15.

   Felkuncogott, aztán leült az ágy szélére. Elővette a cigijét, de még sem gyújtott rá. A szobában a nő illata terjengett és jobban élvezte, mint a füst szúrós szagát. A falat figyelte, miközben Loreley mocorogni kezdett mögötte a takaró alatt.

   A dáma kifakadt ma, úgy, mint az első koncerten. Kezdte egyre kevésbé érteni, miért játssza meg a rideg, érzéketlen jégkirálynőt, amikor pusztító tüzek égnek benne, melyeknek élvezte a lángcsóváit, amik itt-ott belemartak.

-          Nem vagyok az – nyugtatta meg. – Ez a valóság. Itt ülök az ágyadon, és azon gondolkozok rámerjek –e gyújtani, vagy letéped érte a fejem.

   Loreley erre rögtön lerántotta fejéről a takarót és zaklatottan felült a kezére pillantva. Nem bírta ki, hogy ne röhögje el magát az arckifejezésén. Felé fordult, a torka egy pillanat alatt kiszáradt, ahogy észrevette, csupán egy pólót visel és valószínűleg egy bugyit.

-          Nem volt mára még elég? – nyögött fel elkeseredetten, majd visszafordult neki háttal és újra magára húzta a takarót.

-          Micsoda? – vonta fel a szemöldökét, megint a falat pásztázva, bármennyire is érdekesebb látvány volt a nő, még takaróval is lefedve.

-          A cseszegetésem. Tűnj el – szólította fel.

   Mély levegőt vett. Talán messzire ment volna? Hiszen semmit nem csinált, kicsit bolondoztak Bammel és ennyi, ebben semmi rossz nincsen, nevetett mindenki, ameddig el nem küldte őket Loreley. Miért nem tudja csak úgy élvezni az életet? Persze, ő is utálta, ha írás közben zavarták meg, de nem véletlenül lakott egyedül, nem véletlenül nem volt csengője és nem véletlenül nem vette fel a telefonját.

-          Nem cseszegettelek – csóválta meg a fejét. – Mondanám, hogy sajnálom, de igazából nem sajnálom. Szórakoztunk kicsit Bammel, ezekben a dolgokban semmi rossz nincs. Megértem, hogy félted a ruhákat, de azok nem az élet, csak tárgyak, amiknek semmi értékük nincsen.

-          Semmi értékük nincsen? – csattant fel felháborodottan, s már nem is tűnt álmosnak a hangja.

   Mocorgott mögötte, de nem mozdult meg. Nem akart ránézni, mert félt megszegi a magának tett ígéretét, mi szerint nem nyúl addig hozzá, míg ő nem kezdeményez.

-          Egyedi darabok, rendben, de csak tárgyak – vonta meg a vállát.

-          Tudod, mennyi munka van egy-egy darabban? – folytatta tovább ingerülten. – Kitalálni, megtervezni, finomítani rajta, aztán megvarrni, majd kicsit még mindig szépíteni rajta, utána..

-          Értem, értem, oké – vágott a szavába. – Ha elfelejtetted volna dalszövegíró vagyok, értem mire akarsz kilyukadni, elismerem azt is, hogy szépek, de csak tárgyak. Az esztétika nem értheti utol soha az értéki színvonalat.

-          Húzz el, kezdesz megint felidegesíteni – lökte vállon.

-          Nem állt szándékomba – hirtelen hátra dőlt a falnak, amivel kiszorította a nőt oldalra.

-          Ez az én ágyam, az én szobám és az én lakásom, utoljára kérlek meg, hogy távozz!

   Elhúzta a száját, ahogy felé fordította a tekintetét. Az égkék szemek elsötétedtek, fekete haja kócosan ölelte körbe márványszínű bőrét. Erős késztetést érzett rá, hogy beletúrjon a hajába, aztán minden porcikáját végig csókolja, addig csinálná, míg kéjes nyögések nem hagyják el a torkát már csak attól is, hogy az ujjbegyeivel arcához ér.

   Lehunyta egy másodpercre a szemét, elképzelve az egészet, mire vére forrni kezdett, a bőre pedig bizseregni. Férfiassága sóvárogva feszült neki a nadrágjának. Hiszen itt van egy gyönyörű nő mellett, egy ágyon és ő még csak meg sem próbálja elcsábítani, amikor pontosan tudja, milyen tüzes tud lenni…

-          Mert ha nem, akkor mi lesz? – vonta fel incselkedve a szemöldökét, szemtelen mosollyal. – Megpróbálsz kidobni? – helyezkedett el kényelmesen.

-          Ville! Takarodj innen, velem nem szórakozhatsz! – szűrte összeszorított fogai között.

-          Nem szórakozok veled, Loreley – mosolyodott el lassan, ahogy az érzéki ajkakra tévedt a pillantása. – Nem szoktam szórakozni.

-          Akkor mégis minek neveznéd, amit csinálsz? Eljössz velem a boltba, aztán egész nap hülyítesz, míg nem megunod, elmész, berúgsz és visszajössz tovább bohóckodni. Minek neveznéd ezt? – csattant fel dühösen.

   Újra kihozta a sodrából, ami diadallal töltötte el. A jégkirálynő felolvad szépen lassan a tűz mellett.

-          Nem volt jobb dolgom – biggyesztette le szomorúan az alsó ajkát. – És semmi kedvem nem volt egyedül lenni – folytatta tovább.

-          Nem foglak megsajnálni, szóval abba is hagyhatod – túrt idegesen a hajába.

   Hirtelen fel akart kelni az ágyból, ezért elkapta a csuklóját és visszarántotta. Nem akarta, hogy elmenjen mellőle, ha már mást nem kap belőle, akkor a közelségét hadd élvezze ki. A dolgot viszont elszúrta, Loreley nem mellette kötött ki, hanem egyenesen az ölébe. Vigyorogva pillantott le rá.

-          Igazából dugni jöttél? – Mosolyodott el, miközben gonosz módon nekidörzsölte az ágyékát a férfi kemény férfiasságához, amitől a zöld szemek egyetlen pillantás alatt elsötétedtek a vágytól, a kezeivel pedig azonnal a combjába markolt, amitől úgy érezte hangyák millió rohangálnak a bőre alatt, de uralkodott magán és a vágyain. Ebben az őrült, perverz játékban, először érezte magát nyeregben és esze ágában sem volt átadni az irányítást, amit egy véletlen kis baleset miatt szerzett meg.

Ville ha akarta volna, akkor se tudta volna letagadni, hogy kívánja, bár nem egészen értette a férfiakat ilyen szempontból soha.

