13.

   Nem engedte el a csuklóját, szabad kezével a hajába túrt, aztán visszadőlt az ágyra, majd rántott egyet a nő karján, így mellette kötött ki. Mielőtt újra megpróbált volna felállni, ráfordult, kezeit pedig lustán lefogta a feje felett. Azt akarta, hogy végig hallgassa, mielőtt vélt sérelmében olyanokat képzel, amik nem igazak, az ilyentől egyenesen a falnak tudott rohanni.

   A kék szemekbe nézett, gyűlölte, mikor fagyosak, mint a jég és széttörhetetlen keménységűnek látszanak, akár a gyémánt.

-          Akkor kezdjük újra – erőltetett higgadtságot magára.

   A nő azonnal közbe akart vágni, ezért szabad kezét a szájára szorította. Szabadulni próbált, mocorogva alatta, de ő tudomást sem vett róla.

-          Így máris sokkal jobb – vigyorgott rá. – Tehát, nem dugtalak meg, nem azért, mert nem akartalak volna, egyszerűen csak nem fektetek meg részeg nőt. Egyrészt gusztustalan lenne, másrészt nem akartam, hogy azt hidd, kihasznállak, harmadrészt, undorodnék utána magamtól is, amiért kihasználtam a helyzetet. Az éjszakára sem emlékszel, arra sem emlékeznél, ha életed legjobb orgazmusát élted volna át, így a sértődöttséged nem más, mint hiszti.

   Megkomolyodva bámult a kék szemekbe, továbbra sem vette el róla a kezeit, pedig látta, hogy egyre inkább elsötétednek szemei a dühtől, amit valószínűleg a kiszolgáltatott helyzet miatt érez. Nagy levegőt vett, testük összeért pár pontot, a vágy kicsit sem akart csillapodni benne és hirtelen túl józannak érezte magát.

   Végül is tök mindegy. Akár el is engedhetné, haragszik rá, de ki a szart érdekel? Legfeljebb többet nem megy el a koncertjeikre, ők meg nem veszik fel a pólóikat. Talán igen, mert miért ne, nem voltak rosszak, sőt, igazán tetszettek neki. Az egész viszont teljesen felesleges és az élet nagy halmazában egy hatalmas nullát kap.

   Itt maradhatna, szexszelhetnének és ehetnének egész nap, ez azonban semmin nem változtatna. Loreley szórakoztató volt, ha viszont elmegy, keres más szórakozást magának, például az alkoholt, a barátait, elmegy próbára, talán bevásárol, de akár írhat, tévézhet és olvashat is.

   Az egész teljesen értelmetlen, még sem szállt le róla és engedte el. Nem akarta hagyni, hogy elmeneküljön tőle, főleg nem úgy, hogy haragszik rá valami ostobaság miatt.

   Elrántotta szájáról a kezét, mikor fogait a bőrébe mélyesztette.

-          Te kis vadállat – szűkítette össze a szemeit játékosan.

-          Eressz el te seggfej – sziszegte hirtelen indulatosan.

-          Huh – vonta fel a szemöldökét. – Gyorsan kapcsolsz édesem, az egyik percben még higgadt vagy a másikban pedig már felrobbansz a méregtől.

-          Nem hallasz, baszd meg? – kérdezte mérgesebben.

-          De igen, viszont kezdesz felidegesíteni. Értetted, amit mondtam? – bámult a villámokat szóró mennyei kékségbe. – Ne legyél ostoba, Loreley, nem tűnsz annak.

   Ajkai szétnyíltak, biztos volt benne, hogy újra rá akar parancsolni, ezért lefordult róla, elengedve a kezeit, bár testének rögtön hiányzott a közelsége. A plafonra bámult, a nő nem mozdult, pedig azt hitte azonnal kipattan az ágyból, felöltözik, majd eltűnik a házából.

   Talán megértette volna, amit magyarázott, túllépve saját büszkeségén?

-          Nincs kedved velem reggelizni? – kérdezte újra.

   Elhitte, hogy neki kell nyitnia a boltot, egy reggeli viszont belefért, egyikük sem hal bele, ha leül vele egy asztalhoz és eszik a rántottájából, ami a fogyasztható főztjei közé tartozott. A többivel már régóta nem is próbálkozott, nem szeretett ételt kidobni a kukába, főleg olyat nem, amit ő rontott el.

   Felé fordult újra, aztán a könyökére támaszkodott. Loreley újra az orrnyergét masszírozta. Elhúzta kicsit a száját, szemei alatt világoskék karikák éktelenkedtek, sápadt volt, nyúzott és méterekről látszott rajta, hogy másnapos, mégis édesnek tűnt, aranyosnak, akiről szívesen gondoskodna és…

   Ezzel lekapcsolta az agyát. Nem fog senkiről gondoskodni, sem vigyázni senkire, mert ezáltal az ember nagyon könnyen beleszerethet akárkibe. Az egész pillanatok sorozata, a férfiak pedig a védelemre születtek, az óvásra, így természetükből adódóan ezzel a móddal kedvelnek meg valakit a legkönnyebben. Meg persze a birtoklás, ami ezekkel függ össze.

   Magában szitkozódott, ahogy eszébe jutott a tegnap este: akkor is védte a nőt. Jobb lesz az egész hülyeségről elfelejtkezni.

-          De akár mint mondtam, pótolhatjuk a tegnap estét, ha már a sértett büszkeséged felfogta, hogy teljes mértékben ostoba – jegyezte meg, kicsit talán élesebben és gúnyosabban, mint akarta.

-          Akkor se csinálnék veled semmit, ha te lennél az utolsó férfi a földön – jegyezte meg újra ridegen.

