12.

   Kissé felvonta a szemöldökét, ahogy a részeg lányt figyelte. Nem engedte el a derekát, mert félt tőle, hogy azon nyomban lezuhan a bárszékről. Végig simított a haján, ahogy viszonozta szenvedélyes csókját, lassan vált el tőle, élvezte az érintését, hosszú ujjait, melyek a hajában matattak és azt a hirtelen jött tüzet, mellyel birtokolni vágyta.

-          Azért bírja – röhögött Bam mellette, meglökdösve kicsit a karját.

   Lassan vált el a lánytól, majd a barátjára vigyorgott.

-          Hamarosan nem foglak a barátomnak tartani, ha egy nő is leiszik téged, aki harmad annyi kiló, mint te – vetette oda neki vidáman.

-          Próbálnád meg te leinni! – csattant fel, aztán újabb köröket kért nekik.

-          Engem senki nem tud, és szerintem…

   Mielőtt befejezhette volna a mondatott, karjai közt Loreley előrehajolt, elvett egy poharat és meghúzta. Az biztos, hogy nem kellett volna többet innia, de nem fog rászólni, vagy irányítani. Elvett ő is egyet, koccintott Bammel, majd ittak.

   Loreley felnevetett.

-          Mi az, kedves? - simogatta meg a nyakát orrával.

-          Csak ez vicces – kuncogott tovább.

-          Micsoda?

   Ujjai között forgatta az egyik poharat, de nem válaszolt neki többet.

-          Berúgott – röhögött újra Bam.

-          Csak annyira részeg, mint te – sétált hozzájuk Migue. – Feloldódott a kis szirén? – ült a nő mellett lévő bárszékre hatalmas mosollyal az arcán.

    A nő újra felkuncogott válaszként, lepattant a székről, ő viszont nem engedte el továbbra sem a derekát. Teljesen hozzásimult, ő meg a pultnak nyomta, hogy elrejtse mások szeme elől, akik talán szemet vetettek rá. Végig simított az arcán, mire átkarolta a nyakát és incselkedve hozzádörzsölte magát a hangszórókból szóló zene ütemére.

-          Túlságosan is – vigyorgott a gitárosra. – Lehet, hazaviszem – mormolta rekedt hangon, majd lefogta hirtelen a csípőjét és megint felé fordult. – Édesem, ezzel várjál egy kicsit.

   Loreley durcásan elhúzta a száját, aztán a nyakához hajolt és a bőrét kezdte csókolgatni. Hosszan szívta be a levegőt, férfiassága keményen állt, a vére tombolt az ereiben, felhúzta a nő oldottsága és hirtelen nyert gátlás vesztése.

   Sajnos viszont nem volt seggfej, így biztosan nem fekszik le vele. Az más, ha ő részeg, de tartott tőle, hogy a nő nem is emlékezne rá másnap, ez pedig még a hiúságát is sértené.

-          De gonosz vagy, végre bulizna és elengedné magát, te meg rögtön leállítod – csóválta fejét Bam részegen, aki mellé visszatalált a barna hajú lány.

-          Rossz kislány – duruzsolta a fülébe rekedten, amikor fogait a bőrébe mélyesztette.

-          Nem igaz – húzódott el tőle hirtelen, újra egy pohárért nyúlt, aztán felemelte. – Na, ki iszik velem?

-          Ez a beszéd, kislány! – emelt fel egy poharat Migue is.

   Mindannyian koccintottak nevetve, kiürítettek egy adaggal újra.

-          Téged is megverjelek ivásban? – vigyorgott rá Loreley.

-          Félek tőled, inkább nem iszok veled versenyt, a végén kiderülne, hogy nekem nem is megy olyan jól – kacsintott rá.

-          Félős – forgatta meg a szemét.

   Derekát kezdte cirógatni erre a megjegyzésre, a nő vidáman beszélgetett Miguevel meg Bammel, s egyre többet és többet ittak. A buli valamikor hajnali kettőkor kezdett elszabadulni. Loreley táncolt a többiekkel, ami akaratán kívül féltékenyé tette, ahogy az egyik széken ülve figyelte. Édes volt, vad, és szexi, őt pedig kezdte egészen megbabonázni…

   Erre a gondolatra ivott egyet, mielőtt elhatalmasodik rajta, aztán amikor meglátta, hogy egy idegen férfi kapja el a nő derekát, oda sétált hozzá és a karjánál fogva magához rántotta. A testéhez húzta, Loreley kedvesen nevetett fel rá, karjait újra a nyakába fűzte. Testük egymáshoz simult, fenekénél fogva húzta magához a sötét tánctéren, így csípőjük teljesen összesimult, neki pedig újra merevedése lett.

   Nagyot sóhajtott, intett a barátainak, aztán taxit hívott maguknak. A kezénél fogva vezette ki Loreleyt, aki úgy bújt hozzá, mint egy aranyos kiscica, ujjaikat egymásba fűzte, nyakát csókolta, mellkasán tenyerét nyugtatta.

   Elmondta a férfinak a címét, felnevetett, amikor a nő valamiről vidáman magyarázni kezdett neki és közben próbált az ölébe bújni. Tudomást sem vett a sofőrről, teljesen kifordult a magából, levedlette a ridegségét és egy bújós, kedves cicává vált, aki csak egy kis cirógatásra vágyik.

-          Ezt idd meg – nyomott a kezébe egy nagy pohár vizet, majd egy aspirint is nyomott a kezébe.

-          Ezt minek? –nézett rá értetlenül.