Hogy állhat fel a farkuk már attól is, hogy egy nő mellett fekszenek? Persze ha valami szexi hálóing lenne rajta értené, de a bugyi póló kombináció nem volt éppen szexinek nevezhető, ráadásul mindezek tetejében kócos volt, nem volt rajta smink és amúgy is…

-          Nem dugni jöttem – ingatta a férfi a fejét, miközben kikerekedett szemekkel pislogott rá. A mellkasa egyre szaporábban süllyedt és emelkedett annak hatására, hogy finoman körözni kezdett a csípőjén, folyamatosan dörzsölve magát a tagadhatatlan vágyához, ami őt is izgatta, de jobban élvezte a helyzetet annál, hogy egyszerűen rávesse magát. Ráadásul idegesítette is Ville, amiért nem kopott le róla, hiába kérte, gonoszkodni akart vele, ehhez viszont észnél kellett maradnia és úrrá lennie  a testén és a vágyon, amit másodpercek alatt fel tudott benne korbácsolni a bosszantó idegen, aki alatta feküdt és nagy kortyokban nyelte a levegőt. Tagadta a szándékát, de a hosszú ujjak mégis úgy zongoráztak a bőrén, mintha még több szenvedélyt akarnának kicsiholni belőle. Erőnek erejével vette fel újra a jeges álcát, miközben tovább mocorogott rajta, a tenyerét a férfi mellkasára simította és félrebiccentett fejjel nézett a szemébe.

-          Akkor miért jöttél? – Kérdezte halk, búgó hangon.

-          Már mondtam – nyelt egy nagyot Ville, miközben a kezei egyre feljebb csúsztak a combján.

-          Nem akarsz egyedül lenni – bólintott mosolyogva. – Igen, ezt már említetted. De van egy csomó barátod, miért velem foglalkozol helyettük, ha nem dugni és nem is csak szórakozni akarsz? – Tette fel a következő kérdést, miközben a férfi pólója alá csúsztatta a kezeit és a körmeivel a hasa alját kezdte karcolgatni finoman, amitől Ville minden izmai görcsbe rándult.

-          Nem tudom – sóhajtott nagyot a férfi alatta, miközben önkéntelenül is a combjába markolt. A szemei egy pillanatra lecsukódtak, mikor lehajolt hozzá, majd finoman végignyalta a fülcimpáját, a bőre libabőrössé vált a légzése pedig elakadt.

-          Az kár – suttogta érzéki hangon a bőrébe, majd finoman beleharapott a nyakába, amivel újabb remegést váltott ki az alatta fekvő testből.

-          Miért? – Pattantak fel Ville szemei újra, mikor felült rajta.

-          Mert ha dugni jöttél volna, akkor talán ismét lefeküdtem volna veled. De ha te se tudod mit akarsz, akkor jobb, ha hagyjuk egymást – szállt le róla gyorsan. Ville persze megpróbált utánakapni, de egy ügyes mozdulattal kisiklott az érte nyúló karok közül és fenék riszálva sétált be a fürdőbe, hogy felfrissítse magát.

Mikor végzett a férfi még mindig az ágyán ült, bután bámulta az ajtót, ami mögött eltűnt, aztán a szemei újra furcsán kezdtek csillogni, amikor meglátta, de ő megpróbált tudomást sem venni róla. Komoly erőfeszítésébe került, hogy ne vigyorogjon, mint valami idióta beképzelt liba. Tudta, hogy gyerekes volt felhúzni a férfit, aztán egyszerűen otthagyni, de úgy érezte legalább ennyi elégtétel jár neki, azért amit eddig vele tett.

Persze tudta, hogy hülyeség az egész, de ha már megszabadulni nem tud ettől az erőszakos, értetlen baromtól, akkor legalább felbosszantja.

-          Élvezed mi? – Jött a rekedt kérdés a hálóból, majd felbukkant a férfi is.

-          Mit? – Kérdezett vissza, miközben lehajolt és a hűtőben kezdett kutatni.

-          Ezt az egészet – sziszegte Ville, majd hirtelen megérezte, hogy közvetlenül mögötte áll. Az illata intenzív volt, a testéből áradó hő, szinte égette a bőrét. 

-          A főzést? – Nézett hátra a válla felett, miközben a pultra pakolta az alapanyagokat. – Nem kifejezetten, de rajtam kívül csak Mark tud főzni, ő viszont lusta rá szóval… - kezdett bele, mire a férfi, mindkét kezével megragadta a derekát, aztán egy könnyed mozdulattal a pultra dobta.

-          Ne terelj – sziszegte, miközben kihúzta széléig és a combjai közé állt.

-          Nem terelek – szólt rá hidegen. Tisztában volt vele, hogy most minden erejére szüksége lesz, hogy magán tudja tartani a fagyos álcát, hisz ezzel bosszanthatja a legjobban a férfit.

   A kék szemekbe nézett, minden részében égett a vágytól, melyet Loreley gyújtott benne játszi könnyedséggel. A parázsból tűzvész lett, s bármennyire próbált uralkodni magán, nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá, ne akarja ő is felizgatni szórakozásáért cserébe.

   Végig simított a sima, bársonyos combján, összerándult a fojtogató vágytól, férfiassága sóvárogva lüktetett a nadrágjába, még többet és többet követelve. Soha nem hagyta maga felett eluralkodni az ösztöneit, soha nem hagyta vágyának irányítani a tetteit, s eltörölni gondolatait vagy céljait, most viszont úgy tűnt, életében először azok irányítják, nem pedig a terve, miszerint ő húzza fel annyira, hogy rávesse magát.

-          Tudod, tizennégy évesen ez nagyon jó szórakozás lehet a szűz ribancoknak – jegyezte meg, hangja még saját maga számára is túlságosan rekedt volt.

-          Nem értem miről beszélsz – tette le kezeit a pultra.

   Irritálta a ridegsége és irritálta az is, hogy nem az ő testét simogatja inkább, vagy túr bele a hajába. Hozzápréselte kemény férfiasságát az öléhez, majd lágyan körözni kezdett vele.

-          Ebben biztos vagyok – szólalt meg enyhe gúnnyal és apró mosollyal.

   Egyre gyorsabban vette a levegőt, bármennyire is próbálta megjátszani magát, hatással volt rá. Loreley elfordította a fejét, majd unottan nézett vissza rá, míg ő combján körözött az ujjaival és tovább ingerelte a csiklóját. Mikor fogja végre magához húzni és az ajkaira tapadni? Mindketten vágytak a másikra, fogalma sem volt, mire jó ez az egész játék. Ő csak őszinte volt, tényleg nem dugni jött ide, nem mintha bánta volna, ha az lenne a vége.

-          Mit szeretnél? – hajolt a füléhez. – Vagyis inkább hol? Mert bármennyire is játszod magad, kívánsz – folytatta tovább suttogva. A kis szuka megremegett a hangjától, mire lustán elmosolyodott. – Itt szeretnéd a pulton? Mi van, ha megjönnek a lakótársaid? Vagy a padlón? Esetleg a hálóban?

-          Főzni csak a konyhában lehet – jelentette ki határozottan, de a hangja törékenyen megremegett.

-          És mit szeretnél főzni? – folytatta tovább, ajkával megérintve a nyaka puha bőrét. – Olyat csinálj, amit leehettek rólad. Például olvassz fel egy kis csokit és tegyél bele egy kis hideg tejet, akkor nem lesz annyira forró, miközben rád csorgatom – folytatta gyorsan.

   Ahogy elképzelte, amit mondott, minden ízében tombolni kezdett a szenvedély. Igen, ez nagyon jó ötletnek tűnt… bármit lenyalogatott volna róla.

