31.

   Egyáltalán nem bánta, hogy végül ő veszített a fogadásban, tekintve, hogy az egésznek semmi értelme nem volt pár órás szórakozásnál. Ha Loreleynak így jobb, akkor legyen így, ő csak békésen akart aludni mellette, úgy, hogy minden rendben van, s a világból az utolsó dolog, amit érzékel elalvás előtt, az a meleg teste, ami hozzásimul, mellkasa ritmikus emelkedése –süllyedése, szívverésének üteme, amit a karján keresztül érzékelt.

   A szeretkezés pedig csodálatos volt vele minden alkalommal. Hol hevesen estek egymásnak, mint két éhező állat, hol ízlelgették a másik testét, mint mennyei ambróziát. Tagadni sem tudhatta volna mennyire szerelmes, s nem is akarta, azt akarta, hogy a világ vele együtt örüljön.

   Alig voltak ébren egy órája, amikor az ajtón kopogtattak. Jókedvűen szólt ki, hogy bárkinek szabad a bejövetel, akkor megjelent Burton és Linde az ajtóban.

-          Ki nyert? – kérdezték izgatottan.

-          Még senki – hazudta könnyedén, rágyújtva egy cigarettára.

   Loreley rávillantotta a szemeit. – Hazudsz – sziszegte, majd hozzávágta a kanapén lévő egyik párnát.

-          Ezennel én nyertem – tárta szét a karját vidáman.

-          Mondtam, hogy nem bírja sokáig – mosolyodott el Burton. – Fizess!

-          Én Loreleynak hiszek – vonta össze a szemöldökét Linde. – Ville hajlamos a füllentésre.

-          Gonoszak vagytok – szegte fel az állát. – Még hogy én füllenteni? Füllenteni a gyerekek szoktak – forgatta meg a szemét. – Inkább menjünk le enni – nyújtotta kezét a nőnek.

-          Csak akkor, ha beismered, hogy nyertem.

-          Jól van nyertél, nyertél mindenben, elraboltad a szívem, a lelkem és a testem is örökre a tied és mindig mindenben neked van igazad és mindig mindenben nyerni fogsz, mert nem szeretem a problémákat és a veszekedést és amúgy is értelmetlennek – vigyorgott rá.

-          Hát ez nem hangzott túl jól – mordult fel Burton. – A múltkor kibírtad két hétig, hogy nem beszélsz Bammel, mi történt?

-          Bamnek nincs olyan jó feneke, mint Loreleynak – röhögött fel, majd elkapta a nő kezét, egymásba fűzte az ujjaikat, s így indultak el a másik kettő után, akik próbálták letárgyalni a fogadást.

   Persze az ebéd folyamán mindenki azt próbálta kitalálni, vajon mit mondott a nőnek, amivel bukott a társaság fele. A nővel együtt szórakozottan hallgatták őket, a legkevésbé sem érdekelte az egész, szent volt a béke közöttük, ez pedig a legfontosabb, az egyetlen, ami igazán számít.

-          Akkor ma is találkozunk Leával? – dőlt hátra a széken, mikor végeztek az evéssel.

-          Igen – mosolygott rá Loreley.

-          Az jó, nagyon aranyos – simogatta meg a combját.

-          Engem inkább a bátyád műhelye érdekelne – szólalt meg Bam is.

-          Valahogy gondoltam – nevetett fel. – El akarod vinni oda? Bár előre szólok, hogy motorok között hülyébb, mint általában – pillantott a nőre.

-          Felhívom, Dominicot, akár ott is találkozhatnánk Alice-al.

   Bólintott egyet, jelezve, vette az infót. Loreley délután kettőre beszélte meg a találkozott Dominiccal, a feleségével és a gyerekükkel. Bammel megpakolva indultak el a műhely felé, bár neki semmi kedve nem volt akár egy percet is ott tölteni, azonban elég volt a másik férfi izgatott arcára nézni, hogy elfelejtse, mennyire is unja az ilyesfajta dolgokat.

-          Mindig ilyen? – kérdezte halkan Loreley.

-          Aha, az ilyenekre mindig bepörög – vonta meg a vállát, majd egy puszit nyomott a másik arcára, mielőtt elhúzódott volna tőle.

   Bam a szokottnál is idiótábban viselkedett, rezgő telefonját, hol felvette, hol fel sem tűnt neki, hogy hívják, a másik percben pedig elkezdett valamit magyarázni, aztán abbahagyta és az autó ablakon figyelt kifele. Ő már megszokta a kretén viselkedését, hiszen ezt másnaposan is folyamatosan előadta, de a nőnek valóban új lehetett.