-          Holnap meg fogod köszönni – nyomott puszit a homlokára, aztán elkezdte ledobálni magáról a ruháit.

-          Hé, azt én akarom levenni – kapta be gyorsan a gyógyszert, utána a vizet is megitta.

   Felnevetett, tetszett neki így a nő, vidáman, mellékelve minden távolságtartást. Felkapta, lábait a dereka köré fonta és azonnal rákattant, ami szórakoztatta. Addig, míg el nem ért a hálószobába, forrt a vére, a farka fájdalmasan feszült szűk nadrágjának, gerince mentén vágy bizsergett minden porcikájába és mégis tudta, hogy semmit nem szabad. Ráadásul ez csak a kezdett volt, Loreley fel volt izgulva és akarta, egyre tovább gerjesztve, neki meg fogalma sem volt hogyan állítsa le az éjszakára.

   Mély levegőt vett, sajnos bármennyire részeg, gyorsan kizárta, hogy megfektesse ilyen állapotban.

Teljesen totálisan részeg volt, tudta magáról, de nem tudott vele mit kezdeni. Érezte, hogy az estének rossz vége is lehetett volna, ha Ville nincs mellette, de mellette volt.

A bőre forró és illatos volt, az illata csábította, ahogy a zöld szemek is, akarta, de a férfirendre lefogta a kezeit és nem engedte neki, hogy olyan helyeken simogassa, amivel még tovább izgathatja.

-          Loreley, elég lesz – szakadt el tőle nagyot sóhajtva.

-          Nem, ez még nem lesz elég – ingatta a fejét mosolyogva, miközben a férfi nyakát csókolgatta, majd a vállára tért át. Hirtelen élvezettel töltötte el, hogy ott van, a taszítás megint vonzássá változott és képtelen volt ellenállni neki. Annyira erős volt, annyira sugárzott magából valami megfejthetetlen energiát, annyi szomorúság volt az arcán és mégis annyi remény és móka, mint senki másén.

-          Részeg vagy – gördítette maga alá hirtelen.

-          Te se vagy józan – vigyorgott rá, miközben simogatni kezdte a tarkóját. Arra már rájött, hogy férfi érzékeny arra, ha ott érinti meg és nem is tévedett. Ville elkapta a csuklóját, a feje fölött finoman a matracra szorította, mire az alsó ajkába harapott és úgy nézett fel a fölötte tornyosuló vékony és mégis szálkás test tulajdonosának szemeibe, amik homályosak voltak a vágytól és az italtól, de közel sem tűnt olyan részegnek, mint ő, amit nem csodált, hisz Ville nem is ivott versenyt senkivel.

-          Meglehet, de ilyen állapotban nem fekszek le veled – ingatta a férfi a fejét.

-          Miért nem? – Nézett rá csalódottan, miközben a lábaival, körbetekerte a férfi csípőjét.

-          Mert lehet, hogy holnapra meg bánnád és azt mondanád, hogy csak kihasználtam a helyzetet, ráadásul nem is biztos, hogy emlékeznél rá – nyomott egy puszit a homlokára.

-          De kívánsz – nyomta az ágyékát a férfiének, akinek egyértelműen keményen lüktettet a férfiassága érte.

-          Le kéne fürdenünk  - állt fel Ville hirtelen, majd őt is felsegítette és beállította a tus alá. A langyos víz valamennyire kijózanította, legalábbis annyira, hogy érzékelje Ville visszautasította. Az okát képtelen volt felfogni, csak a csalódottságot, miszerint soha többé nem kaphat belőle, mert máris ráunt, annak ellenére is, hogy egyszer feküdtek csak le. Elvégre megkapta, minek is akarna tőle többet? Durcásan mosott fogat, majd bújt bele az egyik pólóba amit ő hozott, aztán mit sem törődve azzal, hogy talán haza kéne mennie, befeküdt az ágyba és magára húzta a takarót. Megint sikerült kikapcsolnia magában mindent, pedig már kezdte élvezni a felelőtlenséget, az érzéseket, amik újult erővel söpörték el, de azt is bebizonyították, hogy semmi értelmük.

-          Mi az? – Bújt mögé Ville, miközben ő a falat bámulta. Még mindig kába volt és szédült, de a csalódottság eluralkodott rajta. Szomorú volt, mert nem kellett valakinek, aki egészen eddig le se akart szállni róla, de ez ellen nem tehetett semmit.

-          Semmi – felelte újra azon a hideg hangon, amit az este képtelen volt elővenni, most pedig még az ő fülét is sértette. – Jó este volt, köszönöm – váltott át rideg udvariaskodó dámává, mire a férfi a vállánál fogva maga felé fordította.

-          Ezt ne csináld – szólt rá figyelmeztetően, miközben az álla alá nyúlt, hogy így kényszerítse, hogy a szemébe nézzen, de ő csak azért is másik irányba fordította a szemeit.

-          Álmos vagyok – suttogta, majd lehunyta a szemhéjait és bénán, szinte élettelenül feküdt a férfi karjaiban.

-          Ez nem te vagy, ma bebizonyítottad, szóval kérlek, ne csináld ezt – suttogta Ville nagyot sóhajtva.

-          A tüzesebbik énem nem kell amúgy se. Sőt semelyik énem se, szóval tök mindegy – súgta vissza, a hangja pedig továbbra is fagyos volt, akár a téli finn éjszaka.

-          Most miről beszélsz? – Kérdezte a férfi, miközben a haját babrálta.