-          Tejszínhab is van? – vette fogai közé a fülcimpáját, aztán kicsit megszívta. – Azzal még édesebb lehetne.

   Loreley kezeit a mellkasára tette, majd kicsit eltolta magától. Kék szemei elsötétedtek a vágytól, arca mégis közönyös maradt. Belemarkolt a combjába, mire összeszorította a fogát, hogy ne szisszenjen, vagy nyögjön fel.

-          Miért nem vagyok meglepve, hogy csak egészségtelen dolgokat eszel? – kérdezte megacélozva magát.

   Lehet idegesítette a ridegsége, most viszont mulattatni kezdte. Vajon meddig képes ellenállni neki? Meddig képes nemet mondani arra, amit mindketten annyira akarnak? Férfiassága szempontjából remélte, hogy nem sokáig, mert már így is túl szűk volt számára a nadrág, ereit meg a kísértés mérgezte másodpercről-másodpercre.

   Gúnyosan lebiggyesztette az alsó ajkát, kezét hirtelen felcsúsztatta a fenekére, belemarkolt, majd szorosan ágyékához húzta, míg másik kezével megragadta a tarkóját, közel hajolt hozzá, de végül nem csókolta meg, csak a nyelvét nyújtotta ki és húzta végig a nyaka vonalán, nedves csíkot hagyva maga után, amire ráfújt egy picit.

   Jobb, ha megszokja a forróságot a hideggel együtt, ha tényleg csokit készítene a végén.

-          Szeretem az egészségtelen dolgokat – duruzsolta kéjesen. – Legalább annyira, mint a mocskosakat – futatta végig nyelvét a fülcimpáján.

   Loreley teste remegett, ugyanúgy, mint az övé, mégis tartotta magát, ami kezdte egyre jobban szórakoztatni. Melyikük fog előbb a másiknak esni és elkezdeni kibontani a ruhájából? Tarkóját kezdte masszírozni, hogy tovább gyengítse az ellenállását, fenekéről pedig a derekára csúszott át. A bőre forró volt és izgatóan puha, amit szívesen cirógatna akár órákon át is.

-          Te milyen mocskos dolgokat szeretsz? – kérdezte halkan.

-          Nem szeretem a mocskos dolgokat – vágta rá határozottan. – A szennyestől és a mosatlan edényektől egyenesen megőrülök.

   Felkuncogott, majd a kék szemekbe nézett, melyek csúnya mód elárulták a gazdájukat.

-          Akkor lehet a kádat kéne kipróbálnunk – simított végig az arcán, hüvelykujjával az ajka vonalát körbe rajzolva.

-          Én nem akarok semmit kipróbálni veled – mondta komolyan, majd megpróbálta ellökni magától, hogy kiszabaduljon a fogságból.

   Kezdett ideges lenni a makacs kis dögtől. Mire jó ez az egész játék? Persze, szórakoztató, ha ő tüzelheti fel a nőt, de fordított esetben egyáltalán nem találta annak. Égett minden része, többre vágyott és mégis úgy tűnt kosarat adnak neki, ami ingerelte az érzékeit, nem beszélve a testéről, mely sikított, hogy döntse végig a pulton és csókolja addig, míg meg nem halja a nyögéseit.

Szépen lassan sikerült eltolnia magától Ville testét annyira, hogy le tudjon ugrania a pultról. Mindketten remegtek a vágytól és a visszafojtott szenvedélytől. Nem tudta tagadni, de elbukni sem akarta a játékot.  A férfi szavai a tudatába itták magukat, a fantáziája szárnyalni kezdett, ahogy elképzelte milyen is lenne vele a pulton, a kádban, a padlón vagy az ágyban miközben a langyos és édes csokit lenyalogatja róla, aztán ő is végigcsurgatná és viszonozná az egészet.

A keze remegett, a levegőt nehezen vette, miközben próbált a zöldségekre koncentrálni, amik a pulton hevertek, az alhasa viszont még mindig egy merő görcs volt. Le akart vele feküdni újra, de nem így… Azt akarta, hogy a zöld szemű ördög veszítse el hamarabb a fejét, hogy kapja a karjába és vigye az ágyba vagy csak szimplán tépje le róla a ruhákat, nem törődve semmivel és tegye a magáévá.

Hirtelen azt se tudta hol tartja a vágódeszkát vagy mit is akart csinálni azelőtt, hogy Ville elkapta, akár egy sas az áldozatát, hogy aztán megint minden felbolygasson benne és totálisan összezavarja a fejét.

A zöld szemek lyukat égettek a hátába, mikor megfordult és óvatosan egy kés után nyúlt, hogy szeletelni kezdjen, hátha ezzel tudja leplezni a vágyát. A kezei remegtek továbbra is, de ebből a férfi mit sem láthatott.

-          Az enyém leszel – súgta a fülébe hirtelen, amitől egy furcsa borzongás szaladt végig rajta, a testén lévő összes kis pihe az ég felé meredezett és egy másodperce le is fagyott. Nem bírt mozdulni.

-          Álmodban – vetette oda, mikor félig-meddig magához tért. Minden porcikáját vonzotta Ville erős, semmihez sem fogható kisugárzása, az illata, a csókja emléke és amúgy is… Tagadhatatlanul csodás pasas volt. De sajnos ez nem ellensúlyozta azt, hogy marha bosszantó is, aki képtelen felfogni a nem szócska jelentését és igazán megérdemel egy kis szenvedést.

-          Nem, nem csak álmomban. Kívánsz – duruzsolta halkan, amitől megint görcsbe rándult az alhasa az öle pedig forrón lüktetni kezdett, azt követelve, hogy dobja el a kést, rángassa le róla a ruhákat és engedje végre magába. Igen, minden sejtje ezért visítozott, de nem engedett nekik. – Fogadni mernék, hogy olyan nedves vagy, mint a konyharuha, amibe a zöldségeket törölted – karolta át szorosan a derekát, az állát pedig a vállára fektette.

-          Csak úgy szólok, hogy kés van nálam – szűrte a szavakat a fogai közt, mire Ville jókedvűen felnevetett.

-          Tehát igazam van. Alig várod, hogy lehámozzam rólad ezt a kis pólót – kezdte el feljebb húzni a hátán az anyagot, majd az ujjaival lepkeszárny finomsággal végigsimított a bőrén, amitől újra reszketni kezdett és kénytelen volt megint az alsó ajkába harapni, hogy ne nyögjön fel hangosan. – Aztán a bugyit is – simított végig a combtövén, alig érintve a fehérneműje szegélyét, amitől majdnem megroggyant a térde, de uralkodott magán továbbra is.

-          Ha még egyszer hozzámérsz, még a végén beléd szúrom a kést – fenyegette meg, ijesztőnek szánt hangon, de neki is feltűnt, hogy a torka cserben hagyta, a hangszálai pedig idegesítően remegtek.

-          Ezt úgy veszem, hogy meghívtál vacsorázni – huppant fel Ville mellé a pultra jókedvűen, mire kikerekedett szemekkel nézett rá. – Hát nem romantikus? Főzöl nekem, aztán az ágyadba csábítasz, mintha… Vagy várj, nem csak mintha. Úgyis belém fogsz szeretni – somolygott, mint valami eszelős, ettől a kijelentésétől viszont nem bírta tovább. Kirobbant belőle a röhögés.