-          És a te feleséged mikor láthatjuk? – kérdezte hirtelen Loreley.

   A férfi arca erre azonnal elkomorult, ő pedig kicsit megszorította a nő kezét.

-          Épp nem vagyunk jóban – morogta rosszkedvűen.

-          Miért? – folytatta tovább a nő, mire még erősebben szorította a kezét, jelezve, nem ez volt a legmegfelelőbb téma, amit választhatott.

-          Válni akar, mert azt hiszi, megcsalom – kezdet el idegesen igazgatni a sapkáját.

-          És megcsalod?

   Hosszan szívta be a levegőt, a tüdeje görcsösen ellenkezett a tett ellen, ezért elővette az inhalátorát. Ez egyáltalán nem jó téma. Loreley felvont szemöldökkel nézett a másikra, aki lehajtotta a fejét és fészkelődni kezdett az ülésen. Nem egyszer láthatta más lányokkal Finnországban, így a kérdés alapvetően felesleges.

-          Az egy dolog, hogy mit csinálsz és az egy másik, hogy a másik mit tud belőle – emelte fel végül a fejét Bam. – Ezt az egész hülyeséget csak kitalálta.

   Loreley rápillantott, ő meg megvonta a vállát, ezzel jelezve, neki semmi köze az egészhez és nem is érdekli Bam magánélete.

Furcsállta Bam hozzáállását a feleségéhez, hisz számára a házasság valami olyan dolgot jelentett, ami megbonthatatlan volt és amibe nem fért bele a megcsalás, de ez tényleg nem az ő dolga volt. Mindenki másképp éli az életét, de abban azért biztos volt, hogy ő abban a pillanatban kérdés nélkül kasztrálná a férjét, ha csak gyanú vetülne arra, hogy egyszer is félrelépett, de ebbe igazán nem akart beleszólni.

A bátyja boltja elé érve, azonnal elmosolyodott hisz Lea előtte volt és egy lábbal hajtható mini verzión ült, amin nem bírt, nem nevetni.

-          Huligánt nevelsz belőle? – ölelte meg Dominicot, aki nevetve puszilta homlokon.

-          Menő csaj lesz – kacsintott rá, majd kezet fogott Villével és Bammel is.

-          Hol van Alice? – Kérdezte halkan.

-          Fodrásznál. Úgy döntött kell neki pár szabad óra és lepasszolta nekem Leát – nézett a gyerekre, aki ügyesen száguldozott az üzletben és semminek sem ment neki, mint egy igazi jól nevelt hölgy.

-          Megmutatod a boltot? – Nézett rá Bam izgatottan, mire a testvére azonnal beszélni kezdett a bent lévő holmikról, motorcsodákról, tuningról és egy csomó olyan dologról, ami számára teljesen kínai volt és úgy tűnt Villét se köti le.

-          Vigyük el Leát fagyizni, ahogy nézem megunta a motorozást – fogta meg a férfi kezét, aki a gyereket figyelte.

-          Oké – bólintott mosolyogva, majd leszedte a kislányról a bukósisakot, amit az apja csak neki készített, még akkor amikor meg se született, Lea pedig azonnal felkéreckedett Ville karjába.

-          Dominic, elvittük Leát fagyizni, ti addig motorozzatok – kurjantotta el magát, mire a bátyja előkeveredett.

-          Csak egy gombóc, akkor is, ha sír – kötötte ki aggodalmaskodva, mire megforgatta a szemét.

-          Nyugi nem elrabolom és te most amúgy is le vagy kötve a másik gyerekkel – mosolygott rá, aztán elindultak Leával, de út közben úgy döntött beugrik a saját üzletébe is. Meg akarta mutatni Villének honnan indult, hogy melyik volt az első boltjuk és, hogy mivé nőtte ki magát.

-          Hej, ha ez nem olyan, mint a Helsinkiben lévő – füttyentette el magát a férfi, miközben a kislány kezét fogta, aki azonnal szaladgálni akart a sok ruha közt.

-          Kicsit nagyobb, volt ideje kinőnie magát – kacsintott rá, majd elvette tőle a kislányt. – Gyere édes kerítünk neked valami szépet – húzta a gyerekosztályra, ahol főleg az ő általa tervezett ruhácskák voltak, amiket még akkoriban csinált, mikor kiderült, hogy nagynéni lesz.

-          Ez mind a ti művetek? – Bukkant fel Ville pár perccel később.