-          Szerintem igen – vigyorgott rá, újra álarcot öltve magára. – Mármint biztos vagyok benne – tette hozzá szórakozottan. – Csak szereted magad kéretni és szereted, ha üldöznek, pedig az egész teljesen felesleges – simított végig gyengéden a karján.

Ville magyarázata ésszerű volt. Túlontúl ésszerű és normális, főleg ahhoz mérve, hogy ízig vérig férfi volt. Nem akarta elhinni, hogy ennyire úriember, próbálta fenntartani a jeges páncélt, de az megint olvadni kezdett. Olyan gyengéden simogatta a karját, olyan édesen nézett rá, amivel nem tudott mit kezdeni. Nagyot sóhajtott, majd belenézett azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amik szépen lassan úgy érezte megbabonázzák. Nem érzett magában erőt ahhoz, hogy ellenkezzen vele, a kisugárzása, újra magához vonzotta.

-          Oké. Csinálj nekem reggelit -  suttogta, mert úgy érezte, ha még ma ki akar nyitni, akkor ennie kell valamit, hogy a szervezete bírja a strapát és a gyomra ne háborogjon tovább. Muszáj valaminek felszívnia az alkoholt, ami még mindig a vérében keringett, részegen még sem mehet be.

-          Mi lenne, ha együtt csinálnánk? – Húzta fel kérdőn a férfi, az egyik sötét szemöldökét, miközben a szemei megvillantak, ezer hamis ígéretet megcsillantva előtte.

-          A-a – ingatta a fejét, mikor rájött, hogy ismét hülyeséget csinál és szabadulnia kell, még mielőtt magára húzza és azért könyörög neki, hogy had lehessen újra az övé, legalább pár percre. Szerencsére a tarsolyában volt a tökéletes kifogás, amivel kiszabadulhatott a macska karmai közül. – Én zuhanyozom. Bűzlök még mindig a piától és ha még ma ki akarok józanodni, kell egy fürdő, majd egy reggeli. Aztán tényleg le kell lépnem, mert nálam vannak a bolt kulcsai és egy idegesítő, erőszakos, zöld szemű, finn énekes miatt, egyre többen jönnek hozzánk – nyújtózott nagyot, miközben a plafon felé fordította a tekintetét, ugyanis most már igazán kezdett félni a zöld szemű ördögtől. Na, nem attól tartott, hogy bántani fogja, megkéseli, megerőszakolja vagy bármifajta fizikai fájdalmat okoz neki, sokkal inkább attól rettegett, hogy mutat neki valami olyat, amitől eddig sikerült elzárkózni és aminek úgyis katasztrófa lenne a vége. Azt viszont nem tudta tagadni, hogy igenis kivált belőle valamit. Érzéseket, reakciókat, vágyat… Ez pedig nem volt jó. Nagyon nem.

-          És a reggeli torna? – Fordult Ville az oldalára, mintha követni akarná, majd nagyon lassan végighúzta az egyik ujját az oldalán, amitől mindene libabőrös lett, belül pedig csapongott. Hol taszította, hol vonzotta, hol kihozta a sodrából, hol meg képes volt szinte tudomást sem venni róla. Nem értette magát, sosem volt ennyire szeszélyes, ez az egész nem rá vallott, de nem tudott mit tenni. A különleges finn férfi ezt tette vele.

-          Kimerül abban, hogy elmászok a fürdőszobáig – suttogta. A hangja megint jeges volt, de belül, nem egészen ezt érezte. Valami kellemes melegség áradt szét a gyomrában, a tűz pedig lassan pislákolt benne.

-          Biztos vagy ebben? – Csókolt Ville puhán a nyakába, amitől, majdnem felnyögött. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak, így finoman eltolta magától a testet, ami annyira csalogatta, mint semmi más, aztán kimászott az ágyból és újra Ville felé fordult.

-          Egészen biztos – mérte végig a még mindig oldalán fekvő férfit, aki úgy nézett ki, mint valami furcsa, kissé elcseszett Isten, egy szál alsónadrágban, kócosan, vékonyan és olyan fehéren, mint a frissen meszelt fal. Gyönyörű volt, sőt mi több pompás, mintha nem is ember lenne. De ember volt, túlságosan is ember, mindezek tetejébe férfi, olyan, aki kísértést jelentett a számára.

-          Kár – mosolygott rá Ville jókedvűen, mivel valószínűleg neki is feltűnt, hogy tetőtől talpig végigmérte, a kislábujja körmétől, a kócos barna hajjal fedett feje búbjáig, majd az éjjeliszekrény felé nyúlt és elvett róla egy doboz cigit, hogy aztán egy szálat az ajkai közé dughasson, majd olyan erotikusan fújja ki a füstöt, hogy majdnem az álla is leessen tőle.

-          Hamut nem kérek a reggelimbe – szurkálódott picit, majd szépen lassan a folyosóra botorkált. A ház még mindig koszos és kaotikus volt, de volt benne valami furcsa groteszkség is, ami kifejezetten tetszett neki. Egy alapos takarítás után, talán még azt is mondta, hogy szívesen élne egy ilyen helyen, viszont azt is valószínűnek tartotta, hogy Ville még soha sem takarított ki és nem is tervezi, hogy bármiféle hasonló tevékenységre szánja rá magát a közeljövőben. Nagyon úgy tűnt, hogy ő így érzi jól magát és nem érdekli senkinek a véleménye sem.