-          Hogy én? Beléd? – Kacagott úgy, hogy a könnyei is kicsordultak, mire a férfi homloka ráncba szaladt. – Bocs de ez a legviccesebb dolog amit hallottam már nem is tudom mióta – fogta a hasát, ami már komolyan fájt.

-          Pedig így lesz – bólogatott a férfi teljes meggyőződéssel. – Képtelen vagy ellenállni nekem – magyarázta határozottan, de ő csak tovább nevetett ezen az eszement feltételezésen.

-          Hát persze – bólogatott bőszen, miközben próbálta lecsitítani magát, de újra és újra prüszkölnie kellett a kacagástól, annyira elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy valaha is szerelmes legyen, az még végképp, hogy pont belé.

-          Nevess csak, de így lesz – húzta fel a férfi az orrát sértődötten.

-          Persze. Te azt hiszem megint többet ittál a kelleténél. Egy idegesítő, csökönyös, alkoholista, kuplerájkedvelő barom vagy. Soha, de soha nem szeretnék beléd – kuncogott tovább. – Az ágyban persze nem vagy rossz, de ez ezer meg egy pasasról, elmondható – vigyorgott gonoszul, mire Ville hirtelen lepattant a pultról, a szemei sötétek voltak és elég mérgesnek is tűnt, de valahogy érezte, hogy soha nem bántaná, még akkor sem ha nem éppen hízelgő dolgokat mondott az előbb.

-          Kívánsz, azt akarod, hogy megdugjalak, hiába erőlködsz és kéreted magad soha nem távolodsz el tőlem igazán, múltkor esélyed lett volna szabadulni mégis utánam jöttél, szóval nem is akkora őrültség az elképzelésem – szorította magához, amitől elakadt a lélegzete.

-          De az – vetette oda.

-          Tényleg? – Húzta fel a szemöldökét vigyorogva. – Akkor lássuk, meddig bírod jégkirálynő, anélkül, hogy reagálnál rám – fogta meg keményen a tarkóját, majd az ajkaira tapadt.

   Határozottan, keményen csókolta meg, ami aztán hamar átváltott szenvedélyesbe. Loreley nem ellenkezett, édesen viszonozta, ő pedig alig bírt magával. A legszívesebben felkapta volna, aztán a hálószobájába cipelte volna, végleg megfosztva minden ruhadarabtól, mely a testét elfedte még előle. Fogai közé szívta az alsó ajkát, erőszakosan nyomta a pultnak, miközben kivette kezéből a kést, mellyel fenyegetni próbálta. Mindenesetre nem akart kockáztatni.

   Ágyékával préselte neki, kezével a hajába túrt. A vágy kezdett elviselhetetlen lenni, minden porcikája remegett a beteljesülésért. Belemarkolt a fenekébe, csípőjével körözni kezdett lebámulva a kék szemekbe, melyek sötétek voltak, ugyanakkor kemények maradtak.

-          Ennyi? – kérdezte a szirén rekedt hangon.

   Karcos hangon kuncogott fel.

   Biztos benne, egyszer kicsinálja ez a szuka.

   A szerelemnél nincs nagyobb gyötrelem a világon, de csodálatosabb sem. Ha a világ elpusztult már, akkor miért éljünk, ha nem ezért? Ha sivár pusztaság vesz minket körbe, akkor miért ne élvezzük legalább egy pillanatig a boldogságot és éveken át a szörnyű fájdalmat? Mert nem éri meg, s ezt már jól ismerte. Átkozott bolond lenne, ha még egyszer szerelemre adná a fejét. A szerelem egyébként is azoknak való, akiknek van fantáziájuk, neki viszont már régen nincs.

   Na, de, ha Loreley lenne szerelmes belé? Újból nevetni tudott volna a feltételezésen. Édes kín lenne az egyszer biztos. Tetszett neki a nő, akár beismerte magának, akár nem, a villám viszont csak egyszer csap bele az emberbe, ráadásul az évek során egyre tapasztaltabb és okosabb lesz, ezért mindig elkerüli a vihart.

-          Igen, ennyi – harapott bele durván a fülcimpájába, még keményebben markolva a fenekét.

   Loreley felnyögött, majd gyorsan összezárta a száját. Tovább körözött az ágyékával, kezét becsúsztatta hátulról a combjai közé, bugyija teljesen átnedvesedett. Finoman húzta végig ujjait a vágatán, torka kiszáradt a vágytól, fülében vadul dobolt a vére, farka megrándult nadrágja fogságában. Hosszan szívta be a levegőt, ha így folytatja, akkor ő fogja előbb elveszíteni az önuralmát, és a végén a pultnak dönti, aztán…

-          Ez vajmi kevés, Ville – élcelődött vele, de egy pillanatra lehunyta a szemét.

   Bugyin keresztül kezdte el izgatni, ujjaival behatolást imitálva, míg fogaival végig karmolta a nyaka vonalát. Elakadt a lélegzette, mikor a szuka felsóhajtott, a tudatában vert visszhangot ez a sóhaj és betöltötte minden részét. A fenébe is vele… eleinte ez nagyon jó szórakozásnak tűnt, de izgalma kezdett elviselhetetlen lenni. Sóvárgott a beteljesülésért.

-          Szerintem is – duruzsolta a fülébe.

   Mielőtt valamit válaszolhatott volna, a derekánál fogva újra felpakolta a pultra, aztán a pólóján keresztül kezdte el szívni a mellbimbóját, s lágyan masszírozni a mellét. Mellbimbói hamar megkeményedtek a nedves anyag mögött, ő pedig még lejjebb ment, felhúzta a pólóját, végig húzta nyelvét a bugyija vonala felett, majd a sötét szemekbe nézett. Mindkettőjük légzése nehéz volt, s tagadhatatlanul akarták a másikat.

-          Nem szeretnéd, ha lehúznám rólad a bugyit, és megint a nyelvemmel elégítenélek ki először? – duruzsolta hirtelen kiegyenesedve.

   Széttárta a nő lábait, aztán teljesen hozzápréselődött. Mindene égett, a játék izgalmas volt, ugyanakkor kezdett egyre unalmasabbá válni.

-          Nem szeretnéd, ha megint keményen megdugnálak, mint a múltkor? – folytatta tovább halkan, rekedten, már-már torokhangszerűen. – Azt nagyon élvezted. Nem akarod megint úgy? Esetleg lemászhatsz a pultról és neki dőlhetsz – ajánlotta. – Akkor még mélyebben benned tudnék lenni.

-          Még mindig gyenge – suttogta fojtott hangon Loreley, de megnyalta kiszáradt ajkát.

   A francba is, nem érdekli! Beletúrt a hajába, hevesen csókolta újra meg, közben pedig félrehúzta a bugyiját, aztán az övéhez nyúlt, hogy kiszabadítsa lüktető férfiasságát. Nem hallott és nem látott a vágytól, mely elsöpörte józan tudatának minden apró maradékát. Benne akart lenni, újra a magáévá tenni, a nő is akarta, a játék pedig feleslegessé vált a kínzó kísértés fogságában…

-          Szia… - elvált Loreley ajkától, aztán az ajtó felé pillantott.