-          Nagyrészt, de van pár régi csoporttársunk, aki tervezett nekünk, gyerekruhákban például nem vagyok annyira otthon, ezek csak ilyen próbálkozások – nyomott Lea fejébe egy kalapot, ami úgy tűnt nagyon tetszik a gyereknek. – Szóval néhány barátunk besegített – mosolygott fel.

-          És mindenből csak egy darab van.

-          Egyediek, de van sok hasonló is – bólintott.

-          Büszke lehetsz magadra – ölelte át Ville, mire gyengéden megcsókolta, hisz jól esett neki, hogy elismeri, amit csinál.

-          Menjünk, szerintem semelyikőtöket nem köt le annyira az üzletem – kapta fel Leát, aztán tényleg beültek fagyizni a kedven cukrászdájába, ahol pár fotós is felbukkant, aminek annyira nem örült, de tudta, hogy ez Villel jár.

-          Akarsz gyereket? – Nézett rá a férfi kérdőn, mire majdnem sikerült lenyelni a kanalat is.

-          Tessék? – Pislogott döbbenten.

-          Akarsz gyereket? – Ismételte meg Ville a kérdést, miközben egy újabb adag édességet tett Lea szájába.

-          Gondolom igen – bólintott tétován, bár eddig fel sem merült benne, hogy gyereket szüljön.

-          Ez nem volt túl magabiztos – kuncogott fel a férfi, mire elhúzta a száját.

-          Sosem gondolkodtam rajta, nem is volt senki, akitől akartam volna eddig, szóval nem tudom – rántott vállat, miközben a kislányt és élete szerelmét figyelte. Neki szült volna kisbabát, persze nem most, de pár év múlva nem látta akadályát.

-          És tőlem akarsz? – Kíváncsiskodott tovább Ville.

-          Majd, úgy két év múlva, ha addig nem öljük meg egymást – nevetett fel, miközben megállapította magában, hogy Ville egyszerűen csodásan bánik a gyerekkel és így abban is biztos volt, hogy később csodás apuka lesz. – Te akarsz gyereket? – Kérdezte halkan.

-          Mindenképp – mosolygott Leára, aki már csupa csoki volt, pedig tényleg csak egy gombóccal rendeltek neki, ahogy Dominic kikötötte nekik.

-          Lehet még egy kérdésem? De ígérd meg, hogy nem húzod fel magad, ez csak egy szimpla kérdés – túrt a hajába, mert valami nagyon érdekelte.

-          Mondd – bólintott lassan.

-          Jonnától is akartál kisbabát?

   Kissé idegesen megnyalta az ajkát. A kérdés nem húzta fel, azonban tartott attól, hogy a válasz viszont Loreleyt fogja kiborítani.

-          Ne kérdezz olyat, amire igazából nem akarod tudni a választ – mondta csendesen, letörölve a kicsi összemaszatolt arcát, aztán rámosolygott, amit a kislány nevetve fogadott, mint mindig.

-          Akarom tudni a választ – felelte határozottan a nő.

-          És nem fogsz kiakadni rajta? – nézett a szemébe.

   Az édes kis szirénje egy percig tétovázott, aztán megcsóválta a fejét, az egész nem tűnt túl határozottnak, mégis így válaszolnia kellett. Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy hazudik neki, aztán rájött, teljesen értelmetlen lenne, ha a válasza meg is bántja, ő akarta tudni.

   Mindig is akart gyereket, egy szuper családban nőtt fel, imádta az öccsét és a szüleit is, magának is ilyen családot álmodott, pár apróságot, akik majd amikor vén lesz körülötte szaladgálnak és fogócskáznak, miközben ő mosolyogva figyeli, hogyan is cseperednek fel mellette. Persze ez nem volt mindig így, fiatalkorában elképzelni sem tudta, hogy apa legyen, vagy hogy a gyerekekkel ismételje meg az életet, amit ő annyira szörnyen csodálatosnak talált… mostanra azonban ezen a téren benőtt egy kicsit a feje.

-          Akartam tőle gyereket – válaszolta végül, amikor sikerült teljesen megtisztítani a kislány arcát. – Majdnem lett is – tette hozzá az igazság kedvéért.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte rögtön Loreley.

-          Nem akarok erről beszélni, rendben? – kérte halkan a másikat.

-          Ville, kérlek – szólalt meg, ő pedig tudta, hogy azt ígérte, próbál nyitottabb lenni.

   Nem azzal volt a baj, hogy nem akarta elmondani a nőnek az egészet, hanem sokkal inkább azzal, hogy rettenetesen fájt neki még mindig az egész történet. Jonne megcsalása a közelébe sem ért annak, ami előtte történt közöttük, az már csak hab volt a tortán, talán még azt is meg tudta volna neki bocsátani, ha előtte nem tesz olyat, amivel összetört benne mindent szerelmet, amit iránta érzett.