-          Nem fontos. Jó éjt Ville – sóhajtott nagyot, aztán csak bámulta a falat, míg el nem aludt a férfi karjai közt, amik gyengéden tekerték körbe a testét, biztonságot és meleget árasztottak magukból, ez pedig megnyugtatta. Hiába nem kell neki, ma éjjel mégis őt öleli, nem valami újabb ribancot, akit sikerült az ágyába csábítani, szóval nyert még egy napot az élettől.

   Fogalma sem volt mi ütött a nőbe. Az egyik pillanatban leszállni sem akart róla, a másikban pedig úgy viselkedett, mint egy rideg, érzéketlen ribanc. Valamire megsértődött, de sejtése sem volt mire. Lágyan cirógatta a haját, míg légzése egyenletessé nem vált és elszunnyadt a karjában. Utána hunyta csak le a szemét, gyorsan békés álomba merült a meleg test mellett, élvezte a nő bőrének érintését, mely az övéhez simult.

   Halk nyöszörgésre kelt fel, lassan pislogott, a sötétített ablaküvegen keresztül látta, hogy jócskán a délben jár már az idő. Nehezen tisztult ki a tudata, majd gyorsan eszébe jutott az egész este. Maga mellé nézett, Loreley a hátán feküdt, kezével a halántékát masszírozta. Nem lehetett hozzászokva az alkoholhoz, bár ezt este is megsejtette. Az ágy mellé nyúlt, ahova egy üveg szénsavmentes ásványvizet készített, az aspirint is megtalálta egy kis kotorászás után.

-          Tessék, vegyél be párat – fordult felé a könyökére támaszkodva felé nyújtva a gyógyszert, a műanyag palackot pedig maga elé fektetve.

   Neki semmi baja nem volt, kicsit ugyan zúgott a feje és a gyomrát is üresnek érezte, de mindezeket annyira megszokta, hogy ezt volt nála a normális. Nem ivott annyira sokat, mint máskor, ezért kivételesen nem részegen kelt fel. Vigyázni akart a nőre, két részeg viszont nem jó párosítás, emiatt igencsak visszafogta magát az este, a harmad annyit sem ivott, mint máskor, meglehet, így is részeg volt.

   Loreley lassan nyitotta fel a szemét, összevont szemöldökkel nézett rá, égkék szemeivel különös csillogással figyelte, mintha azt próbálná meg kitalálni, hogy a francba is kerül mellé. Nem csodálta, ha kimaradt neki az éjszaka nagy része, hozzá sem volt szokva az alkoholhoz és ehhez képest elég sokat ivott az alapján, Bam mennyire is részeg volt.

   Kinyomott két tablettát a levélből, majd a kezébe nyomta, aztán meg lecsavarta a műanyag flakon tetejét. Igazából sokkal jobban örült volna, ha nincs semmi baja és szexszel kezdhetnék a reggelt, miután este annyira felhúzta, de nem volt állat, aki olyat zaklatna, aki nem érzi jól magát.

   Loreley bevette a két gyógyszert, aztán nagy kortyokat ivott a vízből is.

-          Aludj még – dőlt vissza a hátára, majd lehunyta a szemét.

   A nő viszont nem foglalkozott vele, hogy mit mondott. Felült mellette, majd lerúgta magáról a takarót. Kinyitotta a szemét, még mindig sértődött lenne? Elkapta a karját, bár nem sok kedve volt a mozgáshoz. A kék szemek hidegen fúródtak az övébe.

-          Mi van? – kérdezte fagyosan.

-          Veled mi van – visszarántotta magához, egyik karjával szorosan átfogta a derekát, testéhez szorította, a kis szuka viszont erőszakosan próbált azonnal szabadulni.

   Hirtelen fordította maga alá, ha ehhez van ereje, akkor máshoz is biztosan van. Ráengedte a testét, lábaival szétlökte a combját, talán kicsit megnyugszik, ha végre mindketten kielégülnek. Lefogta az egyik kezét feje felett, mikor továbbra sem akart csillapodni és tovább próbálkozott, hogy kiszabaduljon fogságából.

-          Eressz el! – sziszegte némi ingerültséggel a hangjában.

   Lustán mosolygott rá a szemébe nézve. Ezek szerint még is csak le tudja magáról vetkőzni a rideg stílusát, ami mulattatta, főleg, hogy ő volt rá ilyen hatással.

-          Inkább nem – hajolt a nyakára. Fogaival megkarcolta a bőrét.

-          Szállj már le rólam te seggfej! – folytatta tovább.

   Mocorogni kezdett a teste alatt, csuklóját próbálta bilincséből kihúzni, ezzel csak tovább hergelte, kemény férfiasságát neki préselte az ölének. Szabad kezével a derekát és az oldalát simogatta, míg nyelvével megízlelte édes, forró bőrét az artériánál. Már az este azt hitte felrobban, viszont undorító lett volna olyan állapotban megfektetni a nőt, jelenleg viszont nem volt semmiféle akadály.

   Lehet, hogy rosszul van és ez sem a legjobb időtöltés ebben az állapotban, de ha ennyire morcos tud lenni és ilyen vadul tud próbálkozni a szabadulással, akkor azért még sem érezheti magát annyira szarul.

-          Hányni fogok és a te nyakadba, ha nem engedsz el, most rögtön! – folytatta tovább.