   A Chris nevezetű srác ált az ajtóban. Összeszorította a fogait, miközben nem engedte el a nőt, aki próbált hirtelen jött zavarában lemászni a pultról. Még szerencse, hogy a nadrágját nem tolta le.

Egy percről a másikra vált minden zavarossá.  Az előbb még ketten voltak, játszottak, nyerésre állt és élvezte, a teste egy kielégülésért remegő masszává vált Ville hosszú ujjai alatt, aztán itt volt Christian, aki rájuk nyitott, majd lazán besétált, mintha nem éppen most zavarta volna meg őket valamiben, amit annyira akartak már mindketten. 

-          Ne is zavartassátok magatokat – takarta el Chris a szemeit kuncogva, miközben a lakásban botorkált.

-          Fogd be – szisszent fel, miközben valamiért még mindig szorosan kapaszkodott Villébe.  Nem bírta elengedni, nem akarta elengedni, járt neki egy újabb együttlét, amiért annyira sóvárogtak mindketten.

-          Szobára – kacagott fel Christian hangosan. – Basszus mondd, hogy még nem csináltátok a pulton. Ha gecis lett a hely ahol enni szoktam… - kezdett bele röhögve, mire felkapta a konyharuhát és hozzávágta.

-          Kussolj el és tűnj innen – kiabált rá.

-          Miért megzavartalak? – Röhögött tovább a lakótársa.

-          Menj a pokolba te kibaszott kretén – eresztette el Villét nagyot sóhajtva, aki még mindig nem szólalt meg csak lefagyva állt, mint aki nem tudja eldönteni, hogy egyszerűen kapja-e fel a karjába és vigye a hálóba vagy itt van egymás húzásának a vége, mert Christian képtelen betartani a munkaidejét és amire Bobby hajlandó arra ő nem.

-          Jajaj, Lorey baby háklis – kacagott fel Chris, majd hirtelen eltűnt a szobájában, mielőtt valami keményebbet vág utána.

Nagyot sóhajtva próbált úrrá lenni a vágyon, ami még mindig hevesen égette.

-          Miért hív babynek? – Nézett rá Ville vádlón, miközben ő is próbált lecsillapodni.

-          Mert egy barom – vágta rá kapásból, mire a zöld szemek vidáman csillantak fel, aztán a férfi az övéhez nyúlt és visszacsatolta az egészet.

-          Menjünk át hozzám, egyedül élek – húzta magához újra, majd a fogaival ismét a nyakát kezdte karcolgatni.

-          Éhes vagyok – sóhajtott nagyot.

-          Kifogás – vágta rá a férfi, mire hangosan megkordult a gyomra.

-          Tényleg? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét, miközben kiszabadult a hosszú karok erős fogságából.

-          Megállunk valahol enni – simított végig Ville újra a fenekén, amivel cseppet sem segített a helyzetén.

-          Szeretek főzni – nyúlt újra a zöldségek után.

-          Oké, akkor főzz és utána menjünk át hozzám – ajánlott a férfi kompromisszumot, ami elég csábító volt, de már nem is volt benne biztos annyira, hogy akarja-e. Azaz nem. Ez hazugság lett volna, mert akarta, mindene sóvárgott érte és a beteljesülésért. A baj ott kezdődött, hogy nem tartotta túl jó ötletnek tovább bátorítani az amúgy is levakarhatatlannak tűnő zöld szemű ördögöt. Képtelen volt dönteni, a teste annyira vágyott rá, mint még soha egy férfira sem, az esze viszont valami egészen mást diktált.

-          Meglátjuk – adott kitérő választ.

Nem próbált meg gondolkodni az előbbieken, egyszerűen lefoglalta magát a főzéssel és próbálta húzni az időt amíg csak lehetett, de az így is úgy is kész lett.

-          Segítsek? – Kérdezte Ville halkan, mikor teríteni kezdett.

-          Öhm… Nem kell – csóválta meg a fejét zavartan. – Vagy tudod mit? Oké, addig én felöltözök és szólok Christiannak, hogy jöhet enni.

-          Ő is velünk vacsorázik? – Nézett rá a férfi kikerekedett szemekkel a tányérokkal és evőeszközökkel a kezében, amiket fél perce nyomott a mancsába.

-          Igen – bólintott határozottan.

-          Hát ez szuper – morogta Ville.

-          A legjobb barátom – nézett a férfi szemébe. – Lehet, hogy néha kretén, de attól még… - kezdett bele, de az előtte álló azonnal félbe is szakította.

-          Nem szóltam. Együnk aztán húzzunk innen – nézett végig rajta úgy, mintha nem is az ételre sokkal inkább rá lenne éhes, amit maximálisan megértett, mert ő is így érzett.

-          Nem mondtam, hogy veled megyek.

-          Loreley, ne szórakozz. Velem fogsz jönni és ezt te is tudod – nézett mélyen a szemébe, amiben oly sok ígéret csillogott, hogy nem tudott neki ellenállni. Aprót bólintott, majd felöltözött, aztán hármasban leültek enni. A két fiú barátkozni kezdett, ami igazán meglepte főleg az első találkozásuk utáni kakaskodás után, de a vacsora is véget ért, ő meg ott állt a szobájában, a fogkeféjével a kezében és arra készült, hogy átmegy ahhoz a férfihoz, aki vágyat gyújtott benne és aki képes volt érzelmeket kiváltani belőle, de tudta, hogy már nem hátrálhat meg. Ville belépett utána, majd gyengéden megcsókolta, megfogta a kezét és kihúzta a biztonságos falak közül, be egyenesen egy taxiba, hogy az ő otthonába vigye.

.

14.

   Felnevetett. Komolyan azt gondolja, ezzel majd elüldözi? Énekes, de soha nem volt baja más munkákkal sem, otthon sokszor segített az anyjának a kertben, míg az apja szexshopjában is évekig dolgozott. Leült egy székre, a dobozt pedig a lábához húzta és elkezdte felcímkézni őket, miközben félszemmel Loreleyt figyelte.

   Valóban semmi dolga nem volt egész nap, bár írhatott vagy olvashatott volna, de jelenleg egyik sem tűnt olyan szórakoztatónak, mint a nőt heccelni. Megint játszotta a dámát, azonban úgy tervezte a nap végére eléri, hogy levesse magáról ezt a jéghideg páncélt.

   Visszafogta magát, nem akarta egész nap zaklatni, majd megy hozzá a nő, ha már nem bír magával. Kívánta, látta a szemeiben, miközben fürdés közben figyelte, s látta a remegését is, mikor a közelébe ment. Őt nem üldözni kell, hanem csábítani, magától fog egyre többet és többet követelni.

-          Itt nem szabad dohányozni – kapta ki szájából a cigit. – Nem néztél körbe? Mégis mit képzelsz magadról?

-          Mindenhol rágyújthatok, pedig már sehol nem szabad cigizni – vonta meg a vállát hanyagul.