A fürdőszobát könnyen megtalálta, derengett neki az út, az viszont meglepte, hogy a kosz talán ezt az egyetlen helyiséget nem borítja vastagon. Csábította az ódivatú, hatalmas kád, de tudta, hogy ha azt megtölti forró vízzel és belefekszik, a büdös életbe nem fog kinyitni, így inkább a zuhanyzót választotta. Amint kilépett a fülkéből viszont rájött, hogy nincs tiszta a ruhája, így a férfi köntösét tekerte maga köré, majd átdörzsölte a haját egy törölközővel és egy talált, számára túlméretezett papucsban indult a konyhába, ahonnan meglepve vette tudomásul, hogy egész jó illatok szállingóznak felfelé.

Ville vidáman fütyörészve kavargatott valamit egy serpenyőben, amin jót mosolygott, aztán halkan megköszörülte a torkát, mire a férfi ijedten rezzent össze, aztán azonnal felé kapta a fejét és mosolyogva nézett végig rajta.

   Jól mutatott a köntöse Loreleyon, bár köntös nélkül sokkal jobban festett volna. Kicsit megkavarta még a rántottát, aztán a sonkát is megfordította, végül kitette két tányérba.

-          Tudod, féltékeny vagyok a ruháimra, mi lenne, ha levennéd azt a frottírt? Zavar, hogy az enyém, mégis rajtad van – jegyezte meg szórakozottan, az asztalra szervírozva a reggelit.

-          Muszáj, leszel elviselni – nézett rá komolyan.

   Felkuncogott, villát és kést vett elő, az egyik adagot a nő tányérjára rakta, majd ő is leült a saját adagjával. A fekete hajú szirén óvatosan látott neki az evésnek, az első falatot lassan rágta meg, miközben őt figyelte kék szemeivel. Lenyelte, majd lehunyta egy másodpercre a szemét, neki pedig megrándult a férfiassága, ahogy az élvezkedő kifejezést figyelte az arcán.

-          Nem is rossz.

-          Ezt bóknak veszem – látott neki ő is. – Egyébként mondtam, a rántottám szuper.

-          Lehetett időd gyakorolni – nézett rá újra, amitől az alhassa görcsbe rándult.

   A fenébe, talán kicsit erőszakosabbnak kellett volna lennie reggel. Fel volt húzva egész éjszaka, ami egy kicsit sem csillapodott, s sóvárgott minden része az érzéki kis démon után.

-          Ez az egyetlen ehető dolog, amit el tudok készíteni – szólalt meg karcos, rekedt hangon, majd megvonta kicsit a vállát.

-          Ki készítette a múltkori vacsorát? – vonta fel a szemöldökét, újabb falatot téve érzéki ajkai közé.

-          Az anyukám – mosolygott rá.

   Nem nézett rá igazán, próbált elszorult torkán pár falatot leerőszakolni, a gyomra neki is üres volt, így nem árthatott valami ehető is a szervezetének annyi iható után.

-          Ez nagyon kedves tőle.

-          Hé, tőlem is kedves – kérte ki magának egy kisfiú komolyságával, mire a nő halkan felnevetett.

   Egész jó úton halad, ha már sikerült elérnie, hogy nevessen. Magába nyomott még pár falatot, majd kiment és hozott két poharat és kivételesen narancslét választott hozzá, nem pedig bort meg whiskyt. Töltött magának, majd a vendégének is, így próbálva lefoglalni magát, hogy ne csak a szex körül forogjon az agya, mint egy idióta kamasz fiúnak.

-          Tőled inkább aljas, mondtam, hogy te főzz – kortyolt bele az italba.

-          Azt is mondtad, hogy ha nem ízlik, akkor elmész. Már pedig tényleg nem tudok főzni a rántottán kívül semmit – húzta el a száját.

   Visszaült, újabb falatokat tett a szájára, de nem is érezte az étel ízét, bársonyos bőre vágyott. Izgágán fészkelődött a székén, nem fért a bőrébe, pedig tudta, hogy gyorsan le kell higgadnia, mert egyrészt egyáltalán nem volt szórakoztató, másrészt soha nem függőt különösebben a szextől. A mellette ülő szépség viszont túlságosan csábító volt, égkék szemeinek hidege vonzotta magához, folyamatosan az az érzés kerülgette, hogy fel kell melegítenie, míg nem forr több száz celsiuson.

-          Minden, oké? – vonta fel a szemöldökét.

   Kicsit megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna, mire Loreley kacér pillantással nyalt végig az ajkán, mélyen a szemébe nézve. Ezek szerint direkt szórakozik vele.

-          Ez nem vicces – jegyezte meg rekedten. – Este sem nyúltam hozzád, annak ellenére sem, hogy mindent bevetettél, hogy elérd a célod – vett mély levegőt. – Ha csak nem akarsz itt ragadni, akkor a helyedbe abbahagynám – villantott rá egy apró mosolyt.

-          Miért ragadnék itt? – kérdezgette tovább, halkan, kissé duruzsolva.

-          Mert bezárom az ajtót, felviszlek a szobába és kikötlek az ágyhoz – vigyorgott rá. – Nekem ma semmi dolgom nincs, így egész nap veled szórakoznék.

-          Tényleg be kell mennem – itta ki a pohár tartalmát.

   Hirtelen eszébe jutott, mivel tölthetné még el az egész napját. Így nem kell magára maradnia és a gondolatai káoszában szenvednie, sem innia, hogy ettől megszabaduljon és talán még jól is érezheti magát. Gonoszan csillanhattak a szemei, mert Loreley összevont szemöldökkel fürkészte, mint aki a gondolatait próbálja kitalálni.

-          Veled megyek – ez nem ajánlat volt, hanem tényszerű kijelentés.

-          Nem – vágta rá gondolkodás nélkül. Esze ágában sem volt az egész napot a férfival tölteni, így is többet volt már vele, mint kellett volna. Túl sok volt belőle, túl sok volt azokból a dolgokból, amit kiváltott belőle. Az ég szerelmére, még azt is elérte, hogy szívből nevessen, amire alig voltak képesek páran.