   A teste remegett alatta. Lehunyta egy hosszú percre a szemét, érzékei tomboltak a vágytól, farka fájdalmasan sóvárgott szűk hüvelyéért, bizsergett a bőre, ahol testük összeért… és mégis le kell szállnia róla. Nagy levegőt vett, elengedte és lefordult a törékeny, női testről, melyért minden sejtjei sóvárgott.

-          Nem gondoltam volna, hogy rosszul vagy, elég elevennek tűnsz – jegyezte meg rekedten még az álmosságtól és a kísértéstől, némi gúnnyal a hangjában.

Nem érezte jól magát, a feje majd szétszakadt, az estére abszolút nem emlékezett csak azt tudta, hogy Ville mellett ébredt a koncertje után, de azt még csak nem is sejtette, hogy hogyan keveredett hozzá. Mintha az információkat kiszívták volna az ágyából. Muszáj volt felülnie, mert forgott a gyomra, a feje viszont ettől a hirtelen mozdulattól is majd felrobbant.

-          Bassza meg – masszírozta az orrnyergét, majd a halántékát, hátha jobb lesz és nem érzi majd úgy, hogy valaki épp egy dobszólót játszik a fejében. Az aszpirin pedig csak nem akart hatni.

-          Hozzak még vizet? – Nézett rá a férfi kérdőn, mire megrázta a fejét. Próbálta összeszedni magát, de nem ment, fogalma sem volt arról, hogy mit tett vagy éppen nem tett és ez tovább idegesítette.

-          Mi történt? – Nézett kérdőn Villére. Kíváncsi volt, hogy részegen milyen őrültséget művelt, bár tudta, hogy utólag már úgy is mindegy.

-          Eladtunk egy arab sejknek, holnap visznek Dubaiba, de gondoltam előtte még kihasznállak egy kicsit – ült fel mellette a férfi, aki túl józannak és kipihentnek tűnt hozzá képest. Ráadásul elég jókedvű is volt, ahhoz képest…

-          Ma nem jön be a humorod – morogta, miközben a zöld szemekbe nézett, majd hirtelen beugrott neki valami. – Nem feküdtünk le az éjjel – nézett Ville gyönyörű, sápadt arcába, összeszűkített szemekkel, megerősítésre várva.

-          Nem, bár próbálkoztál – nevetett fel hirtelen. – Most viszont pótolhatunk – ölelte át a derekát, de egy határozott mozdulattal lesöpörte magáról a férfi kezét.

-          Részegen nem kellettem – vetette oda, miközben lassan eljutott a tudatáig, hogy a férfi az éjjel visszautasította, ami kifejezetten sértette a női büszkeségét. Ha már semmi másra nem kellenek egymásnak csak szexre, akkor legalább…

Hirtelen jeges kacaj tört fel a torkából, miközben a hajába túrt, Ville pedig úgy nézett rá, mint egy őrültre.

Mi a francot is képzelt…. Hisz előre megmondta, hogy csak dugni akar vele, azaz első körben csak szopásról volt szó, aztán valahogy előző reggel minden máshogy alakult. De csak egy alakalom volt.

Emlékezett arra is, hogy milyen volt a csalódás, ami hajnalban sújtott le rá. Nem akarta többet érezni. Se csalódást, se vágyat, se semmit, hisz ismételten bebizonyosodott, hogy nincs semmi értelme a dolognak.

Nem bírta abbahagyni a keserű röhögést, egyszerűen magán nevetett. Bután viselkedett, sőt egyenesen ostobán, azt hitte, hogy talán, ha ad az egésznek egy esélyt az éjjel történik majd valami… Valami csodás, hisz a férfi magában hordozta a varázslatot. Ott volt a kisugárzásában, a szemeiben, a vonásaiban, egyszerűen mindenében, de neki ebből az egészből nem jutott semmi és igazán nem is akarta már. Minek? Még a végén beleszeret, annak pedig katasztrofális következményei lennének.

Az előző éjjeli hirtelen felindulása, miszerint ők ketten, talán jól is érezhetik magukat együtt, ha nem olyan kemény, a csalódás hatására elpárolgott. A sejtjeit ismét átjárta a fagyos érzéketlenség, amit Ville majdnem eltüntetett belőle.

-          Nem feküdtem le veled. Tök részeg voltál. Míg én a színpadon voltam, versenyt ittál Bammal. A jó hír az-az, hogy nyertél, a rossz, hogy hihetetlenül berúgtál, de legalább részegen nagyon édes vagy és rámenős – simogatta Ville a hátát, amitől halkan felnyögött. El akart húzódni, de annyira jól esett a hosszú meleg ujjak érintése, hogy képtelen volt megtenni. – Olyan vagy, mint egy édes kiscica, talán mindig innod kéne – kuncogott fel a férfi halkan, miközben a kezeit a vállára simította.

-          Visszautasítottál – felelte a nő jegesen.

-          Mi van? – Kuncogott fel Ville újra.

-          Semmi, haza kell mennem, a boltot ki kell nyitnom, ma én vagyok soron és a fiúk is aggódnak már értem azt hiszem. Azt se mondtam, hova megyek vagy, hogy hol alszom – szállt ki az ágyból.

-          Nem reggelizel ma se velem? – Kapta el a férfi a csuklóját hirtelen.

-          Most én utasítalak vissza – fintorgott.

-          Ne legyél már hülye. Nem feküdtem le veled, mert azt se tudtad mit csinálsz, nem azért, mert… - kezdett bele a férfi a magyarázkodásba, de félbeszakította. Nem volt kíváncsi az okokra.