-          De itt nem. Ha még egyszer meglátom, hogy egyáltalán előveszed, széttöröm az egész dobozodat! – fenyítette meg, majd összetörte a szálat és a kukába dobta.

   Szórakozottan nézett rá, majd tovább folytatta a címkék felrakását, míg a nő elrendezett pár rosszul visszatett pólót. Meglehet, ő fog világgá szaladni, ha nem gyújthat rá. Dél volt, mire végzett a ruhákkal, Loreley a vásárlókkal foglalkozott, ő pedig a legkedvesebb mosolyával jutalmazta meg a betérőket. Valószínűleg totál idiótának hitték, azonban egy kicsit sem érdekelte.

-          Segíthetek? – kelt fel, amikor egy csinos lány megállt a pultnál, ami mögött helyet foglalt.

   A nő zavartan nézett rá, kicsit kétségbeesetten, mire rákönyökölt az asztalra és mosolyogni kezdett, hogy kicsit megnyugtassa.

-          Öhm… én… - dadogta zavartan, s nem nézett a szemébe.

   Vajon Loreley féltékeny lesz?

-          Ruhát szeretnél, vagy pólót? – vonta fel a szemöldökét, úgy végig mérve, hogy ne érezze magát zavarban. – Szerintem te inkább az a ruhás fajta vagy, nem? – kérdezgette tovább, mire lassan elmosolyodott és már a szemébe is belemert nézni. – Gyere, keresünk egyet – sétált ki a pult mögül.

-          Te, nem Ville Valo vagy véletlen, a HIM zenekarból? – kérdezte zavartan, miközben követte a ruhákhoz.

   Lágyan nevetett fel. – De igen, szakmát váltottam egy napra – mosolygott le rá. – Szerintem ez pont a te méreted és jól is fog állni – kapott le egy ruhát, majd a kezébe nyomta.

-          Köszönöm – vette el.

-          Ott van az öltöző, nyugodtan próbáld fel, aztán mutasd meg nekem is – kacsintott rá.

   A vevő elvörösödött zavarában, majd hátra arcot vett és elindult az öltöző felé. Vigyorogva ment vissza a pulthoz. A szexshopban hozzászokott a sok zavarban lévő emberhez, főleg a nőkhöz, akik nagyokat pislogva néztek rá, aztán zavartan elfordultak tőle, miközben próbálták elrejteni, amit venni akarnak, hogy lehetőleg ne is lássa őket.

   Valahol szórakoztató volt az a munka is, de Loreley húzásával semmi nem érhetett fel.

-          Befejezted a címkéket? – vágtatott mellé, két vásárlót is magára hagyva.

   Vigyorogva fordult felé, ahogy az egyik tanácstalan srácra nézett.

-          Szerintem a segítségedre szorul, édesem, nem gondolod? Vele kéne inkább törődnöd.

   Az égkék szemek egészen elsötétedtek, már nyitotta a száját, hogy hozzávágjon valamit, vagy elküldje a fenébe, de visszatért a lány, akin, ahogy mondta, tökéletesen állt az a ruha, amit kiválasztott neki.

-          Megmondtam, hogy remek lesz – vigyorgott a zavarban lévő vevőre.

-          Igen, köszönöm – suttogta a padlót figyelve, aztán közelebb lépett a pulthoz. – Kérhetek autogramot? – nézett rá.

-          Persze, lapra megfelel? – húzta el picit a száját.

   A lány bólintott, ő pedig kitépett egy fehér lapot a füzetből, aztán ráírta a nevét és még egy szívecskét is rajzolt mellé, mert Loreley még mindig mellette állt. Elgondolkodott rajta, hogy a telefonszámát is oda írja, hiszen úgyis elhagyta a mobilját, ezt viszont a mellette álló szirén nem tudta.

   Végül nem tette meg, mosolyogva nyújtotta át neki. Ezek után a lány kifizette Loreleynek a ruhát, majd távozott az üzletből, ő meg kiment cigizni. Vigyorogva figyelte a nőt, aki kezdett egyre idegesebb lenni, amit csak égkék szemeinek sötét villámjaiból sejtett.

Hirtelen mégsem tűnt olyan jó ötletnek, hogy befogta a férfit dolgozni. A kislány majdnem elolvadt már attól is, hogy ránézett, a férfi pedig direkt volt olyan, mintha…

A rohadt életbe is, nem kéne, hogy zavarja az egész. Nem kéne bántania, hogy miközben az ő nyakán liheg, másokkal flörtöl. Nagy levegőt vett és visszafordult a két sráchoz, hogy segítsen nekik a legmegfelelőbb darabot megtalálni. Próbált olyan kedves és bűbájos lenni, amennyire csak bírt, a fiúk próbáltak flörtölni vele, de cseppet sem izgatták fel a fantáziáját és nem bírta még eljátszani se, hogy bárminemű érdeklődést mutatna irántuk. Vevők voltak, ő pedig az eladó és a tervező egy személyben.

Újabb óra telt el, a vásárlók jöttek mentek, majd Christian lépett be az üzletbe egy nagy zacskóval a kezében.

-          Hoztam ebédet – közölte vigyorogva, hisz a Villével való kis incidens átlendítette őket az imádjuk egymást szakaszba. – Meg pár tervet is. Meg kéne nézned, valami hiányzik ezekről, de nem tudom mi – dobálta le a cuccait, majd Villéről tudomást sem véve, megölelte és puszit nyomott a homlokára, amitől önkéntelenül is elmosolyodott. Szerette a fiúkat, de Chrissel különlegesebb volt a kapcsolata. Érezték a másikat, az élet minden területén. Kapcsolat persze sosem volt köztük, egyszerűen barátok voltak, szinte egy családot alkottak.

-          Ez jól néz ki – vetette magát a rajzokra az ebéd helyett.

-          Mind jól néz ki. Én csináltam - húzta fel Christian az orrát viccesen majd elnevette magát.

-          Nagyképű – könyökölte oldalba játékosan, miközben szétszórta a lapokat a pulton.

-          Nem is – vigyorgott rá Christian. Villéről hirtelen meg is feledkezett, hisz ujjai között a papírokon ott volt a legnagyobb szenvedélye.

-          De igen, amúgy ránéztél a cipőterveimre? – Kérdezte miközben ceruzát ragadott és belejavított egy két helyen a skiccekbe.

-          Igen, de még mindig nem tudom, hogyan akarod őket megcsinálni. Cipőkészítést semelyikünk sem tanult – könyökölt mellé Chris.

-          Még tanulhatok – vont vállat. Imádta a cipőket is, éppen ezért pár hónapja elkezdett ilyesmiket is rajzolgatni, bár a megvalósításhoz tényleg nem konyítottak, de az ötlet legalább jó volt.

-          Szomjas vagyok – közölte Ville hirtelen elé állva, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete, annyira közel volt és ő annyira belefeledkezett a vázaltok tanulmányozásába, hogy meglepte a zöld szemű ördög jelenléte az aurájában.

-          Igyál – vetette oda, majd felkapott egy újabb tervet.

-          Üres a hűtő – jelentette ki a férfi.

-          Öhm… Mit keres ez itt? – Kérdezte Chris halkan.