-          Lor, kérlek – nézett egyenesen a szemébe. – Majd este, most örülök neki, hogy így együtt vagyunk, nagyon kedvelem Leát – simogatta meg a buksiját, a kislány nyújtózkodni kezdett felé, ő meg az ölébe vette. – Hova szeretnél menni? – pillantott rá.

   A kislány csak mosolygott, még nem nagyon mentek neki a szavak, viszont olyan vidáman nézte őket, amivel mindkettőjük vonásait sikerült meglágyítania.

   Sajnos a nap túl hamar elment, órák múlva mentek csak vissza Bamhoz, aki addigra már együtt tesztelgette a motorokat Dominiccal. Lea fáradtan aludt a karjába, de semmi kedve nem volt elengedni. Elég idős már ahhoz, hogy gyereke legyen, Loreley viszont még fiatal, tudta, hogy egyszerűen nem indultak be nála az ösztönök, nem beszélve arról, alig pár hónapja ismerik egymást, s annak az időnek is a nagy részében veszekedtek.

   Alice is befutott, neki adta át a kicsit, hiszen a büszke apuka, éppen a nyakát próbálta kitörni Bammel együtt, de úgy tűnt a feleségét ez kicsit sem zavarja. Miután elbúcsúztak, megfogta a nő kezét és úgy döntöttek lesétálnak pár utcát, csak utána fognak taxit. Tudta, hogy itt az igazság pillanata, így amikor kiléptek a műhelyből, egyszerűen beszélni kezdett, mielőtt Loreley kezd bele a faggatózásba, amihez sem kedve, sem ereje nem volt.

-          Jonna gyógyszert szedett, de sokszor elfelejtette bevenni, ami egyáltalán nem meglepő tőle. Egyszer teherbeesett, nem szólt róla nekem, hanem elvetette a tudtom nélkül – hadarta gyorsan. – Hónapokkal később tudtam meg az egészet, amikor egy veszekedés alkalmából a fejemhez vágta mit tett. Akkor egyszerűen kidobtam, aztán persze visszafogadtam, visszajött és utána csalt meg – vonta meg a vállát. – Nem szeretnék erről többet beszélni, ez nagyon egyszerűen hangzik így, de egyáltalán nem volt az, nem csak ő volt a gonosz boszorkány a történetben én is sok hülyeséget tettem.

   Loreley egyenesen a szemébe nézett, értetlennek tűnt, amitől mindig annyira bájosnak látszott, nem bírta ki, beletúrt a hajába, majd megcsókolta. A nő pár másodperc múlva viszonozta csak a közeledését, de akkor hozzá is simult a tömött New Yorki utcán. Pillanatokra elfelejtkezett mindenről, a múltról, a jelenről, az emberekről a kocsik fülsértő zajáról, ahogy a tüdejét sem bántotta a rossz levegő, hiszen a szirénje édes, puha ajkai az övére tapadtak, keze a karjára simult, ahogy a teste az övéhez ért, s így hirtelen minden tökéletesnek tűnt.

   Mintha egész életében ezt hajszolta volna olyan megszállottan.

Most már értette a férfi miért olyan amilyen. Tudta, hogy az egész történet valószínűleg jóval bonyolultabb, hisz a fejét tette volna rá, hogy a töredékét se tudta, hogy milyen volt az elődje vagy mi történt köztük, de mégis ebből a pár morzsából is meg tudta állapítani, hogy Ville szemeiben ezek a dolgok miatt vannak ott az árnyékok, hogy Jonna vagy sokkal inkább a vele való kapcsolata tette ennyire begubózottá.

-          Nem beszélünk róla soha többet, csak ha te akarod – ígérte meg, bár lettek volna még kérdései, de nem akarta felszakítani a férfi sebeit, nem akart fájdalmat okozni neki, sokkal jobban szerette annál, mint, hogy a kíváncsiságát helyezze előtérbe. Mosolyogva simogatta meg Ville arcát, miközben azon gondolkodott, hogyan is kéne értékelnie, hogy elmondta neki noszogatás nélkül a dolgot, de aztán egy ennél fontosabb dolog is az eszébe jutott. Megnyugtatni őt, hogy ilyesmit miatta soha többé nem kell átélnie. – Ha valaha teherbe esek tőled, tudni fogsz róla és nem döntök róla nélküled, bár azt hiszem, ha így alakulna, nem is lenne kérdés, hogy megszülessen-e – gondolkodott el, miközben a gyönyörű zöld szemekbe nézett, amiben mindig képes volt elveszni.