-          Lényegtelen. Tegnap idióta voltam, sajnálom. Nem kellett volna a koncertedre mennem, se leinnom magam, se pedig itt aludnom, vagy rád másznom, mint egy rossz kurva, miközben te nem is akartad az egészet. De ne aggódj soha többé nem teszek ilyet. Most pedig engedj el, mert haza kell mennem. Bobby már tuti ideges miattam – nézett fagyosan a férfi szemeibe, mire az elhúzta a száját.

11.

-          Egy vacsora is belefér – villantott rá egy gyors mosolyt.

   Igazából semmi kedve nem volt mosolyogni. Szarul érezte magát, bántotta a nő hangneme és elkezdte felhúzni is, amit nem akart kimutatni. Többféleképpen is, az egyiket nem tudta leplezni, hiszen meztelenül flangált előtte és bárhogy is próbált az italtól impotensé válni, ez eddig nem jött össze, hatással volt rá a kis boszorkány, nem csak a testét húzta fel, hanem az agyát is. A legszívesebben visszadöntötte volna az ágyra, hogy újra a testébe feledkezzen…

   De így nem lehetett. Loreley kurvaként flangált előtte, ő pedig nem kurvát akart. Kurvát bárki kaphat, neki meg azok a lányok soha nem voltak az esetei. Ő azt szerette, ha küzdeni kellett értük.

-          Nem – mosolygott rá, kezével meg végig simított a derekán, aztán egyenesen az ágyékára rakta a kezét.

   A pulzusa az egekbe ugrott, mereven nézett a kék szemekbe, melyek továbbra is a fjordok hidegével bírtak. Lassan dörzsölni kezdte. Hirtelen lefogta a kezét, aztán a háta mögé tekerte; nem mintha ez jó ötlet lett volna, testük teljesen egymásnak simult, a vágya pedig fojtogató kínná kezdett válni.

-          Mi bajod van egy reggelivel? – csattant fel kicsit ingerülten.

-          Hogy nincs kedvem veled reggelizni – pislogott rá komolyan.

-          Dugni dugsz velem, de reggeli az nem? Ez azért kicsit furcsa – jegyezte meg összeszűkített szemekkel. Belemarkolt a hajába, mielőtt megszólalhatott volna, aztán hátrafeszítette a fejét. – Örülsz neki, hogy egyenlíthettél és még egy menetet is nyertél vele? – sziszegte a fülébe indulatosan. – Tudom, hogy élvezted.

-          Nem is tagadtam – felelte ridegen viszonozva a pillantását.

   Nem akarta elengedni. Így nem ment neki egyszerűen. Szüksége volt rá, nem csak az ágyban, hanem… csak úgy, végre egy nő felkeltette az érdeklődését és meg akarta próbálni. Normális párkapcsolat? Hah, volt neki elég, bár egyik sem volt normálisnak nevezhető, mindig is vonzotta a nem normális nőket, akikbe ha beleszeretet, akkor tökéletesen darabokra törték.

   Mi a francokat művel már megint?

   A szív nem tanul a hibákból és olyan elkeseredett, hogy tényleg egy olyan nő után fut, akinek nem kell, aki egy elbaszott reggelit sem képes elkölteni vele? Nem kér belőle. El kell fogadnia. A menet meg volt, a vad leterítve, csak éppen nem lakott jól, mert ez nem minden, és egyébként is, ki a szart érdekel? Kinőtt abból a korból, amikor szerelmet remél az ember, vágyakozik dolgokra és azt hiszi ez majd megmenti.

   Loreley ugyanúgy nem tudja megmenteni, mint senki más a világon, és nem is igazán akarta, hogy valaki is megmentse.  A lassú haldoklás is valami.

   Hirtelen elengedte a haját, elhúzta kicsit a száját.

-          Máskor, ha akarsz egy jó dugást, hozz kaját is – tanácsolta önelégülten vigyorogva, újra álarcba burkolózva. – Kipróbálhatjuk majd a szexi takarítónő ruhát is – kacsintott rá, ellépve tőle.

   Forrt a teste a közelségétől, még sem jutott eszébe, hogy még egyszer a matracra döntse. Ahhoz túlságosan fájtak még mindig a szavai és a csalódást mindig is nehezen bírta. Legalább tökéletesen tudja leplezni az érzéseit, ez is valami, az élet legalább erre megtanította.

-          Azt várhatod – vetette oda Loreley foghegyről, majd öltözködni kezdett.

-          Ne már, most megsértődtél? Hiszen az előbb eljátszottad a tökéletes ribanc szerepét, én meg szerintem elég jól teljesítettem – ingerelte tovább. – A ribancok már pedig a jó dugást szeretik, és igazán kihasználhatsz, nem fogok összetörni tőle – vigyorgott rá továbbra is, de belül pusztán ürességet és fájdalmat érzett.

   Elfordult a nő fenekétől, miközben felhúzta a bugyiját. Túlságosan csábító volt és a legszívesebben szavak nélkül elkapta volna a csípőjét, hogy alaposan megdugja újra, hátha attól legalább egy kicsit egy normális emberre fog hasonlítani.

-          Nem érdekelsz – mondta újra.

-          Rendben, de ha meggondolnád magad, akkor a faág okos húzás volt… vagy ha estére talán kedved szottyanna hozzá, akkor úgyis ott leszel a koncerten – tette még hozzá, aztán távozott a szobából.

   Nem akart tovább vele egy légtérben maradni, fojtogatta a jelenléte, a ridegsége bántotta, ráadásul újra teljesen be volt indulva és a farka egyre fájdalmasabban követelőzött. A fürdőszobába ment, hátha a meleg víz lenyugtatja legalább egy kicsit és ellazítja feszült izmait.