-          Nem száll le rólam, de egyre többen jönnek miatta én meg befogtam dolgozni.  Lényegtelen, ne foglalkozz vele – fordult felé mosolyogva, majd aztán visszanézett Villére, kinyitotta a kasszát és pár eurót nyomott a markába. – Te meg, ha szomjas vagy, hozz inni. Amúgy a csapban is van víz – forgatta meg a szemeit. – Felnőtt férfi vagy, én pedig nem vagyok az anyukád, szóval találd fel magad – szólt rá ridegen. Utálta, ha bárki is megzavarta munka közben.

-          Dolgoztatsz és nem vagyok bejelentve nálad és a pihenőidőt se tartottad be… Soroljam tovább? Így is szép pert akaszthatok a nyakadba – vigyorgott rá Ville.

-          Idióta vagy – mordult rá. – Ha nem tűnt volna fel én itt dolgozom, ez a munkám – lengette meg a papírokat a férfi orra előtt. – Nincs időm most se rád, se a hülyeségeidre, oldd meg a gondjaid vagy hívd a rendőröket bánom is én. Tőlem el is tűnhetsz , ha akarsz, ha viszont maradsz, akkor maradj egy kicsit csendben, kérlek – tette hozzá, mert Ville hirtelen olyan csalódott képet vágott, mint egy kisfiú akinek elvették a kedvenc játékát, de a kérlek szó egy picit megenyhítette.

-          Velem vacsorázol, ha hagylak dolgozni? – Húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Felejtsd el, így sok lesz már a jóból – szusszantott fel. Ville elérte, hogy a figyelme felé forduljon, ezt pedig ki nem állhatta, főleg, mert úgy viselkedett akár egy rossz gyerek, aki képtelen elszórakoztatni magát tíz percen át. De neki igenis dolgoznia kellett, még akkor is, ha a nagyra nőtt csökönyös barom nem fogta fel.

   Nem mindenki énekes, akinek majdhogynem szabad az idő beosztása, de akkor is irritálta, hogy Loreley nem is foglalkozik vele. Megint kezdte úgy érezni, az egész szarakodás felesleges, a nő nem kér belőle… de akkor eszébe jutott az este. Dehogynem kér, csak azt hiszi, ha kéreti magát és tudomást sem vesz róla, majd jobban kell neki, nem mintha a kettőnek lett volna egymáshoz köze.

   Így is frusztrált volt már, nem is nagyon értette az egészet. Persze, férfiból volt, de tudott uralkodni magán, volt, hogy a barátnői miatt egész turné utakat bírt ki szex nélkül, a kezét használva, pornót nézve, vagy éppen kamerázva. Pár hónap össze sem volt hasonlítható pár nappal, vagy éppenséggel pár órával, mégis kellett neki a nő.

   Többször is eljátszott a gondolattal, hogy ha elfogynak az emberek, akkor egyszerűen behúzza az öltözőbe és addig izgatja a testét, ameddig ő nem könyörög neki dugja meg.

   Lerakta a pár eurót, amit a kezébe nyomott, aztán kiment a boltból és Bamet hívta. Nem bírta elviselni, ha nem kell valamit csinálnia. Rágyújtott egy cigire, józan is volt és bár a nap eddig eléggé szórakoztatta, kezdett leereszteni, már pedig nem akart engedni a gondolatainak, melyek képesek voltak az őrület határára sodorni.

-          Merre vagy? – szólt bele.

-          Ville? Megint új számod van?

-          Igen. Szóval merre vagy? – szívott bele a cigijébe a bolt előtt.

-          Most fejeztem be egy tárgyalást – válaszolta higgadtan, majd hirtelen felkuncogott. – Mi van a kis sziréneddel? Tegnap jól leivott!

-          Itt vagyok nála a boltban, de jelenleg nem túl szórakoztató – húzta el a száját.

   Benézett az ablakon. Loreley még mindig Chrissel volt elfoglalva, őt pedig idegesítette az egész, féltékenyé tette, bár nem értette miért. Hiszen nem a barátnője, nem birtokolja semmilyen módon és nem is szereti, csak kedveli, a féltékenység fokozatait jól ismerte. Először is a barátnőre féltékeny egy férfi, aztán arra, akit megszeret és birtoklással tekint rá.

   Ő nem birtokolta, sem oka, sem joga nem volt még ehhez, nem mintha bánta volna, de… mély levegőt vett. Az egész kezdett őrületbe átmenni és rettenetesen kívánt egy pohár bort legalább.

-          Oda menjek? – nevetett tovább Bam.

   Elmosolyodott, ketten szórakoztassák a fekete hajú szirént? Elhúzta a száját, valószínűleg elmenekülne a boltból egy óra után.

-          Igen, de előtte igyunk valamit – azzal letette a telefont.

   Nem telt bele tíz percbe, a menedzser leparkolt és kipattant a kocsiból. Átsétáltak a kedvenc helyükre, majd jó két órát eltöltöttek ott, egyre csak a bort töltve magukba. Mire visszaindultak, már jókedve volt, a komorságát messze űzte, miközben hülye vicceken röhögtek a férfival.

-          Szia – köszönt a férfi Loreleynek, aztán meglátott egy fekete ruhát és oda szaladt hozzá. – Szerinted, hogy állna nekem, Ville? – vigyorgott rá.

-          Nem menne rád – sétált hozzá, megnézve a méretet. – Ki kell ábrándítsalak, nem hiszem, hogy van XXL-s ebből – magához húzta a ruhát. – És nekem milyen? – tetszelgett benne, mint egy idióta.

   Bam felröhögött megadva a választ, míg a fekete hajú szirén, aki egyszer biztosan a vesztét okozza, villámló szemekkel sétált hozzájuk.

-          Tedd le – kapta ki a kezéből, aztán visszaakasztotta a helyére. A levegőbe szagolt. – Te ittál.

-          Nem tagadom - kacsintott rá, majd tovább rágózott.

-          Két órája elmentél – folytatta, keresztbe fonva mellkasa előtt a karjait.

-          Ville, mikor vetted feleségül? – röhögött a menedzser.

   Ezen ő is felkuncogott. – Nem tervezem, de most, hogy mondod, tényleg olyan, mint egy házsártos feleség – kezdte el ő is cikizni.

-          Fogjátok be, a hely tele van vásárlókkal – ütötte karon.

-          Hidd el, imádják a showt – pimasz mosolyt engedett meg felé.

   Körbenézett a helységben, valóban jó páran lézengtek a sorok között, akiknek nagy része őket bámulta. Bam gonosz pillantással nézett rá, neki pedig ötlete sem volt, mit találhatott ki.

-          Na, ide figyeljen mindenki! – tette fel a kezeit és integetni kezdett, mint egy kretén. Ha ő enyhén ittas volt, akkor Bam egyenesen részeg. – Tegye ki mindenki a pultra a telefonját és Ville olyan bemutatott tart, amilyet még soha nem láttatok!

   Összevonta a szemöldökét, lövése sem volt, mire akar kilyukadni a férfi. Loreleyra nézett, aki egyszerre döbbenten és kissé elhűlve forgolódott körbe.

