2.

A lány felé pillantott, nehezen találta az egyensúlyát az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt, de azért kihúzta magát és kicsit hunyorított, hogy lásson is belőle valamit, azonban túl nagy volt a távolság közöttük, így csupán egy folt maradt a látóhatárán belül.

-          Nem foglak megenni, nyugalom – vigyorgott rá, cigivel a szájában, amit nem sikerült meggyújtania.

-          Téged keresnek a kocsmában a haverjaid – intett fejével arra a helyre, ahonnan nem rég jött ki egy kicsit levegőzni.

-          Meglehet, de én meg az öngyújtóm keresem.

   A lány kicsit bátortalanul indult meg felé, egyre tisztább lett előtte az arca, ahogy a közelébe ért. A haja hollófekete, a szemei pedig tengerkékek. Egy pillanatig megbabonázva figyelte, míg mellé ért, aztán összevonta sötét szemöldökét és a bokor felé nézett. Lehajolt, aztán a kezébe ejtette a gyújtóját.

-          Hogy hívnak? – kérdezte, ahogy felkattintotta a zippo zárját és rágyújtott végre.

-          Mit kerestél a bokorban? – pillantott fel rá.

-          Szerinted? – szívta le a füstöt jókedvűen. – Egyébként is, én kérdeztem előbb.

-          Hát, először is illett volna megköszönöd, hogy megtaláltam a gyújtódat – villant meg kék szeme, ami csak vidámságát fokozta.

-          Nagyon szépen köszönöm, hölgyem – vette kezébe a kezét, aztán lehajolt és csókot nyomott a kézfejére, miközben a szemeibe nézett.

   A nő bőre forró volt, apró villámok szánkáztak rajta végig, ahogy megérintette. Ajkait leheletvékonyan érintette hozzá, de közben elbűvölten nézett fel rá. Ez eddig mindig bejött a csajoknál. Egyszerűen buktak a szemeire.

   Vajon mennyi az esélye, hogy nem hallucinál? Ha valóban nem képzelődik, akkor ez a nő igenis az ágyába való, bár elég részeg, ezért nem kéne ilyesmiben döntéseket hoznia… de egyszerűen akarta. Talán a villámló kék szemei, vagy fekete haja tette, esetleg bájos pofija, azonban mindenképp csak a matracán tudta elképzelni tűrhető helyzetben. Lehet, hogy az utolsó három kör nem kellett volna, akkor talán esélye is lenne felszedni.

-          Loreley – húzta el tőle a kezét.

   Karcosan nevetett fel.

-          Végűl ladikot s ladikost, a mélységbe sodorja az ár, s hogy ez így lett, ő okozta, dalával, a Loreley – idézte Heinet. – Csak szőke nem vagy, de azért dalolhatnál nekem.

-          Szerintem ideje lenne visszamenned, mielőtt elveszel itt a sötétségben – mondta csendesen és zavartan elnézett róla. – Egyébként te nem mutatkoztál be – piszkálta kicsit azért.

-          Heinrich – hazudta könnyedén a költő keresztnevét. – Inkább elkísérlek téged, merre laksz? – nézett körbe.

-          Kösz, inkább kihagyom – villantotta rá újra a szemeit, amitől alhasa görcsbe rándult.

   Nem tudott nem vidulni a lányon. Visszautasította, ami csak szórakoztatni tudta, úgysem fogja elengedni. A vadász prédát talált, s ameddig legalább egy kis falatot nem kap belőle, addig biztos nem engedi menekülni. Elég részeg volt, de tudta, hogy legalább a számát meg kell szereznie, vagy a teljes nevét megtudnia, vagy akármit tennie, hogy a holnapi józansággal ne törlődjön ki belőle az egész látomásszerű tünemény.

   Vagy inkább ágyba cipeli, az sem tűnt rossz lehetőségnek. Végül is, biztos, hogy az ágyban fognak kikötni, kár is fecsérelni az időt másra, az hogy pár óra múlva, vagy pár nap múlva, pusztán felesleges tényező. Felkeltette az érdeklődését és felkeltette benne valamit, amit már régen halottnak hitt…

-          Akkor gyere vissza a kocsmába, egyébként a te lelkeden fog száradni, ha megfagyok idekint – gombolta ki a zakóját, hogy tudatosítsa benne, a mínusz fokok ellenére sem visel túl sok ruhát.

-          Tőlem aztán meg is fagyhatsz – vont vállat érdektelenül. Tényleg csak egyedül akart lenni, de a férfi kisugárzása egyik pillanatról a másikra, észrevétlenül vonzotta magához. Nem bírt megállj parancsolni a lábainak, egyszerűen odasétált hozzá, pedig nem is akarta.

-          Ez ronda volt – röhögött fel a férfi. A haverja nem hazudott tényleg totálisan részeg volt, a lábán is alig bírt megállni.

-          Amúgy sem kéne többet innod – állapította meg csak úgy mellékesen.

-          Kéne – bólintott a férfi határozottan.