   Na meg persze az üveg whisky, amit múltkor a kád mellett hagyott. Valamelyik csak segít, valószínűleg inkább az utóbbi, mint az előbbi.

Egy kád vízben ült már hosszú órák óta, újra és újra forró vizet engedve a kihűlni készülőhöz az ajtót kulcsra, zárta, próbálta kikapcsolni az agyát, de nem ment. Folyton rajta járt az esze.

-          Lor fürdenem kéne -  kopogott Bobby.

-          Tűnj el – mordult rá.

-          Koncertre megyünk, muszáj lezuhanyoznom. Büdös vagyok – nyafogott Bobby továbbra is az ajtót csapkodva a tenyerével.

-          Én nem megyek, ti meg fürödjetek valamelyik kurvátoknál. Kell a fürdő és kész – jelentette ki ingerülten.

-          Ne legyél már hülye picsa – kiabált be neki a férfi, de nem érdekelte, mit gondol róla.

A víz alá merült, hogy tompítsa a zajt, aztán megint megpróbálta elterelni a figyelmét Villéről, de rá kellett jönnie, hogy nem fog menni. Teljesen beleitta magát minden sejtjébe, képtelen volt szabadulni a zöld szemek és perzselő csókok emlékétől. Nem értette mi van vele, soha senkire nem reagált még így, most pedig valami fojtogató görcsöt érzett a torkában, ami nem akarta ereszteni. Nem így tervezte az egészet, nem akart érezni soha senki iránt semmit, a férfi mégis kiváltott belőle valamit, amit nem tudott hova tenni.

Kapcsolatot nem akart tőle, bár ha jobban belegondolt rájött, hogy Ville sem akart tőle semmit, egyszerű szórakozásnak tartotta, aki feldobja az unalmas napjait, ehhez pedig semmi kedve nem volt.

Vagy talán mégis?

Azt persze nem tagadhatta, hogy vonzódik hozzá, hogy élete legjobb dugásában volt része, mikor vele volt, hogy a férfi tele van tűzzel, rejtéllyel és csodákkal, amiket meg akart ismerni és mégis valami arra késztette, hogy fusson tőle minél messzebb, mielőtt még jobban felforgatja az életét.

A kapcsolatok amúgy is feleslegesek voltak, látott éppen eleget ahhoz, hogy levonja a következtetéseket, miszerint a szerelem csak fájdalmat és függést okoz, éppen ezért taszított el mindenki maga mellől. Ő nem kért ebből, nem akart senkitől semmit, egyszerűen rajzolni akart, varrni és csendesen meghúzódni a tömegben.

Ville viszont más volt, mint bárki az eddigi életében. Volt benne valami, ami vonzotta és taszította egyszerre. Kezdte úgy érezni, hogy meg fog őrülni. Már régen elfelejtette, hogy az intenzívebb érzéseket hogyan is kell kezelnie, kijött a gyakorlatból és most képtelen volt megbírkózni az egésszel.

-          Menj a pokolba – szisszent fel, mikor újra a felszínre bukkant. Képtelen volt ellenállni a csábításnak, így kiszállt a kádból. A bőrét teljesen kiszívta a forró víz, csak az agyát nem sikerül szottyossá tennie, így pedig nem volt más hátra, készülni kezdett.

Beszélni akart a férfival, talán együtt vacsorázni vagy csak dugni megint.

Fogalma sem volt arról, hogy mit csinál, amint megszárítkozott feltépte a fürdő ajtaját és a fiúk morgásával mit sem törődve rontott a szobájába, hogy felöltözzön.

Pontosan tudta hova kell mennie, senkit nem várt be, egyszerűen elindult a klub felé, ahol szinte a bejáratnál belebotlott Bambe, aki egy barna hajú nőt átkarolva sietett befelé.

-          Szia kicsi szirén – köszönt neki jókedvűen, amint megpillantotta.

-          Hello – húzta valami mosolyfélére a száját. Kezdte megbánni, hogy elindult, de most már nem volt hátraarc. Ville legjobb barátja már látta, ha elszalad, úgyis meg tudja a zöld szemű ördög, hogy itt járt és mindannak tetejébe, hogy ribancnak és beképzeltnek tartja, még gyávának is fogja hinni.

-          Ville örülni fog neked – engedte előre vigyorogva, mire nagyot sóhajtott. Nem tudta mit várjon a reggeli után.

-          Képzelem – sóhajtott végül nagyot, miközben követte a férfit a backstage felé, ahol körbe-körbe rohangáltak az emberek, akár a mérgezett egerek.

Bam hirtelen rontott be egy ajtón, amin a HIM szócska szerepelt, aztán magával húzta a barna hajú lányt, ő viszont megkövülten állt a küszöbön. Villével nézett farkasszemet, aki meglepve húzta fel az egyik szemöldökét, miközben félmeztelenül ácsorgott és egy üveg vodkát szorongatott.

-          Szia – suttogta, mert zavarta a beállt csend.

-          Nem jössz be? – Nézett rá Bam kérdőn, még mindig a kilinccsel a kezében, ő viszont kezdte azt hinni, hogy nagyon nem volt jó ötlet ide jönnie, de innen már tényleg nem volt visszaút. Nagyot sóhajtva lépett be a zöld szemű ördög ajtaján, majd körbenézett az emberekkel teli szobában.