-          Ígéred? – Kérdezte Ville halkan, kissé bizonytalanul, mire újra elmosolyodott.

-          Esküszöm – suttogta, aztán újra megcsókolta a forgalmas utcán, nem törődve azzal, hányan bámulják meg őket, kik irigykedve, kik pedig mosolyogva. Szerette, ez volt minden, amit érzett és az, hogy soha nem akarja bántani.

-          Visszamegyünk a szállóba? – Nézett rá a férfi kérőn, mire megcsóválta a fejét.

-          Nem – kulcsolta össze az ujjaikat. – Tudok egy helyet, ami tetszeni fog neked – indult el egy régi bisztró felé, ahol a nyolcvanas évek zenéit játszották, lehetett enni és sörözni is, ráadásul a falakon zenészek képei és hangszerei voltak, mintha egy múzeumban ülnének a vendégek.

-          Kifáradtam – nyüszögött Ville, bár tudta, hogy nem ez a baja. Szeretkezni akart vele, ahogy ő is, de alig volt idejük New Yorkban és ezt a bárt mindenképp meg akarta mutatni neki, hisz tudta, hogy nem sokan ismerik.

-          Bízol bennem? – Torpant meg, majd szembe fordult vele.

-          Ez milyen kérdés? – Húzta fel Ville kérdőn az egyik szemöldökét.

-          Csak felelj – parancsolt rá.

-          Igen – bólintott a férfi.

-          Akkor gyere – kanyarodott át egy másik utcára, majd végigrángatta a zöld szemű ördögöt fél New Yorkon, míg el nem értek a célhoz.

-          Hű – ámult el Ville, mikor betuszkolta az ajtón, ő pedig önelégülten mosolygott rá.

-          Kirúgsz ma velem a hámból baby? – Simult hozzá, miközben kihívóan nézett rá.

-          Hova tetted a szirénem te szuka? – Húzta fel a férfi kérdőn az egyik szemöldökét.

-          A szirén szabadságra ment – villantotta meg a szemeit, aztán a pulthoz lépett és rendelt két vodkát. – Ha hamarabb hajtom le, mint te, tiéd a következő kör, ha nem, akkor azt is én állom – kacsintott rá, majd megcsókolta, de közben közelebb emelte magához a poharat, aztán amikor hirtelen elvált tőle, azonnal meg is itta a vodkát és nevetve csapta a poharat a pultra, miközben a férfi még csak próbált magához térni. – Lassú vagy – kuncogott, miközben kért még két kört.

-          Nem ettünk ma szinte semmit – nézett rá Ville meglepetten, miután ő is elpusztította az első adagot.

-          Oké, akkor együnk – vont vállat, majd rendelt két óriás hot-dogot, amire a férfi egészen addig húzta a száját, míg meg nem kóstolta. – Mégis ízlik? – Nyalta le a szája szélén ragadt ketchupot.

-          Ez kurva jó – harapott Ville nagyokat, ő pedig élvezte, hogy nincs semmi gondjuk, hogy lóbálják a lábukat a pultnál, csókolóznak és nevetnek, akár a tinik, megfeledkezve minden fájdalomról, sebről és szenvedésről, csak a szerelmüket élvezve.

-          Szerelmes vagyok beléd és tudod, azt hiszem gyűlölnöm kéne téged azért, mert elvetted az eszem teljesen – sóhajtott fel, már kissé spicces, egy újabb vodka után.

-          Kvittek vagyunk, mert én is így érzek – húzta Ville az ölébe. Már ő sem volt teljesen józan, de ezt most cseppet sem bánta. Egyszerűen elfogadta, hogy ilyen és úgy döntött jobb, ha csatlakozik hozzá, minthogy veszekszik vele.

-          Miért vagy ilyen szexi? – Kérdezte elgondolkodva, miközben a férfi lapos hasát simogatta a pólója alatt.

-          Fejezd ezt be Loreley, mert le fognak minket csukni közszeméremsértésért – nyelt nagyot Ville, mire halkan kuncogni kezdett.

-          Még sosem voltam sitten – biggyesztette le az ajkát. – Hogy járhatok egy menő, őrült rosszfiús rocksztárral, ha ilyen jó kislány vagyok?

-          Nem vagy jó kislány, a sitt pedig cseppet sem mókás – csókolt a férfi a nyakába, mire megborzongott. Ő sem bírta tovább, kívánta, akarta és lehetőleg azonnal.