-          De igen – pattant fel Ville csillogó szemekkel, majd elrobogott a lépcső irányába.

-          Nem – állt fel, feldúltan, majd utána rohant. A férfi a fürdőszobában épp akkor lépett a zuhany alá, mikor utolérte. A meztelenségétől egy pillanatra meghökkent, hátralépett, de a szemét képtelen volt levenni a testéről. Minden ízében tökéletesnek találta, ez pedig semmi jót nem jelentett. Ville torkát, öblös férfias nevetés hagyta el, amitől megint furcsa görcsbe állt a gyomra, de legalább kijózanodott annyira, hogy hátat fordítson neki, amitől ő csak még jobban nevetett, majd hirtelen megérezte a testét, maga mögött, a férfi kisöpörte a haját a nyakából, majd gyengéd csókot nyomott a bőrére, amitől felhevült az egész teste.

-          Láttál már meztelenül, szóval felesleges ezt csinálnod – kuncogott halkan, a fülébe duruzsolva, mire ráébredt, hogy tényleg úgy viselkedik, mint valami szemérmes szűzlány, aki apácának készül, pedig arról már réges régen lemondhatott volna.

-          Nem jöhetsz velem – fordult meg hirtelen a férfi ölelésében, aki összeráncolta a homlokát egy fél pillanatra, aztán a vonásai újra kisimultak és egy kisfiús mosoly terült szét az arcán.

-          Ez nem kérdés volt kedves – simított végig az arcán. – Bontatlan fogkefét találsz a középső fiókban – mosolygott rá, majd bevonult a zuhanyzóba és megnyitotta a csapot. – De csatlakozhatsz is, ha gondolod – kiáltott ki neki jókedvűen, mire azonnal felmordult.

-          Már fürödtem – nyúlt be nagyot sóhajtva a fiókba, hogy igénybe vegye a fogkefét, majd nagyot sóhajtva ült le a kád szélére, miközben a párás kabin falán átsejlő férfit figyelte, aki ismét dúdolgatni kezdett valamit, ami megint majdnem megmosolyogtatta, de sikerült uralkodnia magán. Ismét magára öltötte a páncélt, de ez egyre nagyobb erőfeszítést igényelt tőle. Utálta az egészet és valahogy mégis csábította.

Nem várta meg amíg Ville befejezi a zuhanyzást, amint végzett átsétált a hálóba, majd turkálni kezdett a zacskóban, amit előző nap, ő hozott neki, hogy egy tiszta pólót szerezzen magának. A póló nagy volt rá, de addig tökéletesen megtette, míg átértek a boltba.

A férfi szerencsére nem húzta az időt, gyorsan öltözött fel és készült el, majd egyszerűen kézen fogta a kapuban, míg a taxit várták, de elhúzta előle az ujjait. Nem akart ennyire közvetlen lenni, hisz nem volt a dolognak semmi értelme. Ha egy férfi és egy nő fogja egymás kezét, az már-már olyan, mintha szerelmesek lennének, köztük viszont csak a kémia működött, de az nagyon.

Ville elhúzta a száját a reakciójától, majd a zsebébe túrt és rágyújtott egy cigire, ő meg próbált nem tudomást venni róla.

-          Tudod este jobban tetszettél – jegyezte meg hirtelen, mire rávillantotta egy fél percre a szemeit.

-          Nem érdekel – vetette oda.

-          Tényleg abbahagyhatnád a jégkirálynősdit, tudom, hogy nem vagy az – mordult rá Ville, mire vállat vont.

-          Nem tudhatod, lehet, hogy csak szórakozom. Hogy is fogalmaztál? – Morfondírozott el fél pillanatra. – Megvan, lehet, hogy csak szeretem magam kéretni, na meg persze imádom, ha üldöznek, pedig ugye ez felesleges – idézte vissza a férfi reggeli szavait gúnyolódva. Bántani akarta, azt szerette volna, ha ráun és eltűnik, a másik fele viszont… Hozzábújt volna és megcsókolta volna. De nem akart katasztrófát.

-          A baj ott kezdődik kislány, hogy imádom a kihívásokat – villantak meg újra a méregzöld szemek, aztán a taxi leparkolt eléjük, ő pedig válasz nélkül szállt be.

-          Nem akarom, hogy velem gyere – nézett durcásan a férfire, aki azonnal beült mellé, majd bemondta a címet.

-          Mekkora szerencse, hogy nem kérdeztem meg mit akarsz – dőlt hátra kényelmesen, majd bámulni kezdte.

-          Fejezd be, így is elég idegesítő vagy – csattant fel hirtelen, miközben mereven bámult ki az ablakon, de az üvegen át így látta, hogy Ville vigyorog.

-          Te meg megint fagyos vagy, de úgyis elolvadsz – vont vállat hanyagul, mire dühösen fújtatni kezdett és tüntetőleg nem szólt hozzá, míg a bolthoz nem értek. A taxis markába számolatlanul tolt bele pár bankjegyet, majd kipattant a kocsiból és kinyitotta az ajtót. Szerencsére nem toporgott az üzlet előtt senki, hiába késett el, így volt ideje bezárkózni a tervezőszobába és átöltözni, a fogasról hirtelen lekapott ruhába. Csak remélni merte, hogy mire kilép Ville eltűnik, a reménye pedig azonnal szerte is foszlott, ahogy kidugta az orrát.

-          Szóval itt akarsz maradni egész nap? – Nézett rá kérdőn, mintha nem is érdekelné, hogy mit tervez.