-          Nem ér fotózni, tessék, tessék! – vigyorgott a menedzser, aztán rásandított, újra lekapta a fekete női egybe ruhát. – Mered, vagy nem mered, Ville? – lökte a mellkasának, mire a nézőközönségé avanzsált vásárlók felnevettek.

-          Jó, de akkor neked… - elkezdett válogatni a ruhák között, míg nem talált egy nagyon színes szűk pólót. – Ezt kell felvenned – dobta vidáman a férfi arcába.

   Bam hümmögve vette szemügyre a ruhadarabot. – Ez nem fog rám jönni – csóválta meg a fejét.

-          Ne legyél ilyen kishitű. Hé, emberek, tapsot kérek és sok biztatást Bamnek – nézett a többiek felé. – Rajta – kezdett el tapsolni – Rád fog menni. Rád fog menni. Rád fog menni – verte az ütemet.

   Egyre többen beszálltak a játékba, míg nem mindenki együtt biztatta vele együtt a férfit, aki kissé zavarba jött a hirtelen jött figyelemtől. Vagy talán a szűk pólótól? Loreleyra pillantott. A nő úgy figyelte, mintha azt próbálná kitalálni ilyen kreténnek született –e, vagy csak később vált eszelős őrülté.

Nem tudta eldönteni, hogy a két férfi mennyire részeg, abban volt biztos csak, hogy mindketten ittak már kora délután és ráadásul nem is keveset. Az italtól pedig látszólag elment az a kevéske eszük is, ami volt. Aztán hirtelen dühös lett, amiért Bam és Ville játszótérnek nézték azt, amiért ő világ életében dolgozott, azt, amit imádott, ami az életét jelentette.

-          Azonnal tegyétek le – szólt rájuk határozottan, de a két férfi csak vigyorogva szorongatta a ruhákat, amik nem két fillérbe kerültek.

-          Mi van, ha nem? – Húzta fel Ville kihívóan a szemöldökét.

-          Újra fogod mindkettőt varrni – sziszegte ingerülten, mit sem törődve a vásárlókkal.

-          Ville… Varrni – röhögött fel Bam.

-          Fogd be – ripakodott rá. – Rohadtul leteszitek mind a kettőt, mert ezek egyediek és nem kis munka van bennük, aztán húzzatok innen a francba vagy hívom a rendőröket – csattant fel hirtelen.

-          Vagy hívom a rendőröket – kezdte el kifigurázni Bam nyávogós hangon, mintha valami hisztis kis picsa lenne csak. Pár lány felvihogott mellette, mire gyilkos pillantást vetett rájuk, ők pedig úgy iszkoltak el, mintha szemmel ölni tudna.

-          Kuss – üvöltött rá, mire hirtelen hátrahőkölt a férfi, ő pedig kihasználva a pillanatnyi döbbenetét, kikapta a kezéből a pólót, majd Villéhez lépett és tőle is elvette a ruhát. – Takarodjatok innen – tépte fel a bolt ajtaját.

-          Ne legyél már ilyen, mi csak mókázunk – nézett rá Ville.

-          Ez kurvára nem vicces, mókázzatok máshol és ne az én boltomban. Azt hiszed, te bármit megtehetsz? A kurva életbe, mióta segítettem neked kihalászni azt a rohadt öngyújtót, abból az átkozott bokorból, mert persze aznap is totálisan részeg voltál, nem szállsz le rólam. Mi a francot akarsz? Nem vagyok a rohadt bohócod, aki szórakoztat, ez pedig nem egy kibaszott vidámpark, ahol kedvedre szórakozhatsz. Ez az én üzletem, amiért megdolgoztam és azóta is minden egyes nap, keményen melózom érte – fakadt ki. – Te pedig csak beszambázol ide, miután megint ittál és fel akarsz forgatni mindent, pusztán azért, mert egy unatkozó, öntelt, barom vagy, aki nem tud mit csinálni magával és éppen engem pécéztél ki magadnak arra, hogy szórakoztasd magad, de én ebből nem kérek. Tudod reggel már egészen elhittem, hogy tudsz normális férfiként viselkedni, de bebizonyítottad, hogy nem. Szóval tűnés. Sőt, mindenki kifelé – üvöltött magából kikelve, mire a vásárlók szépen sorban eloldalogtak, Ville pedig nagyokat pislogva nézett rá egészen addig míg Bam meg nem fogta a karját és ki nem húzta az üzletből, amit tíz perccel később azonnal be is csukott és hazament, ahol a fiúk megpróbáltak kérdezősködni, hisz nekik is feltűnt, hogy még bőven nincs záróra, ő pedig otthon van, de nem volt hajlandó megszólalni. Egy forró fürdő után befeküdt az ágyba és a plafont bámulta.

Megint elbaszta, a férfi újra kihozta a sodrából, őt, a mindig rideg, hideg fejjel gondolkodó Loreleyt, akit eddig szinte soha senki nem tudott kibillenteni az egyensúlyából.

Most viszont olyan volt, mintha kiforgatták volna önmagából. Utálta az érzést, utálta egyáltalán, hogy érzett. Nem akart, sosem akart, erre tessék. Belefutott egy rock sztárba gyanútlanul, aki mindent percek alatt képes volt felforgatni körülötte.  A hosszú évek után, amiket jégkirálynőként töltött, ahogy a férfi fogalmazott, most minden túl intenzív volt és képtelen volt kezelni a helyzetet.

A takarót a fejére húzta, nem szeretett volna tovább gondolkodni, majd erővel kényszerítette magát alvásra, ami nagyon is ráfért.

-          Lor – kopogott Bobby az ajtón, ami felébresztette.

-          Tűnj el – dünnyögte a párnába. Álmos volt, kizsigerelt, nyúzott és a feje is fájt.

-          Öhm… Mark és Chris elmentek a boltba – nyitotta a férfi résnyire az ajtót.

-          Ezért keltesz fel? – Vágott felé egy párnát dühösen.

-          Nem, nem ezért – suttogta a férfi, de még a hangján is hallani lehetett, hogy mosolyog.

-          Hagyj aludni, fáradt vagyok – húzta a fejére újra a takarót. Fogalma sem volt mióta alszik, nem is érdekelte, tovább akarta folytatni a durmolást, de Bobby látszólag nem értette meg.

-          Figyu, Lorey vendéged van és azt hiszem én is lelépek – suttogta csendesen.

-          Akárki is az küldd el engem meg hagyjatok békén – suttogta, majd nagyot ásított, aztán kényelembe helyezte magát azzal a szándékkal, hogy tovább alszik.

-          Nem hinném, hogy el fog menni – magyarázta Bobby. – Na mindegy, majd ti megbeszélitek. Elhúztam, ha kell valami majd hívj. Csók baby – cuppantott egyet, mire egy morgással válaszolt, aztán félálomba merült, amiből egy kéz gyengéd érintése térítette magához, amitől mindene összerándult.

-          Beszélhetnénk? – Kérdezte Ville halkan, mire kipattantak a szemei.

-          Rémálom vagy, mondd, hogy csak egy kibaszott szar rémálom vagy – suttogta rekedten, miközben nem volt hajlandó lehúzni a fejéről a takarót.