   Igazából nem tudta, mit várt ettől az egésztől, vagy hogy egyáltalán mit akar. A szex jó volt. Nagyon jó. Loreleyban tűz égett a jég mögött és úgy reagált rá, mint a legvadabb fantáziájában. Ezek szerint abban összeillenek legalább, jött volna az, hogy megpróbálkozik beszélgetni is vele a bosszantáson kívül. Azonban azt visszautasította, ő meg minek erőltette volna? Elég csalódásban volt már része, hogy ne vágyjon újabbra, elég szerelmet temetett el és elég fájdalmat, heget viselt már a szívében, meg a testén, nem hiányzott egy újabb. Nem mintha pusztuló szívének esélye lenne a szerelemre, erre egyrészt nem is vágyott, másrészt ereje sem lett volna hozzá. Egy nyugodt kapcsolatot viszont elviselne, ami nem teszi még jobban tönkre és nem taszítja jobban saját nyomorába.

   Nem értette a nőt. Nem volt ribanc, az egyszer biztos, és nem dugott egyik üzlettársával sem, hónapok óta nem érhetett hozzá senki sem, vagy régebb óta. Akkor mégis miért fakadt ki annyira? Miért nem ment el vele a hülye reggelire? Miért mondta, hogy bármit megtesz, csak kopjon már le róla? Tényleg ezért dobta gerincre magát?

   Fel sem merült benne, hogy megjelenik a koncerten, de azért a remény nem halt meg benne, amint az öltözőbe ért a többiekkel ledobta a pólóját, magával hozott párat azok közül, amiket a nő ma reggel lerakott nála, minden méretre gondolt. Lerakta a szemeteszsákot, aztán megfogta a vodkát és nagyokat kortyolt belőle, hogy kiverje a kék szemeket a fejéből.

   Aztán a tulajdonosuk megjelent az ajtóban, görcsbe rándult a gyomra. Gyönyörű volt, kissé zavart, de ez csak még szebbé tette.

-          Srácok, póló csere – vigyorgott a többiekre a válla felett.

-          Végre, hogy eldöntötted – sóhajtott fel Migue, majd Loreley felé pillantott. – Ő a sziréned?

-          Mondtam, hogy nem hallucinálok – vette fel az egyik M –es méretű ruhadarabot. – Annyira még nem ittam el az agyam, bármennyien is basztattok már ezzel.

   A beszélgetés finnül zajlott, látta, hogy Loreley még jobban zavarba jön, és a falhoz húzódik, miközben körbe-körbe nézeget. Bam felnevetett, továbbra is átkarolva a barna hajú lányt, akivel megjelent.

-          Nem elegen – jegyezte meg cinikusan Burton ő is átcserélve a pólóját.

   Felnevetett, aztán újra a nő felé fordult. Miért jött? A beígért menetért? A legszívesebben megadta volna neki, ha ezt akarja. Teljesen mindegy, használja ki, legalább pár percig lekapcsol az agya. Tudta, hogy addig képtelen a színpadra menni, ameddig nem beszélt vele. Cigit vett a szájába, majd rágyújtott.

-          Kifele – szólt rájuk Bam, miközben egy sört nyomott a csaj kezébe. – Ha már így felöltöztettek – azzal kikapta kezéből a vodkát. – Te meg fogd vissza magad, majd utána kaphatsz még.

-          Jaj, mami – nyüszített fel, mint egy kisgyerek. – Csak egy kortyocskát – meresztett rá nagy szemeket.

-          Csodálom, hogy nem vagy még impotens ennyi cigitől és piától – röhögött fel Migue.

-          Honnan veszed, hogy nem az? – kontrázott Gas.

-          Szerintem kérdezzük meg a kis szirént – fordult vigyorogva a basszeros Loreley felé.

   Megforgatta a szemét, a bent lévők nevettek, az egész beszélgetés finnül zajlott, ezért szerencsére a nő nem érthette, hogy miről megy a bájcsevejük ő viszont nem akarta ezzel megalázni.

-          Idióták vagytok mind – vetette oda angolra váltva. – És seggfejek. Nem tud finnül, ne legyetek gonoszak.

   Mielőtt valamit mondhattak volna, elindult felé. Muszáj megtudnia miért jött ide, egyébként az egész fellépés során ez fog a fejében járni. Beleszívott a cigijébe.

-          Öt perc, Bam – mondta a férfinak, majd kihalászta kezéből a vodkát, belekortyolt, aztán visszaadta neki.

-          Mire leég a cigid, itt vagy! – fenyítette játékosan.

-          Annyi idő lehet nem elég neki!

-          Ha nem működik már neki, akkor alapvetően mindegy – toldotta meg Burton cinikusan.

-          Seggfejek – trillázta, majd megfogta a nő csuklóját és kihúzta az öltözőből.

   Az egyik folyóson levágott, majd két biztonsági őr mellett elhaladva kisétált a hideg, éjszakai levegőre. Hirtelen fordította a nőt a falnak, de fél lépés távolságot tartott tőle. Beleszívott a cigijébe.

-          Miért jöttél ide? – nézett mélyen a kék szemekbe, hátha onnan kiolvashatja a választ. – Mielőtt belekezdünk abba a körbe, hogy azért, mert csak akkor vesszük fel a ruháitokat, szólok, hogy nincs sok időm.

Mit keres ott? Tényleg mit is? Fogalma sem volt róla továbbra sem, hogy mit művel, egyszerűen ott akart lenni és kész.