-          Pontosan – bólintott a férfi mosolyogva.

-          Oké, akkor tedd magad hasznossá – húzott ki egy doboz ruhát a raktárból, majd címkéket nyomott a férfi kezébe.

-          Most dolgoztatni fogsz? – Húzta fel Ville kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Pontosan. Ha nem vagy vásárló, akkor csinálj valamit – bólintott.

12.

   Kissé felvonta a szemöldökét, ahogy a részeg lányt figyelte. Nem engedte el a derekát, mert félt tőle, hogy azon nyomban lezuhan a bárszékről. Végig simított a haján, ahogy viszonozta szenvedélyes csókját, lassan vált el tőle, élvezte az érintését, hosszú ujjait, melyek a hajában matattak és azt a hirtelen jött tüzet, mellyel birtokolni vágyta.

-          Azért bírja – röhögött Bam mellette, meglökdösve kicsit a karját.

   Lassan vált el a lánytól, majd a barátjára vigyorgott.

-          Hamarosan nem foglak a barátomnak tartani, ha egy nő is leiszik téged, aki harmad annyi kiló, mint te – vetette oda neki vidáman.

-          Próbálnád meg te leinni! – csattant fel, aztán újabb köröket kért nekik.

-          Engem senki nem tud, és szerintem…

   Mielőtt befejezhette volna a mondatott, karjai közt Loreley előrehajolt, elvett egy poharat és meghúzta. Az biztos, hogy nem kellett volna többet innia, de nem fog rászólni, vagy irányítani. Elvett ő is egyet, koccintott Bammel, majd ittak.

   Loreley felnevetett.

-          Mi az, kedves? - simogatta meg a nyakát orrával.

-          Csak ez vicces – kuncogott tovább.

-          Micsoda?

   Ujjai között forgatta az egyik poharat, de nem válaszolt neki többet.

-          Berúgott – röhögött újra Bam.

-          Csak annyira részeg, mint te – sétált hozzájuk Migue. – Feloldódott a kis szirén? – ült a nő mellett lévő bárszékre hatalmas mosollyal az arcán.

    A nő újra felkuncogott válaszként, lepattant a székről, ő viszont nem engedte el továbbra sem a derekát. Teljesen hozzásimult, ő meg a pultnak nyomta, hogy elrejtse mások szeme elől, akik talán szemet vetettek rá. Végig simított az arcán, mire átkarolta a nyakát és incselkedve hozzádörzsölte magát a hangszórókból szóló zene ütemére.

-          Túlságosan is – vigyorgott a gitárosra. – Lehet, hazaviszem – mormolta rekedt hangon, majd lefogta hirtelen a csípőjét és megint felé fordult. – Édesem, ezzel várjál egy kicsit.

   Loreley durcásan elhúzta a száját, aztán a nyakához hajolt és a bőrét kezdte csókolgatni. Hosszan szívta be a levegőt, férfiassága keményen állt, a vére tombolt az ereiben, felhúzta a nő oldottsága és hirtelen nyert gátlás vesztése.

   Sajnos viszont nem volt seggfej, így biztosan nem fekszik le vele. Az más, ha ő részeg, de tartott tőle, hogy a nő nem is emlékezne rá másnap, ez pedig még a hiúságát is sértené.

-          De gonosz vagy, végre bulizna és elengedné magát, te meg rögtön leállítod – csóválta fejét Bam részegen, aki mellé visszatalált a barna hajú lány.

-          Rossz kislány – duruzsolta a fülébe rekedten, amikor fogait a bőrébe mélyesztette.

-          Nem igaz – húzódott el tőle hirtelen, újra egy pohárért nyúlt, aztán felemelte. – Na, ki iszik velem?

-          Ez a beszéd, kislány! – emelt fel egy poharat Migue is.

   Mindannyian koccintottak nevetve, kiürítettek egy adaggal újra.

-          Téged is megverjelek ivásban? – vigyorgott rá Loreley.

-          Félek tőled, inkább nem iszok veled versenyt, a végén kiderülne, hogy nekem nem is megy olyan jól – kacsintott rá.

-          Félős – forgatta meg a szemét.

   Derekát kezdte cirógatni erre a megjegyzésre, a nő vidáman beszélgetett Miguevel meg Bammel, s egyre többet és többet ittak. A buli valamikor hajnali kettőkor kezdett elszabadulni. Loreley táncolt a többiekkel, ami akaratán kívül féltékenyé tette, ahogy az egyik széken ülve figyelte. Édes volt, vad, és szexi, őt pedig kezdte egészen megbabonázni…

   Erre a gondolatra ivott egyet, mielőtt elhatalmasodik rajta, aztán amikor meglátta, hogy egy idegen férfi kapja el a nő derekát, oda sétált hozzá és a karjánál fogva magához rántotta. A testéhez húzta, Loreley kedvesen nevetett fel rá, karjait újra a nyakába fűzte. Testük egymáshoz simult, fenekénél fogva húzta magához a sötét tánctéren, így csípőjük teljesen összesimult, neki pedig újra merevedése lett.

   Nagyot sóhajtott, intett a barátainak, aztán taxit hívott maguknak. A kezénél fogva vezette ki Loreleyt, aki úgy bújt hozzá, mint egy aranyos kiscica, ujjaikat egymásba fűzte, nyakát csókolta, mellkasán tenyerét nyugtatta.

   Elmondta a férfinak a címét, felnevetett, amikor a nő valamiről vidáman magyarázni kezdett neki és közben próbált az ölébe bújni. Tudomást sem vett a sofőrről, teljesen kifordult a magából, levedlette a ridegségét és egy bújós, kedves cicává vált, aki csak egy kis cirógatásra vágyik.