-          Akkor menj vissza és igyál – rántott vállat, majd sarkon fordult, hogy otthagyja a fickót, aki nem tűnt ugyan veszélyesnek, de túlontúl veszélytelennek se.

A jéghideg ujjait a bőrén még mindig érezte, ahogy a vékony ajkait is. A szemei, pedig ellenállhatatlanok voltak, akár az abszint, ami erős ám tekintélyt parancsol, az összes párlat közül kiemelkedik a maga nemében, éppen ezért nem árt tőle óvakodni.

 Nem véletlenül tiltották be az abszintot se régen. Mindenki azt hitte, hogy elmebajhoz vezet, ha valaki sokat iszik belőle, hát a magát Heinrichnek nevező férfi szemeiben ugyanezt az elmebajt látta, ami képes lett volna bárkit magával sodorni, ő viszont nem akart áldozat lenni.

Meg volt neki a maga elmebetegsége, semmi szüksége nem volt egy idegenére is. Rájött, hogy minél gyorsabban eltűnik a férfi elől annál jobb lesz neki, így megszaporázta a lépteit, de természetesen ez se jött ma össze neki. Hiába nem vágyott társaságra, állandóan belefutott valakibe az este folyamán, aki nem akarta megérteni, hogy nem akar beszélgetni, nem akar semmit csinálni, csak magában lenni.

-          Hé, hé várjá’ már –bukdácsolt utána a fickó, de tudomást sem vett róla, épp menekülőre fogta a dolgot, a szobája négy falára vágyott, amit kulcsra tud zárni a kíváncsi tekintetek előtt. – Na kislány. Izé… Loreley, állj meg – kiabált utána, miközben hallotta, hogy sietősen próbál utána lépkedni, ő viszont tovább sietett és a füle botját se mozgatta, egészen addig, amíg a férfi ujjai a csuklója köré nem kulcsolódtak. – Mondtam, hogy állj meg.

-          Én meg azt mondtam, hogy akadj le rólam. Ugyanolyan erőszakos, értetlen, idióta vagy, mint a cimborád – nézett rá hidegen. Nem mutatta ki a mérgét, nem emelte fel a hangját, a hisztériázással, amúgy sem ment volna semmire, abból a korból meg már régen kinőtt, hogy toporzékolni kezdjen azért, hogy megkapja amit akar. Jelen helyzetben azt, hogy az idegen elengedje és végre hazamehessen. Amúgy is késő volt már, a többieknek valószínűleg már feltűnt, hogy nincs a lakásban és valószínűleg abban reménykednek, hogy alkohol utánpótlásért ment, de csalódniuk kell majd újra.

-          Mindig ilyen fagyos vagy? – húzta fel a férfi a sötét szemöldökét kérdőn, de úgy tűnt mulat rajta, ahelyett, hogy bosszankodna.

-          Mindig ilyen lassú a felfogóképességed? – Sóhajtott fel, miközben megpróbálta lefeszegetni a csuklójáról a hosszú vékony ujjakat, amik bilincsként ölelték körbe és hiába erőlködött, nem eresztették el.

-          Mostanában? Igen, a pia teszi – bólintott a férfi mosolyogva. – Szóval, visszajössz velem? – Bökött abba az irányba ahonnan jöttek.

-          Nem – rázta meg a fejét, miközben szilárdan állta a zöld szemek vizslatását.

-          Akkor hazakísérlek. Nem kéne az utcán sétálnod éjszaka egyedül – indult meg előre, mintha tudná, hogy hol lakik.

-          Na jó, ebből elég – sóhajtott fel. – Elengednéd a kezem? – Rántott egyet a csuklóján, hogy a férfi végre rá figyeljen és ne akarja végigcibálni az utcán, akár egy elkolbászolt négy éves gyereket.

-          Átfagytak az ujjaim, te viszont meleg vagy – túrt a férfi a szabad kezével a farmerja zsebébe, majd egy újabb cigire gyújtott rá. A bőre tényleg kivörösödött a hidegtől, a kezei remegtek, de ez cseppet sem tudta meghatni.

-          Vegyél kesztyűt – válaszolt csendesen.

-          Ez így most jó – vigyorgott rá pofátlanul.

-          Akkor kezdjük elölről, hátha végre megérted. Nem félek egyedül az utcán, nem kértem, hogy kísérj haza és nem is akarom, hogy megtudd hol lakom. Vissza kéne menned a kocsmába, mert a barátaid keresnek, engem pedig teljesen tökéletes hidegen hagysz, szóval mi lenne, ha letörölnéd azt a beképzelt vigyort a képedről és nem próbálkoznál tovább a hunyorgással vagy nem is tudom mit csinálsz a szemeddel, mert ahelyett, hogy csábos lennél tőle, olyan vagy mint valami idióta vakond, aki nem lát a lámpafénytől – osztotta ki ridegen a férfit, aki egy fél pillanatra elkomorodott, aztán hangos röhögés szakadt ki belőle.