-          Azt akarom, hogy megdugj – súgta a fülébe. – Durvábban, mint valaha. Érezni akarlak napokkal később is, azt akarom, hogy a testem is emlékeztessen erre az estére – duruzsolt tovább, mire a zöld szemek elkerekedtek, Ville teste megremegett, a levegő a tüdejében rekedt és olyan erősen markolta a combját, amit még az alkohollal kellően letompított érzékein keresztül is érzékelt.

-          Hívok taxit – nyúlt volna a zsebébe, de lefogta a kezeit és megcsóválta a fejét.

-          Nem, azonnal akarlak – állt fel. – Gyere utánam két perc múlva a mosdóba.

-          Miért csinálod ezt? – Nézett rá Ville nagyot nyelve.

-          Mondjuk, hogy ez a jutalmad az őszinteségért és mert megnyíltál, na meg pokolian kívánlak és szeretlek és mint mondtam elvetted az eszem teljesen – csókolta meg szenvedélyesen, aztán a mosdóba ment és várt.

   A levegő másodpercekre a tüdejében akadt, a pult mellett állt, arcáról semmit nem lehetett leolvasni, főleg azt nem, hogy az előbb egy szexi nő akivel érkezett, milyen ajánlatott is tett neki. Nyelt egyet, a szíve őrült iramban kezdett verni, miután kihagyott.

   Lehúzta a vodkáját, aztán várt, magában számolt, bár kicsit megsietette azt a két percet és alig volt egy, utána ruganyos mozdulatokkal elindult a gyönyörű szépséget követve a mosdóba. A férfiassága már akkor kemény volt, mikor Loreley az ajánlatott tette neki, amikor viszont látta elsétálni a mosdóba, egyszerűen megdermedt attól a vágytól, ami elemi erőkkel lecsapott rá, kitulajdonítva minden gondolatát.

   Benyitott az apró helységbe, ahol egy csap volt és papírtörlő, alig fértek el ketten, de ez egy pillanatra sem zavarta meg. A kék szemekbe nézett, melyek csillogtak az alkoholtól és az elfojtott vágyaktól.

   Nem szólalt meg, feleslegesnek tartotta itt már a beszédet, durván megragadta a nő felkarját, s mielőtt felszisszenhetett volna neki fordította a csapnak. Loreley engedelmesen ragadta meg a mosdó szélét, miközben a tükörből egyenesen ránézett, amitől megrándult a férfiassága, vére eszeveszett iramban kezdett keringetni az ereiben. Megnyalta az ajkát, ahogy egyenesen a sötét szemekbe bámult, melyek annyira rabul ejtették.

   Fél percig élvezte a látványt, s elgondolta magában, hogy mit fog a nővel tenni, ami legalább ugyanannyira izgató volt, mint maga a tett. Keményen fogta meg a csípőjét két kezével, majd egészen hátrahúzta a fenekét domborodó ágyékához. Loreley hatalmasat nyelt, látta, ahogy megfeszül a torka, ami újabb olajat öntött amúgy is lángoló szenvedélyére. Végig simított a gerince mentén, közben lassú mozdulatokkal előrecsúsztatta az egyik kezét és kigombolta a nadrágját. A csend várakozással és vágyakozással telt meg, a feszültség csak úgy tapintható volt kettőjük teste között, mely csak egy pontban érintkezett.

   Sóvárgását tovább szította lassú mozdulataival, a legszívesebben azonnal letépte volna róla a ruhákat, hogy aztán az összes lehetséges módon a magáévá tegye a mosdóban, de tudta, a vágy akkor ég a leghevesebben, ha már ki van éheztetve, Loreley pedig durvaságot várt el tőle, amit szívesen megadott, addig kínozva magát, míg meg nem fullad elszoruló torka miatt, ahol a szíve dobolt.

   A gomb pattanása, ahogy engedett megtörte a csendet, kissé fellazította, aztán újra elviselhetetlenné tette, amit a zipzár hangja, mely halkan csúszott végig sem tört már meg. Visszacsúsztatta kezét a csípőjére, formás fenekét simogatta, másik kezével meg a haján siklott végig, ujjai végével tapintva a selymes tincseket.

   Loreleyból kiszakadt a levegő, újra nyelt, majd megnedvesítette száraz ajkait, látta rajta mennyire kívánja, amitől képes lett volna az eszét is elveszíteni, ha nem parancsol magára. Óvatos mozdulattal tolta le a nő nadrágját a fenekéről, aztán beleakasztotta ujját a bugyijába és lecsúsztatta az apró csipkés fehérneműt is, pont annyira, hogy a hófehér farpofák és a nedves hüvely feltűnjön. Összerándult az alhassa, ahogy meglátta, mennyire vágyakozik rá, szeméremajkain csillogott a nedve, amit a legszívesebben azonnal megízlelt volna, mielőtt kőkeményen a magáévá teszi a nőt. Megremegtek a kezei, titkolni sem tudta, hogy az édes őrület szélén áll, ahol elég egy apró mozdulat, hogy mély és sötét szakadékba zuhanjon átadva magát a kéjes pokolnak.