-          Ezt idd meg – nyomott a kezébe egy nagy pohár vizet, majd egy aspirint is nyomott a kezébe.

-          Ezt minek? –nézett rá értetlenül.

-          Holnap meg fogod köszönni – nyomott puszit a homlokára, aztán elkezdte ledobálni magáról a ruháit.

-          Hé, azt én akarom levenni – kapta be gyorsan a gyógyszert, utána a vizet is megitta.

   Felnevetett, tetszett neki így a nő, vidáman, mellékelve minden távolságtartást. Felkapta, lábait a dereka köré fonta és azonnal rákattant, ami szórakoztatta. Addig, míg el nem ért a hálószobába, forrt a vére, a farka fájdalmasan feszült szűk nadrágjának, gerince mentén vágy bizsergett minden porcikájába és mégis tudta, hogy semmit nem szabad. Ráadásul ez csak a kezdett volt, Loreley fel volt izgulva és akarta, egyre tovább gerjesztve, neki meg fogalma sem volt hogyan állítsa le az éjszakára.

   Mély levegőt vett, sajnos bármennyire részeg, gyorsan kizárta, hogy megfektesse ilyen állapotban.

Teljesen totálisan részeg volt, tudta magáról, de nem tudott vele mit kezdeni. Érezte, hogy az estének rossz vége is lehetett volna, ha Ville nincs mellette, de mellette volt.

A bőre forró és illatos volt, az illata csábította, ahogy a zöld szemek is, akarta, de a férfirendre lefogta a kezeit és nem engedte neki, hogy olyan helyeken simogassa, amivel még tovább izgathatja.

-          Loreley, elég lesz – szakadt el tőle nagyot sóhajtva.

-          Nem, ez még nem lesz elég – ingatta a fejét mosolyogva, miközben a férfi nyakát csókolgatta, majd a vállára tért át. Hirtelen élvezettel töltötte el, hogy ott van, a taszítás megint vonzássá változott és képtelen volt ellenállni neki. Annyira erős volt, annyira sugárzott magából valami megfejthetetlen energiát, annyi szomorúság volt az arcán és mégis annyi remény és móka, mint senki másén.

-          Részeg vagy – gördítette maga alá hirtelen.

-          Te se vagy józan – vigyorgott rá, miközben simogatni kezdte a tarkóját. Arra már rájött, hogy férfi érzékeny arra, ha ott érinti meg és nem is tévedett. Ville elkapta a csuklóját, a feje fölött finoman a matracra szorította, mire az alsó ajkába harapott és úgy nézett fel a fölötte tornyosuló vékony és mégis szálkás test tulajdonosának szemeibe, amik homályosak voltak a vágytól és az italtól, de közel sem tűnt olyan részegnek, mint ő, amit nem csodált, hisz Ville nem is ivott versenyt senkivel.

-          Meglehet, de ilyen állapotban nem fekszek le veled – ingatta a férfi a fejét.

-          Miért nem? – Nézett rá csalódottan, miközben a lábaival, körbetekerte a férfi csípőjét.

-          Mert lehet, hogy holnapra meg bánnád és azt mondanád, hogy csak kihasználtam a helyzetet, ráadásul nem is biztos, hogy emlékeznél rá – nyomott egy puszit a homlokára.

-          De kívánsz – nyomta az ágyékát a férfiének, akinek egyértelműen keményen lüktettet a férfiassága érte.

-          Le kéne fürdenünk  - állt fel Ville hirtelen, majd őt is felsegítette és beállította a tus alá. A langyos víz valamennyire kijózanította, legalábbis annyira, hogy érzékelje Ville visszautasította. Az okát képtelen volt felfogni, csak a csalódottságot, miszerint soha többé nem kaphat belőle, mert máris ráunt, annak ellenére is, hogy egyszer feküdtek csak le. Elvégre megkapta, minek is akarna tőle többet? Durcásan mosott fogat, majd bújt bele az egyik pólóba amit ő hozott, aztán mit sem törődve azzal, hogy talán haza kéne mennie, befeküdt az ágyba és magára húzta a takarót. Megint sikerült kikapcsolnia magában mindent, pedig már kezdte élvezni a felelőtlenséget, az érzéseket, amik újult erővel söpörték el, de azt is bebizonyították, hogy semmi értelmük.

-          Mi az? – Bújt mögé Ville, miközben ő a falat bámulta. Még mindig kába volt és szédült, de a csalódottság eluralkodott rajta. Szomorú volt, mert nem kellett valakinek, aki egészen eddig le se akart szállni róla, de ez ellen nem tehetett semmit.

-          Semmi – felelte újra azon a hideg hangon, amit az este képtelen volt elővenni, most pedig még az ő fülét is sértette. – Jó este volt, köszönöm – váltott át rideg udvariaskodó dámává, mire a férfi a vállánál fogva maga felé fordította.

-          Ezt ne csináld – szólt rá figyelmeztetően, miközben az álla alá nyúlt, hogy így kényszerítse, hogy a szemébe nézzen, de ő csak azért is másik irányba fordította a szemeit.

-          Álmos vagyok – suttogta, majd lehunyta a szemhéjait és bénán, szinte élettelenül feküdt a férfi karjaiban.

-          Ez nem te vagy, ma bebizonyítottad, szóval kérlek, ne csináld ezt – suttogta Ville nagyot sóhajtva.

-          A tüzesebbik énem nem kell amúgy se. Sőt semelyik énem se, szóval tök mindegy – súgta vissza, a hangja pedig továbbra is fagyos volt, akár a téli finn éjszaka.

-          Most miről beszélsz? – Kérdezte a férfi, miközben a haját babrálta.

