak és ennyire hihetetlenül vékonyak is egyben. Ez alól pedig Heinrich se volt kivétel, bár volt egy sanda gyanúja, hogy a férfi nem az igazi nevét mondta neki, de ez sem izgatta. Meg akart tőle szabadulni bármi áron.

-          Öltözz fel – dobta hozzá a ruhákat, miután megtalálta amit keresett, aztán visszasétált a kis szobába, hogy kitöltse a teákat.

A férfi lassan sétált mellé, a szürke farmerban és a fekete pulóverben, amit a kezébe nyomott.

-          Tudsz róla, hogy szinte sehol nem találok magamnak nadrágot? – Nézett rá kérdőn.

Gondoltam, de nem igazán érdekel, idd meg a teád és menj – nyomta a kezébe a bögrét, majd egy pár kesztyűért ment, hogy ha már hülyeséget csinál, akkor rendesen csinálja. Nem értette miért ad neki oda mindent ingyen, csak azt tudta, hogy meg akar szabadulni tőle, mert egyre nehezebb ellenállnia neki, szíve szerint leülne és beszélgetne vele, megkérdezni miért pont Bukowskit és Kinskit tetováltatta magára, hogy mi az a jel, ami egy csomó helyen borítja a testét, de az érdeklődés lett volna, ő pedig már nagyon régen elhatározta, hogy nem érdeklődik többé, soha senki iránt.