   Újra a kék szemekbe nézett, az édes szirénje olyan kihívóan pillantott felé, amitől újra megrándult a férfiassága, rettenetesen fájt szűk, fekete farmerjébe, még sem mozdult még mindig. A nő nem bírta tovább, hozzádörzsölte magát a férfiasságához, s ez az apró mozdulat elég volt ahhoz, hogy minden szenvedélye fékezhetetlen erővel elszabaduljon, nem tudott tovább higgadt maradni, nem tudott több önuralmat parancsolni rá, átadta magát az érzésnek. Lehúzta a sliccét, mozdulataiban már semmi óvatos nem volt, kapkodóak voltak, ahogy letolta a nadrágját az alsónadrágjával együtt.

   Nem tétovázott, ahogy a férfiassága kiszabadult, azzal a mozdulattal keményen a nőbe is lökte magát, közben ujjait belemélyesztette a hajába és még keményebben megfeszítette a fejét, másik kezével satuba fogva a csípőjét. Ahogy tövig merült a szűk, nedves hüvelybe, rögtön majdhogynem teljesen kihúzta magát, hogy aztán újra keményen bevágja lüktető férfiasságát, durván és erőszakosan mozogva.

   Loreley testét használta, felcsúsztatta vékony derekára, majd megszorította, teljes egészében felnyársalva, amit a nő halk nyögésekkel fogadott, először érezte benne a fájdalom apró szisszenését, de hamar átváltott gyönyörtelibe, ami tovább hajszolta zaklatott érzékeit. Beharapta az alsó ajkát, elfojtva így a kéjes kis hangokat, ezért megrántotta a haját, jelezve, hogy ez egyáltalán nem tetszik neki. Egy pillanatig sem érdekelte ki hallhatja meg őket, a külvilág már percekkel ezelőtt megszűnt létezni a számára.

   Szirénjének a lábai hirtelen megremegtek, kis híján összecsuklott egy keményen döfés után, így még erősebben szorította, hogy megtudja tartani. Előre csúsztatta kezét a mellére, belemarkolt, amitől a másik ajkát újabb fájdalmas nyöszörgés hagyta el, de nem foglalkozott vele, a testére hajolt, fogait a nyaka puha bőrébe mártotta, amiért sziszegést kapott válaszul, pontosan tudta, hogy a fogai lenyomata másodpercek múlva kivehető lesz, holnapra meg lilás színt fog ölteni. A birtoklás teljes jeleként hagyta a másikon, így megjelölve magának, ahogy az állatok szokták.

   Lehunyta a szemét, az ő teste is kezdett remegni, a gyomra összeszűkült, érezte, hogy percek választják csak el attól, hogy végre bele lövelje magját a másikba, ezért csiklójára csúsztatta az ujját és óvatosan gyötörni kezdte az apró, duzzadt pontot, ami megadta a nő számára az utolsó lökést a mennyország avagy a pokol kapuja felé, s hüvelye össze-összerándult férfiassága körül, hangosan nyögött fel, amitől megfeszültek gerince mentén az izmok, s abban a pillanatban elélvezett a lágy, csodás hangtól, még párszor durván felnyársalva a testét.

-          Szeretlek – suttogta félálomba. Sikerült szinte az egész éjszakát végigszeretkezniük, de ezt egyikük se bánta.

-          Minden energiám lemerítetted – kuncogott Ville a nyakába, majd finoman megpuszilta a vállán lévő harapásnyomot.

-          Te pedig agyon gyötörted a testem – mosolyodott el, mert mindene fájt, de nem panaszkodott. Ő akarta és ez a fajta fájdalmat egészen kellemesnek találta, hisz a férfi okozta neki az összes sérülését, így kimutatva, hogy az övé. Érezte minden mozdulatában a birtoklást, a vad szenvedélyt.

-          Te kérted – gördítette Ville a hátára, mire felszisszent, hisz a feneke még mindig sajgott a férfi csapásaitól.

-          Nem panasz volt – karolta át a nyakát, majd gyengéden megcsókolta a harapásaitól duzzadt ajkait.

-          Aludj – mosolygott rá a férfi, miközben kisimította az arcába hullott tincseket és finom puszikkal szórta tele az arcát.