-          Nem fontos. Jó éjt Ville – sóhajtott nagyot, aztán csak bámulta a falat, míg el nem aludt a férfi karjai közt, amik gyengéden tekerték körbe a testét, biztonságot és meleget árasztottak magukból, ez pedig megnyugtatta. Hiába nem kell neki, ma éjjel mégis őt öleli, nem valami újabb ribancot, akit sikerült az ágyába csábítani, szóval nyert még egy napot az élettől.

   Fogalma sem volt mi ütött a nőbe. Az egyik pillanatban leszállni sem akart róla, a másikban pedig úgy viselkedett, mint egy rideg, érzéketlen ribanc. Valamire megsértődött, de sejtése sem volt mire. Lágyan cirógatta a haját, míg légzése egyenletessé nem vált és elszunnyadt a karjában. Utána hunyta csak le a szemét, gyorsan békés álomba merült a meleg test mellett, élvezte a nő bőrének érintését, mely az övéhez simult.

   Halk nyöszörgésre kelt fel, lassan pislogott, a sötétített ablaküvegen keresztül látta, hogy jócskán a délben jár már az idő. Nehezen tisztult ki a tudata, majd gyorsan eszébe jutott az egész este. Maga mellé nézett, Loreley a hátán feküdt, kezével a halántékát masszírozta. Nem lehetett hozzászokva az alkoholhoz, bár ezt este is megsejtette. Az ágy mellé nyúlt, ahova egy üveg szénsavmentes ásványvizet készített, az aspirint is megtalálta egy kis kotorászás után.

-          Tessék, vegyél be párat – fordult felé a könyökére támaszkodva felé nyújtva a gyógyszert, a műanyag palackot pedig maga elé fektetve.

   Neki semmi baja nem volt, kicsit ugyan zúgott a feje és a gyomrát is üresnek érezte, de mindezeket annyira megszokta, hogy ezt volt nála a normális. Nem ivott annyira sokat, mint máskor, ezért kivételesen nem részegen kelt fel. Vigyázni akart a nőre, két részeg viszont nem jó párosítás, emiatt igencsak visszafogta magát az este, a harmad annyit sem ivott, mint máskor, meglehet, így is részeg volt.

   Loreley lassan nyitotta fel a szemét, összevont szemöldökkel nézett rá, égkék szemeivel különös csillogással figyelte, mintha azt próbálná meg kitalálni, hogy a francba is kerül mellé. Nem csodálta, ha kimaradt neki az éjszaka nagy része, hozzá sem volt szokva az alkoholhoz és ehhez képest elég sokat ivott az alapján, Bam mennyire is részeg volt.

   Kinyomott két tablettát a levélből, majd a kezébe nyomta, aztán meg lecsavarta a műanyag flakon tetejét. Igazából sokkal jobban örült volna, ha nincs semmi baja és szexszel kezdhetnék a reggelt, miután este annyira felhúzta, de nem volt állat, aki olyat zaklatna, aki nem érzi jól magát.

   Loreley bevette a két gyógyszert, aztán nagy kortyokat ivott a vízből is.

-          Aludj még – dőlt vissza a hátára, majd lehunyta a szemét.

   A nő viszont nem foglalkozott vele, hogy mit mondott. Felült mellette, majd lerúgta magáról a takarót. Kinyitotta a szemét, még mindig sértődött lenne? Elkapta a karját, bár nem sok kedve volt a mozgáshoz. A kék szemek hidegen fúródtak az övébe.

-          Mi van? – kérdezte fagyosan.

-          Veled mi van – visszarántotta magához, egyik karjával szorosan átfogta a derekát, testéhez szorította, a kis szuka viszont erőszakosan próbált azonnal szabadulni.

   Hirtelen fordította maga alá, ha ehhez van ereje, akkor máshoz is biztosan van. Ráengedte a testét, lábaival szétlökte a combját, talán kicsit megnyugszik, ha végre mindketten kielégülnek. Lefogta az egyik kezét feje felett, mikor továbbra sem akart csillapodni és tovább próbálkozott, hogy kiszabaduljon fogságából.

-          Eressz el! – sziszegte némi ingerültséggel a hangjában.

   Lustán mosolygott rá a szemébe nézve. Ezek szerint még is csak le tudja magáról vetkőzni a rideg stílusát, ami mulattatta, főleg, hogy ő volt rá ilyen hatással.

-          Inkább nem – hajolt a nyakára. Fogaival megkarcolta a bőrét.

-          Szállj már le rólam te seggfej! – folytatta tovább.

   Mocorogni kezdett a teste alatt, csuklóját próbálta bilincséből kihúzni, ezzel csak tovább hergelte, kemény férfiasságát neki préselte az ölének. Szabad kezével a derekát és az oldalát simogatta, míg nyelvével megízlelte édes, forró bőrét az artériánál. Már az este azt hitte felrobban, viszont undorító lett volna olyan állapotban megfektetni a nőt, jelenleg viszont nem volt semmiféle akadály.

   Lehet, hogy rosszul van és ez sem a legjobb időtöltés ebben az állapotban, de ha ennyire morcos tud lenni és ilyen vadul tud próbálkozni a szabadulással, akkor azért még sem érezheti magát annyira szarul.

-          Hányni fogok és a te nyakadba, ha nem engedsz el, most rögtön! – folytatta tovább.

   A teste remegett alatta. Lehunyta egy hosszú percre a szemét, érzékei tomboltak a vágytól, farka fájdalmasan sóvárgott szűk hüvelyéért, bizsergett a bőre, ahol testük összeért… és mégis le kell szállnia róla. Nagy levegőt vett, elengedte és lefordult a törékeny, női testről, melyért minden sejtjei sóvárgott.