Bizonytalanul harapott az alsó ajkába miközben a férfi zöld szemeit nézte, aztán nem gondolkodott tovább a tarkójára fűzte az ujjait és megcsókolta. Egyszerűen, szenvedélyesen, minden érzelem nélkül és mégis valami az alhasában azt sugallta, hogy érez valami furát, amivel nem tudott mit kezdeni. Az ösztönei hajtották és engedett nekik. Reggel már úgyis elcseszte az egészet, amikor lefeküdt vele, legalább élvezze ki ezt az őrült nagy hibát, amíg teheti.

Lihegve vált el tőle, majd a vágytól és az értetlenségtől homályos szemekbe nézett újra, amitől elmosolyodott.

-          Azért, hogy megcsókoljalak – jelentette ki határozottan, mire Ville szemöldöke a homlokáig szaladt, aztán egy pimasz vigyort terült szét az arcán.

-          Csak ezért? – Nézett rá kérdőn, miközben a nyakához hajolt és finoman cirógatni kezdte a bőrét a leheletével, majd a puha ajkait nyomta az ütőerére, aminek nem tudott ellenállni.

-          Talán másért is – suttogta, miközben magához ölelte. Az illata kábította, az érzékei kihegyeződtek rá, képtelen volt uralkodni magán, amióta lefeküdt vele, a vágyai tomboltak, ahelyett, hogy csillapodott volna a vonzalma csak egyre nagyobb lett. 

-          Csak talán? – Csókolta meg most Ville, miközben a lüktető férfiasságát, a hasának préselte, a kezei pedig a fenekére csúsztak.

-          Múltkor túl dühös voltam ahhoz, hogy meghallgassam rendesen a koncerted. Tudnom kell ki veszi fel a ruháink. Mint mondtam szar dolgokhoz nem adom a nevem – nézett rá hűvösen mosolyogva, de tudta, hogy a szemei amúgy is elárulják.

-          Akkor menjünk be – ajánlotta fel neki a karját, amire rögtön elfogadott. Nem akart ma harcolni vele, nem akart tőle semmit egyszerűen csak nem gondolkodott, hanem cselekedett és ezt mind Ville hozta ki belőle.

-          Ha elég jó vagy talán meghívhatsz reggelizni – sóhajtott fel, mikor a színpad széléhez értek, ahol Ville döbbenten pislogott rá megint, aztán megrázta a fejét és mosolyogva kortyolt bele a vodkájába.

-          Talán már nem akarlak meghívni reggelizni – kacsintott rá.

-          Talán túlélem – ment bele a játékba, mire a zöld szemű ördög felnevetett és felmászott a színpadra, ahol a tömeg lelkesen éljenzett. Hatással volt rájuk is, mindenkit megőrjített, úgy érezte órákig tudná nézni és hallgatni, amit odafent művel, de Bam elkapta a kezét és elkezdte vonszolni valamerre.

-          Mi a fenét csinálsz? – Nézett rá, mikor a pulthoz cibálta.

-          Innod kell velem. Ville csak olyan csajjal lehet, aki bírja a piát – kért ki egy tálcányi vodkát, mire kérdőn húzta fel a szemöldökét. Rég nem ivott, de tiniként nem egy pasit sikerült az asztal alá küldenie. Bízott magában és a májában is.

-          Csak, hogy tisztázzuk – vett mély levegőt, ahogy a feles poharakat nézte. – Nem akarok Villével lenni – ordított Bam fülébe, mert alig lehetett hallani bármit is a klubban.

-          Valld be, hogy betojtál a kihívástól – röhögött fel Bam eszelősen, miközben határozottan fogott meg egy kis pohárkát, aztán kérdőn nézett rá.

-          Ez kihívás akar lenni? – simított végig az egyik üveg peremén, miközben jegesen nézett a férfi szemeibe.

-          Pontosan, de szerintem te beszartáááál – vigyorgott ezerrel.

-          Ha legyőzlek, meztelenül sétálsz hazáig, ha nem akkor holnap házibuli nálam, piát kaját én állom és kapsz egy kis meglepit is – emelte fel ő is az egyik töménnyel teli pohárkát.

-          Áll az alku – vágta rá Bam majd rögtön le is hatotta az első kupicát, aztán rögtön utána a következőt is.

El kellett ismernie, hogy kemény ellenfél volt, alig bírta tartani vele a lépést, de értette a jelekből, a sokadik felesük után, amikor már ő is kezdett szédülni, Bam hirtelen leállt, majd benyúlt a pultba kiszedte a jeges vödröt, majd beleköpte a szájában lévő vodkát, ami annyit jelentett, hogy megnyerte a fogadást, de sajnos a koncertnek is vége lett ráadásul, Ville művészetét megint nem sikerült megismernie. Örömittasan lóbálta a lábát a bárszéken, miközben azt figyelte, hogy hányja tele Bam a vödröt, ő pedig vígan kacarászott, az elfogyasztott tömény szeszektől, miközben az egész világ forgott körülötte.

-          Mi baja? – Ölelte át két kar hirtelen hátulról. Ville kisugárzása azonnal fejbe csapta  így röhögve újságolta el neki, hogy mi is történt.

-          Versenyt ittunk és nyertem – fordult vele szembe kacagva. Az alkohol teljesen feloldotta, elvesztette a gátlásait, az eszét és mindent ami ő maga volt, de már képtelen volt ezen búslakodni. – De azt hiszem én is berúgtam – nézett fel a férfi arcába, majd egyszerűen a hajába túrt, közelebb vonta magához és szájon csókolta.