-          Holnap még szabadnapod van? – Ásított nagyot.

-          Igen – karolta át szorosan Ville, mire elmosolyodott. Imádott a karjai közt feküdni, azt pedig külön szerette, hogy tudta reggel nem kell korán kelniük, hogy lustálkodhatnak és szeretkezhetnek, nem kell sehová sietniük.

-          Elmegyünk akkor ebédelni Dominichoz? – Kérdezte fáradtan. Kicsit még mindig részegnek érezte magát és zsibbadt is volt az alkoholtól, de nem bánta.

-          El – felelte a férfi halkan. – Sőt csinálhatnánk egy szabad estét nekik és vigyázhatnánk mi Leára.

-          Tényleg? – Fordult felé hirtelen meglepetten, mire Ville elmosolyodott.

-          Szeretem a gyerekeket, ez a kiscsaj pedig igazán elbűvölő.

-          Cseréltél már pelenkát? – Nézett rá mosolyogva, kérdőn felhúzott szemöldökkel.

-          Soha, de megbirkózom vele – nevetett fel.

-          Kezdek féltékeny lenni az unokahúgomra – biggyesztette le színpadiasan az alsó ajkát.

-          Van is miért. Lássuk csak, gyönyörű, édes, nem beszél sokat, állandóan nevet, egy gombóc fagyiért bármire képes, beveszi az összes mesét, tehát nem olyan problémás, mint te – kuncogott a férfi. – Le foglak cserélni rá – bólogatott Ville bőszen, mire nevetve csípett a hasába. – És nem is szadista – tette hozzá.

-          Csak kiskorú és Dominic sose adná hozzád – nyújtott nyelvet.

-          Majd megszökök vele, az még romantikus is – kontrázott jókedvűen a férfi.

-          Bolond vagy – ingatta a fejét, majd rádőlt a mellkasára.

-          Tudod az a baj, hogy csak te kellesz. Túlságosan elcsábítottál még így problémás nőszemélyként is – simogatta Ville gyengéden a hátát, amit jóleső sóhajjal fogadott.

-          Nekem is csak te kellesz – csókolt a nyakába, aztán érezte, hogy szépen lassan elalszik a férfi karjai közt, amik mindig megnyugtatták, ahogy a bőre melege és illata is, a szívveréséről és lélegzetvételeiről nem is beszélve.

Egyszerűen imádta, úgy ahogy volt, főleg reggel, mikor álmosan botorkált ki a hálóból hozzá, a szemét az öklével dörzsölgetve, egy szál alsónadrágban. Rá kellett jönnie, hogy minden reggel részesülni akar ebben a látványban. Édesnek találta, hogy Ville a reggeli kávéja nélkül egyszerűen használhatatlan, főleg, ha előző este teljesen kifáradt, mert olyankor még igazán értelmes mondatokat se lehetett kihúzni belőle.

Most is így volt ez, egyszerűen lehuppant mellé és akár egy gyerek hozzábújt, mire azonnal letette az ölében lévő rajztáblát és simogatni kezdte a haját.

-          Jó reggelt – suttogta.

-          Ühm… - jött az értelmes válasz, mire elnevette magát és a hosszú ujjak közé nyomta a saját bögréjét. Egy korty is csodákra volt képes, a férfi álmosan nézett ugyan még mindig rá, de legalább eljutott odáig, hogy megcsókolja. – Neked is jó reggelt – duruzsolta a szájába.

-          Tudod, hogy imádnivaló vagy ilyenkor? – Kuncogott, miközben hagyta, hogy megigya a koffeinadagját.

-          Miért keltél ki mellőlem az ágyból? Tudod, hogy gyűlölök nélküled ébredni – motyogta álmosan.

-          Eszembe jutott valami, le kellett rajzolnom – magyarázta halkan, miközben Ville az ölébe döntötte a fejét, ő pedig finoman simogatta a haját.

-          Utálom mikor reggel jut eszedbe valami – suttogta rekedten.

-          Tudom, de ez ilyen – vont vállat, mert ezzel tényleg nem tudott mit kezdeni. Volt, hogy csak kipattant a szeme és rájött, hogy megálmodott valamit, amit még nem csinált meg. Papírra kellett vinnie mindenképp mielőtt elfelejti. Ez a reggel is ilyen volt.

-          Nem lehetne, hogy mellettem rajzolj? Nem szeretem az érzést, amikor utánad tapogatózok az ágyban és csak a hideg lepedőt találom – nyomott egy puszit a hasára.

-          Megpróbálom – egyezett bele, mert Ville tényleg rosszul viselte, ha nem mellette ébredt.