-          Nem gondoltam volna, hogy rosszul vagy, elég elevennek tűnsz – jegyezte meg rekedten még az álmosságtól és a kísértéstől, némi gúnnyal a hangjában.

Nem érezte jól magát, a feje majd szétszakadt, az estére abszolút nem emlékezett csak azt tudta, hogy Ville mellett ébredt a koncertje után, de azt még csak nem is sejtette, hogy hogyan keveredett hozzá. Mintha az információkat kiszívták volna az ágyából. Muszáj volt felülnie, mert forgott a gyomra, a feje viszont ettől a hirtelen mozdulattól is majd felrobbant.

-          Bassza meg – masszírozta az orrnyergét, majd a halántékát, hátha jobb lesz és nem érzi majd úgy, hogy valaki épp egy dobszólót játszik a fejében. Az aszpirin pedig csak nem akart hatni.

-          Hozzak még vizet? – Nézett rá a férfi kérdőn, mire megrázta a fejét. Próbálta összeszedni magát, de nem ment, fogalma sem volt arról, hogy mit tett vagy éppen nem tett és ez tovább idegesítette.

-          Mi történt? – Nézett kérdőn Villére. Kíváncsi volt, hogy részegen milyen őrültséget művelt, bár tudta, hogy utólag már úgy is mindegy.

-          Eladtunk egy arab sejknek, holnap visznek Dubaiba, de gondoltam előtte még kihasznállak egy kicsit – ült fel mellette a férfi, aki túl józannak és kipihentnek tűnt hozzá képest. Ráadásul elég jókedvű is volt, ahhoz képest…

-          Ma nem jön be a humorod – morogta, miközben a zöld szemekbe nézett, majd hirtelen beugrott neki valami. – Nem feküdtünk le az éjjel – nézett Ville gyönyörű, sápadt arcába, összeszűkített szemekkel, megerősítésre várva.

-          Nem, bár próbálkoztál – nevetett fel hirtelen. – Most viszont pótolhatunk – ölelte át a derekát, de egy határozott mozdulattal lesöpörte magáról a férfi kezét.

-          Részegen nem kellettem – vetette oda, miközben lassan eljutott a tudatáig, hogy a férfi az éjjel visszautasította, ami kifejezetten sértette a női büszkeségét. Ha már semmi másra nem kellenek egymásnak csak szexre, akkor legalább…

Hirtelen jeges kacaj tört fel a torkából, miközben a hajába túrt, Ville pedig úgy nézett rá, mint egy őrültre.

Mi a francot is képzelt…. Hisz előre megmondta, hogy csak dugni akar vele, azaz első körben csak szopásról volt szó, aztán valahogy előző reggel minden máshogy alakult. De csak egy alakalom volt.

Emlékezett arra is, hogy milyen volt a csalódás, ami hajnalban sújtott le rá. Nem akarta többet érezni. Se csalódást, se vágyat, se semmit, hisz ismételten bebizonyosodott, hogy nincs semmi értelme a dolognak.

Nem bírta abbahagyni a keserű röhögést, egyszerűen magán nevetett. Bután viselkedett, sőt egyenesen ostobán, azt hitte, hogy talán, ha ad az egésznek egy esélyt az éjjel történik majd valami… Valami csodás, hisz a férfi magában hordozta a varázslatot. Ott volt a kisugárzásában, a szemeiben, a vonásaiban, egyszerűen mindenében, de neki ebből az egészből nem jutott semmi és igazán nem is akarta már. Minek? Még a végén beleszeret, annak pedig katasztrofális következményei lennének.

Az előző éjjeli hirtelen felindulása, miszerint ők ketten, talán jól is érezhetik magukat együtt, ha nem olyan kemény, a csalódás hatására elpárolgott. A sejtjeit ismét átjárta a fagyos érzéketlenség, amit Ville majdnem eltüntetett belőle.

-          Nem feküdtem le veled. Tök részeg voltál. Míg én a színpadon voltam, versenyt ittál Bammal. A jó hír az-az, hogy nyertél, a rossz, hogy hihetetlenül berúgtál, de legalább részegen nagyon édes vagy és rámenős – simogatta Ville a hátát, amitől halkan felnyögött. El akart húzódni, de annyira jól esett a hosszú meleg ujjak érintése, hogy képtelen volt megtenni. – Olyan vagy, mint egy édes kiscica, talán mindig innod kéne – kuncogott fel a férfi halkan, miközben a kezeit a vállára simította.

-          Visszautasítottál – felelte a nő jegesen.

-          Mi van? – Kuncogott fel Ville újra.

-          Semmi, haza kell mennem, a boltot ki kell nyitnom, ma én vagyok soron és a fiúk is aggódnak már értem azt hiszem. Azt se mondtam, hova megyek vagy, hogy hol alszom – szállt ki az ágyból.

-          Nem reggelizel ma se velem? – Kapta el a férfi a csuklóját hirtelen.

-          Most én utasítalak vissza – fintorgott.

-          Ne legyél már hülye. Nem feküdtem le veled, mert azt se tudtad mit csinálsz, nem azért, mert… - kezdett bele a férfi a magyarázkodásba, de félbeszakította. Nem volt kíváncsi az okokra.

-          Lényegtelen. Tegnap idióta voltam, sajnálom. Nem kellett volna a koncertedre mennem, se leinnom magam, se pedig itt aludnom, vagy rád másznom, mint egy rossz kurva, miközben te nem is akartad az egészet. De ne aggódj soha többé nem teszek ilyet. Most pedig engedj el, mert haza kell mennem. Bobby már tuti ideges miattam – nézett fagyosan a férfi szemeibe, mire az elhúzta a száját.